Kipróbáltam, mit jelent hinni...

Életének nagy fordulata hiányérzettel kezdődött. Mi tudta betölteni az ürességet?

Húszéves voltam, szuper nyárral a hátam mögött. Két, számomra fontos projektet is megvalósítottam, amelyekre nagyon büszke voltam, rengeteg időt, energiát emésztettek fel, de amikor befejeztem, egyfajta ürességet éreztem. Elértem a céljaimat, de akkor most hogyan és merre tovább? A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (ma Budapesti Corvinus Egyetem) második évfolyamát kezdtem el, és mindennap cipeltem magammal ezt az érzést. Érdekes, hogy éppen ekkor keresett meg volt gimnáziumi osztálytársam, és egy szinkretista programra hívott, amelyről mindössze annyit tudtam, hogy a Bibliával is foglalkoznak. A rendezvényen valóban elővették a Szentírást, és bár ateista családban nőttem fel, nem beszéltünk otthon Jézusról, mégis éreztem, hogy az egészet valahogy félremagyarázzák.

Hívő emberekkel először a gimnáziumban találkoztam, és meglepődtem, hogy „nahát, léteznek még ilyenek”. Ráadásul sokat jelentett nekik a hit. Felnéztem rájuk, mert volt valamijük, ami nekem hiányzott.

Az egyetemen is belefutottam néhány hívőbe, és az egyik csoporttársam a pasaréti református gyülekezetbe, Cseri Kálmán evangelizációjára invitált. A gyülekezet szellemisége, légköre rögtön megfogott.

Cseri Kálmán alázatos, ugyanakkor nagy tudású, szerető szívű, közvetlen, mégis a lényegre koncentráló személyiség volt, és úgy éreztem, a szószékről az első naptól kezdve hozzám szól. Az evangelizáció után a csoporttársam szervezett nekem még egy beszélgetést is két, ifibe járó fiúval, amiből hosszú eszmecsere lett. A „szervezkedő” csoporttársamat később feleségül vettem.

Nyáriasan meleg szeptemberi este volt, amikor hazafelé sétáltam, és elmondtam életem első imádságát. Az evangelizációt vasárnap lezáró igehirdetés után együtt imádkoztunk Cseri Kálmánnal. Ettől kezdve jártam a pasaréti gyülekezetbe, csatlakoztam az egyik ifjúsági csoporthoz, és nagyon jól éreztem magam. Isteni dimenzió nyílt meg előttem, megtapasztaltam, hogy Isten vezetése valóság, ahogy a szeretete is.

Új élet kezdődött mindenféle értelemben. 1995-ben végeztem közgazdászként, majd ugyanott szereztem PhD-fokozatot, 2002-ben nemzetközi kapcsolatok szakirányon. Isten szinte kézen fogott és vezetett a pályámon, ami az életem nagy mérföldköveinél látszik igazán, a párválasztásnál, a munkahelyváltásoknál. A gyerekeink születésével kinőttük az első lakásunkat, és megoldáson törtük a fejünket. A Szabad Evangéliumi Gyülekezetbe vezetett az utunk, ahol kiváló gyerekmunka folyt. Tizenöt évig volt ott a lelki otthonunk, jelenleg a budakalászi református gyülekezetbe járunk.

Jól beszél finnül. Honnan származik a finn kultúra iránti szerelem?

Kötődésem Finnországhoz és az ország nyelvéhez még a középiskolában kezdett kialakulni. A Veres Pálné Gimnáziumba jártam, és az 1980-as évek második felében az orosz mint egyetlen, kötelezően oktatott idegen nyelv mellé már lehetett egy másodikat is választani. Angolul szerettem volna tanulni, de az igazgató másként döntött, és betett egy finn nyelvi osztályba. Eleinte kedvetlen voltam és dühös, mert értelmetlennek láttam, hogy egy kis ország nyelve miatt gürcöljek, nem is tudtam, hol van Finnország. De alig telt el egy hét, beleszerettem. Rájöttem, mennyire gyönyörű. Így kezdődött el 1986-ban egy életre szóló szerelem. Most, utólag visszatekintve felismerem, a Mindenható különös kegyelme volt. Szorgalmasan tanultam, ennek is szerepe volt abban, hogy 1993-ban állami ösztöndíjjal fél évet a Helsinki Egyetemen töltöttem. A finn nyelv szeretete végigkísérte az életemet és a karrieremet, sőt, a mai napig naponta átpörgetem a különböző finn hírcsatornákat, híroldalakat az interneten, finnül hallgatom a híreket.

A Külgazdasági és Külügyminisztériumban naprakésznek kell lenni a külpolitikában, és nekem a hírforrásaim jelentős része finn. Amikor újságíróként dolgoztam, akkor sem volt ez másként. Sokat tanultam a finn újságíróktól, figyelemmel kísértem, milyen témákkal foglalkoznak, érdekes volt rajtuk keresztül látni az újságírás fejlődési irányait.

