Nem akarhatunk kevesebbet adni a világnak Krisztusnál

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) szociáletikai konferenciáját Fazekas Sándor, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanára nyitotta meg. Bevezető gondolataiban kifejtette, hogy az egyházon belül is folyamatosan jelen van az igény közéleti kérdések megvitatására. A MEÖT konferenciáján mindez az interdiszciplinaritás jegyében, valamint bibliai alapon történik meg – szögezte le.

Az első előadást László Virgil, az Evangélikus Hittudományi Egyetem oktatója tartotta meg Békességteremtés az Újszövetségben címmel. A teológus kiemelte, hogy az Újszövetségben az ellenség szeretete követelménnyé vált, hiszen Jézus kitágította a korábbi határokat, a természetes szimpátián túlmutató szeretetre hívott el bennünket. Hangsúlyozta, hogy az élethez való ilyen hozzáállás békét teremt, hiszen megszakad a kölcsönös gyűlölet, a háborúság, valamint a bosszú ördögi köre. A békét teremtők Isten fiainak fognak neveztetni – emelte ki a boldogmondások közül.

Ezt követően Nacsinák Gergely András, a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus papja a személy fogalmáról beszélt a XX. századi ortodox teológia kontextusában. Kifejtette, hogy a békesség és a megbékélés kiindulópontja az emberi személy kell, hogy legyen. A XX. században a totalitárius diktatúrák a személy helyett a tömeget helyezték előtérbe, mindez pedig személyvesztést eredményezett. Ezzel szemben a XX. század második felének tapasztalata nyugaton az individualizmus veszélye, amely ugyancsak a személy elvesztéséhez vezet, hiszen a személyiséget nagyobbra értékeli, mint magát a személyt. Ez a folyamat pedig ismételten elveszíti a keresztyén személy fogalmát, amelyre a megváltás is vonatkozik – hangsúlyozta.

Ötvös Csaba József ortodox pap sajnos nem tudott a konferencián részt venni, így előadását a MEÖT főtitkára, Fischl Vilmos olvasta fel. Ötvös írásából kiderült, hogy az ortodox egyház egységében rést ütött a háború. Az egyház feladata háború idején az lenne, hogy az ellenséges felek közé álljon, elhordozva a szenvedést és a halált is. Ehelyett azonban az egyház a szakadás szélén áll – szögezte le. Az ukrán ortodoxia helyzete nem egyszerű, hiszen eddig is létezett egy, a moszkvai patriarchának alárendelt ukrán egyház, valamint egy attól független is. Előbbihez tartozott az ukrán hívők jelentős része, viszont a Krím és a Donbász megszállása után ők is leváltak Moszkváról, véget vetve ezzel egy háromszáz éves kapcsolatnak. Kimondható, hogy az orosz–ukrán nagypolitikai küzdelmek meghatározzák az egyházi viszonyokat – hangzott el. Ötvös nem feledkezett meg azonban arról sem, hogy kiemelje, a több millió menekült megsegítéséből minden egyház kivette a részét, a hívek gyűjtöttek, kinyitották házuk ajtaját, számos ilyen felekezetközi összefogásról tudunk.

Összességében mindkét ukrán ortodox egyház feje háborúnak minősítette az eseményeket, és felszólították Putyint a háború megszüntetésére. Az orosz ortodox egyház hozzáállása azonban egészen más – derült ki. Kirill pátriárka nyugati dekadenciáról beszél, valamint nem akarja elengedni az ukrán ortodoxokat. Emellett metafizikai jelentőséget tulajdonít az inváziónak, amely során a melegfelvonulások ellen is küzdenek az orosz katonák. Nem szabad megfeledkezni azonban arról sem, hogy az orosz egyházban is megjelent a háborúellenesség, többen nyílt levélben ítélték el a háborút, és hangot adtak szomorúságuknak, hogy szakadék keletkezett az ukrán és az orosz egyházak között, amelyet a jövő generációknak kell majd áthidalni.

