Hogyan éljük túl a karácsonyt?

De sebaj, majd megvigasztal minket a sok finom étel, amely persze csak akkor finom, ha a nagy ünnepi rohanásban nem felejtettünk ki belőle valamit. Nem baj, ha az étel nem jön össze, majd elmegyünk a szentesti istentiszteletre, és az felvidít minket. De ha már úgyis megyünk, akkor jó keresztyének módjára szolgálatot is vállalunk, hiszen nincs is boldogítóbb karácsonykor, mint egy tele templom előtt beégetni magunkat egy elfelejtett versszakkal, vagy egy hamisan kiénekelt hanggal. Mit lehet tenni? Ilyen az élet. Legalább a rokonoknak lesz mit szóvá tenniük. Ezek után már tényleg itt az ideje, hogy pár percre elvonuljunk az online térbe, hátha pár vicces videó felvidít minket. Már ha találunk egyáltalán a sok mosolygós karácsonyi fénykép között, amelyeket ismerőseink osztottak meg, akik nyilván ma is ezerszer boldogabbak, mint mi. Nem baj, még hátravan az ajándékozás, aminek örülhetünk, feltéve, hogy idén végre valakinek sikerült kitalálnia, hogy milyen ajándékra vágyunk. De ha nem kapunk jó ajándékot, akkor sincs baj, mert jó keresztyének vagyunk, és tudjuk, hogy „az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül” (Péld 11,25). Úgyhogy elég a boldogsághoz az is, ha mi találtunk jó ajándékokat másoknak. Nincs igazam? Na de semmiképpen ne csüggedjünk el, hiszen, ahogy a Példabeszédek könyvéből tanultuk, „a csüggedőnek mindig rossz napja van, a jókedvűnek pedig mindig ünnepe” (Péld 15,15). És hát ünnepelni akarunk karácsonykor, vagy nem?

De mégis hogyan lehet az, hogy az emberek szeretik az ünnepeket, és évezredeken át boldogan jöttek össze ilyen vagy olyan ünnepekre? Például „megtartották a Jeruzsálemben tartózkodó izráeliek a kovásztalan kenyerek ünnepét hét napon át nagy örömmel” (2Krón 2,21). Hogyan lehet nagy örömmel ünnepelni?

Az ünnepekre az Ószövetségben komoly felkészülési szabályok voltak. Nem lehetett úgy ünnepelni, hogy valaki nem volt rá kész testileg-lelkileg. Mózest és Áront is ezért küldi a fáraóhoz Isten, és ezért mondja: „Bocsásd el népemet, hogy ünnepet szentelhessen nekem a pusztában!” (2Móz 5,1b) Hiszen a nép csak akkor tudott volna igazán ünnepelni, ha eltávolodik a munkától. De az Újszövetségben is olvasunk hasonlót, mikor „vidékről sokan felmentek Jeruzsálembe az ünnep előtt, hogy megtisztuljanak” (Jn 11,55b). Már az ünnep előtt ott voltak, így volt idejük elcsendesedni és a mindennapi kötelességeik helyett Isten hatalmas tettein elmélkedni. Az ünnepre tehát nemcsak fizikailag, de lelkileg is érdemes felkészülni, és időt kell tölteni Isten jelenlétében már karácsony előtt is.

Az ünnepi várakozásnál viszont nagyon fontos azt is átgondolni, hogy mire várunk igazán. Jézus idejében a nép egy királyt várt, aki megszabadítja őket a rómaiaktól: „...amikor az ünnepre érkező nagy sokaság meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön, pálmaágakat fogtak, kivonultak a fogadására…” (Jn 12,12–13a) De nem sokkal később ugyanez a tömeg már halált kíván az Úr Jézus Krisztusra. Jézus ugyanis nem a rómaiaktól, hanem saját bűneiktől akarta őket megszabadítani. Nem azért csalódtak, mert Jézus rossz dolgot akart nekik adni, hiszen Isten Fia a legnagyobb ajándékot adta meg nekik: a kegyelmet. A nép azért csalódott, mert nem azt kapta, amit várt. Mi is könnyen csalódhatunk, ha karácsonykor földi jót várunk ahelyett, hogy elfogadnánk Isten kezéből a mennyei jót, mint például a „szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás” (Gal 5,22b–23a), és a Lélek segítségével szeretettel, türelemmel fordulnánk embertársainkhoz.

