Hegyen épült gyülekezet

Már a parókia udvarára lépve elámulunk a rendezett, sok virággal tarkított udvaron, ám az igazi meglepetés néhány lépéssel beljebb vár: szépen gondozott, hatalmas növényekkel teli terasz fogadja az érkezőket. Több méter magas fikusz, tömött virágú hibiszkuszok, színes muskátlik és sok egyéb szépség vidámítja a szemet és a lelket. A nyárutói vakációjukat töltő szobanövényeket a közösség lelkipásztora, Tóbiás Zoltán gondozza, aki a zöld barátok mellett az embereket is igen kedveli.

– Szeretem az embereket a maguk pozitív sajátosságaival és gyengeségeivel együtt, hiszen ők az Isten gyermekei. Elvinni hozzájuk azt a jó hírt, amely engem is éltet – ez lendületet ad a mindennapokhoz. Ezt szívesen teszem. De a szolgálathoz az is hozzátartozik, hogy időnként pályázatot kell írni. Vagy adott esetben épp harangot kell javítani… – foglalja össze tömören kedvelt és kevésbé kedvelt feladatait mosolyogva a lelkész.

Az erdőbényei a vidék egyik legnagyobb református temploma, ötszázan is elférnek benne. A copfstílusú hajlék a 18. században épült – a bényei reformátusok elődei először fából építettek templomot, amely 1786-ig töltötte be szerepét. Akkor láttak hozzá a ma is álló hajlék megalkotásának. Az 1792-ben felszentelt templom berendezése egyidős az épülettel, és a helyiek büszkén mondják: minden részét a helyi hívek adományaiból készíttették. A millennium évében emléktáblát avattak, a helybéli fafaragó, Égerházy László munkáján a gyülekezet lelkészeinek névsora olvasható. Szepsi Laczkó Máté, az első aszúborkészítő neve is köztük van.

A nagy templommal azonban nagy feladatok is járnak. Tóbiás Zoltán beavat: erdőbényei szolgálatának két évtizede alatt sajnos még nem sikerült teljesen megtölteni az épületet.

A választói névjegyzékben százharmincan szerepelnek, és ebben a lelkipásztor elmondása szerint a helyi idősek otthonában élők egy része is benne van. Nekik huszonhatuknak azonban– a mindennapi áhítat mellett –vasárnaponta külön alkalmat szerveznek az intézmény falai között. Egy átlagos hétvégi istentiszteleten a templomban húszan-huszonöten vannak jelen.

Mint megannyi közösségben, Erdőbényén is a középkorosztály képviselteti magát a legkevésbé, ők hiányoznak a leginkább a padsorokból. A hittanos korosztály már aktívabb, természetes, hogy az ifjakat beíratják hitoktatásra.– Ilyen szempontból tradicionális falusi gyülekezet vagyunk, de sajnos nagyon kevés gyermek van a településen. Ennek következtében a református hitoktatáson is kis számban vesznek részt: az iskolában összesen húsz hittanos gyerekünk van. Ám ők szívesen jönnek a nyári gyerekhétre, a nagyobbak pedig az ifis táborba – mondja Tóbiás Zoltán. Hozzáteszi: a felekezeti megoszlás a településen az országos átlagot idézi, a bényeiek mintegy kétharmada katolikus, a többiek reformátusok, görögkatolikusok vagy felekezeten kívüliek.

Jelenleg csak vasárnaponként tartanak istentiszteletet. A koronavírus-járvány előtt a hétközi alkalmat a helyi idősotthonban tartották, a gyülekezeti tagok is ide jöttek. A Magyarországi Református Egyház Diakóniai Irodája által működtetett Béthel Református Szeretetotthon Idősek Otthonával egyébként szorosan együttműködnek, az intézményben naponta tartanak délelőtti és délutáni áhítatot, látogatásunk után is oda siet Tóbiás Zoltán.

– A pandémia előtt bárki bármelyik nap bejöhetett a délutáni áhítatra – hivatalosan azonban csütörtökön volt a hétközi istentisztelet – tájékoztat a lelkész, Más tekintetben is érzékeli a vírus okozta helyzet kedvezőtlen következményeit. – Úgy tapasztalom, a járvány után lelassultunk, a gyülekezet jelentős része – beleértve az idősebb korosztályt – kicsit talán internetfüggő lett, hiszen az elmúlt időszakban főként netes szolgálatokat hallgattak, olvastak. Ám abban reménykedem, hogy amit ily módon vagy a vasárnapi istentiszteleteken magukba szívnak, azt a hétköznapokban is megélik.

