Harminc év az ötszázból

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Pápai Református Kollégium 1531-es alapításakor még a lutheri tanokat követve oktattak az intézmény falai között, ám a kálvinizmus néhány évtized alatt előretört Pápán is, így 1585-ben már kéttagozatos református főiskolaként működött a kollégium, amelyben hat évfolyamos gimnáziumi és két- vagy hároméves teológiai oktatás folyt. S bár a Pápai Református Kollégium a 17. századra egyre meghatározóbb iskolájává vált a Dunántúlnak, éppen a földrajzi elhelyezkedése sodorta ekkor nehéz helyzetbe. A három részre szakadt ország nyugati felén az ellenreformációt használták fel a Habsburgok arra, hogy hatalmukat megszilárdítsák. Az ellehetetlenítés az 1650-es évek után indult el igazán, később pedig már a nyílt vallásüldözés sem kerülte el a kollégiumot. Kocsi Csergő Bálint rektor és Séllyei István dunántúli püspök is a között a száz protestáns prédikátor és tanító között volt, akiket a pozsonyi törvényszék 1674-ben lázítás miatt először halálra ítélt, majd enyhítésképpen inkább eladták őket gályarabnak.

Minden támadás ellenére sikerült fennmaradnia a kollégiumnak ebben az időszakban, a rá következő évtizedekben mind infrastrukturális, mind oktatásügyi tekintetben bővülni tudott, ám 1707-ben a császáriak felégették a várost, a tűzvészben az iskola épülete is elpusztult. A tragédia csak bevezetője volt annak a megpróbáltatássorozatnak, amely a kollégiumra várt a következő nyolcvan évben.

Miután 1749-ben Esterházy Ferenc követelésére az országot irányító helytartótanács megszüntette Pápán a szabad vallásgyakorlást, néhány év jogi huzavona után a város református lelkészeit és a kollégium rektorát elűzték Pápáról. Mária Terézia azonban megengedte, hogy a kálvinisták egy szomszédos faluban továbbra is gyakorolhassák vallásukat: a közeli Adásztevelen torony nélküli templomot építhettek, és algimnáziumként újraindulhatott az oktatás. A hagyomány szerint akkor lett az iskola jelképe az eperfa, miután az adászteveli iskolában nem fértek el a kollégisták, akik így egy terebélyes eperfa alatt hallgatták az órákat. A harmincévnyi adászteveli száműzetésnek II. József türelmi rendelete vetett véget. A Pápára visszatérő reformátusok ekkor építették fel a mai Ótemplomot, a kollégium pedig egy iskolává átalakított házba költözhetett be. 1797-ben a Dunántúli Református Egyházkerület gondnoksága alá került. Ekkor már lassan egy évtizede Mándi Márton István volt a kollégium vezetője. Neki köszönhető, hogy 1804-ben a református konvent a sárospataki és debreceni kollégiummal egyenrangúnak ismerte el a pápai iskolát. Trócsányi Zsolt A pápai kollégium története című munkájából kiderül, hogy Mándi Márton István 41 éves regnálása alatt kezdtek kialakulni a modern főiskolákra jellemző tanszékek. Az elsők között volt, aki diákjait magyar nyelven oktatta.

A 19. század első fele a Pápai Református Kollégium fénykorának számít. Akkor új mecénása lett az intézménynek a korábban ellenséges Esterházy család feje, Esterházy Károly személyében. A kollégium akkori vezetője, Tarczy Lajos 1837-ben megalapította a kollégium nyomdáját, 1841-ben pedig a Képzőtársaságot. Az utóbbi hamar Pápa egyik legjelentősebb szellemi központjává vált, megalakulásakor tagja lett Jókai Mór, Orlai Petrich Soma és Petőfi Sándor is. A társaság 110 évig állt fenn, létezésének a kollégium 1952-es államosítása vetett véget. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc után Bécs a gimnáziumok nyolc évfolyamossá fejlesztését, szaktanárok alkalmazását írta elő, és bevezette az érettségi vizsgát. Az első matúrát 1857-ben tartották meg az iskola újonnan elkészült épületében, amely ma a teológiának helyet adó Nátus a Március 15. téren. A mai gimnázium épületét pedig 1895-ben adták át, homlokzatán a Jókaitól származó híres jelmondattal: „Istennek, hazának, tudománynak”. A régi épület ezután csak internátusként (innen a becenév) működött, majd ott jött létre 1902-ben a Nőnevelő Intézet.

