Húsvét idején érzékenyek leszünk mindarra, ami a feltámadás, a haláltagadás irányába mutat. Ezért is ütött különösen szíven az a két, nem mindennapian szép, fém könyvsarok, amelyek csakis egy hatalmas méretű Bibliához tartozhattak, azt óvták évszázadokon át a lapozás roncsoló hatásától. Jómagam Benda Kálmán egykori szobájában találkozhattam ezzel a két, páratlanul szép műremekkel, ahol egy polcon aludták öröknek tűnő álmukat. Az elsőn, a baloldalin Jeromos (Eusebius Hieronymus) írásba merült alakja látható, egy korai keresztyén teológus egyházatyáé, aki érdekes módon szinte „atyánkfia”, mivelhogy a Csáktornya melletti Stridon településen született, s – bibliafordítóhoz illően – Betlehemben halt meg. Fő műve a Vulgata, a katolikusok őt tartják a fordítók, a könyvtárosok, a levéltárosok és a régészek védőszentjének. Életéhez egy számtalan festményen, rézkarcon megörökített legenda is fűződik. Állítólag az a sebesült oroszlán, amelynek mancsából kihúzott egy tüskét, egész életében védelmezte. Érdekesség, hogy Kelet-Angliában, a Norwichi Egyetem műfordítói központjában is virágzik a Jeromos-kultusz.
A másik fém bibliasarok főszereplőjével, János apostollal még közelebb léphetünk húsvét ünnepéhez. Ő volt a legifjabb korai egyházatya. Egy Zebedeus nevű halász fiából lett Jézus tanítványa. Az utolsó vacsorán közvetlenül mellette foglalt helyet. Másnap, pénteken pedig ő kísérte el a halálba küldött Mestert a Golgotára, ahol Jézus közvetlenül az ő gondjaira bízta anyját, Máriát. Másnap egyike volt azoknak, akik Péterrel és az asszonyokkal már csak az üres sírt s legfeljebb egy ottmaradt halotti gyolcsot láthattak. János nevezetes volt arról is, hogy az apostolok közül egyedül ő halt természetes halált, s csaknem száz esztendeig élt, tehát mindenképpen az Élet embere volt. Minél tovább – bevallom, csaknem egy órán át – gyönyörködtem a két árva bibliasarok szépségében, annál inkább szerettem volna megismerkedni azzal a Szentírás-kiadással, amelynek fedelét több évszázadon át hivatottak voltak megerősíteni. Szerencsére Berecz Ágnessel együtt emlékeztünk arra, hogy évekkel ezelőtt, egy múzeumok éjszakáján egyszer bemutattam már a régi hitépítő könyveket szerető közönségnek ezt az akkor még a Ráday utca 28.-ban tanyázó kötetet. Most, szorgos kutatómunka nyomán, amelyért őszintén hálás vagyok Ágnesnek és munkatársainak, az ideiglenes törökbálinti raktárból isteni és emberi segítséggel előkerült egy 1686-ban az Endter-féle műhelyben kinyomtatott Biblia, amelynek teljes címe (érdekes módon nem a német Bibel, hanem a latin megnevezéssel): „Biblia, die gaze Heilige Schrift, Altes und Neues Testaments, Deutsch Martin Luthers, Nürnberg, Endter, 1686. Jelzete: 5-22.
A címlapot újraolvasva jutott az eszembe: szép szimbólum, hogy ez a Szentírás ugyanabban az évben jelent meg, amikor, tavaszi előkészületek után – 1686. június 18. és szeptember 9. között – Budát visszafoglalták a törököktől. 2023 sokszorosan is feltámadást szomjazó tavaszán ezt nem elégtétellel, hanem történelmi tényként említem meg, a mai török halottakat elsiratva, a lábadozókért imádkozva. De van ennek az 1686-os Biblia-feltámadásnak két további, „húsvéti” eseménye is. Ekkor adta ki Hollandiában Tótfalusi Kis Miklós nyomdászművész és tanult teológus saját költségén az Aranyas Bibliát. S végül még egy bibliás öröm – Angliából. Az először 1611-ben kiadott Jakab király-féle Bibliának szintén 1686-ban jelent meg a szigetországban a sokadik kiadása. Vissza a mi két bibliasarkunkhoz, s azok méltó otthonához: szívből reméljük, hogy gondos restaurálás után a gyönyörű fém domborművek, s maga a kötet megszokott helyére kerülhet, bár nem 2023 húsvétjára, de már az idei ünnepet is melengető lélekerősítésül!
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!