Az első szekció utolsó előadását Orosz Gábor Viktor, az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanára tartotta. Ebben a pacifizmus és a realizmus dilemmájára hívta fel a figyelmet. Kizökkent időkben előfordulhat, hogy az erőszak teremt olyan rendet, amelyben az evangélium jobban tud terjedni. Dietrich Bonhoeffert idézve elmondta, az egyház háborúban csak a békéért kiálthat Istenhez, valamint az egyház nem ismeri a háború szentségét. A német mártír hozzáállása kapcsán kiemelte, hogy – az anabaptista eredetű mozgalmakkal ellentétben – úgy vélte, a béke helyezi az evangéliumot a középpontba, mégpedig úgy, hogy a béke megőrzi a világot az evangélium hirdetése számára. A pacifizmus és a realizmus ellentétébe az egyéni felelősségvállalás hoz némi feloldást – fejtette ki.

Rövid szünetet követően Barcsi Tamás, a Pécsi Tudományegyetem docense beszélt a Magyarországon jellemző „elismerési problémákról”. Többek között szót ejtett a szociális ellátásról, valamint az oktatás helyzetéről is. Utóbbi esetében a jelenlegi sztrájkok és tüntetések kapcsán a szolidaritás magasabb szintű megjelenését is megemlítette, végül pedig a kultúrharc kedvelt témáit is felvillantotta.

A gondolatmenetet Balogh László Levente, a Debreceni Egyetem Politikatudományi Tanszékének vezetője folytatta a politikai megosztottság dilemmáival. A politika polarizálódásáról elmondta, hogy egészséges formája is létezik, amely lehetővé teszi, hogy megkülönböztessük egymástól a különböző politikai, világnézeti alternatívákat. Ezzel szemben áll az érzelmi alapú polarizálódás, amely a „demokrácia halála”. Nyomatékosította, hogy a politikai térben való polarizálódás nem egyenlő a társadalmi megosztottsággal, még ha gyakran oksági összefüggést is teremtenek a kettő között. Balogh a pártok feladatának tartja, hogy intézményesítsék és politikai mederbe tereljék a különbségeket, valamint képviseljék a különböző érdekeket. A gond szerinte akkor keletkezik, ha a pártok a különböző ügyek, problémák esetében a tompítás és élesítés egyensúlya helyett csupán élezni szeretnék a konfliktusokat. Ez a fajta egészségtelen polarizáció pedig lehetetlenné teszi az álláspontok közeledését. A pártok olyan, egymással összebékíthetetlen nézeteket képviselnek, amelyek végül a közbeszéd minden szintjén megjelennek – jegyezte meg.

Végül Czentnár Simon református lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának adjunktusa beszélt a békéltetés szolgálatáról az emberi kapcsolatokban. Előadása elején kijelentette, hogy az egyháznak magának kell tematizálnia a valóságot, sohasem lehet a status quo védelmére, de nem is engedheti annak megdöntésére redukálni a mondanivalóját, hiszen a témák és narratívák háborújában a keresztyénségnek is van üzenete: Krisztuson keresztül Isten megbékéltette magával a világot, és nekünk adta a békéltetés feladatát is. A megbékélés azonban nem létezik pusztán emberi szinten, amit az Istennel való megbékélésről vallunk, az fog tükröződni emberi viszonyainkban is. Nincs horizontális megbékélés vertikális megbékélés nélkül, nem az emberi természet javítgatása, hanem az új ember megelevenítése adhat csupán valódi békét – mondta.

– Keresztyénként csak akkor tud valaki elköteleződni a békéltetés mellett, ha a megbékélés keresztyén értelmét magáévá tette. Ha elvonatkoztatunk Krisztustól, akkor a próbálkozásaink erőtlenné és meddővé válnak, csakis az evangéliumhoz való radikális hűség lehet az út. Nem akarhatunk kevesebbet adni a világnak Krisztusnál – emelte ki. Végül hozzátette, természetesen a keserű valóság sem esik kívül a keresztyénség látókörén. – Az emberi rendezetlenségek megoldása nem szükségtelen, de nem minden megoldási kísérlet fakad Isten kegyelméből. Minden sebet nem lehet begyógyítani, de igyekezzünk, hogy újakat ne ejtsünk! – zárta gondolatait.