Mit várhatunk, ha már senki sem várandós?

A milliárdos Elon Musk nem először tweetelte a mára X névre keresztelt platformján, hogy az alacsony születésszám miatt várható népesség-összeomlás sokkal nagyobb veszélyt jelent a civilizációra, mint a globális felmelegedés. A sokkoló üzenethez hasonló kedélyborzoló áldokumentumfilmet forgatott Ádám 2050-ben: igaz történet a jövőből címmel Olaszország vezető bébiételmárkája. Az alkotás nyolc percben meséli el a félszigeten megszületett utolsó kisfiú szomorú történetét. A hatás kedvéért persze túloznak, de nem annyira, mint képzelnénk. A születések száma az országban 1964-ben érte el az egymilliós csúcsot, 2020-ra ez majdnem kétharmadával zsugorodott. Az elmúlt hónapban a The Times több cikket közölt a témával élesen szembesülő országokról, a többi között Dél-Koreáról, ahol az egy nőre jutó születések száma 0,8, illetve Kínáról, ahol soha nem látott mélységbe, 1,2-re süllyedt a ráta. Az OECD-országok közül csak a 3,1-es arányszámmal rendelkező Izrael haladja meg a társadalom középtávú fennmaradásához szükséges 2,1-es szintet. Ezt történelmi távlatokba helyezve megállapíthatjuk, hogy az Egyesült Államokban a babyboom vége felé, vagyis az 1960-as évek közepén, Olaszországban 1931-ben, Németországban 1914-ben, az Egyesült Királyságban 1908-ban, Franciaországban pedig 1889-ben volt a ráta ilyen magas. A tizenöt legmagasabb GDP-vel rendelkező ország mindegyikében a helyettesítési érték alatt marad ez a szám. A The Times kínai születési arányokról szóló beszámolója arra is emlékeztet, hogy ez a csapda elsősorban kulturális jellegű. Egy fiatal kínai nő szavait idézi, aki a saját, az egygyermekes politika által formált generációjáról megjegyzi: „Hogyan nevelhetnék gyereket, amikor én magam is éretlen vagyok lelkileg?” A gyermekvállalás nem könnyű, és még nehezebbnek tűnik olyan társadalmakban, ahol a gyerekek láthatatlanok, hiányoznak a testvérek, ritka a nagycsaládos, nincsenek példaképek, megtanulható szolidaritási formák a szülői létet fontolgatók számára. Az iparosodott világ csökkenő termékenységi arányszámai bizonytalanná teszik a jövőt. A fiatalok számának csökkenéséből adódó gazdasági nehézségek sokrétűek. Az egyik legnyilvánvalóbb, hogy egyre nehezebb eltartani a világ nyugdíjas népességét.

A demográfiánál azonban sokkal többről van szó. Nemcsak statisztikáról, egy újabb adatról a társadalmak állapotát leíró mérőszámok sorában, hanem korunk sokkal mélyebben rejtőzködő zűrzavaráról. A születésszám csökkenésének nemcsak gazdasági, hanem lelki következményei is vannak. Az utóbbi időben több publikáció is megjelent, amely kimutatja, hogy a magas termékenységű társadalmak, mint a mai Afrika nagy része, általában buzgón vallásos. Minél alacsonyabb egy népesség termékenységi rátája, és minél kisebb a családméret, annál nagyobb a szervezett vagy intézményes vallástól való elszakadásra való hajlam. Európa valaha magas termékenységű társadalmainak nagy része, amelyben a vallásos hit és a vallásgyakorlás egyaránt mélyen gyökerező volt, mára szekularizálódott. Világunk mára elérte a gyermekvállalási csúcsot – soha nem lesz több gyermek, mint ma, a termékenységi ráta világszerte tapasztalt zuhanórepülése miatt.

Isten saját képmására alkotott teremtményeinek adott legelső parancsában arra szólította fel a férfit és a nőt, hogy legyenek termékenyek, sokasodjanak és töltsék be a földet. A Teremtőnek az a szándéka, hogy a világ egyre inkább megteljen a képmásaival. A Bibliában a gyermek születése feltétel nélküli jótétemény, amely a házastársi egyesülés eredménye. Ez egyben az Isten parancsa iránti abszolút hűség és engedelmesség jele, és a jövőbe vetett bizalmat is tükrözi. Csak akkor lehet a mienk Isten szemléletmódja a gyermekekről, ha Isten gondolkodásmódjával telítődünk, nem a társadaloméval. Valójában nem az a meglepő, amikor a világ világként viselkedik, hanem amikor mi, keresztyének tesszük ugyanezt. Isten állandóan figyelmeztette választottait, hogy ne váljanak a körülöttük lévő kultúrákhoz hasonlóvá. Mégis úgy tűnik, hogy olyan létfontosságú területeken, mint amilyen a család is, a nézeteink gyakran semmiben sem különböznek a világétól.

A szerző a Reformátusok Lapja főszerkesztője