1995-től a Világgazdaság újságírója volt, 2000-től rovatvezető. 2010-ben lett a külügyminisztérium munkatársa, majd bő egy évig Magyarország EU-elnökségének kommunikációs főosztályvezetője. Hogyan tapasztalta meg a váltások között, hogy Isten mozgatja a szálakat?

Megfigyeltem, hogy amikor Isten lezárt egy utat, párhuzamosan nyitott egy másikat. Uram, tényleg azt akarod, hogy erre menjek? Kipróbálom, most teszek egy lépést. Az egész életemet elkíséri a 119. zsoltár 105. verse:

A szövétnek olyan, botra tekert szövet, amelyet olajba, szurokba mártva meggyújtottak és ezzel világítottak, csak pici fénye van, legfeljebb egy-két lépést tehet meg mellette az ember, de az elég. Tehát nem reflektorfény szerepel az Igében, mert Isten mindig csak a következő lépést mutatja meg, hogy teljesen rá hagyatkozzunk. Közben pedig biztat, elég minden napnak a maga baja, és nem kell aggódnunk a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért. Kiválóan nyomon követhető ez az életemben, főként a váltásoknál. Az Úr mindig megmutatta a következő lépést, nem kellett sokáig töprengenem, mit tegyek.

Tizenhat évet töltött a Világgazdaságnál...

A gazdasági-üzleti témájú napilapnál a nemzetközi rovatot vezettem, hat emberrel dolgoztam, és fokozatosan európai uniós szakújságíróvá képeztem ki magam. Főleg az üzleti és politikai döntéshozókból álló olvasóközönségnek írtam. Elsősorban a kíváncsiság hajtott, és ha nem értettem valamit, addig kutattam, amíg fel nem fogtam. Ezután el akartam magyarázni másoknak is, hogy ők is megértsék, ebboől lett az újságcikk. A gyerekeim szerint örökké újságíró maradok.

Külön ajándéknak tartom, hogy mindig olyan feladataim voltak, amelyeknél éreztem, mindannak, amit teszek, súlya, jelentősége van. Például az első voltam, aki a magyar sajtóban, egy napilapban európai uniós szakoldalt indított. Mindennap megtöltöttünk egy teljes újságoldalt az EU-csatlakozás idején EU-s hírekkel. Ezen keresztül sajátítottam el azokat az ismereteket, amelyekkel később az európai uniós kommunikációt vezettem. Nagykövetként is jól tudtam hasznosítani az újságírói tudásomat, a lényeglátást, az ismeretek rendszerezését, hiszen rendkívül fontos az információdömpingből kiszűrni a lényeget, és elemezni, mi is történik valójában.

Hogyan lett az újságírásból államigazgatás?

Úgy láttam, eljött a váltás ideje, és elmondtam a főszerkesztőmnek: lemondok rovatvezetői megbízatásomról. Másnap hívtak a külügyminisztériumból telefonon, hogy 2011 első felében, amikor Magyarország először látja majd el az Európai Unió egyik csúcsszervének, az Európai Unió Tanácsának a soros elnöki feladatait, számítanak rám kommunikációs vezetőként. Merthogy a rablóból lesz a legjobb pandúr, és legjobban egy újságíró tudja majd, hogy milyen információkat kell a sajtónak adni, és hogyan kell megtervezni az EU-elnökség kommunikációját. Bezárult az ajtó, itt meg nyílt egy másik. Nagyon megtetszett a gondolat, hogy lehívtak a pályára a nézőtérről, nagyon élveztem. Rendkívül kemény menetelés volt a magyar EU-elnökség, rengeteg kommunikációs harcot vívtunk mindenféle téren. Sokkal küzdelmesebbnek láttam, mint az újságírói létet. Az EU-elnökség végén a főnököm, aki tudott a finnek iránti rajongásomról, kérdezte, elfogadnám-e a helsinki első beosztott diplomata pozícióját. Hihetetlen, hogy megint lezárult valami, de rögtön nyílt egy másik lehetőség, ráadásul ismét olyan, amely a szívemnek kedves.

2018-ban nevezték ki nagykövetnek Finnországba.

2018 őszén hallgatott meg az Országgyűlés Külügyi Bizottsága, és megint csak érdekes, hogy „jókor voltam jó helyen”. De a történet még előbbre nyúlik vissza. 2011 és 2015 között először első beosztott diplomataként teljesítettem szolgálatot Magyarország helsinki nagykövetségén. Majd 2018-ban az előző. nagykövetnek váratlanul haza kellett térnie. Persze a nagykövetváltás hosszú folyamat eredménye, mert amikor az előző levonul, akkor időbe telik, amíg az újat megtalálják és jóváhagyják, majd következnek a parlamenti meghallgatások, és alaposan fel is kell készülnie az illetőnek. A küldő államnak meg kell győződnie arról, hogy a fogadó állam megadja az agrément-t annak a személynek, akit képviseletvezetőként oda akarnak helyezni. A pozíciómmal és a nyelvtudásommal, amely kiváló kombináció, éppen kéznél voltam. Isten keze van ebben is, hiszen semmilyen módon nem voltam predesztinálva arra, hogy nagykövet legyek.

