Kihűlni otthon is lehet

Már jó ideje elhagytuk a Pest megyei település köves útját, hepehupás földúton zötykölődünk egy külterületi „ház” felé. A kocsi alja néha leér, a karosszériát az útra belógó ágak karistolják. Egy irtás mellett elkanyarodva már feltűnik úti célunk. A pöttöm ház egy nagy szőlős mellett fekszik, előtte csirkék kapirgálnak, miközben a fakerítés mögül kutyaugatás jelzi érkezésünk. A kapu előtt kisebb farakás várja, hogy felhasogassák. Először Ügyes kutya feje tűnik fel a kerítés felett, majd megjelenik Szabó Ferenc is, aki beinvitál minket.

Miközben Szabó Ferenc szabaddá teszi az egyetlen széket, az ajtó mellett lógó szőnyegre mutatva megjegyzi, hogy nemrég tette fel azért, hogy így hátha kevésbé jön majd a hideg az ágyhoz. – Már öt éve itt lakom – mutat körbe a nagyjából tizenöt négyzetméteres helyiségen alkalmi házigazdánk. Pakolás közben az ágyon fekvő Bibliaolvasó kalauzt is félreteszi, majd leül az ágy szélére. – Szoktam olvasni a Bibliát és a Mai Igét is meg szoktam kapni a református gyülekezettől, ahova járok, már amikor az idő engedi – vallja be a férfi.

– Nem a sajátom, ez a feleségem öröksége, én csak lakhatok itt. Ide költöztem, miután abbahagytam az alkoholt. Korábban komoly alkoholproblémáim voltak, előtte közel tíz évet éltem az utcán – mondja Szabó Ferenc. Kiderül, hogy korábban segédmunkásként dolgozott kőművesek mellett, de dolgozott a mezőgazdaságban, volt betanított munkás egy kaposvári csomagolóüzemben, vagy éppen kubikos Hajdúszoboszlón, ahol gázvezetékeket fektettek le. – De sajnos jött az alkohol. Legalább tízszer voltam elvonón. Voltam többször Cegléden, ami után talán egy pár hónapra le tudtam tenni a poharat. De aztán mindig jött valami, egy kis probléma, vagy nem kellett hozzá probléma sem. Volt, hogy kilenc hónap után úgy gondoltam, menni fog, hogy szociális ivó legyek. Ez viszont nagy tévedés volt.

Az 57 éves férfi szerint az csak álom, hogy egy alkoholista szociális ivó legyen. – Én tudom nagyon jól, mert vagy tízszer próbálkoztam ezzel a módszerrel. Elég volt egy feles vagy egy sör, és minden ott folytatódott, ahol abbahagytam. Sőt, ami a legrosszabb: az a mennyiség már nem volt elég, többet kellett innom. A végén már napi hat liter bornál kötöttem ki, és még azt sem mondhatnám, hogy nagyon leittam volna magam. Aztán szépen lassan jelentkeztek a problémák.

Szabó Ferencnek nem csak a családjával való kapcsolata romlott meg az alkohol rabságában töltött évek alatt, az ital az egészségét is elvitte. Járni csak bottal tud, mert a lábaiban érszűkület van, a szíve is csak negyvenöt százalékos az orvosok szerint, valamint egyensúlyzavarral is küzd. – Ha nem hagyom abba, akkor engem már eltemettek volna – ismeri el Szabó Ferenc. – De Istennek, úgy tűnik, más tervei voltak velem, ezért elmentem Dömösre, a Magyar Kékkereszt Egyesület Szenvedélybetegek Átmeneti Otthonába.

– Dömösön az első két alkalom nem hozott sikert. Aztán egy rosszullét miatt bevittek a budapesti Szent Imre-kórházba. Nagyon hálás vagyok az ott dolgozóknak, annak ellenére, hogy két nap után kiraktak az utcára, én pedig nyolc napot töltöttem a kórház előtti buszmegállóban. Az első napon

– 2017. október 5-én, emlékszem rá, megjegyeztem a dátumot – azt mondtam: „Uram, ha létezel, akkor segíts, én most már nem akarok inni”. Szabó Ferenc attól a naptól fogva nem ivott egy kortyot sem. 2017–2018 telén újra visszament Dömösre, részt vett a gyógyító hetek egyikén, ahonnan saját bevallása szerint még jobban megerősödve jött el.

