„Aki hitét örömmel megvallja, mind presbiter, bár nem az a rangja, de kedves élet Isten előtt: megáldja és megszenteli őt” – írja versében Füle Lajos. Egyházunkban immár hagyomány, hogy tematikus vasárnapjai sorában a presbiterek szolgálatára is felhívja a figyelmet. Bor Imrével, a Dunamelléki Református Egyházkerület újonnan szolgálatba állt presbiteri főjegyzőjével, a Magyar Református Presbiteri Szövetség (MRPSZ) áprilisban megválasztott elnökével beszélgetett feladatairól, szolgálatáról, a szövetség életéről, a közeljövőre vonatkozó és hosszú távú terveiről a Reformátusok Lapja. Ebből közlünk most részletet.
Bor Imre, dunamelléki presbiteri főjegyző, a presbiteri szövetség elnöke
Hogyan lehetne megnyerni a fiatalokat és általában a gyülekezeti tagokat ennek a szolgálatnak? Sokak szemében a presbiter az a személy, aki az istentisztelet végén megszámolja a perselypénzt, vagy szükség esetén szavaz arról, hogy kifessék-e a közösségi termet.
Egyre kevesebb az olyan hagyományos presbitérium, ahol hiába van a testület, valójában a lelkész dönt mindenről, ő végez el minden feladatot, az elöljáróknak pedig csak formális szerepük van, és egyre több az olyan típusú gyülekezetvezetés, ahol közösen döntenek az ügyekről. Az igazán élő egyházközségekben a presbiterek aktívan, tevőlegesen vesznek részt a közösségi élet szervezésében, irányításában és különösen a misszióban. Ha ez utóbbi a lelkésznek és a presbitériumnak az elsődleges és központi kérdése, az összes gyülekezeti tevékenységet a missziónak rendelik alá. Azt a lehetőséget keresik minden eseményben, a vasárnapi istentiszteletben és a hétközi bibliakörökben is, hogyan szólítsanak meg és hívjanak be embereket ezekre az alkalmakra. Vannak olyan programok is, amelyek a hitélet és Isten iránt érdeklődőknek az első fóruma lehet, például az Alpha Tanfolyam, a Református Cursillo, a Keresztkérdések sorozat vagy bármilyen helyi esemény, amely vonzó lehet azoknak is, akik először járnak református közösségben, és még nem rendszeres bibliaolvasók. Nagy lehetőség a hittanoktatás is, ha az nem merül ki az iskolai órákban, hanem például a vasárnapi gyermek-istentisztelet vagy a nyári tábor is a része. Ezek kapcsán a szülőket is be lehet vonni a gyülekezeti életbe. Mindebben fontos szerepe lehet a presbitereknek.
Az MRPSZ milyen módokon tudja ebben a munkában, szolgálatban segíteni a tagjait?
Másfél hónapja vagyok a szövetség elnöke, és a hatéves ciklus első esztendejére azt a célt tűztem ki, hogy készítsünk programot a hátralévő ötre. Gondoljuk át, mi az, amit reálisan megvalósíthatónak találunk. Jelenleg négyszáz tagunk van, ez egészen kis része a magyarországi presbitertársadalomnak. Meggyőződésem, hogy háromféle programot kell szervezni számukra. Képzéseket, amelyekkel segítjük őket abban, hogy elmélyüljön a biblia- és az egyházismeretük, találkozókat, ahol nem az ismeretátadáson van a hangsúly, hanem a gyakorlati tapasztalatok megosztásán. Ezáltal gazdagodhatnak a saját szolgálatukban. A harmadik program a hitmélyítő alkalmakról szól. A presbitereknek mindenben példát kell mutatniuk a gyülekezet tagjainak, például folyamatosan gyakorolniuk kell az egyéni kegyességüket. Illik naponta olvasniuk a Bibliát, lehetőleg a református Bibliaolvasó kalauz szerint, mert ez már önmagában egyfajta közösség az egyháztagjainkkal.
Hogyan tekint a szövetség elmúlt három évtizedére?
Kétségtelen, hogy az elmúlt harminc évben az MRPSZ sok szolgálatot végzett, és ezek sok áldást nyertek. De a következő évek azon múlnak, hogy a jelen helyzetünket hogyan értékeljük, és az elkövetkező esztendőben mennyire alaposan gondoljuk át, hogy miről szóljon a következő öt év, illetve hogy elkérjük-e Istentől a Szentlelke által a segítséget ahhoz, hogy a sok út közül melyiken induljunk el. Nem szabad a múltból élni, mert nem abból következik, hogy az eljövő időkben lesz-e áldás, terem-e gyümölcsöt a munkánk. Ez mindig az adott időszak felelőssége, és az adott helyzet jó kezelésén múlik.
Lapjuk, a Presbiter egyidős a szövetséggel. Ezen kívül milyen kommunikációs csatornákon tudják elérni a jelenlegi és leen- dő tagjaikat?
A mai technika erre hatékony megoldásokat kínál: e-mailben hírleveleket lehet kiküldeni, online kérdőívek segítségével pedig bekérhetünk véleményeket. Természetesen emellett fontos szerepe van a hagyományos eszközöknek, például a harmincéves Presbiter című lapnak, és még sokféle saját kiadványt, könyvet jelentettünk meg. Van honlapunk is, de eddig inkább a lap és a postai levelezés kapott nagyobb hangsúlyt. Ennek egyik oka az, hogy a szövetség tagjai és a presbiterek között is sokkal többen vannak az idősek, akik kisebb mértékben használnak online eszközöket.
A presbiterség a Dunamelléki Egyházkerületnél végzett munkájában is megjelenik, hiszen püspöki javaslatra a világi főjegyző elnevezést presbiteri főjegyzőre fogják módosítani.
Jogi szempontból még nem hivatalos ez a jelző, de én már használom, mert bízom abban, hogy a törvényt a következő zsinati ülésen átvezetik majd. Azt gondolom, hogy sokkal pontosabb és testvéribb elnevezés ez az eddigi világi főjegyzőnél.
Mi, reformátusok megszoktuk, hogy a lelkipásztorok munkáját szolgálatnak nevezzük, de lehet így említeni a presbiteri főjegyzőséget is?
Az én szívemhez a szolgálat kifejezés áll közelebb. Egyházunk honlapján a Zsinat címszó alatt, a tagok felsorolásánál a név, beosztás, szolgálati hely mellett egy mottó is szerepel. Én azt a lukácsi igerészt választottam, hogy „…aki vezet, az olyan legyen, mint aki szolgál” (Lk 22,26). Úgy gondolom, csak úgy szabad vezetőként létezni az egyházban, hogy az ember szolgálatként tud tekinteni a feladatára, szolgálatként tudja végezni és felmutatni azt. Látszódnia kell minden szituációban minden egyházi vezető tevékenységén, munkáján, döntésein, kommunikációján – annak ellenére, hogy vezetői döntéseket kell hoznia –, hogy ez számára szolgálat, amely elsősorban Krisztusról szól.
A teljes interjút elolvashatják a Reformátusok Lapja legfrissebb számában, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat is találnak. Keressék a gyülekezetekben és az újságárusoknál!