Mivel ez az írás deklaráltan szubjektív, a személyes vonatkozásokkal kezdem. Gyülekezeti lelkipásztor vagyok egy kicsiny somogyi faluban, Szóládon. Ebben a minőségemben egyházmegyénk lelkészi zsinati taggá választott erre a ciklusra, azaz a 2021-es évvel kezdődő hatéves időszakra. Ezután kaptam az országos egyházi megbízást a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálatának vezetésére. Azért beszélek erről, mert ebben a két szolgálati szerepben két egészen különböző nézőpontból látom országos egyházunk parlamentjének, a Zsinatnak a működését. Látom, szemlélem úgy, mint a vidéki, kisgyülekezeti egyházvalóság időnként igen szűkös keretrendszerével szembesülő lelkipásztor, aki viszont, másrészről, egy kibontakozó egyházi felépítmény rendszerszerű működésnek is részese, sőt – bizonyos vonatkozásokban – mozgatója is.
Ahogyan az református egyházi médiánkban részletesen megjelent, november 6–7. között Balatonszárszón tartotta őszi ülését egyházunk Zsinata. Amely közel sem csak a plenáris ülés előterjesztéses-határozathozatalos munkafolyamatát jelenti, hanem kifejezetten sokrétű tevékenység, amelyhez hozzátartoznak az elnökségi tanács (püspökök, egyházkerületi főgondnokok és vezető egyházi tisztségviselők testülete) ülései, hiszen most kettő ilyen is volt akár éjszakába nyúlóan, a meghatározó országos egyházi ügyekkel foglalkozva. Hozzátartoznak továbbá a zsinati szakbizottságok ülései, amelyek az oktatás, a diakónia, a gazdálkodás ügyeivel vagy a misszióval foglalkoznak. A bizottságok összetételüket tekintve az adott szakterülethez kötődő elméleti és/vagy gyakorlati szakemberek testületei, akik a négy egyházkerület delegáltjai, azaz minden országrész képviselteti magát az adott szakterület kérdéseiben, megoldási folyamataiban.
Gyülekezeti lelkipásztorok (és ne feledjük, közegyházi megbízatásuk mellett a püspökök és az esperesek is azok!), presbiterek, gyülekezeti, egyházmegyei és egyházkerületi főgondnokok, intézményvezetők és a különféle közegyházi munkaágak szolgálattevői együtt igyekeznek felismerni és követni a mindenható Isten vezetését, útmutatását. Ugyanis a közös igei alkalmak, az úrvacsorai közösség vagy a kisebb csoportokban (például a szakbizottságokban) tartott imaközösségek mind-mind azt a célt szolgálják, hogy Isten Igéjére alapozva, a különbözőségeink mellett is testvéri közösségben, azaz alapvetően lelki szempontrendszerek szerint tekintsünk rá a legpraktikusabb, a leggyakorlatiasabb egyházi ügyeinkre is. A Zsinat tehát nem, legalábbis alapvetően nem döntéshozatali testület, hanem elsősorban lelki testvéri közösség! És amikor és amennyiben ez élesen kirajzolódik, akár a plenáris ülés keretében is, akkor ott érezhető, átélhető a lelki megragadottság, az élő Isten jelenlétének valósága. És tudnak könnyesek lenni a szemek, és egy-egy beszámolót spontán taps követ, vagy – számos ilyennek voltam nemcsak tanúja, de részese is – a szünetekben örömmel látja az ember, ahogy megöleli a rég nem látott testvért egyik-másik atyafi. Azaz: kapcsolat.
„Nekem, ha már szubjektív beszámolóról van szó, a kapcsolat a kulcsszó. Amely valódi mélységet és lényegi tartalmat nyilvánvalóan akkor kap, ha Istenre alapozott, de – és számomra ez a Zsinat egyik legfontosabb küldetése – ez meg is mutatkozhat, ne féljünk a szótól: hitvallássá lehet országos egyházunk vezetőtestületének a működésében is.”
Mert erre van szükség! Alapvetően erre van szükség! Váljon evidenciává és bátran vállalt üzenetté a szétesőben lévő társadalomban, hogy mi, Krisztus magyar református követői nem vagyunk hajlandóak más nézőpontból szemlélni a legélesebb, a legproblémásabb ügyeinket, dolgainkat sem, mint hogy Isten megváltott gyermekeiként egymásnak testvérei vagyunk, egymásért Isten előtt is felelősséggel tartozunk. Az átélt és megerősítő kapcsolat ugyanakkor azt is jelenti, hogy bekapcsolom azokat is, akik megbízásából ott vagyok a zsinati ülésen. Összegzem, rendszerezem a megbízatásomból fakadóan megszerzett információt, tudást, és viszem, továbbadom – gyülekezeti, egyházmegyei, egyházkerületi vagy közegyházi vonatkozásban egyaránt. Ki-ki a maga területén. Igen, ezt a szubjektív értékelést én is ezzel a szándékkal fogalmaztam meg.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!