„Mindig is ellentmondásnak tűnik fel, ha egy lelkipásztornak lelki problémái vannak. Ha meg ezek a lelki problémák tömegesen jelentkeznek, akkor már nem is egyéni krízisekről kell beszélnünk, hanem egyháztársadalmi jelenségről" – véli a szerző, s írásában ezt az ellentmondást próbálja feloldani úgí, hogy egyháztörténeti és teológiai szempontokat is bevonva vizsgálja a kiégés problémáját.
A történeti keresztyénség krízise – a lelkész krízise
A lelkipásztori szerep mindig kilépés a konkrét történelmi meghatározottságból, mert az Istenre mutat, ugyanakkor az egyház és a lelkipásztor része a világnak is, Istent a történelemben képviseli.
„Magyar református lelkipásztornak lenni – írja Köntös – ma mindenekelőtt, és meghatározó módon, egy közel ötszáz éves hagyományban való részvételt jelent." Hozzáteszi, hogy ez a hagyomány ma a lassú elhalás nyilvánvaló jeleit mutatja.
„A keresztyénség általános térvesztése, ezen belül a hagyományos magyar református egyháztársadalom lassú, de folyamatos felmorzsolódása óriási lélektani nyomás alá helyezi a lelkipásztorokat, akik ebben a sokszor tényleg kilátástalan történeti helyzetben a történeti keresztyénség krízisét saját krízisként élhetik át, sőt, szélsőséges esetben a történeti formációk megrendülését akár az Ige igazságának megrendüléseként, s kimondatlanul, vagy öntudatlanul is, a keresztyénség végeként is értelmezhetik."
Pozitív válasz
Köntös László szerint a lelkészek kiégése ezen a ponton érintkezik a teológiával, s erre a reményt vesztett világképre keresztyén hitünk szerint pozitív választ ad: „Ha Isten a történelem ura, akkor talán köze van ahhoz is, ami az Ő egyházával történik a történelemben."
A szerző nem vonja kétségbe a pszichológiai segítség szükségességét, de emellett fontosnak tartaná a szekuláris történelemszemlélet teológiai meghaladását is a kiégés, a depresszió legyőzéséhez.
reformatus.hu