"Csak a mai karácsonyokat nem a népszámlálás, hanem pénzszámlálás zaja kíséri" - Jakab Bálint Mihály áhítata.
Lukács evangélista, aki orvos volt, foglalkozásából adódó precizitással nézett utána azoknak a történéseknek, amelyek számára nemcsak lelki fordulatot jelentettek egy sikeres karrierben, hanem teljes váltást: apostoli munkatársul szegődött, és rátette életét az Evangélium hirdetésére. Nem tudni, hogy mennyire volt tudatos részéről, de lelki ihletettségnek is lehetne nevezni azt az igényességet, amellyel a kortársak között még „ellenőrzi" a Krisztus-történést szemtanúk vallomása alapján. Utánajár a dolgoknak, ahogy második könyvének bevezetőjében fogalmaz. Ezt az ismeretanyagot helyezi el a korban, a nagy történelemben és történelmi személyiségekhez kötődően. Róma fénykora Augustus császár uralkodása. Ekkora már a keleti tartományok is integráns részei lesznek a római közigazgatásnak, amely ekkor a szíriai limesektől a Brit-szigetekig szervezi különböző népek életét.
Ezt az impozáns történelmi időt teszi viszonyítási ponttá Lukács azzal, ahogy engedi belefolyni azt Jézus születésének történetébe. Ezzel a zseniális fordulattal a történelem fölé emeli a Megváltó születését, és azt az akkor néhány ember által átélt betlehemi történetet a világtörténelem legfontosabb eseményévé teszi.
Az evangéliumnak ez a látása segíthetne a ma emberének, aki a nagy történelem bűvöletében élve nem veszi észre a lényeget: az Isten által elkészített csodát. Hömpölyög korunk embertömege ugyanúgy, ahogy egykor a népszámlálásra igyekvők. Ki-ki a maga városában. Csak a mai karácsonyokat nem a népszámlálás, hanem pénzszámlálás zaja kíséri. És megy mindenki kötelességszerűen, kényszeredetten, ellentmondani nem tudóan. Tömegek tolonganak, zizegnek a tömött szatyrok, zörögnek a bevásárlókocsik kerekei, a sietség és megfelelés kényszere ott vibrál a levegőben. Idegesség hangjai szűrődnek ki a végeláthatatlan sorokból. Sokan útra kelnek az ünnepekkel, kilépnek abból a világból, ami számukra nem vállalható az ünnepi létben.
A modern ember elfelejtett ünnepelni. Mert az ünnep lényege nemcsak a megérkezésben van, hanem az előkészület izgalmában kezdődik. Az ünnep folyamat, sohasem pont. Készülődés és beteljesedés. Nem kilépés a hétköznapokból, hanem fellépés egy másik, lelki szintre, ezért a régiek nem helyet, hanem gondolatot és szívet változtattak azáltal, hogy engedték becsurogni Isten ajándékát az életükbe. Ezt kellene ma újra tanulni, átvenni a még megmaradt minták töredékeit, és újraépíteni az ünnepelni tudás gyönyörűségét.
Karácsonykor a leggyönyörűbb, ha sikerül behozni a Krisztus-esemény egyedüliségét soha meg nem ismétlődő, de ciklikusságában mégis mindig megújuló örömként egy közösségbe: a családba, a gyülekezetbe. Nem véletlenül kötődik a legtöbb nosztalgia éppen a karácsonyhoz, s lesz valamiképpen gyermekké minden felnőtt, visszavágyva abba a boldogságba, amely nemcsak a gyermekkor élményeit, rég elmúlt arcokat, a megszépült múltat álmodja vissza, hanem minden előtt a biztonság érzését. A gondtalanság idejét. Amikor ténylegesen élte át az angyali jelenlétet. Ekkor volt közel, nagyon közel a menny a földhöz, s talán össze is ért abban a gyermeki hitben, amelyben, mint az első betlehemi éjszakán, angyalokat hallott repülni az éjszaka sötétjében.
Nagyobb gyermekeinken ámulok mindig. Hiába a gimnáziumi évek ideje, a máskor éjfélig is ki-kikandikáló nyugtalanság karácsony estére csenddé változik. A várakozás és nyugalom csendjévé, hogy másnap reggel együtt örvendjenek a két kisebbikkel, akik az angyalok jövetelének bizonyosságát, s ezáltal Isten szeretetének jelenlétét hitvitákba hajló szóváltásokban védik az osztálytársak előtt. Mert ugye, a nagy igazság mégiscsak az, hogy ahol nem jönnek Isten angyalai, ott a szülőknek kell pótolni az ajándékokat, épp a gyermek igénye szerint.
A Biblia karácsonyi története, s különösen Lukács evangéliumi látása megtanít valami fontosra: a karácsonyt Isten ígéretei és ígéreteinek beteljesedése felől látni. Kis karácsonyt megélni a családban, a gyülekezetben. Felfedezni az Isten felé igyekvés gyönyörűségét, ahol újra és újra hangzik az ünnep örömüzenete, a nagykarácsony, az üdvtörténeti esemény lényege, hogy Isten Megváltót küldött a világra. Fontos-e ezt érteni? Nem tudom. Én nem értettem gyermekkorban az éneket:
Ezt az impozáns történelmi időt teszi viszonyítási ponttá Lukács azzal, ahogy engedi belefolyni azt Jézus születésének történetébe. Ezzel a zseniális fordulattal a történelem fölé emeli a Megváltó születését, és azt az akkor néhány ember által átélt betlehemi történetet a világtörténelem legfontosabb eseményévé teszi.
