Középkorú nő ül a kicsi, kazettás mennyezetű templom egyik vénséges padjában. Összekulcsolja két kezét, lehunyja a szemét és imádkozik. Egyedül van, semmi sem zavarja az áhítatát. Csak egy-egy pad reccsen időnként, ahogy halad benne az idő és a szú. Arra sem figyel fel, hogy valaki a templomajtóból gyors képet készít róla, majd kioson. Az asszony lehajtja a fejét, végtelen nyugalom hatja át, és gondolataival az Úrhoz fordul: „Adj békét, nyugalmat, megoldásokat, Uram! Egyszerű lelkek vagyunk, akik élni szeretnénk. Békességben.”
Julianna Magyarországról érkezett csapatával a kicsi kárpátaljai faluba, ahogy annyiszor. Kisbuszuk tömve volt a legutóbbi otthoni gyűjtésük adományaival. Jótét lelkek szeretetének megannyi tárgyi megjelenésével. Segíteni jöttek. Adni, találkozni, ide, a végekre. Eljöttek, mert nemcsak adni akartak, de jelenlétükkel is képviselni az ezeréves összetartozást. Lelkeket számlálni, összeölelkezni és mélyen ülő szemekbe nézni; ott, ahol sok-sok magyart, jó száz éve már, „zsebre vágott” a történelem. És azóta sem enged a szorítása. Éppen ezért az ott élők hozzáedződtek a túlélés kényszeréhez. Így lettek a megmaradás bajnokai. Minden templomuk, iskolájuk, intézményük, de családi otthonuk is erről beszél. Erről a szívós életigenlésről. Arról, hogy „magyarnak lenni: büszke gyönyörűség”.
A kis csapat még a hajnali órákban indult, hogy amennyire csak lehet, megtanulja, megértse, átmentse ezt a kényszer szülte konok megmaradást. Amelyet a tömbben, az anyaországban élő készen kap, és éppen ezért nem, vagy alig becsüli. Ahol magnóról játsszák a Himnuszt, és zsebre dugott kézzel, rágózva hallgatják. Mert mindegy. Hát eljöttek, hogy lássák és hallják, hogyan szól itt, a magyar világ végén a nemzeti imádság; itt, ahol minden magyar szónak tétje van; itt, az ezeréves Kárpátalján.
Bár tele van a kisbusz minden jóval, amikor hazafelé indulnak, mégis úgy érzik, ők a megajándékozottak. Az ő lelkük telt meg sok apró csodával. Amit csak itt kaphattak, sehol másutt. Furcsa, alig megfogalmazható érzések uralják a lelküket. Egyfelől összeszorul a szívük a látottakra gondolva, mert az néhol felért egy időutazással. Másrészt úrrá lesz rajtuk a felszabadultság érzése is, ahogy csak egy hazatérő tud örülni, amikor messzi tájról közeledik szeretett otthonához.
Még sok napon át arcok és szavak jelennek meg előttük. Gondolataikban és álmaikban. Ráncos képű öregasszonyok, akik reszkető kézzel kapaszkodtak a kinyújtott kézbe. Kisfiúk és kislányok, akik néhány perc hallgatás után már önfeledten meséltek mindennapjaikról; iskoláról, barátokról és családról. Számukra Magyarország a Nyugat. Az anya. Ahová vágynak. Utazni, nyaralni, továbbtanulni. Megismerni és még jobban szeretni…
A csoport tagjai közül leginkább azoknak fénylik a tekintete, akik először járnak itt. Érzelmi hullámvasúton ülnek, és el-elfordulnak, amikor valami „bogár a szemükbe megy”. Nekik még napokig tart megemészteni mindazt, amiről eddig alig-alig hallottak. Amit most látnak először. „Hiszen ezek a mieink!” – tör fel bennük az érzés, és legbelül ott ágaskodik a szégyen: hogy nem tudták ők ezt eddig? A mindennapokkal kapcsolatos otthoni elégedetlenséghegyeik hirtelen porszemmé törpülnek.
Egy év telt el Juliannáék legutóbbi kárpátaljai utazása óta. Amelyek sora kényszerűen megszakadt ugyan, de az adományok, a segítség és az ima továbbra is töretlenül haladnak a sok-sok cél felé. Az asszonynak nemrég a szeme elé került az a bizonyos, kicsi kárpátaljai templomban készült kép. Amikor elszakadt egy kis időre a csoporttól, és visszamaradt egy rövid fohászra. Hosszú percekig nézi a felvételt, a kis hajlék minden részletét, és közben eszébe jut, hogy milyen átható és mélyen ülő békességet nyert abban a kis kálvinista templomban.
Most oltalomért imádkozik. A megmaradásból ezer éven át jelesre vizsgázott testvéreiért. Kárpátalja sokat szenvedett népe nyerjen oltalmat pásztorló Urától!
„Adj békét, nyugalmat, megoldásokat, Uram! Egyszerű lelkek vagyunk, akik élni szeretnénk. Békességben.” Ámen.
A szerző partiumi lelkipásztor, író, újságíró
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!