Élete hatvanöt évéből csupán kilencet töltött Nagykőrösön, mégis költészete legtermékenyebb időszaka volt ez. Tanárkodása mellett közel száz verset írt itt, közöttük legszebb balladáit. A kétszáz esztendeje született Arany Jánosról szóló sorozatunk részeként most az iskolájáról méltán híres Nagykőrösön jártunk Suba Lajos helytörténész, az Arany János Református Gimnázium igazgatója vendégeként.
Ahogy az alföldi mezővárosok jelentős részében, úgy Nagykőrösön is évszázadokon át szimbiózisban élt a település, a református egyház és az iskola. Legtöbbször ugyanazok a férfiak ültek az egyik és a másik vezetőségében is. És ahogy általában a református presbitériumok, úgy a nagykőrösi gyülekezet egyháztanácsa is minden áldozatra kész volt az iskolájáért. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc bukása után a gyülekezet vezetői határozatban rögzítették: noha a függetlenségi mozgalom elbukott, az ifjúságot meg kell menteni a jövő számára, a fiatalokat fel kell készíteni arra, hogy a jövő lehetőségei tettre készen találják őket. A nagykőrösiek nem is adták alább, mint hogy tizenkét fős tanári karral bíró, érettségit adó főgimnáziummá fejlesszék a reformáció kora óta működő iskolájukat. 1853-ban el is nyerték ezt a jogot, az ország református kollégiumai közül elsőként.
Arany-szekér
Ennek az elszántságnak köszönhető az is, hogy az 1850-es évek során hét olyan tanáregyéniség is tagja volt a nagykőrösi református főgimnázium tantestületének, aki a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt vagy lett a későbbiekben. A városiak áldozatkészsége mellett persze az is hozzájárult ehhez, hogy Világos után, a megtorlás és az elnyomás bő másfél évtizedében a függetlenségi eszmékkel rokonszenvező és a forradalomban is szerepet vállaló értelmiségnek tudományos és politikai téren sem volt lehetősége a kibontakozásra, a tanári pálya viszont biztos megélhetést nyújtott.
Az egyháztanács és a tanári kar, közöttük Arany János néhány barátja mindenáron szerette volna megnyerni a Toldi szerzőjét az iskolának. „Ha kell, aranyszekeret küldünk érte” – mondták a kőrösiek, és ha erre nem került is sor, azért százhúsz ezüstforintot megszavaztak még útiköltségre a meghívásnak ugyan örvendő, de a költözést csak nehezen eldöntő költőnek. Arany és családja végül felkerekedett, és három napig szekerezett Nagyszalontáról Nagykőrösre: amíg az asszony a gyerekekkel a szekéren ült, ő a kocsi mellett pipázgatva baktatott.
Termékeny évek
Aranyék 1851 novemberének első napjaiban érkeztek meg a természettudós Mentovich Ferenc házához. Nála laktak az első pár napban, jóllehet a családfőt az első éjszakára áthívta magához Szász Károly későbbi dunamelléki püspök, akivel régi barátok lévén nyilván volt mit újságolniuk egymásnak. Aztán önálló házba költöztek, amelynek tulajdonosa úgy megrakta a padlást kukoricával, hogy a gyerekszoba mennyezete leszakadt. Ha éjszaka történt volna az eset, végzetes tragédia lehetett volna belőle.
Egy év után így tovább kellett állniuk abba a házba, amelyet a nagybirtokos Beretvás családtól béreltek, és ahol a költő nagykőrösi balladáinak többségét írta. Innét 1855-ben mentek át harmadik, immár utolsó városbéli lakhelyükre, a ma református általános iskolaként működő ógimnázium tőszomszédságában álló, úgynevezett professzori lakba, amelynek udvarán – a szalontai szülőházéhoz hasonlóan – eperfa bólingatott, és ahol 1860-ig éltek.
Bár a költő sokat betegeskedett, nyilvánvalóan jól érezte magát Nagykőrösön. Erre utal Suba Lajos helytörténész szerint az is, hogy a többi időszakához képest kiemelkedően sok, közel száz műve született itt. Hiába hívták Debrecenbe, Kecskemétre, Nagyszalontára vagy akárhova magasabb fizetésért vagy akár igazgatónak is, nem állt kötélnek. Az egyháztanácsnak és a városi vezetőknek az iskola rangja és színvonala melletti elkötelezettsége hosszú távú biztonságot jelentett számára. Na meg persze a jó társaság is marasztotta: mert bár az úri és a polgári kaszinó nem volt oly vonzó számára, a tanári kar dohányfüstös összejöveteleinek annál lelkesebb résztvevője volt. Ahogy jó kőrösi szokás szerint a névnapokat is mindig megülték, egy-egy üveg jó bor mellett derűsen adomázgatva, és persze elmondva a jeles napra írt köszöntőket. De szívesen töltötte idejét a környékben tett kirándulásokkal, valamint a városi parkokban és a temetőben tett sétákkal is, magában pipázgatva vagy épp a barátaival beszélgetve ilyenkor.
Hogy Aranyék 1860-ban mégis felkerekedtek, annak nem annyira a pesti ajánlatok csábereje lehetett a hátterében, mint inkább családi okok, hangsúlyozza Suba Lajos. A költő az utolsó pillanatig halogatta felmondását, összességében mégis szinte sietve távozott, annak ellenére is, hogy fiának még egy éve volt az érettségiig. A költözés mellett végül lánya miatt dönthetett, aki mély szerelmi bánatba merült, miután a nagybirtokos Beretvás család Ábrahám nevű sarja nem őt, hanem legjobb barátnőjét, az ugyancsak jómódú Gubody Rozáliát választotta. Hiába volt tehát Juliska édesapja országosan ismert, köztiszteletben álló költő és tanár, Beretvásék szemében végső soron csak-csak szegény pedagógus maradt, akinek lánya nem illett „a föld a földdel házasodik” szigorú szabályrendszerébe.
