Kairoszban

Az egyetem elvégzése után maga is önkénteskedett Németországban. – A kíváncsiságom indított útnak. Alapvetően óvatos vagyok, nem túl merész, de érdekelt az ismeretlen kultúra, az idegen ország varázsa. Egy evangélikus gyülekezetben szolgáltam, hogy más keresztyén gyakorlatokat is megismerhessek. Sokat formálódtam, tanultam az egy év alatt. Máig tartjuk a kapcsolatot a német közösség tagjaival, pedig annak már harminc éve – eleveníti fel. A lelkésznő szerint a szolgáló lelkület tanulható. Motivációját Krisztus megismeréséből merítette. – Jézus követése által a szolgálat kiteljesíti az életünket – teszi hozzá.

Az Önkéntes Diakóniai Év (ÖDE) céljai között a következő kérdések megválaszolása is áll: „Ki vagyok én? Ki nekem az Isten?” – Az esetek többségében rálelnek önmagukra a fiatalok – magyarázza a lelkésznő. – Sokszor meglepő válaszok születnek. Egy ilyen év külföldön olyan személyiségformáló tapasztalat, amelyben az ember a saját határait is feszegeti. Történt, hogy az önkéntes gyermekek, fiatalok között akart szolgálni, viszont a programra jelentkező intézményekből kevés ilyen profilú van Németországban, ezért fogyatékkal élők mellé került. Az év utáni kiértékelő alkalmunkon megvallotta az önkéntes: nem ő választotta a szolgálati helyet, hanem az választotta őt. Később ezen a területen tanult tovább és dolgozott hivatásszerűen. Esetében valóban életformáló tapasztalat lett az önkéntes év. Egyes helyzeteinket nem mi választjuk magunknak, de Isten ezekben is a legjobbat akarja nekünk, így formál bennünket – teszi hozzá.

A lelkésznő úgy véli, hogy az önkéntes év nemcsak életeket formál, de az anyaszentegyházat is építi. Mert azt nemcsak felülről szerveződő programokkal lehet formálni, hanem diakónusokkal is.

A segítségnyújtás az egész életét végigkíséri Závodi Emesének: korábban gyermek-istentiszteleteket tartott önkéntesen, folyamatosan végez lelkigondozói szolgálatot. 2022 nyara óta a Budapest-Újpalotai Református Egyházközség beosztott lelkésze. – A Bibliában a kairosz azt a kegyelmi időt jelenti az ember életében, amikor Isten új utakat mutat a számára. Így éreztem ezt tavaly, amikor a gyülekezeti lelkészség mellett döntöttem. A helyemen vagyok. Az emberek egymással és Istennel is szoros közösségben vannak itt. Ez olyan gyógyító közeg, ahol a különböző háttérből, akár nehézségekből, szenvedélybetegségből vagy valamilyen elakadásból érkezők találkoznak egymással, beszélgetéseik középpontjában pedig Jézus Krisztus áll. A vasárnapi istentisztelet mellett különböző bibliaórákat, ifjúsági, dicsőítő alkalmakat, gyógyító és áldó istentiszteleteket tartunk – hangsúlyozza. Mintegy ezerötszáz fiatalnak segített eljutni diakóniai évre. Többekkel máig tartja a kapcsolatot. Mint mondja: – Programvezetőként szerteágazó tevékenységet végeztem. Sok mindenre kellett egyszerre és egy időben odafigyelni: az önkéntesek személyes követésére, pályázati munkákra, adminisztrációs teendőkre. Az évek alatt megtanultam koncentrálni és lelassulni, hogyan ne kapkodjak egyik feladatból a másikba. Akkor is egy teendőre fókuszáljak, ha sok egyéb sorakozik mögötte, mindig arra az emberre figyeljek, akivel beszélgetek. A programirodánál töltött 25 év felkészített arra, hogy lelkipásztorként meg tudjam hallgatni a másikat. Az újpalotai gyülekezetben találtam otthonra. Örülök, hogy Krisztusban testvérek lehetünk.