„Isten bízta ránk a gyermekeinket”

Gyönyörű, de kihívásokkal teli hivatásként jellemezte az anyaságot Ombódi Eszter. Számára biztonságot ad, hogy férjével együtt működtetik a családot. Gyermekeik: a tizenkilenc éves Rebeka, a tizenhét éves Ágoston, a tizenöt éves Dóra Boróka, a hétéves Lídia Viola és a kétéves Zsófia Lilla. A legkisebb lányuk rosszindulatú daganatos betegséggel jött világra. Négy-öt hetes korában egy hasi ultrahangvizsgálaton diagnosztizálták nála a rendkívül súlyos betegséget. Eszter úgy fogalmazott: az elmúlt két évben egyik megpróbáltatás érte a másikat, úgy érzik magunkat, mint egy gyorsvonaton. Neki és férje számára mégis megnyugvást jelent, hogy nem csak rajtuk múlik a gyermeknevelés, Isten bízta rájuk őket, neki tartoznak elszámolással. Hibáikat, mulasztásaikat az Úr képes kipótolni. Ez a bizonyság megerősítette abban: ha hibázik, elront valamit, imáival fordulhat az Úrhoz. Rendkívül szép és összetett feladatnak éli meg az örömöket, a próbatételek miatti nehézségeket, amelyek sokszor taszítják mélypontra, de magaslatokra szintúgy.

Eszter sok időt tölt kislányával a kórházban, ezért számos teendő a férjére hárul. Nem ritkán mint egy egyedülálló édesapa foglalkozik a nagyobb gyerekekkel, végzi a munkáját, emellett intézi a ház körüli és gyermeknevelési feladatokat. A nagyobb gyerekek is sokat segítenek a maguk módján, ami könnyebbséget jelent a házaspárnak, ám számukra is megpróbáltatást jelent, hogy a kis testvérük és az édesanyjuk sokat van távol tőlük.

– Zsófi betegsége miatt gyakran előfordult, hogy lemaradtam születésnapokról, családi ünnepségekről, közös kirándulásokról, a nagylányom szalagavatójáról, de megértéssel és szeretettel fordulunk egymás felé. Támaszt jelentenek a szüleink is, akik gyakran segítenek a főzésben, a gyerekek körül. Mögöttünk áll gyülekezetünk a Fót-Központi Református Egyházközségben. A tagok együttérző támogatása, biztatása és imái kísérnek bennünket ezen a nehéz életpályán. A hitem is segít abban, hogy helyt tudjak állni édesanyaként. Ha nem lenne az életemben Jézus Krisztus és a tudat, hogy az Istennek ebből is valamiféle csodálatos terve származik, bármi is legyen a folytatás, nem tudnám egészséges lelkülettel végezni – fejtette ki Eszter.

Az édesanya elmondása szerint próbatétel elé állítja őt és férjét is, amikor a miérteken gondolkodnak. A mélypontokból azonban kivezeti őket az Úr kegyelme, és a másoktól kapott biztató szavak is erőt adnak nekik. Támogatják egymást a férjével, együtt viselik a nehézségeket. Hol az egyikük gyengébb, hol a másikuk. Viszont törekednek arra, hogy megbeszéljék a dolgokat, ne maradjanak kimondatlan gondolatok, ezáltal is épül a kapcsolatuk. Eszter úgy tapasztalta, hogy a beteg gyermek miatti aggódás, a folyamatos kezelésekre járás miatti nehézségek összekovácsolják a párjával. Többletet jelent, hogy nem egyedül kell küzdeniük. Édesanyaként kihívást jelent számára, amikor kimarad a családi ünnepekből, a különböző programokból, és nem lehetnek együtt, amíg Zsófival kezelésen vannak. Bár a jelenlétet segíti valamelyest a modern technika, a videóhívások, de nem pótolja a személyes együttlétet.

– Soha egy rossz megjegyzést nem kaptam a nagyobb gyerekeimtől, hiszen tudják, hogy miben vagyunk, én pedig azt, hogy nekem ez a feladatom, nem keseredhetek meg. Ott kell lennem a pici lányom mellett, bátorítani és vigasztalni őt – fűzte hozzá. Amikor Eszter a kislányával az onkológiai osztályon tartózkodik, olykor alkalma adódik a többi szülővel is beszélgetni. Néhány édesanyával telefonon is tartja a kapcsolatot, egyiküket a gyülekezeti baba-mama körbe is elhívta. Ugyanakkor rendkívül nehéznek nevezte látni azoknak a szülőknek a fájdalmát, akik elvesztették a gyermeküket.

Eszter mindig is nagycsaládosként képzelte el magát. Gyermekként szeretetet és lelki támogatást kapott a szüleitől, családjától. Ő is ezt szeretné továbbadni. Számára a szülei a példaképek ebben. Bár korábban ő is megfogalmazta magában, hogy mit tenne másként a gyermeknevelésben, gyakran mégis azon kapja magát, hogy pont úgy végzi a feladatait, ahogyan a szülei. Anyai nagyszülei és nagybátyja családja szintén példaként szolgálnak számára, ahogyan szeretetükkel körülvették őket, illetve hogy lehetséges a teljes családi élet sok gyermekkel, Isten vezetésével. Eszter gyakran írogat egy noteszbe bátorító gondolatokat, igeszakaszokat. Az egyik legkedvesebb számára a Zsoltárok könyvéből a 128. zsoltár harmadik és negyedik verse: „Feleséged, mint a termő szőlő házad belsejében; fiaid, mint az olajfacsemeték asztalod körül. Íme, így áldatik meg a férfiú, aki féli az Urat!” (Károli Biblia) Ezt az igerészt bele is gravíroztatták a gyűrűjükbe. Megindítónak nevezte az asztal körül ülő család képét, Istennel a fő helyen, ahogyan élik a nehéz vagy boldog napokat. Az édesanya szerint nem kell a nehéznek feltétlenül boldogtalannak lennie, hiszen az Úr által kiegyensúlyozottá és áldottá válhat ez a gyakran rögös és próbatételes út. Zsófi sokadik kórházi kezelése után pár napja ismét mindannyian újra otthon vannak. A közösen töltött napokban ünnepre is nyílik alkalma a családnak, hiszen nagylányuknak ezen a hétvégén volt a ballagása.