Mosolygós küzdelem

Telkibánya igazi „hegyre épült város”, abban az értelemben biztos, hogy a Zemplénben fekszik, református temploma a településnek otthont adó vidék legmagasabb pontjára épült. Igaz, nem a reformátusok emelték ódon falait, hanem a XIV–XV. századi elődök, akik a katolikus hit szerint az oltár köré, a templom falain belül és kívül temették az elhunytakat. A reformátusok 1570 körül vehették birtokba a gótikus templomot, amelyet lassan a saját igényeiknek megfelelően alakítottak tovább. A keletelt szentélyt az 1600-as évek elején bontották le, gótikus mennyezetét sík famennyezetre cserélték, amelyet mintegy száz évvel később fehérre meszeltek.

A középkori épületnek tornya nem volt, harangját a XIX. század végéig egy külön álló, fából ácsolt harangláb tartotta. A templomot 1892-ben egy huszonöt méter magas, neogótikus toronnyal bővítették a telkibányai reformátusok, amelyben jelenleg két harang lakik: a kisebb 250 kilogrammos 1856-ból, a 650 kilogrammos nagyobb 1925-ből származik.

A telkibányai református gyülekezet a lassú változásokat, de leginkább az állandóságot kedveli. Talán éppen ezért is érte kisebb megrázkódtatásként a közösséget, amikor korábbi lelkipásztoruk „mindössze” hét év szolgálat után távozott a gyülekezet éléről.

– Az esküvőnk estéjén kérdezte meg a vezető lelkészem, mert tudta, hogy nem választottunk még szolgálati helyet, hogy nem szeretnénk-e Telkibányára jönni, ahol hirtelen megüresedett egy hely. A választ pedig még aznap este szerette volna megkapni. Eredetileg csak egyéves, helyettesítő feladatról volt szó – idézi fel a lakodalmán történteket Szalay László Pál lelkipásztor. – A nászutunkról is hamarabb jöttünk haza azért, hogy legalább egy bemutatkozó szolgálatra el tudjunk jönni – teszi hozzá Szalay Ibolya, aki férjével együtt immár tizennyolc éve szolgál a településen.

A Szalay házaspár a szolgálatát végül 2004-ben kezdte meg Telkibányán, ahol akkor még hetven-nyolcvan hívő is összegyűlt egy-egy vasárnap délelőtti istentiszteleten, a délutánin pedig harmincan, akárcsak a hétközi bibliaórán. – Volt olyan karácsonyunk, amikor annyian kértek házi úrvacsorát azok az idősek, betegek, akik nem tudtak eljönni a templomba, hogy csak este kilenc után értünk haza, és azon tanakodtunk, állítsunk-e egyáltalán karácsonyfát magunknak. Akkor még nem voltak gyermekeink. Végül karácsony másnapján, délután díszítettük fel a fenyőt – emlékszik vissza Ibolya. – Minden időnket a gyülekezettel töltöttük: volt a faluban iskola, volt nagy diáksereg, és nagyon sokan jártak ifire.

Éveken keresztül reggeli gyermek-istentisztelettel kezdődött a vasárnap, délelőtti templomi istentisztelettel folytatódott, végül délután lent, a település művelődési házában tartottak istentiszteletet azoknak, akik nem tudták megmászni a hegyet. A délutáni együttlétnek a pandémia vetett véget.

A lelkészek felidézik, hogy Telkibányára érkezésük után mekkora szeretettel fogadták őket az iskolában is, ahol nem sokkal később már minden osztálynak külön tartottak hittanórát még a kötelező hittanoktatás bevezetése előtt. Az iskola központi szerepet töltött be a településen, és fontos volt a gyülekezetnek is, leginkább a találkozások lehetősége miatt.

A térséget érintő munkaerőpiaci változások azonban felerősítették a már a rendszerváltás előtt elkezdődött elvándorlást. A korábban 1600 fős község népessége rohamosan csökkent, 2015-ben már a hatszázat sem érte el az állandó lakosok száma, igaz, a 2011-es népszámláláson a válaszadók fele reformátusnak vallotta magát. Ez utóbbi nekünk, reformátusoknak szívmelengető, de a falu iskoláján nem segített. A 2016-os tanév végén megszűnt a felső tagozat, majd 2017-ben az iskola alsó tagozata is bezárta kapuit.

– Attól fogva elvesztettük a kapcsolatot a gyerekekkel és a szüleikkel. Most egy karácsonyi műsorra alig tudunk összehalászni pár diákot – mondja Ibolya. A korábban százfős nyári táborok emléke azért még élénken él a lelkészekben. – Mi akkor nem tudtuk, de visszatekintve már azt látjuk, hogy virágkorát éltük mi itt, Telkibányán a gyülekezeti életnek – teszi hozzá.