Még az oroszlánnál is erősebb
Móricz Zsigmond Nagykőrösön járva még igencsak bosszankodott amiatt, hogy a helyiek jelöletlenül hagyták a költő lakóhelyeit, sőt megfeledkeztek róla. E vád ma már aligha érhetné őket, a városkát járva úton-útfélen, az utcán és az üzletekben is az emlékév programjait hirdető plakátokkal találkozunk: játékos irodalmi foglalkozások iskolásoknak a gyerekkönyvtárban, előadás a költő daloskönyvéről az Arany János Kulturális Központban, Arany-est a magyar költészet napján, kiállítás a városi galériában, egész napos turisztikai attrakció kirándulócsoportoknak lovaskocsizással és a költő kedvenc ételeivel, kórushangverseny református iskolai kórusok közreműködésével.
Várják az emlékezőket
Nemcsak a város, a nagykőrösi gyülekezet is várja az emlékezőket. Ott jártunkkor a gyülekezet lelkipásztora és gondnoka éppen a műemlékvédelem munkatársával egyeztette a templomkert felújításának részleteit. Megtudtuk, hogy az egyházközség presbitériuma a korábban elkövetett lopások és rongálások ellenére, az emlékévre való tekintettel napközben újra nyitva tartja a templomkertet, így várva a megemlékezőket. Szabó Gábor lelkipásztor lapunknak elmondta: Arany János születésének kétszázadik évfordulóján a megszokottnál több turistacsoport érkezik a városba, közösségük pedig arra törekszik, hogy ne csak a kertet és az emlékművet, de az ősi templomot is látogathatóvá tegye számukra. Ebben az egyházközség bizton számíthat a lokálpatrióta gyülekezeti tagokra és a jövőben a református gimnázium diákjaira is.
A városka nemcsak az emlékév programjaira és a kiadványokra, hanem a beruházásokra is milliárdos támogatást kapott az államtól. Ebből juthat az Arany János Református Gimnázium épülete előtti Hősök terére egy a négytagú családot ábrázoló szoborcsoport. Oda, ahol Aranyék első kőrösi éjszakáinak otthonát, pontosabban a Mentovich-ház helyét jelölő kőpad áll. A támogatásból jut a régi huszárkaszárnya, az Arany János Muzeális Gyűjtemény felújítására is, amelyet így az emlékévben egyébként nem lehet megtekinteni. Suba Lajos szerint a nagykőrösi és a nagyszalontai múzeumot is már tavaly ildomos lett volna megújítani, hogy az emlékévben mindkét városban Arany János géniuszához méltó kiállítás fogadhassa a látogatókat.
Az emlékévben újul meg a református templom kertje, illetve a költő 1910 óta itt álló emlékművének talapzata is. Utóbbi a budapesti múzeumkerti Arany-szoborhoz hasonlóan Stróbl Alajos alkotása: szépen faragott kőoszlopon a poéta bronz mellszobra áll. Alatta pedig Marci bácsi, a két versben is megénekelt tetétlenpusztai vén gulyás ül karosszékében, kezében a poharával, lábánál a kuvaszával, a talapzaton körbefutó reliefen pedig nem éppen hétköznapi temetésének részleteivel, a koporsóját szállító harminchat ökrös szekérrel és a két pappal, egy katolikussal és egy reformátussal. Azért volt szükség kettőre, hogy biztosan üdvözüljön a nem éppen templomos mivoltáról híres öreg pogány, akinek botján olvasható jelmondata azért a Biblia erkölcsi alapvetésétől sem áll olyan messze: „A becsület erősebb, mint az oroszlán.”
Számvetés és cselekvés
A szobor nemcsak az évente, a költő halála napján, október 22-én megrendezett városi megemlékezések helyszíne, hanem a református gimnázium végzős osztályai is kijönnek ide, hogy koszorúval tisztelegjenek iskolájuk egykori tanára előtt. "Elkötelezettség, műveltség, igényesség: így lehet összefoglalni a nagykőrösi iskola küldetését, nevelési elveit. Ezeket az értékeket ma is megtanulhatjuk Arany Jánostól" – mutat rá Suba Lajos igazgató arra, hogy a költő jóval a halála után még mindig tanítja a gimnázium növendékeit.
És hogy mi mellett kell elköteleződnünk egy református iskola szerint? Hát a magyarságunk és a hitünk mellett. És hogy milyen műveltséget kell szereznünk? Hát minél szélesebb körűt a kultúra – a tudomány, a művészet és a sport – minden területén, az Úrtól kapott talentumaink szerint. Végül hogy miben kell igényesnek lennünk? A megjelenésünktől kezdve a megszólalásainkon át a munkavégzésünkig ugyancsak mindenben.
„Vess számot erőddel s legjavát, amelyet, / Leghasznosbnak ítélsz, hazádnak szenteljed” –ahogy gyakran diákjainak, úgy végül nekünk is idézi a Domokos napra című költeményt az intézményvezető. Szerinte ez arra buzdít minket, hogy vegyük számba az Istentől kapott ajándékainkat: tehetségünket és az ő szolgáin – a szüleinken, nagyszüleinken, tanárainkon, lelkipásztorainkon – keresztül kapott tudást. Ezekkel az adottságokkal pedig úgy éljünk ebben a földi létben, hogy a boldogulásunk mellett mások, a tágabb közösség javát is szolgáljuk, és a kapott értékeket örökítsük át utódainknak.
Kiss Sándor, fotó: Dimény András
A riport megjelent a Reformátusok Lapja összevont, húsvéti számában.