Hálaadó istentiszteletet tartottak a Református Iszákosmentő Missziót újraindító Siklós József lelkipásztor halála és a Csepeli Kékkereszt Csoport fennállásának 40. évfordulója alkalmából. A Budapest-Csepel-Központi Református Egyházközség templomában megrendezett emlékünnepre az ország több pontjáról érkeztek Kékkereszt-csoportok.
Az istentiszteleten Ordasi Zoltán Richárd, a Csepeli Kékkereszt Csoport lelkésze hirdette az Igét Mózes ötödik könyve alapján: „Emlékezz vissza az útra, amelyen vezetett Istened, az Úr már negyven esztendeje a pusztában, hogy megsanyargatva és próbára téve téged megtudja, mi van a szívedben: megtartod-e parancsolatait, vagy sem?” (5Móz 8,2)
A lelkipásztor szerint fontos emlékezni mindarra, ami az emberrel történik az élete során. – Nem szabad elfelejteni, mert ezeken keresztül tapasztaltuk meg az Úristen gondoskodását. Hiszen ezekből erőt lehet meríteni. A múltból láthatjuk: ha Isten eddig megsegített, miért ne tenné meg ezt most is – mutatott rá.
Ordasi Zoltán, a Csepeli Kékkereszt Csoport lelkésze
„Aki tud emlékezni, hálás szívvel fog élni. Mert rájön, mennyi mindent kapott már, amit meg sem érdemelt.”
Ordasi Zoltán Richárd után Márkus Gábor, a református egyház hajléktalanmissziós szolgálatát ellátó Tiszta Forrás Alapítvány vezetője köszöntötte az egybegyülteket. Ő korábban a Református Iszákosmentő Missziónál szolgált id. Balog Zoltán református lelkész mellett, aki Siklós József 1983-ban bekövetkezett halála után, 1984-től dolgozott a misszió vezetőjeként. „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz” – idézte a második korinthusi levélből a nyugalmazott lelkipásztor. – Ezt a kegyelmet tapasztaltam meg én magam is. És ez az a kegyelem, amelyben igazán együtt tudunk örülni. Nem annak örülünk, hogy együtt pusztítjuk magunkat, hanem hogy együtt szabadultunk – mondta Márkus Gábor.
Katona Viktória, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető-helyettese, a társadalmi missziókért felelős lelkipásztor arról beszélt, hogy örökségünket tovább kell vinnünk, és arra a tágas térre kell törekednünk, ami a Zsoltárok könyvében is szerepel. („Tágas térre vitt ki engem, megmentett, mert gyönyörködik bennem”). – Az út csakis Jézus Krisztus lehet – szögezte le Katona Viktória.
Márkus Gábor nyugalmazott lelkipásztor, a hajléktalanmisszió vezetője
Az istentisztelet végén Némethné Balogh Katalin, a Református Iszákosmentő Misszió vezetője, a Magyar Kékkereszt Egyesület elnöke szólt a gyülekezethez.
– Siklós Józsi bácsiról az az emlékem, hogy lelkesen beszél nálunk, a parókián. Lelkesen beszél Jézus Krisztusról. Édesapámat (id. Balog Zoltán) is lelkesítette, és ebből fejlődött ki a misszió. Őt nem a lehetőségek határozták meg, hanem az elhívása. Ő már akkor az iszákosmentést végezte, amikor az be volt tiltva. Azonban ez nem akadályozta az ő elhívását. És Isten később azt is megadta neki, hogy ezt a missziót, amely ma is működik, megalapítsa – mondta a misszió mostani vezetője.
Az alkalom végén az egybegyűlt Kékkereszt-csoportok együtt énekelték: „Jézus Krisztus megszabadított, áldom az Isten bárányát!”
Némethné Balog Katalin, a Református Iszákosmentő Misszió vezetője
Siklós József 1920. július 14-én született Budapesten, 1983-ban hunyt el ugyancsak a fővárosban vasúti balesetben. Már gyermekkorában megmutatkozott költői tehetsége, de prózai írásai is ismertek, lelkipásztorként versei mellett több hitmélyítő kötetet is megjelentetett. Nevét sokak számára a Pohárcsere című könyv tette ismertté, amely az alkoholbetegségből való gyógyulás, szabadulás Isten által felkínált lehetőségét tárja az olvasók elé. Tizenöt éves korától kezdve olvasta az evangéliumokat, hitbeli meggyőződésből döntött Jézus Krisztus mellett.
Elhívatásában megerősödve jelentkezett a teológiára, de elutasították. A következő hét évben fogtechnikus, műfordító, könyvtáros, kocsihúzó volt. Háromszor hívták be munkaszolgálatra, Isten kegyelme azonban megtartotta az életét. Teológiai tanulmányait 1945 szeptemberében kezdte meg és 1950-ben fejezte be. Fennmaradt munkanaplója szerint 1945 októberétől a MÁV-kórházban teljesített prédikálói és lelkigondozói szolgálatot, miközben szabadidejében rendszeresen tartott bibliaórákat különböző intézményekben.
Feleségével, Kun Margittal 1951 nyarán házasodtak össze, Isten két gyermekkel ajándékozta meg őket. 1950-től a budapesti Klauzál téri, az óbudai és a pesterzsébet-szabótelepi gyülekezetben szolgált három-három évig segédlelkészként. 1959. március 1-jétől az egyházi vezetőség Jászkisérre rendelte a házaspárt. Siklós Józsefné Margit néni így emlékezett vissza egy interjúban erre az időszakra: „Elvesztettük a pesti lakásunkat, én pedig a könyvelői állásomat. Mégis reménységgel indultunk, hogy vihetjük az ébredés áldását. Nehéz idő volt. Azon a tavaszon vették el a szorgalmas, földjét szerető gazdáktól az állataikat, jó termőföldjüket. (…) A seblázában égő, elkeseredett reformátusság nem fogadta a pesti pap igei vigasztalását. Huszonhárom évig szóval és élettel szerettük, és javára igyekeztünk lenni a gyülekezet minden tagjának.”
Siklós Józsefnek mindig is szívügye volt a misszió és a diakónia. Budapesten – a gyülekezeti szolgálatán kívül – több mint tíz évig tevékenykedett a Szalay Károly ideggyógyász főorvos által vezetett Evangéliumi Iszákosmentő Misszió munkatársaként. A főorvos halálával a mozgalom megszűnt, de Siklós József magát nem kímélve küzdött tovább az alkoholisták mentéséért.
1981 novemberében Berekfürdőn, az iszákosoknak rendezett első konferencián alakult meg a Református Iszákosmentő Misszió (RIM), amelynek titkára lett Siklós József. A lelkipásztort hatvanéves korában nyugdíjazták, a házaspár Gyömrőre költözött, a titkári teendőit innen látta el egészen az 1983-ban bekövetkezett haláláig. Ahogyan Margit néni fogalmazott, „nem kímélte életét a halálig, futását nem folytathatta”.
FORRÁS: reformatus.hu
