Az egyház a kereszténységnek az első században Jézus és apostolai, tanítványai működése nyomán alakult szervezett közössége, saját meghatározás szerint Isten Jézuson keresztül elhívott szent népe.
Hogyan épül fel az egyház?
Az egyes helyi gyülekezetek és a belőlük formálódó egyház feladatai sokrétűek. Egyrészt sajátos, Jézustól rendelt feladata az emberek, „minden nép" tanítása, másrészt pedig olyan emberi közösség építése, amelyekben a jézusi etika valósul meg az Istenben való hit, az embertársi szeretet és a transzcendens életre néző reménység útján. A közösség építése az egyházon belül az evangélium hirdetése és a szentségek kiszolgáltatása révén történik. „Az egyház a szentek közössége", ahogyan az Apostoli hitvallásban olvassuk. Szervezet, látható felépítéssel, de láthatatlan közösség is egyben Az egyház célja és feladata, hogy minél több ember eljusson az Istennel való kapcsolatra. E feladatok végrehajtásában az évszázadok alatt az egyház sok változáson ment át, amelyekre részleteikben nem térhetünk ki, csak megemlíthetjük például a 16. századi reformációt (Luther Márton, Kálvin János stb.) vagy a legújabb korban a 2. Vatikáni Zsinatot a katolikus egyházon belül (1962-1965).
Hogyan határozzuk meg az egyházat?
Az egyházzal kapcsolatos kérdéseinket az ekkleziológia és ekkleziasztika fogalmazza meg. Az első arra a kérdésre válaszol: mi az egyház? Tárgya az egyház, történet-szociológiai, teológiai és lélektani megvilágítása és ezek megállapításait összefogó rendszere. A második az egyház életéről és munkájáról szól, tárgya tehát nem az egyház fogalma, hanem az egyházban folyó élet, és munka a mindenkori történeti keretben, az itt és most összefüggésében.
A felbukkanó kérdések három csoportba oszthatók. Az elsőbe azok tartoznak, amelyek az egyház lényegére vonatkoznak. Itt foglalkoznak azzal, mi az egyház fogalma, az úgynevezett „látható és láthatatlan egyház" viszonya, az egyház bibliai és hitvallási alapja, annak történeti formája és viszonya más közösségekhez. Ebből következik az egyháznak az az önértelmezése is, amelyből társadalmi felelősségvállalásának mandátumát, annak keretét és tartalmát is levezeti. A második az egyház szervezetére, alkotmányára, tisztségeire, az egyházi tisztség eredetére és az egyházi fegyelemre vonatkozó kérdéseket foglalja magában. A harmadikba olyan kérdések tartoznak, amelyek az egyház mai helyzetét akarják tisztázni. Tárgyalásaink rendjén, ha nem is tekintjük kötelező érvényűnek ezt a beosztást, de tájékoztató útmutatásként és rendszerező módszerként elfogadjuk.
Mit jelent az „ecclesia"?
A latin „ecclesiá"-nak hármas jelentése van: fordíthatjuk gyülekezetnek, egyházközségnek és egyháznak. A hármat azonban nem szabad szembeállítani egymással, vagy egymás ellen kijátszani, hanem összefüggésükben és kölcsönhatásukban kell szemlélnünk azokat. A „gyülekezet" azt a tényt fejezi ki, hogy az „ecclesia" sohasem mint statikus intézmény létezik, hanem a tényleges összegyülekezés állandóan megújuló eseményének az eredménye. Az „egyházközség" azt hangsúlyozza ki, hogy az „ecclesia" sohasem lehet egy elvont és távoli szuperszervezete a konkrét gyülekezet feletti tisztviselőknek, hanem mindig egy meghatározott helyen, időben és tevékenységi programmal összegyülekezett közösség. Az „egyház" érthetővé teszi, hogy az „ecclesia" nem csupán összefüggéstelen egymás mellé helyezése elszigetelt és önellátó vallási társulatoknak, hanem egy átfogó közösség tagjainak egyesülése a kölcsönös szolgálatban.
Mi különbözteti meg az egyházhoz tartozó és ahhoz nem tartozó embert?
Ha az őskeresztény egyház természetét, szervezetét és jellemét tanulmányozzuk – amelyet az ecclesia jelöl – azonnal szemünkbe ötlik az a szervezett, szeretettől áthatott élet, amely az egyház tavaszát jellemezte. Távol volt attól, hogy tökéletes egyház legyen. Sok tévedés volt benne, és tagjai – legalábbis biblikus-teológiai mérték szerint – bűnös emberek voltak. Voltak keresztények, akiket inteni kellett, hogy ne lopjanak (Ef 4,28), ne hazudjanak (Kol 3,9) és ne kövessenek el más erkölcstelenséget. Pétert Pál ámítással vádolta, Pál és Barnabás nem maradhattak együtt, mert civódtak egymással, és kénytelenek voltak külön utat keresni. Az első keresztényeket a szentek gyülekezetének nevezték, pedig semmi sem érdemli kevésbé ezt az elnevezést, mint a dolgok kezdeti állapota. A helyes irány felé néztek, és helyes irányban haladtak. Tele voltak hittel, buzgósággal, lelkesültséggel és ihletettséggel, és így, ha a szentség valóságát nem is mindig, de annak ígéretét és reménységét a lelkükben hordozták.
Az ősegyház egy családot képezett, valóban testvéri szövetség volt, s iskolája a Jézus tanítványává formálódásnak. A rend fenntartására megvoltak a maguk tisztviselői, de a mai értelemben ismert papi rendet nem ismerték. Az egyház egysége nem a vélemények egységén, nem is a szertartások egységén, hanem a Lélek egységén alapult (Ef 4,3), s nem a tanra, hanem a hitre vonatkozott (Ef 4,5).
Az egyház lényege nem abban van, hogy benne is – mint más szervezetben – emberek vannak ugyan, de ezeket az embereket Istenhez való viszonyuk határozza meg, Jézussal követésben az ő értékrendszerével mérik az életet. Itt két forma áll kölcsönhatásban, de ugyanakkor feszültségben is egymással. Az egyik a látható szervezet, az intézményes egyház, amely közösségbe fogja követőit, a másik a láthatatlan egyház, vagy a lélek egyháza, mert az ember Istenhez való viszonya személyes, és azt nem lehet keretek közé szorítani. Mindkettő történeti valóság, és az emberi lélek természetében leli magyarázatát.
Mit jelent ez ma? Hogyan értelmezzük az egyetemes papság fogalmát? Hogyan határozható meg az egyház jogi szempontok alapján? Milyen különbségek jönnek létre a 2011-es egyházügyi törvény által bevezetett két státusz között? Mit kellene tenniük az „egyházi-státuszú egyházaknak" az ökumené szellemében? A teljes interjút az evangelikus.hu-n olvashatják.
Szerző: Galambos Ádám