Az Ószövetségben ezt olvassuk: „…tartsatok szent összejövetelt, ne végezzetek semmilyen foglalkozáshoz tartozó munkát.” (3Móz 23,7b) A nép letette a munkát, mielőtt megkezdődött az ünneplés. Az ünnepeket rendszerint egy közösség tartotta, hiszen Mózes és Áron is így kérte a fáraótól az elbocsátást: „Ifjainkkal és véneinkkel megyünk – felelte Mózes –, fiainkkal és leányainkkal, juhainkkal és marháinkkal megyünk, mert ünnepet ülünk az Úrnak.” (2Móz, 10,9) Ez ma sincs másképp: az ünnep része az is, hogy közösségben legyünk. De ahol sokan vannak együtt, ott sok összetűzés lehet. Isten viszont kijelentette, hogy „nem tűröm együtt a bűnt és az ünneplést” (Ézs 1,13b).

Az Ótestamentumban az ünnepen történt az adósságelengedés is (5Móz 31,10b). Az ünnep tehát nekünk is jó alkalom arra, hogy megbocsássunk, és elengedjük a megbántottságunkat és a haragunkat, amivel – talán úgy éreztük, hogy – tartozunk másoknak. De a békülés csak Isten jelenlétében valósulhat meg igazán. Amikor Lábán üldözte Jákóbot, egy ünnepélyes áldozati lakoma keretei közt békültek ki (1Móz 31,54). Az ünnepi békülés áldozatbemutatás mellett, tehát Isten jelenlétében történt.

Az pedig, hogy Isten jelenlétében töltjük az ünnepet, megnyilvánulhat külső dolgokban is, mint például a dicsőítés. A 107. zsoltár felirataként ezt olvassuk: „Hálaadó ének nagy ünnepen”. Nem az volt a lényeg, hogy szóljon a muzsika, hanem az, hogy ezzel is Istent dicsőítsék, és neki adjanak hálát mindenért. Az ünnepek alkalmával mi is dicsőíthetjük Istent, és beszélgethetünk szeretteinkkel Isten minket ért tetteiről, csodáiról.

Jézus mikor tizenkét éves volt, a templomban maradt egy ünnep után. Mária és József egy darabig nem is keresték őt, mert azt hitték, hogy a rokonokkal vagy ismerősökkel van, de rá kellett ébredniük, hogy elhagyták fiukat. Mikor megtalálták Jézust a templomban, ő ezt kérdezte: „Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?” (Lk 2,49b) De az eredeti görög szöveget fordíthatjuk úgy is, hogy „az én Atyáméban” vagy „az én Atyám dolgaiban” kell lennem. Az ünnep után nekünk is Istennel kell maradnunk, az ő dolgaiban kell tevékenykednünk. Hiszen az ünnep folytatódik, mert meghívót kaptunk egy sokkal nagyobb ünnepre: a Bárány menyegzőjére, amelyre már most el kell kezdenünk lélekben felkészülni.

Az ünnepek fontosságát az mutatja, hogy már a Szentírás legelején, Mózes első könyve első fejezetében találkozunk velük: „Azután ezt mondta Isten: Legyenek világító testek az égbolton, hogy (…) jelezzék az ünnepeket…” (1Móz 1,14a) Milyen érdekes, hogy nem csak a világ kezdete, de a világ vége is egy ünnepséghez kapcsolódik, hiszen Jézus sokszor hasonlítja a mennyországot egy lakodalomhoz vagy lakomához: „Íme, elkészítettem az ünnepi lakomát, ökreim és hízott állataim levágva, és minden készen van, jöjjetek a menyegzőre!” (Mt 22,4)

Aki nem szereti az ünnepeket, az most rossz hírnek tarthatja, hogy a mennyei öröklétben csak ünnepelni fogunk. De gondoljuk át újra, mitől válik igazán ünnepé egy ünnep: Isten jelenlététől. Isten országa az ő jelenlététől lesz örök ünnep számunkra. De amíg itt ünnepelünk a Földön, addig ünnepeljük a karácsonyt Jézus szavaira figyelve, amikor azt mondja: „az Isten országa közöttetek van!” (Lk 17,21b)

Éljük át ezt a karácsonyt lélekben felkészülve az ünnepre, szeretetben, megbocsátásban, Istent dicsőítve, róla beszélve, az ő jelenlétében!