Eközben eleinte az utcán, majd alkalmi szálláshelyeken lakott, 2018 tavaszán viszont felhívta feleségét és kérte, hadd költözzön ki a szőlőjükben lévő kis házikóba. – Megengedte. Azóta itt vagyok, segítek a szőlőben, meg amire szükség van. Javult a kapcsolatom a családommal is, de tudom, hogy olyan nem lesz már soha, mint előtte volt. Tudom azt is, hogy ez az én hibám, és nem is hibáztatok senkit. Én választottam ezt. Nem haragszunk egymásra, de ők tartják a távolságot. Megértem, mert korábban olyan ember voltam, aki hiába nem ivott három-öt-tíz hónapig, tíz alkalommal visszaesett.

Szabó Ferenc szomorú hangjába némi büszkeség is vegyül, amikor arról beszél, hogy saját magának akar bizonyítani. – Nem várom el senkitől, hogy éljenezzenek azért, mert már öt éve nem iszok. Az életem intő példa azoknak, akik hasonló helyzetben voltak, vannak vagy lesznek. A helyzetünket saját magunknak köszönhetjük. Nem kell azt várni, hogy most minket itt ujjongva fogad bárki is a társadalomból. Az alkoholista bélyeg mindig rajta marad az emberen. Magamnak akarom azt bebizonyítani, hogy igenis, meg lehet állni, akaraterő kérdése, és akinek még van egy kis hite is ráadásul, és Isten segítségét kéri, annak még könnyebb.

– Havi huszonnyolcezer forintból élek – mondja Szabó Ferenc, amikor a megélhetésre terelődik a beszélgetés. Bár vannak tyúkjai és zöldségeket is termeszt, hétköznap az ételt a helyi gondozási központból kapja. – Néha főzni is szoktam itt, a kályha tetején – mutat az ágy mellett álló vaskályhára, amibe beszélgetésünk közben időnként néhány kisebb fahasábot is bedob. Elmondja azt is, hogy általában csak reggel és este szokott begyújtani, hogy ne legyen annyira hideg. – Több telet is az utcán töltöttem, hozzá vagyok szokva a hideghez.

A kapu előtti farakásról kiderül, hogy azt most kapta adományként a Magyar Református Szeretetszolgálattól (MRSZ), pontosan érkezésünk előtt borították le a teherautóról. – Apránként felhasogatom. Ha nem bírom, majd megkérem valamelyik fiamat, hogy segítsen – mondja. – Sokáig elég lesz, a telet kihúzom vele. Nagy segítség ez nekem – teszi hozzá.

Szabó Ferenc elmondja azt is, hogy azért nem gyűjt fát a közeli erdőkben, mert nem szabad. Sokan mégis ezt a módszert választják a tüzelő beszerzéséhez, magunk is láttunk fiatalokat, akik karvastagságú fákat toltak a biciklin. – Láttam már többször én is. Szóltam is nekik, hogy ne hagyják az úton a tüskés ágakat, amiket letörögetnek, mert kilyukad a biciklim. De hiába mondtam, nem törődtek vele. Tegnap is végigmentem az úton és kipucoltam.

Szabó Ferenc már öt éve békésen éldegél az apró házban, eddig senki sem zavarta, az udvaráról sem tűnt még el semmi, leszámítva néha egy-két tyúkot. Tudatja, hogy Ügyes nevű kutyája és a közelben élő róka nincsenek jóban, főleg azóta, mióta pár napja a ravaszdi szemet vetett Szabó Ferenc kakasára, és megtámadta. – De Ügyes valahogy elszabadult, és megkergette a rókát. A kakas is eltűnt, viszont másnap reggelre előkerült sebesülten, jól megtépázva. Most lábadozik – mondja. Hozzáteszi, hogy nem ez volt az első eset, de nagyobb kár még nem érte, amióta kint lakik a szőlőben.

– Valami csak lesz, nem? Nem vagyok nagyravágyó – feleli a jövőjét firtató kérdésre. – A Messiást várom – mondja kis hallgatás után. – Azt hiszem, ezzel megmondtam mindent. Ha a lábam jobb lenne, akkor talán még el tudnék menni dolgozni egy rendes munkahelyre, de az orvosok szerint erre már nem kerül sor, a botot már nem fogom tudni elhagyni.

A Magyar Református Szeretetszolgálat idén is meghirdette tűzifaprogramját, amelyben azoknak a rászoruló nagycsaládosoknak, kisgyermeket nevelő szülőknek és nyugdíjas vagy rokkant időseknek igyekszik segíteni, akik fával fűtenek. – A célunk az, hogy legalább száz rászorulónak adjunk egy-egy köbméter tűzifát a téli időszakban – mondja Lendvayné Nagy Beáta, az MRSZ adománykoordinációs ágazatának munkatársa.

