Maradnunk kell, és túlélni

A szíriai örmény kisebbségből azonban alig néhányan választották ezt az utat, inkább Örményország felé indultak el, ahol örömmel fogadták az érkezőket, mivel az ország saját lakossága a kivándorlás miatt 3,6 millióról mára hárommillióra csökkent.

A háború előtt mintegy 90 ezer örmény élt Szíriában, kétharmaduk Aleppóban. Sokak felmenői között voltak olyanok, akik 1915-ben menekültek el Törökország területéről, amikor elkezdődött az örmények lemészárlása. Tömegesen deportálták őket a Deir ez-Zor sivatagba, és akik túlélték az embertelen körülményeket, szíriai városokban kerestek menedéket. Eleinte sátrakban, kunyhókban laktak, de hamarosan iskolákat, templomokat húztak fel, és csak ezután fogtak bele saját házaik megépítésébe. A gyülekezetközpontú közösségi gondolkozás máig jellemző az örmény népre, identitásunkat Isten házában, örökké érvényes ígéreteiben találják meg.

Az aleppói Bethel gyülekezetet 1922-ben alapították, majd 1923-ban iskolát is létrehoztak, az évek során további templomok is épültek. Gyökeret eresztettek, új hazájukban hűséges szír állampolgárokká váltak, és miközben megpróbálták túlélni családjuk tragédiáját, soha nem adták fel reményüket, hogy egyszer visszatérhetnek szülőföldjükre. A polgárháború a többség számára egy évszázadnyi történelem végére tett pontot, újra a menekülés, a félelem árnyékolta be napjaikat. Az elvándorolt örmények közül sokan vágynak vissza Szíriába, és ha körülményeik lehetővé teszik, valóban vissza is térnek, mert úgy érzik, ez a kötelességük: diaszpórájuk az örmény civilizáció fontos ágát képezi, amelyet meg kell őrizni. Szíriában az örmények száma jelenleg 30 ezer körül van.

A Szíriában élő örmény közösség egyik legismertebb képviselője Haroution Selimian, az Aleppóban lévő Bethel gyülekezet vezető lelkésze, a Szíriai Örmény Református Egyházak Közösségének elnöke, amellyel a Magyarországi Református Egyház partnerkapcsolatot ápol. Húsvét közeledtével az aleppói örmény keresztyének múltjáról és jelenéről beszélgettünk a lelkésszel.

Tagjaink többsége azoknak az örményeknek a leszármazottja – mondta Haroution Selimian –, akik az 1915-ös népirtás során Anatóliából Szíriába menekültek. Számukra Aleppó volt az első állomás. Az ide érkező nagyszámú örmény menekült tette a várost az örmény protestáns közösség központjává Szíriában. A lelkész a polgárháború után is a helyben maradás mellett döntött, nem hagyta el szolgálati helyét, fáradhatatlanul dolgozik, hogy segítse hazája keresztyéneit a hanyatlással járt rombolás után is életben maradni. Az örmény közösség óriási veszteségeket szenvedett el, sokan meghaltak vagy elvesztették otthonaikat, munkahelyeiket. A kormány 2016-ban visszaszerezte ugyan Aleppót, de a lázadók még évekig támadták a várost. Alagutakat ástak a lakókörzetek alatt, ahonnan bombatámadásokat hajtottak végre, megsemmisítve a város vízellátásának nagy részét. A katasztrofális gazdasági helyzet miatt a fiatalok elhagyták a települést.

AZ ÁRVÁKÉRT, A JÖVŐÉRT

Haroution Selimian elmondta, rengeteg árva gyerek van Szíriában, szörnyű dolgokat éltek át, sokan saját szüleiket temették el. A háború a templomokat sem kímélte. A vezető lelkész arról számolt be, hogy területükön a keresztyén vallási kisebbség megmaradását, az újrakezdést, az oktatási, egészségügyi infrastruktúra újjáépítését a Hungary Helps Program támogatja a Magyarországi Református Egyházzal együttműködve. A támogatás eredményeképpen a szétlőtt református Emmanuel- és Bethel-templomot renoválták, és egy többfunkciós épületet létesítettek a Bethel gyülekezethez tartozó ingatlanon. Játszótér, sportpálya létesült a szíriai reformátusok leánykollégiumának udvarán, ezenkívül további helyszíneken összesen hat örmény református iskolaépületet újítottak fel: négyet Aleppóban, egyet Kessabban (az örmények történelmi területén) és egyet Damaszkuszban. Az iskolák mindegyikében együtt tanulnak a keresztyén és a muzulmán diákok. Az ott tanítók arra törekszenek, hogy a magas követelményrendszerrel működő iskolák olyan szemléletet alakítsanak ki, amely alkalmassá teszi a végzős diákokat községeik átalakítására az együttműködés reményében, a vallási különbözőségek ellenére.

A TEMPLOM A LELKI TÁPLÁLÉK HELYE

A háború alatt az aleppói örmény református templomok is megsérültek. 2016-ban az Emmanuel-templom megrongálódott, miután január 17-én reggel militáns csoportok rakétatámadást intéztek a város Munshieh, az Azizieh és Saad Jabri negyede ellen. A templomot néhány órával a vasárnapi istentisztelet után érte találat. Áldozatok nem voltak, idézte fel az eseményeket Selimian, de a templom teljes tetőszerkezete megsemmisült. A Bethel-templomot tíz év alatt több mint négyszer vették célba. Mára mindkét templom helyreállítása befejeződött.