A lelkésznő felidézi, hogy ha bármilyen ötletük volt, vagy meghirdettek egy eseményt, egyből jelentkeztek segítők, és voltak résztvevők is az alkalmakon. – Meg sem kellett nagyon hirdetni, szájról szájra járt a hír, és megtelt a művelődési ház. Számos olyan programot is szerveztünk, amelyre nem csak a gyülekezet tagjait vártuk, és volt is érdeklődés.

Mecsei Mihály, a gyülekezet korábbi gondnoka évtizedek óta tartó betegsége miatt egyre nehezebben mozog, mégis minden vasárnap ott ül az istentiszteleten. – El kell menni, mert az az Isten háza, és az Igét meg kell hallgatni – jelenti ki. Szívesen gondol vissza azokra az évekre, amikor egy-egy nagyobb ünnepen szinte megtelt a nyolcszáz férőhelyes templom. – Most meg alig vannak – sóhajt fel szomorúan. Őszintén mondja, hogy őt a szíve viszi a templomba, és nem csak a meghirdetett alkalmakkor. Felidézi, hogy a 2012-es templomfelújításkor mindennap ott volt. – Mindig olyan megkönnyebbülés és boldogság járt át, amikor ott lehettem, láthattam a megújulást, és tehettem is érte.

Bár a templom megújult, az iskola bezárása után jelentősen visszaesett az ifjúsági élet a településen. De a lelkészházaspár nem adta fel. – Hirtelen sok szabadidőnk lett, miután elfogytak a gyerekek Telkibányáról. Messzebb tekintettünk, és elkezdtük a környék településein élő gyerekeket hívogatni az alkalmainkra. Néhány éve pályázaton nyertünk egy kisbuszt, azzal hoztuk őket Göncről, Vizsolyból, Hidasnémetiből. Volt, hogy teológusoknak szerveztünk alkalmakat. Eleinte csak pihenés és feltöltődés céljából, később pedig már akkreditált képzéseket szerveztünk nekik teológiából, pszichológiából és közösségfejlesztésből – mondja László. – Újra volt miért lelkesednünk.

A Szalay házaspár tette hagyománnyá Telkibányán a világimanapot is, amelyet sokszor háromnaposra szerveztek, és hívták a debreceni, sárospataki és budapesti teológusokat is, akik végiglátogatták a település intézményeit, mindenhol énekeltek, Igét olvastak és bizonyságot tettek, valamint hívogatták az imanapi közösségre az embereket.

Szintén állandó program a gyülekezetben az adventi könyvvásár, amelyen nemcsak könyvekkel gazdagodhatnak a látogatók, hanem lelki és kulturális programokkal is. Hasonló jelentőségű a László által elkezdett, Hittem, ezért bírtam című sorozat is.

Baranyai Tiborné Ilona nyugdíjazása előtt negyvenkét évig a telkibányai önkormányzatnál dolgozott, általános előadóként kezdte, majd a település jegyzőjeként vonult nyugdíjba. A gyülekezetben harminc éve presbiter, a gondnoki tisztséget nyolc éve tölti be. – 1992-ben lettem tagja a gyülekezetnek, felkértek pénztárosnak. Nagy kihívás volt, mert akkor kapott kárpótlást a gyülekezet az elvett iskolaépületéért, amelyből elkezdtük felújítani a templom tornyát, de az összeg kevésnek bizonyult, így gyülekezeti adományokból fejeztük be – emlékszik vissza a gondnok a rendszerváltás utáni időkre.

Két évtizeddel később pályázati forrásból és a gyülekezet adományaiból újabb felújítás következett. Menet közben derült ki, hogy a templom négy ablakát, valamint az asszonyok padsorának lábazatát is ki kell cserélni. A pluszköltségeket a gyülekezet tagjai és az elszármazottak felajánlásaiból fedezték. – Az adományozók között volt például egy Kanadába elszármazott telkibányai házaspár három fiúgyermeke is, akik csak néhányszor jártak Telkibányán, mégis szerettek volna a templom javára adakozni – mondja Ilona.

2020-ban sikerült újra körbekeríteni a református temetőt, illetve térkövezni a templom előtti területet. A munkálatokkal a gyülekezet a következő évben sem áll le, ismét felújítási munkák kezdődnek ugyanis a templomban, tizenötmillió forint állami és négymillió forint egyházkerületi támogatásból újítják meg az épület homlokzatát a következő évben.

