A politikus és a kisember is példaként tekinthet Alsónémedi és Ócsa szabadságharcos hősére, a református kántortanítóra, Halászy Károlyra. Hogy ki volt ő és miként emlékeznek rá a maiak, egykori szolgálati helyén és a kivégzése helyszínén jártunk utána a nemzeti ünnep előtti napokban.
– Ártatlan vagyok. Istenem, áldd meg e szegény magyar hazát most és mindörökké, ámen – mondta az alsónémedi kántortanító, mielőtt agyonlőtték Haynau pribékjei 1849. július 26-án hajnali fél ötkor, szűk három héttel a világosi fegyverletétel előtt Ócsán, az uradalmi gazdatiszti udvaron. Halászy Károly mindössze harmincnyolc éves volt.
„A hazámért tettem..."
Az iskolarektor megbecsülésnek örvendett szakmájában és az alsónémedi reformátusok közt is. Nem véletlenül, hisz nemcsak munkavégzésében és erkölcsében volt feddhetetlen, de szót emelt a falusi tanítók és a jobbágyok helyzetének javításáért is. Ezért is lehetett, hogy 1848 kora nyarán lelkesítő beszédére több mint négyszázan álltak nemzetőrnek Alsónémediben. Nemcsak beszélt, cselekedett is: hadnagyságot vállalt és megszervezte az emberek kiképzését. Amikor pedig a kormány harcba hívta őket, csapatával a rácok megfékezésére indult a Délvidékre.
A csatatéren is kitüntette magát, ezért főhadnagyságot kapott, majd mikor Budára küldték, Kossuth századosi ranggal jutalmazta, végül pedig szabadságolta. Halászy Károly visszatért tehát családjához és munkájához Alsónémedibe, mellette pedig adományokat gyűjtött a sebesült honvédeknek. A Pestről dél felé vonuló osztrák és orosz katonaság 1849. júliusának végén vonult be a környékre, így Alsónémedibe is, ahol a református falubírótól, Garay Ferenctől kenyeret, zabot és harminc szekeret követeltek. Ám akinek lova és kocsija volt a faluban, elmenekült, így a bíró nem teljesíthette a hadiigényt. Száz botütésre ítélték. Szerencsétlen a kilencvennyolcadik után félholtan esett le a deresről.
Nemsokára Veresmarthy József református lelkipásztort és Halászy Károlyt is előállították, illetve házkutatást is tartottak náluk. A lelkészhez hozzákötözték a magyar zászlót, a kántortanítónak pedig a századosi csákóját verték a fejébe, így hajtották át őket a bíróval együtt vasban Ócsára, ahol fához kötözve ütötték, köpdösték és gyalázták, majd július 25-én haditörvényszék elé állították őket.
– Amit tettem, a hazámért tettem. Honvéd voltam, és újra az lennék, ha önök elbocsájtanának és újra szükség volna rá – így utasította vissza a kegyelemkérés lehetőségét a kántortanító, akit hóhér híján golyó általi halálra ítéltek. A lelkész a hívek buzdításáért tíz hónapi fogházat, a bíró pedig fegyver rejtegetése miatt két évi sáncmunkát kapott.
Megannyi egyházi áldozat. „1849. augusztus közepéig a megtorlás legszélsőségesebb módja, a halálbüntetés főleg a polgári lakosságot sújtotta" – írja a szabadságharc vértanúiról szóló tanulmányában Hermann Róbert hadtörténész, a Károli-egyetem oktatója. Elég volt egy felbujtásként értelmezhető prédikáció, egy kormányrendelet kihirdetése, a lelkész vagy a falusi elöljáró hamar a haditörvényszék előtt találta magát. A papok, jegyzők, tanítók, akikre a kormányrendeletek kihirdetése jutott, különösen is veszélyben voltak. A tanulmány szerint ők adták a kivégzettek egyötödét. Halászy Károly mellett ebben az időszakban ölték meg Kantsur András szokolyai és Szikszay János csákberényi református lelkészt is.
Iskola lett a vesztőhelyből
Halászy Károlyt Alsónémedi és Ócsa is a hősének tekinti. Emlékét mindkét gyülekezet és mindkét település híven ápolja. Nevét mindkét helyen utca és intézmény is őrzi. Szolgálati helyén a művelődési házat, mártíromsága helyén az általános iskolát hívják így. Emléktábláját itt is, ott is március 15-én koszorúzzák meg, az ócsai református temetőben pedig a sírjánál is tartanak megemlékezést.
A kántortanító emlékezete ápolásában élen jár az ócsai Halászy Károly Általános Iskola, amelynek épülete 1849-ben az uradalmi gazdatiszti udvarként szolgált, korabeli kis saroktornya pedig a kivégzés helyét jelöli. Az iskola folyosóján sétálva a falra függesztett gyerekrajzokra és kokárdákra leszünk figyelmesek. Az alkotásokon Halászy Károly életének mozzanatai köszönnek vissza: megjelenik a kántortanító, a szenttamási csata hőse és a kivégzőosztag előtt álló halálraítélt is. A tornateremben pedig piros, fehér és zöld kendővel a nyakában harminc kisdiák sorakozik: a március 15-i ünnepségre készülnek, tudjuk meg kísérőinktől.
