Keresztyén szinglik társra várva

Ádám sem kapta meg egyből Évát, ő is volt „szingli”, hiszen „mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt” (Préd 3,1). Nemcsak a párkapcsolatnak, de a szingliségnek is megvan a maga ideje. Ádámmal sok minden történt, mielőtt „ezt mondta az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat.” (1Móz 2,18).

A Bibliában két teremtéstörténet fűződik egybe. Az első teremtéstörténetben, az 1Móz 1-ben Isten sorra teremti meg a világ alkotóelemeit és a földet benépesítő élővilágot. Itt hétszer is elhangzik, hogy amit Isten teremtett, az „jó”. Az egyedüllét az első dolog a Szentírásban, amire Isten szava kimondja, hogy „nem jó”. Ő, a Teremtő pontosan tudja, hogy nem jó egyedül lenni.

Pál ezt írta az üdvösséggel kapcsolatban: „Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róm 8,32). Ez nem csak az üdvösségre igaz, hiszen amíg Isten akarata szerint kérünk valamit, ő, aki gyermekeiként szeret minket, nem tagadja meg tőlünk javait. Egy keresztyén házastárs pedig – akivel együtt épülhetünk a hitben, akiért imádkozhatunk, akinek egymás segítőtársai lehetünk és aki átimádkozza értünk az éjszakát is, ha kell – hogy ne lenne Isten akarata? De nemcsak a világot, hanem Ádámot is Isten teremti meg, éppen ezért ő pontosan tudja, hogy teremtményének, Ádámnak személy szerint mi kell. Ádám csak azt tudja, hogy mire vágyik, de Isten azt is tudja, hogy valójában mire van szüksége.

Ádám ekkor még teljesen egyedül volt, még csak állatok sem voltak körülötte. Csak ő volt és Isten. A Szentírás leírja, hogy egy igen gazdag földről van szó, tele folyóval, növényekkel, de van ott arany, illatos gyanta, ónixkő. Egyszerűen csak egy tökéletes hely. Ádámnak csak körül kell néznie, és észrevennie ezt a sok jót. Nemcsak a hiány számít, amire Istennek később lesz gondja, hanem az is, hogy már most mennyi mindent kapott az Úrtól. A Biblia nem írja, hogy Ádám magányos lett volna. De nem is volt egyedül, hiszen ott volt mellette folyamatosan a teremtő Isten. Volt ideje arra, hogy fejlődjön istenismeretben és önismeretben.

Ez a kettő rendkívül fontos előkészítője a párkapcsolatnak, hiszen Jézus ezt mondja: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” Úgy kell szeretnünk majd a házastársunkat, mint magunkat. De ha nem tudjuk, hogy magunkat hogyan kell szeretni, akkor azt sem fogjuk igazán tudni, hogy a társunkat hogyan szeressük. Ráadásul ahhoz, hogy tudjuk majd szeretni párunkat, Istent is szeretnünk kell, mert „abból tudjuk meg, hogy szeretjük Isten gyermekeit, ha szeretjük Istent, és megtartjuk az ő parancsolatait” (Jn 5,2).

Ádám ráadásul feladatot is kapott Istentől, miután az Úr a kertbe helyezte őt, mégpedig, „hogy művelje és őrizze azt” (1Móz 2,15b). Az Édenkert őrzése és művelése lett Ádám Isten szerinti életcélja, amit még Éva előtt adott neki a Teremtő.

De feladata mellé szabályt is kapott: „Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz.” (1Móz 2,16–17) Ádám tehát pontosan tudta, hogy nem szabad szakítania a tiltott gyümölcsből. Ezt a szabályt ráadásul Éva is tudta, hiszen a harmadik fejezetben ő maga mondja a kígyónak, hogy „csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén áll, mondta Isten: Ne egyetek abból, ne is érintsétek, hogy meg ne haljatok!” (1Móz 3,3) Mindketten tudták, hogy Isten mit kér tőlük, mégsem azt tették. Pedig elég lett volna, ha csak az egyikük hűséges Isten rendelkezéseihez, és betonbiztos az ő törvénye betartásában, és akkor megállíthatta volna a másikat.

Ádám erre szinglisége idején nem készült fel eléggé. Márpedig ha egy ember egyedül tud egy kicsit hibázni, akkor két ember együtt még nagyobbat tud. Így amikor jött a kísértés, Ádám engedett neki. Talán kíváncsi volt, talán csak nem akart szerelme kívánságára nemet mondani, de mire észbe kapott volna, már vétkezett Isten ellen, és tönkretette az egész életét. Amikor pedig bekövetkezett a baj, egyenesen Istent vádolta, aki Évát odaadta neki: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, ezért ettem.” Ha Ádám komolyan szívében hordozta volna Isten törvényét már akkor, mikor még nem is találkozott Évával, könnyebben mondott volna nemet Éva bűnös kívánságára. Ezt azonban szerelme, Éva jelenlétében már sokkal nehezebb volt megtennie.

Miután elhangzik a mondat, hogy „nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat” (1Móz 2,18b), Ádám még mindig nem kapja meg Évát. Először csak állatokat kap.

Ádám azért kapott állatokat, mert az első teremtéstörténetben ezt olvassuk: „Megteremtette Isten az embert a maga képmására.” (1Móz 1,27a) A másodikban pedig ezt: „Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és az élet leheletét lehelte az orrába.” (1Móz 2,7) Ez a kettő arról beszél, hogy Isten a lelkét adta az emberbe, és a maga képviseletében helyezte a földre, hogy „uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a jószágokon, az összes vadállaton és az összes csúszómászón, ami a földön csúszik-mászik” (1Móz 1,26b).

Az, hogy „minden élőlénynek az a neve, aminek az ember elnevezi” (1Móz 2,19b), arra utal, hogy az ember uralkodik ezek fölött. Isten nevét ezzel szemben nem tudja, hiszen a Teremtőnek a teremtmény nem parancsolhat, tőle csak kérhet. Isten tehát itt arra rendelte Ádámot, az embert, hogy képviselje őt a földön. Nekünk kell képviselni az Isten hűséges szeretetét, törődését, nemcsak majd a házastársunk felé, hanem már előtte is minden teremtmény felé.

Aki még nem találta meg az élete párját, annak is van már feladata jövőbeli kapcsolatával, hiszen az alap építésének az ideje éppen most van. Igyekezzünk fejlődni nemcsak önismeretben és emberismeretben, de istenismeretben is, hiszen „a hármas fonál nem szakad el egyhamar” (Préd 4,12b).