A Pápai Református Kollégiumot először 1919-ben államosították, ám három hónap elteltével, a Tanácsköztársaság bukása után visszakerült az egyházkerülethez. Harminc évvel később, a kommunista hatalomátvételt követően ismét államosították, a kollégium híres jelmondatát leverték a főépület homlokzatáról, az újraindulásra viszont három hónapnál kicsit többet, majdnem negyven évet kellett várni. 1991 szeptemberében a 460. tanévét kezdhette meg a Pápai Református Kollégium, amely 1994-ben kapta vissza teljesen a régi épületét, akkor került fel újra a homlokzatra a Jókai-idézet is. Az eleinte csak négy évfolyamos gimnázium 1998-ban hat évfolyamos tagozattal bővült. A fejlődés azóta töretlen, 2010 óta művészeti képzést is nyújt az intézmény festészet, grafika, néptánc tagozaton, továbbá angol nyelvi előkészítőt is választhatnak a diákok robotikaoktatással, vagy akár természettudományos osztályt, emelt matematika- vagy biológia-óraszámmal. Tavaly pedig elkezdődött az új internátus építése is.

A harminc évvel ezelőtti eseményeket is felelevenítették az október közepén rendezett háromnapos II. Pápai Exrefis Találkozón. Ennek részeként a 490. tanév jegyében 490 percnyi sportos program várt a gimnázium jelenlegi és volt tanulóira, majd az intézmény korábbi igazgatója, a fiatalon elhunyt Kovács Péter fotóiból, valamint korábbi refis képzőművészek munkáiból nyílt kiállítás. Ezt hivatástalálkozók, rendhagyó órák, gálaest és hálaadó istentisztelet követték. Egy rögtönzött osztálytalálkozón hajdani refis diákok emlékeztek vissza a gimnáziumban töltött évekre, köztük Kálmán Gábor író, aki 2000-ben érettségizett a Refiben.

– Bár nem vagyok vallásgyakorló, mégis úgy látom, hogy a kultúrára oktatásnak még mindig az egyházi oktatás a legjobb formája, ez pedig rengeteg dolgot megalapozott később az életemben – mondta lapunknak az író, aki 2012-ben Bródy Sándor-díjat kapott első regényéért. A református lelkészcsaládból érkező Gueth Péter 1999-ben érettségizett a pápai Refiben, s bár elvégezte a pápai teológiát, lelkészképesítő vizsgát nem tett. Ösztöndíjjal Indonéziába utazott, majd végiglátogatta Kelet-Ázsia szigetvilágát, de a Pápán töltött évek végig elkísérték. – Számomra a vallás intézményes keretek között való megélése egy ponton elhalványult, viszont a Távol-Keleten töltött éveim fordítottak ezen: más kultúrákban élve jöttem rá arra, hogy mennyire fontos nekem a sajátom, és ebbe beletartozik a pápai Refi is.

– Nagyon sokat kaptam az iskolától, és mindig szeretettel gondoltam vissza rá. Mégsem hittem volna, hogy egyszer itt fogok majd tanítani, bár volt ilyen álmom – nyilatkozta Ferenczi Alpár volt pápai diák, a gimnázium igazgatóhelyettese. – Óriási megtiszteltetés volt visszajönni az alma materbe, és jó volt a kollégákkal abba a munkába belevetni magam, amelyet én is megtapasztaltam diákként: hogyan igyekeznek minket a tudományok mellett az élet útjára is tanítani. Felemelő, hogy részese lehetek ennek – zárta vallomását.