Az evangéliumnak ez a látása segíthetne a ma emberének, aki a nagy történelem bűvöletében élve nem veszi észre a lényeget: az Isten által elkészített csodát. Hömpölyög korunk embertömege ugyanúgy, ahogy egykor a népszámlálásra igyekvők. Ki-ki a maga városában. Csak a mai karácsonyokat nem a népszámlálás, hanem pénzszámlálás zaja kíséri. És megy mindenki kötelességszerűen, kényszeredetten, ellentmondani nem tudóan. Tömegek tolonganak, zizegnek a tömött szatyrok, zörögnek a bevásárlókocsik kerekei, a sietség és megfelelés kényszere ott vibrál a levegőben. Idegesség hangjai szűrődnek ki a végeláthatatlan sorokból. Sokan útra kelnek az ünnepekkel, kilépnek abból a világból, ami számukra nem vállalható az ünnepi létben.
A modern ember elfelejtett ünnepelni. Mert az ünnep lényege nemcsak a megérkezésben van, hanem az előkészület izgalmában kezdődik. Az ünnep folyamat, sohasem pont. Készülődés és beteljesedés. Nem kilépés a hétköznapokból, hanem fellépés egy másik, lelki szintre, ezért a régiek nem helyet, hanem gondolatot és szívet változtattak azáltal, hogy engedték becsurogni Isten ajándékát az életükbe. Ezt kellene ma újra tanulni, átvenni a még megmaradt minták töredékeit, és újraépíteni az ünnepelni tudás gyönyörűségét.
Karácsonykor a leggyönyörűbb, ha sikerül behozni a Krisztus-esemény egyedüliségét soha meg nem ismétlődő, de ciklikusságában mégis mindig megújuló örömként egy közösségbe: a családba, a gyülekezetbe. Nem véletlenül kötődik a legtöbb nosztalgia éppen a karácsonyhoz, s lesz valamiképpen gyermekké minden felnőtt, visszavágyva abba a boldogságba, amely nemcsak a gyermekkor élményeit, rég elmúlt arcokat, a megszépült múltat álmodja vissza, hanem minden előtt a biztonság érzését. A gondtalanság idejét. Amikor ténylegesen élte át az angyali jelenlétet. Ekkor volt közel, nagyon közel a menny a földhöz, s talán össze is ért abban a gyermeki hitben, amelyben, mint az első betlehemi éjszakán, angyalokat hallott repülni az éjszaka sötétjében.
Nagyobb gyermekeinken ámulok mindig. Hiába a gimnáziumi évek ideje, a máskor éjfélig is ki-kikandikáló nyugtalanság karácsony estére csenddé változik. A várakozás és nyugalom csendjévé, hogy másnap reggel együtt örvendjenek a két kisebbikkel, akik az angyalok jövetelének bizonyosságát, s ezáltal Isten szeretetének jelenlétét hitvitákba hajló szóváltásokban védik az osztálytársak előtt. Mert ugye, a nagy igazság mégiscsak az, hogy ahol nem jönnek Isten angyalai, ott a szülőknek kell pótolni az ajándékokat, épp a gyermek igénye szerint.
A Biblia karácsonyi története, s különösen Lukács evangéliumi látása megtanít valami fontosra: a karácsonyt Isten ígéretei és ígéreteinek beteljesedése felől látni. Kis karácsonyt megélni a családban, a gyülekezetben. Felfedezni az Isten felé igyekvés gyönyörűségét, ahol újra és újra hangzik az ünnep örömüzenete, a nagykarácsony, az üdvtörténeti esemény lényege, hogy Isten Megváltót küldött a világra. Fontos-e ezt érteni? Nem tudom. Én nem értettem gyermekkorban az éneket:
„Kicsiny Betlehemben megzendült az ének:
»Dicséret, dicsőség az ég Istenének!«
Kit oly régtől fogva szív szakadva vártak,
Megszületett Megváltója
A bűnös világnak.
Zengjen ajkunkról is hálaadó ének
Estéjén karácsony áldott ünnepének;
És ki bűneinkért földre alászálla
Szívesen várt vendég legyen
Lelkünk Messiása."
Nem értettem, mi az, hogy „szívesen várt vendég legyen / lelkünk Messiása", de éreztem, hogy valami nagyon fontos van benne. Zúgott hát az ének egész ünnepen, olykor két ünnep között is a karácsonyfa alatt. Édesanyám napközben is dúdolta olykor. Az ének öröme és az ünnep tudata által a mi kis karácsonyunk nem kizárta, hanem részévé tudta tenni azt az életet, ami korhoz kötött mindig a nagy karácsony lényegének. Mert akkor nemcsak az ember ünnepelt, hanem maga Isten, aki angyalai révén minden időben szétküldi a világba karácsony örömüzenetét.
Jakab Bálint Mihály
Megjelent a Reformátusok Lapja legfrissebb számában.