Az egyházi és társadalmi kapcsolatokért felelős referens kifejti, hogy nemcsak az utcán élőket fenyegeti a kihűlés és a fagyhalál télen, hanem azokat is, akik fűtetlen szobában próbálják átvészelni a téli hónapokat. – A tartósan 15 Celsius-fok alatti hőmérsékletű lakásokban is ki lehet hűlni – magyarázza Lendvayné Nagy Beáta.

– A tűzifaprogram krízishelyzetre reagál. Olyan embereknek segítünk, akik e nélkül a támogatás nélkül valószínűleg hideg házakban töltenék az év legfagyosabb napjait. A programot nem kötjük jeles eseményhez vagy alkalomhoz, általános segítségnyújtásról van szó. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy az év minden napján oda kell figyelnünk embertársainkra! – egészíti ki Győri-Simon Annamária adománykoordinációs ágazatvezető.

A Magyar Szociális Fórum adatai szerint már nyolcvanketten vesztették életüket Magyarországon kihűlés miatt tavaly október és idén január között, míg a tavalyi hideg időszakban 168-an szenvedtek fagyhalált, az áldozatok többsége fűtetlen helyiségekben, illetve kórházba szállítás közben vagy után halt meg.

Az MRSZ januárra-februárra hirdette meg a tűzifaprogramot, amelyet leginkább adományokból finanszíroznak. Idén 2,5 millió forint összegyűjtése a cél, ebből száz rászoruló családot tudnak tűzifához juttatni. Az adományokat a szeretetszolgálat címére érkező kérelmek alapján, előzetes elbírálás után osztják ki. – Általában lelkipásztortól vagy a családsegítő, gyermekjóléti szolgálat útján érkeznek be a kérelmek hozzánk. Utána elbíráljuk, hogy valóban rászoruló testvérről van-e szó, akit ezzel átsegítünk a nehézségeken.

Lendvayné Nagy Beáta szerint fontos a közvetítők szerepe, mert a legtöbb rászoruló annyira szerény, hogy maguktól nem is kérnének segítséget, vagy nem is tudnak róla, hogy létezik. Hozzáteszi azért, hogy évről évre akadnak olyanok, akik közvetlenül keresik meg az MRSZ-t adományigényükkel.

A program folyamatosan zajlik, az egyes rászoruló személyeknek mindig felkutatjuk a legjobb lehetőséget, hogy a lehető legjobban járjanak, azaz minél több fát tudjanak kapni – mondja Lendvayné Nagy Beáta. Ennek fényében a fát sokszor a fakitermelő cégektől szerzik be, de aki nem tudja megoldani a felhasogatást, annak már felaprított, kalodás tüzelőt is tudnak adni. Hozzáteszi, hogy a szeretetszolgálat leginkább pénzadományokat vár az akcióhoz, de évről évre előfordul, hogy valaki tüzelőt ajánl fel adományként, amit szintén igyekeznek eljuttatni a közelben élő rászorulóknak. – Ezek általában nem olyan feldolgozottságú fák, hanem csak rönkfák, de vannak olyan családok, ahol ez is nagy segítséget jelent.

– Az egyedülálló, idős emberek kifejezetten veszélyben vannak. Nehezebben mozognak, betegségeik tüneteit a hideg még inkább ronthatja. Lehet, hogy nincs is a közelükben olyan valaki, akihez baj esetén, fordulni tudnának. Sokszor már nem is élnek rokonaik, vagy nagyon messze tőlük. Számukra a tüzelő beszerzése, feldolgozása szinte lehetetlen. A nagycsaládokban a gyermekeket szeretnénk védeni, akik sokszor otthonról tanulnak, de előfordul az is, hogy egy-egy erősebb havazás miatt a tanyavilágból nem tudnak bejutni az iskolába. Szeretnénk ahhoz hozzásegíteni őket, hogy legalább egy helyiséget tartósan tudjanak fűteni – magyarázza Győri-Simon Annamária.

Lendvayné Nagy Beáta tapasztalata szerint összességében nagyjából fele-fele arányban vannak a kérelmezők között a nagycsaládosok, a sok gyermeket nevelő családok, illetve a nyugdíjasok, csak a területi eloszlás más. – Míg Északkelet-Magyarországon inkább a családok vannak többen, addig Pest megyében és a Dunántúlon inkább a nyugdíjasok – mondja.

Az MRSZ nemcsak tüzelővel segíti télen a rászorulókat, hanem meleg ruhákkal, takarókkal és cipőkkel, tartós élelmiszercsomagokkal.