– A huszárromantika megjelenítése helyett idén a hazaszeretet fontosságát hangsúlyozzuk – osztja meg velünk Prokopecz Jánosné a készülő ünnepség rendezői koncepcióját. A tanártól azt is megtudjuk, hogy a fiatalok nagyarányú elvándorlása késztette őket arra, hogy ezzel a témával foglalkozzanak. A próba végeztével jó pár kisdiák körénk gyűlik, és egymással versengve válaszolgatnak hol jól, hol rosszul a Halászy Károly életéhez és a szabadságharchoz kapcsolódó kérdéseinkre. Három kislány az előadásban is elhangzó Magyar vagyok című verset szavalja el nekünk lelkesen, két ifjú pedig a tizenkét pontot mondja bele a hangfelvevőnkbe nagy büszkeséggel.
– Az intézmény 1993 óta viseli a kántortanító nevét, de csak öt éve ápoljuk kiemelt figyelemmel az emlékét. Azért fontos ez nekünk, mert nemcsak a nemzeti, hanem a helyi identitás megerősítése szempontjából is nélkülözhetetlen, hogy a gyerekek lássák, milyen példák állnak előttük, honnét lehet erőt meríteni – árulja el Kovácsné Kovácsi Beáta, aki igazgatói kinevezésekor azzal szembesült, hogy se a diákok, se a kisváros lakói nem tudják, ki is volt iskolájuk névadója. Két éve ezért Halászy Károly életéről szóló irodalmi pályázatot írtak ki, amelynek két díjazott pályaműve, egy nagyobbaknak szóló novella és egy kisebbeknek szóló mese az iskola honlapján is elolvasható. Ekkor készült az a kifestő is, amelyet minden elsős megkap a beiratkozáskor, így már úgy jön szeptemberben iskolába, hogy tudja, ki volt a névadó.
– Hagyománnyá vált, hogy az iskola minden márciusban Halászy-napokat szervez. Ezek során a diákok a legkülönfélébb módokon ismerkednek a kántortanítóval – teszi hozzá Hantos Péter ócsai lelkipásztor, hangsúlyozva, hogy a programsorozat zárásaként a református gyülekezet mindig egy templomi koncerten látja vendégül az iskola nyolcszáz fős gyerekseregét, ahova református előadókat hívnak. Idén Mocsári Emma zongora-, Edőcs Tamás fuvolaművész és az iskola pedagóguskórusa muzsikál a fiataloknak.
Várják a látogatókat. Ócsán nem mehetünk el a település Árpád-kori temploma mellett úgy, hogy be ne térnénk ódon falai közé. Az épületet a mérnöki tudományokban is jártas premontrei szerzetesek emelték, akiknek a Budáról Szeged felé vezető hadiút karbantartása volt a feladatuk e lápos vidéken. A barátok persze pásztorolták, tanították és gyógyították is az itt élőket, sőt a mocsár lecsapolásában is segítettek nekik. – Isten különös kegyelméből maradt fenn ez a templom – fogalmaz Hantos Péter lelkész, hisz a vidéken se híre, se hamva a hasonló korú épületeknek. A törökök mecsetként használták – a főszentélyben még a Mekka felé néző korántartó fülke is megvan –, majd a református hitre tért helyi parasztság vette birtokába, és még Mária Terézia ellenreformációs törekvései idején is az övék maradhatott. A templomot és benne a megmaradt középkori freskókat 1994-re restaurálták, és a védfalat is újjáépítették körülötte. A munka elismeréseként az épület 1995-ben Europa Nostra-díjat kapott. Évről évre több ezer turista látogatja meg, és lemezfelvételeknek, hangversenyeknek ad otthont. – Mégsem múzeum, hanem egy élő gyülekezet otthona, ahol a 13. század óta hetente istentiszteletet tartanak – hangsúlyozza a gyülekezetvezető. 1848-ban országos gyűjtést hirdettek az ócsai templom tetőzetének javítására, de az egyházközség a befolyt összeg jelentős részét fölajánlotta a szabadságharc céljaira. A maradék pénzt sajnos az osztrákok elkobozták.
Dönteni az égre tekintve
– Mit tanít ma Halászy Károly? – kérdezzük Szappanos Zoltántól. Az alsónémedi lelkész szerint hitünk vállalását, hazaszeretetet és áldozatkészséget, mert bár elmenekülhetett vagy kegyelmet kérhetett volna, nem tette. Vállalta a nehéz döntést: felesége és két gyermeke helyett a halált választotta, és így maradhatott még élőbb az emlékezete. A kiélezett helyzetben nem magára tekintett, mert szilárd értékrendje csúcsán nem önmaga állt. Ezért tudott oly döntést hozni, amely a történelemben példaértékű tanítás, és amelyért hálás lehet az utókor.
– Áldozata nem volt hiába – állapítja meg a lelkipásztor, mert bár bátorsága és hitvallása nem befolyásolta a szabadságharc kimenetelét, de a hazaszeretet mindenkori győzelmét igen. A mai nemzedék is példát meríthet a kántortanító bátorságából arra, hogy miként képviselhet valaki mindhalálig egy olyan ügyet, amely a nemzet sorsáról szól. Végül Szappanos Zoltán hozzáteszi: – Példája üzenet a mai magyar politikusoknak is, hogy lehet a közösség iránti szeretetben és áldozatban gondolkodni és cselekedni, olyan hitvallásban járni, amely nemcsak kér, ad is. De élete üzenet a mindig elégedetlen mai magyar kisembernek is, aki a nehézségek elől megfutamodva elhagyja hazáját és máshol keresi boldogulását.
Megjelent a Reformátusok Lapjában.