Ország és Isten országa

E kettőre irányítja figyelmünket augusztus 20. Megvan a hétköznapoknak szóló üzenete, de tekintetünket Isten eljövendő országa felé is tereli.

A vallások történetében az ünnepek születésének két forrása van: a történelem és a természet. Történeti vonatkozásban ünnep akkor keletkezik, amikor Isten keze nyilvánvaló nyomokat hagy a földön, ami később az emlékezés által vissza-visszatérő eseménnyé válik. Ilyenkor a közösség hitben átéli, hogy amit Isten akkor, régen tett, azt képes az ember javára ma is megtenni. Az ünnep lélektanához tartozik, hogy a felidézés által a későbbi nemzedékek mintegy visszahelyeződnek abba az időbe, amikor az esemény végbement. A kijelentés történetében ilyen nyilvánvaló nyom, amikor Krisztus Urunk emberi testet öltött, ez a karácsony, majd a húsvéti ünnepkör, amikor az emberért vállalt halála és feltámadása által a bűn hatalmát legyőzte, s ennek hasznát nekünk adta, pünkösdkor pedig kiárasztotta Szentlelkét. Ez az időbeli visszahelyeződés igaz a történelmi emléknapokra is (lásd március 15., október 6., október 23.).

Az ünnep kialakulásának másik dimenziója a természet, amely az emberiség ősi vallásaiban meghatározó. A természet megújulásában, az érésben és az őszi elhalásban a mennyei világ munkáját látták. Mi ebben is a természet rendjét értünk fenntartó Isten hatalmát ünnepeljük.

Augusztus 20. ilyen értelemben történelmi és természeti vonatkozású ünnep egyszerre. Történetiségében gyökerei messzi évszázadokba nyúlnak. László királyunk (1040–1095) tette erre a napra a megemlékezést István királyról (975–1038), amelyet Nagy Lajos király (1326–1382) egyházi ünneppé emelt, Mária Terézia (1717–1780) is megerősített, 1945-ig nemzeti ünnep volt. Utána nemzeti vonatkozása és a keresztyén hithez kötődő tartalma miatt tették a rendszerváltásig „az alkotmány és az új kenyér ünnepévé”. 1991 óta ismét állami ünnep, az államalapító István király ünnepe, aki Magyarországot a nyugati keresztyénséghez kötötte. Ezáltal hazánkat – amely Kelet és Nyugat törésvonalában van – és eredendően keleti identitású népünk arcát a nyugati világ felé fordította.

Milyen mának szóló üzenete van augusztus 20-nak?

Mindenekelőtt az Úr hatalmas munkáját látjuk, ő használta az első magyar király személyét alkalmas eszközül arra, hogy hazánkat a keresztyénség nyugati ágához kapcsolja, és ezáltal Európa szerves részévé tegye. Máig hálásak vagyunk érte, éppen ezért tekintetünk az ünnepben irányuljon az eszközről a gondviselő Istenre! Ugyanezért mi, reformátusok olyan tiszteletadásban, amilyen az évszázadok alatt első királyunk személyéhez kötődött, nem tudunk részt venni. Ugyanakkor minden keresztyén emberrel közös, egymással összekötő értéknek tartjuk az apostolok és a középkor hitvallóinak a bizonyságtételét anélkül, hogy szentként tisztelnénk őket. Nagy hála van bennünk a gondviselő Isten iránt azért a történelmi műért, amelyet az ezekben a napokban a 985 évvel ezelőtt elhunyt István király államiságunk megalapításában és fenntartásában megalkotott.

Az államiság azt jelenti nekünk, hogy a bűn által megromlott emberi természetünknek szüksége van külső rendre, olyan keretre, amelyhez igazodunk, amely által Isten véd bennünket mások gonoszságától, és megvédi a környezetünket is tőlünk, s így az együttélés szabályai fenntarthatók. Államiságunk tartozandóságot is jelent: népünkhöz, nemzetünkhöz, Kárpát-medencei hazánkhoz. Ebből következik az is, hogy felelősséget hordozunk mindazok iránt, akik ehhez az évezredes lelki-szellemi örökséghez tartoznak, és Isten megtartó hatalmát látják benne.

Gyülekezeteinkben hagyományosan ezen az ünnepen adunk hálát az új kenyérért. Ilyen értelemben természeti ünnep is. A kenyér közös alapérték, amely ott van a tehetős és kevés javak fölött rendelkező asztalán egyaránt. Az új kenyér Isten meg-megújuló, Krisztusban adott kegyelmére mutat, amelynek része, hogy Istentől kapott javainkat készek vagyunk megosztani azokkal, akik azokban szűkölködnek vagy nélkülözik őket.

A szerző a Sárospataki Református Egyházközség lelkipásztora