Az együttgondolkodás 2013 végén kiszélesedett: a kormány által létrehozott Reformációi Emlékbizottság összefogja és segíti a református, evangélikus és kisebb protestáns egyházak kezdeményezéseit, de munkájában részt vesz a Római Katolikus Egyház képviselője és a Magyar Tudományos Akadémia két delegáltja is. (A legutóbbi ülésről itt olvashat bővebben.)
2014-ben lezárultak a 2009 óta tartó Kálvin Emlékévek, a Zsinat tavaly november 13-i ülésén megszüntette a Kálvin Emlékbizottságot, mert az a rábízott feladatokat teljesítette. A bizottság által újraindított könyvkiadói program (Református Egyházi Könyvtár - Parókiális Könyvtár sorozat) tovább folytatódik, s Kálvin János bibliakommentárjainak kiadása várhatóan 2017-re fejeződik be.
A jubileum református előkészületeinek folytatására az új összetételű Zsinat – az egyházkerületek jelölése alapján – egy négytagú testületet hozott létre. Győri L. János, Pásztor Dániel, Köntös László, dr. Zsengellér József – a Reformáció Bizottság tagjai – május 7-i ülésükön áttekintették a Magyarországi Református Egyház lehetőségeit és 2017-ig tervezett, reformációhoz kapcsolódó programjait.
Elképzelésük szerint a helyi rendezvényeket regionális központok – Debrecen, Budapest, Pozsony, Pápa, Sárospatak, Kolozsvár – csatornázhatnák be, velük (valamint az evangélikus és az állami emlékbizottságokkal) egy főkoordinátor tartaná a kapcsolatot, s ő fogná össze az országos jelentőségű református eseményeket, tartaná a kapcsolatot.
A Bizottság – a tervek szerint – még a nyár folyamán újra összeül, Hafenscher Károly miniszteri biztossal és Szabó István püspökkel, a Zsinat lelkészi elnökével kiegészülve.
reformatus.hu