A diplomata lét néha nehéz kihívások elé állítja a családokat. Hogyan sikerült ezekkel megbirkózniuk?

Nem volt egyszerű, különösen a feleségemnek, akinek nagyon sokat köszönhetek. Első beosztotti szolgálatom alatt az egész családom velem volt. Megszerették Finnországot, kiválóan beilleszkedtek. 2018-ban azonban már több akadályba ütköztünk. A gyerekeim kamaszodtak, sőt felnőttek, az első kintlét után visszailleszkedtek, baráti kapcsolatokat alakítottak ki, elevenítettek fel, színvonalas gimnáziumokba jártak. Vívódtunk a feleségemmel, mit tegyünk. Nem akartuk újra kitépni a gyerekeinket az itthoni környezetből, így azután egyedül indultam el. Próbáltam gyakran hazajönni, ingázni, de azért ennek voltak korlátai, főként a koronavírus idején. Nem estem ki a család életéből, de nyilván nem lehetett ugyanaz, mintha együtt lettünk volna. A kint tartózkodásomat három évre rövidítettük, mert egyébként négy év szokott lenni.

Átmentünk a próbán, megmaradtunk, mert erős a fundamentum, amelyen a házasságunk áll, és szeretjük egymást. A Jézus Krisztusba vetett hit az alapja mindkettőnk életének, és ragaszkodunk a szövetségünkhöz.

Finnországhoz elsősorban Päivi Räsänen országgyűlési képviselő vallás- és szólásszabadságért folytatott küzdelme kapcsolódik. Mikor ismerte meg a politikus asszonyt?

A nagykövet feladatai közé tartozik, hogy a fogadó ország parlamenti képviselőivel is kapcsolatokat ápoljon. Räsänen belügyminisztersége idején beosztott diplomataként dolgoztam, és a diplomácia hierarchikus világában nem kerülhettem kapcsolatba a fogadó állam miniszterével. Az Egyesült Államok esetében még talán elképzelhető, de európai léptékkel is kicsi vagy közepes országoknál, mint Magyarország vagy Finnország, ez nem jöhet szóba. A miniszternek a nagykövet a partnere, így 2018-ban találkozhattam vele személyesen. Akkoriban már mindenki ismerte a nevét. Päivi szembefordult a Finnországi Evangélikus Egyház (ELCF) liberális szárnyával, amely egyébként most, ha a vezető pozíciókat nézzük, többségben van, és a konzervatívok visszaszorultak. Päivi egyébként hihetetlenül szeretetteljes, őszinte alázat és megértés jellemző rá, ezért őt etnikai csoport elleni izgatással vádolni számomra rendkívül furcsa. Nem a gyűlölet, hanem a szeretet sugárzik belőle.

Magyarországról nézve azt gondolhatnánk, hogy vállvetve harcolnak az ELCF-fel, de sajnos nem így van. Sőt, azért lépett fel, hogy az ország legnagyobb egyháza ne támogassa a Pride mozgalmat. Päivi véleményét a római levél első fejezetének 24–27. verseire alapozza, amelyeket kiposztolt egy Twitter-bejegyzésben. Az államügyész többek között emiatt indított ellene eljárást. A népcsoport elleni izgatás jogi kategória, amelynek esetében a „kansa” szót használják. Jelentése átfogó, ezért lehet akár az emberiség egyik csoportjaként is értelmezni. Az ügyészség álláspontja szerint a homoszexuálisokkal mint népcsoporttal szemben valósult meg az izgatás vagy felbujtás. Aki elolvassa Päivi írásait, az láthatja, hitbeli alapon álló, jóindulatú, féltő figyelmeztetés szól belőlük, és semmiféle izgatás senki ellen nem valósult meg. A vita elsősorban az értelmiségi körökben zajlik. Különleges ügy, mert ehhez hasonló még sehol nem volt.

Hazatérése után itthon milyen feladatok várták?

A visszatérésem után a Külgazdasági és Külügyminisztérium Nyugat- és Dél-Európa főosztályát vezetem. Isten mérhetetlenül megáldott az elmúlt 30 évben, négy gyermekünk született. Mindig olyasmivel foglalkozhattam, amit szívesen végeztem, aminek értelmét láttam, és úgy érzem, talán sikeres is voltam benne. Nem az ügyességem miatt, hanem mert Isten megáldott, és ezért mindig neki adom a dicsőséget.