A csodaszép borvidéken azonban a helyiek mellett másokat is az erdőbényei misszióra bízott az Úristen. Sok errefelé a turista, sőt nyaranta kulturális fesztivált is tartanak itt – a résztvevők és a környéken kirándulók gyakran betérnek a református hajlékba.

– Az istentiszteleteink mindig nyitottak, bárki jöhet. Néha fölhívnak egy-egy panzióból vagy a falu határában található üdülőből amiatt, hogy mikor van az istentisztelet, mert az ott lévő vendégek érdeklődnek az alkalom iránt – magyarázza Tóbiás Zoltán.

Selymes Lászlóné Balogh Ágota presbiter és a családja is a vendéglátásból él. – Vendéglátó egységet üzemeltetünk. Ez a hosszú szünet után végre újra működik. Van egy kis borászatunk, emellett főzünk, ha kell, kitelepülünk, és esküvőket főzünk végig – foglalja össze tevékenységüket a presbiter.

Ágota tíz éve tölti be a tisztséget, azóta segíti a lelkipásztor munkáját. Édesanyja nyomdokaiba lépve immár egy éve a pénztárosi teendőket is ő látja el. – Itt születtem, sok minden köt ide – mondja a presbiter, aki a templom küszöbét legelőször a nagymamája kezét fogva lépte át. Azt mondja, a gyermekkora óta létező köteléken kívül azért jár szívesen a közösségbe, mert szereti annak tagjait.

A közösség ottjártunkkor épp családi napra készül, amelyet elsősorban az Erdőbényei Református Egyházközségért Alapítvány szervez és finanszíroz.

– Az alapítványt magánemberként hoztuk létre néhányan. Célja az erdőbényei gyülekezet anyagi, erkölcsi, eszmei, tehát mindenszintű támogatása. Ebbe például az épületmegóvás, a temető karbantartása és a gyülekezeti tagok – kicsik és nagyok, idősek, rászorulók – támogatása is beletartozik.

Az alapítvány rendszeres, évente megszervezett nagyobb programja a családi nap. Ezt és egyéb tevékenységét elsősorban pályázatokból és az adó1%-ának felajánlásaiból fedezi. Az említettek mellett a szervezet teremti meg a gyülekezet infrastrukturális hátterét, hangosítással, számítógéppel járul hozzá az események színvonalához. A járványhelyzet alatt táblagépeket is beszereztek, s ezeket szétosztották azok között a hittanosok között, akiknek családi helyzete nem engedte meg a távoktatáshoz nélkülözhetetlen új okoseszközök beszerzését. – Mindenkinek sajnos nem tudtunk segíteni, de többeknek igen – mondja Tóbiás Zoltán, és hozzáteszi: most gitárok vásárlására készülnek. – Az iskolai zeneoktatás a furulya mellett gitároktatással bővül, de nincs elég eszköz. Négy hangszerrel szeretnénk támogatni a zenei nevelést.

A gyülekezet közmunkaprogrammal igyekszik kenyérkereseti lehetőséget, és ami ennél is fontosabb, méltóságot, önbecsülést adni a helyiek kezébe.

– Reggelente hét órakor érkeznek a közfoglalkoztatottak. Ma épp a családi nap előkészületeiben segédkeztek, székeket, asztalokat hordtak, holnap a sátorállítás, a templom és a templomkert takarítása lesz a feladatuk. De ha kell – habár nem önkormányzati beosztottak –, az utcát, a környéket is rendbe teszik – magyarázza a lelkész, miként tesznek a település és ezzel saját életük megszépítéséért.

A rendhagyó munkaötlet 2013-ban jutott Tóbiás Zoltán eszébe. Jól tudta, helyben igen kevés az álláslehetőség. Aki teheti, húsz-harminc kilométerrel távolabb vállal munkát, de ez sajnos nem mindenki számára járható út. Azt is látta, hogy az önkormányzati közfoglalkoztatás egy bizonyos rétegnek nem felel meg.

