Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, gyűlölet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom. Mind ismerjük ezt a mondatot Pál apostol korinthusiakhoz írt első leveléből. Vagy lehet, hogy valami hiba csúszott az idézetbe, és nem így szól?
Ha körülnézünk szűkebb és tágabb környezetünkben, azt látjuk, hogy a gyűlölet és a harag nem csak teret nyer, de egyre elfogadottabbá válik. Egyre több ember gyűlöl. Embert, eszmét, csoportot, jelenséget, bármit és bárkit. Úgy tűnhet, mintha korszakunk uralkodó érzelmévé lassan a gyűlölet válna. Vagy legalábbis azok hangosabbak a közbeszédben és az internetes kommentekben, akik a gyűlölet hangján szólnak. És itt most nemcsak arról van szó, hogy politikusok vagy mindenféle hírességek hogyan beszélnek és mit tesznek, hanem arról, hogy a hétköznapi emberek gyűlölik egymást.
Gyűlöljük egymást politikai hovatartozás miatt, utcai összetűzésekben, de még egy egyszerű internetes adok-veszek csoportban vagy recept alatt is egymásnak tudnak esni az emberek.
Gyűlölünk ismerőst és ismeretlent. Gyűlölünk, mert mindenki gyűlöl. Mert ő is biztos gyűlöl engem. Félrevezetett fiatalok és megvett öregek, romlott városiak és tanulatlan vidékiek gyűlölik egymást.
Mert libsik, fideszesek, komcsik, nácik és még ki tudja, mik lettünk egymás szemében, miközben szép lassan elkopik annak a gondolata, hogy a másik is ember.
Nagy erővel ássuk a lövészárkokat, a keserű-sós izzadság csípi a szemünket, és már alig látjuk a másikat. Alig tudunk egymással szolidárisak lenni, átérezni egymás nehézségeit vagy örülni egymás sikerének. Nem élnek jól egy csoport tagjai? „Én se, aztán nekem senki se segít.” Pluszpénzt fordítanak a bérek rendezésére valamelyik ágazatban? „Miért nem inkább arra költik, hogy nekem jobb legyen?” Az empátia lassan háttérbe szorul. Hallottam önkénteseket panaszkodni, hogy amikor kárpátaljaiaknak gyűjtöttek egy kelet-magyarországi város bevásárlóközpontjában, többen megkérdezték őket, hogy talán ott, a város környékén nincsenek szegény emberek, akiknek odaadhatnák a pénzt? A tanártüntetésekkel kapcsolatban pedig a gyűlölet és a lenézés összes létező formájával találkozhattunk. És ez csak két példa az elmúlt időszakból, amikor sokakból kitört a gyűlölet.
Ráadásul az internet segít a gyűlölködőknek egymásra találni, a sok kis szikrából pedig hatalmas tűzvész alakulhat ki. Egymás szeretetét nehezítik a véleménybuborékok is. „Én sosem találkoztam olyannal, aki nem azt gondolja, mint én” – hallottam többször magánemberektől és közéleti szereplőktől egyaránt az utóbbi években különböző témákban, és mindig az jutott eszembe, hogy akkor valamit rosszul csinálnak. Ha valakinek egyetlen olyan ismerőse sincs, akivel jól el tud vitázni dolgokról, az azt jelenti, hogy kizárt mindenkit az életéből, aki nem ért egyet vele.
Valamiért ma divat azt gondolni, hogy ha valaki mást gondol, azt gyűlölni kell, ha valaki pedig hasonlóan látja a világot, azt mindenképpen szeretni szükséges, akkor is, ha előbbi éppen jó, utóbbi meg esetleg rossz ember. A „másik oldal” csakis minden elemében rossz lehet, a „mieink” meg csakis jók lehetnek. Sokan gondolják: aki egyetért velem, az okos, aki meg nem, az megtévesztett, buta vagy egyenesen gonosz.
Miért nem tudunk szeretettel nemet mondani? Miért nem tudunk gyűlölet nélkül egyet nem érteni? Attól, hogy valakivel nem ugyanazt gondoljuk a világról, még tisztelhetjük és szerethetjük egymást. Szeresd felebarátodat! Vagy legalább ne gyűlöld… Elfogadhatom, hogy valaki máshogy készíti a lecsót vagy máshogy lát dolgokat, és mondhatok úgy nemet egy másik politikai párt szavazójának ötletére, hogy közben elismerem, hogy ő is ember. Mert ha szeretet nincs bennem, semmi vagyok. Mást gondolni és egyet nem érteni alapvető jog. Szeretni pedig a törvény beteljesítése.
„Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom. És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok.”
Emlékeznünk kellene rá, hogy ha valakivel teljesen máshogy is látjuk a világot, más pártra szavazunk, máshogy élünk, akkor is mindent meg kell tennünk, hogy a szeretet hangján szóljunk egymáshoz, és szeretettel felvértezve próbáljuk megérteni és esetleg meggyőzni egymást. Néha ez nem könnyű, de ha feladjuk, hogy a szeretet legyen az alap, amire építkezünk, akkor jobb esetben a közöny, rosszabb esetben a gyűlölet fogja uralni társadalmunkat és emberi kapcsolatainkat.
„Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek”
Elhagyni a friss vizű forrásokat
Besétálunk a konyhába vagy a fürdőbe, megnyitjuk a csapot, a tiszta, iható víz pedig máris ott van a poharunkban. Nem kell érte kilométereket gyalogolni, könyörögni, sziklából fakasztani. És mégis, mintha megfeledkeztünk volna róla, mekkora ajándékot kaptunk.