A közösség lelki táplálékának forrása a templom, ezért minden vasárnap reggel három istentiszteletet tartanak az aleppói örmény református közösség három különböző templomában, és hármat hét közben. Különböző korosztályoknak tartanak istentiszteleteket, a gyerekeknek fél 10-től, a felnőtteknek 10 órától, az ifjúságnak fél 12-től. Szerdánként külön a nőknek van lehetőségük egy-egy istentisztelethez csatlakozni, keddenként bibliatanulmányozásra gyűlnek össze a felnőttek és fiatalok, péntekenként ifjúsági istentiszteletet tartanak.

A vasárnapi iskolások, ifjúsági csoportok rendszeresen kapcsolódnak a vasárnap délelőtti istentisztelethez, és énekeket, verseket, bizonyságtételeket, valamint színdarabokat mutatnak be. A fiatal házaspárok találkozói heti rendszerességgel működnek. Gyakran szerveznek ezen kívül evangelizációs istentiszteleteket vendégprédikátorokkal, és zenei együtteseket hívnak meg a világ minden tájáról. Az Örmény Református Egyházak Közösségének nyári tábora 2021 nyarán nyitotta meg a kapuit a gyerekek előtt.

ÚJ ÉPÜLETEK A JÖVŐÉRT

Az új és kibővített örmény egészségügyi központ átadása is megtörtént. A háború ideje alatt gyakran váltak az egészségügyi ellátó intézmények terrorista cselekmények célpontjaivá, így a sérültek ellátását a templomokhoz tartozó ingatlanokon igyekeztek megoldani.

Új közösségi teret kapott a Bethel-templom, amely lelki alkalmak, gyülekezeti rendezvények céljaira szolgál számukra. A korábban lakásméretű helyiség hatalmas térré növekedett irodákkal, konferenciatermekkel, könyvtárral és egy vendégházzal. Mindezek a létesítmények biztonságos környezetet teremtenek a keresztyén családok számára, és a jövő reménységét közvetítik a következő generációnak, hogy a fiatalok lássák, érdemes az otthonukba visszatérni, véli Selimian. A térségben megmaradó keresztyének példát mutatnak a környezetüknek és a világnak, hogyan érvényesülhet a türelem és a béketeremtés. A két nagy vallás, az iszlám és a keresztyénség egymás mellett él, párbeszédet folytat a harmonikus kooperáció lehetőségéről. Selimian gyülekezete mindenkinek szolgál, vallására való tekintet nélkül, hiszen a háború után sokan keresnek megoldást traumáikra Istennél, ám a mély lelki sebek meggyógyítása az Igével, a közösség erejével is hosszú távú feladat, emelte ki a lelkipásztor. Szilárd meggyőződése: Isten ezekre a feladatokra rendelte az életét. A krisztusi szeretetet adja tovább a sokat szenvedett embereknek.

A háború előtt a közösségeink nem voltak vegyesek – idézte fel Selimian a korábbi évek tapasztalatait. – A keresztyének külön éltek a muszlimoktól, a muszlimok elkülönültek a keresztyénektől. De a háború alatt a közösségek sokkal nyitottabbá váltak egymás felé. A koronavírus-járvány idején például sok muszlim jött be a gyülekezet udvarára egészségügyi csomagért. Ma már sok muszlim diák választja a gyülekezet iskoláját, hogy minőségi oktatásban részesüljön.

A lelkész szerint ott olyan értékeket tanulnak meg a diákok, amelyek segítenek nekik jobb állampolgárokká válni. A keresztyének a háborús időkben megtanultak szolgálni azoknak, akik nem ugyanazokat a vallási értékeket követik, mint ők – magyarázta Selimian, majd hozzátette: – Ez nagy próbatétel Krisztus követői számára. A kiegyensúlyozottabb és emberibb élethez a közösségeknek közel kell lenniük egymáshoz, ha együtt tanulnak, dolgoznak, elfogadóbbá válnak, és ez segíti a jövőt. A keresztyén egyház több mint kétezer éve van jelen Szíriában, az első templom a damaszkuszi volt. Ha ez az egyház ennyi éven át szenvedéssel és üldözéssel együtt túlélt mindent, kitartott és megmaradt, akkor nekünk is maradnunk kell, és túlélni – fűzte hozzá. – Ez a háború nem az első volt, és nem is az utolsó. Szíriához tartozunk, mert ez a mi hazánk is.

Amikor arról kérdeztük, hogy egy évtizedet meghaladó polgárháború okozta szenvedéssel a háta mögött mit mondana nekünk, akiknek a szomszédjában hónapok óta háború zajlik, megrendülve válaszolta: – Mint a szörnyű háborút átélő szíriai nép tagja, elmondhatom, hogy a szenvedés és a fájdalom megérlelt minket érzelmileg, szellemileg és lelkileg. A kínnak és a megpróbáltatásnak célja van. Hisszük, hogy Isten munkálkodik az életünkben, hogy kegyelmet és bölcsességet teremtsen a gyötrelem és a depresszió káoszából. A szenvedés katalizátor, amely lelki változást eredményez. Isten a nehézséget arra szánja, hogy szerető karjaiba vonzzon. Ezáltal kapunk „kiképzést“ az engedelmességre, kimunkálja jellemünket. Könyörületes Istenünk és Megváltónk bensőséges kapcsolatot alakít ki önmagával, mások fájdalmainak megértését, továbbá érettséget a szolgálatukra, kitartást a nehéz időkre és reményt a jövőre nézve.