– Akkoriban hirtelen több időm szabadult fel, és úgy gondoltam, ha ezzel segíteni tudok, vállalom a program megszervezését – idézi fel a kezdeteket. Az évek alatt változó létszámban érkeztek a közösségből munkavállalók. Ők legalább ennyire változatos feladatokat láttak el. Kezdetben például – az akkori helyi igényekre reagálva – családi napközit üzemeltettek, ebben egy ideig Ágota is részt vett. Ma a munka jelentős részét az ingatlanok rendben tartása mellett a krizantémtermesztés alkotja, a parókia hatalmas, a domboldalon lejtő kertjében több fóliasátorban nevelik a színpompás virágokat.

– Az éves rezsiköltségünk jelentős részét a novemberi krizantémértékesítés fedezi – magyarázza a lelkipásztor. Szerinte mindenkinek, így a közfoglalkoztatásban részt vevőknek is szükségük van arra, hogy a tevékenységükre tekintve megelégedés tölthesse el őket. Ezt a szolgálatot az egyházközség végzi, a program anyagi hátterét állami pályázatokból fedezik.

Az egyházközséghez két szórványgyülekezet is tartozik. Szegilongon tizenegy fő alkotja a közösséget, egy-egy istentiszteleten általában öten-hatan vesznek részt. Tóbiás Zoltán szerint a gyülekezet picinyke méretei ellenére lelkes, idén pedig újra konfirmanduscsoportot indítanak – igaz, ez mindössze háromtagú, de így is nagy öröm. – Májusban talán konfirmáció is lesz a viszonylag fiatal – javarészt pataki teológusok keze munkáját dicsérő –, 1943 és 1945 között épült templomban. Ezt – ugyancsak pályázat útján –2019-ben újítottuk fel –újságolja a lelkipásztor.

A másik szolgálati hely Sima, amely közigazgatásilag ugyan Abaújhoz, de egyházilag Zemplénhez tartozik. – Érdekesség, hogy a településen egyetlen templom van, az pedig református. 2012-ben elvégezték a külső felújítást, idén a Magyar Falu Program segítségével a nyílászárókat, az elektromos hálózatot és a villámvédelmi rendszert cserélik – taglalja Tóbiás Zoltán. Az egykori sváb község – ritkaságszámba menően – evangélikus volt, majd reformátussá lett. Mára zömében katolikusok lakják, habár valójában leginkább hétvégi házas falunak mondható. – Nyolc nyilvántartott egyháztagunk van ott, és hétnél kevesebben nem szoktunk lenni istentiszteleten, sőt inkább többen vagyunk. Ebben is Isten kegyelmét tapasztaljuk – mutat rá a közösség vezetője.

Az erdőbényeiek a jövőre is gondolnak. Tóbiás Zoltán azt mondja, ami az embereknek lehetetlen, az Istennek lehetséges, így nem tesz le a templom megtöltéséről, az emberek hívogatásáról, és ebben a presbiterek is részt vállalnak. Emellett szakaszosan felújítják a hajlékot és a lelkészlakot.

– 2011-ben kezdtük a torony tatarozásával, majd 2018-ban a parókiát tettük rendbe. Egy évvel később a templom külsejét újítottuk fel, illetve lecseréltük a tetőt. Istennek legyen hála, most az elektromos hálózat cseréjére és – nyolcvan év után végre – belső festésre készülünk. Ahhoz viszont, hogy ez megtörténhessen, előbb a gyülekezeti terem tatarozása vár ránk, amely a ma önkormányzati tulajdonban lévő egykori egyházi iskola épületében van – sorolja az elöljáró.

Ahhoz, hogy ezeket a munkálatokat elvégezhessék, sok társához hasonlóan Tóbiás Zoltánnak is meg kellett barátkoznia a pályázatírás rejtelmeivel – mint ahogyan korábban utalt rá, ez a „lelkészi feladat” nem tartozik a kedvencei közé. De nem panaszkodik. Ellenkezőleg:

– Sok feladatot kell vállalnunk, de ez nem azt jelenti, hogy keserűséggel vagy kényszerűséggel végezzük a teendőket. Amikor lehetőségeink és képességeink engedik, igyekszünk helytállni – hisz a mi munkánk nem hiábavaló az Úrban.