Telkibányán viszonylag nagyok a házak portái, a parókiáé például közel kilencezer négyzetméteres. Egy részét ma már negyven őshonos gyümölcsfa foglalja el, amelyeket 2013-ban ültettek az Őshonos gyümölcsfákat a papkertbe elnevezésű programnak köszönhetően. A csemetéket a Növényi Diverzitás Központ biztosította a gyülekezetnek, de korábban sem állt távol tőlük az ökoszemlélet. A telkibányai reformátusok az elsők között, még a teremtés ünnepének meghonosodása előtt tartottak teremtésvédelmi témájú rendezvényeket, és örömmel csatlakoztak a 2012-ben elkezdődött ökogyülekezeti mozgalomhoz is. A környezetük és a teremtett világ védelmében tanúsított elszántságukat bizonyítja, hogy a Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Tanácsa 2012-ben és 2015-ben, 2018-ban és 2022-ben ökogyülekezeti díjjal ismerte el elköteleződésüket.

A negyvenfás gyümölcsöskertnek közösségformáló ereje is van, ám a lelkészek a missziós lehetőséget is meglátták benne. A kert mellett halad el a környék fő turistaútvonala, így évente közel tízezer turista sétál el a már tízéves fák mellett. Ezért is helyezték ki azt az öt meditációs táblát a kerítéshez, amelyekre imádságokat és bibliai idézeteket írtak fel. Ezeket olvasva a túrázók akár séta közben is elcsendesedhetnek.

Az őshonos gyümölcsösbe rendszeresen szerveznek olyan programokat, táborokat, amelyek közelebb hozzák a fiatalokat a természethez. – Bemutatókertként is működünk, folyamatosan jönnek hozzánk diákok, például a miskolci Lévay gimnáziumból, munkát végezni, kapálni, virágot ültetni – magyarázza László, aki elmondja azt is, hogy 2017-ben és 2022-ben is az év kertje közé sorolták a telkibányai gyümölcsöst a programban részt vevő kertek közül.

A telkibányai gyülekezet három élő testvérgyülekezeti kapcsolatot is fenntart: az erdélyi Nagyernyei Református Egyházközséggel, az észak-írországi First Bangor Presbyterian Church-csel, illetve a Hajdúnánási Református Egyházközséggel. – A nagyernyei kapcsolat még abból az időből származik, amikor Csapó Endre volt a lelkész Telkibányán, és teológiai szobatársával, Komáromi István ottani lelkésszel szövetkeztek. Az észak-írországi gyülekezettel közvetlen elődünk, Molnár Sándor alakított ki testvéri kapcsolatot még 2003-ban – sorolja a lelkész, aki a nánási kötelékért „felelős”.

– A testvérgyülekezeti kapcsolatainkban is ott a folytonosság – mondja László, utalva arra, hogy mind az északír, mind az erdélyi gyülekezetben történt lelkészváltás azóta, hogy szorosabbra fűzték a viszonyt. – Bangorban például öt lelkész szolgál, a húsz év alatt mind lecserélődtek, köztük a vezető lelkipásztor is. Lelkészváltásnál mindig félő, hogy az új lelkész már nem szorgalmazza a közösséget – mondja Ibolya.

– Áldásosak ezek a kapcsolatok, sok örömünk van bennük – ismeri el László, aki szerint életre szóló élményt kaptak azok a telkibányai fiatalok, akik 2005-ben először látogathatták meg északír testvéreiket. A lelkész azért is hálás, amiért még a járvány kitörése előtt együtt lehettek az erdélyi testvérgyülekezettel, kölcsönösen felkeresve egymást.

Telkibánya közkedvelt célpontja a túrázóknak, akik a környék látnivalói közül gyakran felkeresik a református vártemplomot és a mellette elterülő gombfás temetőt. Bár nincs hiteles adat arról, mikor kezdték el ezt a különleges fejfát alkalmazni az itteniek, több kutató is azon az állásponton van, hogy ez a temetkezési kultúra a reformáció hozadéka, a kálvinista hívek ugyanis így akarták megkülönböztetni a nyughelyüket a katolikusokétól.

A turisták nemcsak a temetőt, hanem a központi helyen álló református vártemplomot is megtekinthetik: ha előre egyeztetnek időpontot a lelkészekkel, akkor belülről is megcsodálhatják a több száz éves épületet.

A településen számos vendégház várja a fáradt vándorokat, így adódik a kérdés, hogy a református gyülekezet kiveszi-e a részét a vendéglátásból. Szalay László Pál rövid válasza szerint nem. Illetve majdnem. Elmondja, hogy a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódva pályázatot adtak be, hogy csatlakozzanak egy, a reformáció útját bemutató projekthez, amelyhez több millió forint értékben terveket is készítettek. – Zarándokszálláshelyet, konferencia- és imatermet építettünk volna a parókia udvarán, mellette ökojátszótérrel és bibliai növénykerttel, de a tervek végül nem váltak valóra.