Mikor vált rutinszerűvé, hogy már naponta várjuk az újabb terrortámadásról, lövöldözésről szóló híreket? Percről percre bombáznak bennünket társadalmi zavargásokról, mély politikai gyűlöletről, rakétakilövésekről, globális nyugtalanságról és erkölcsi vakságról szóló beszámolókkal. Az ismétlődő konfliktusok állandósuló zajában érezzük, hogy valamit alapvetően elveszítünk – a nyugodt életmódunkat. Az a világ, amelyet gyermekeink és unokáink örökölnek, összehasonlíthatatlanul más lesz, mint amelyet egykor mi ismertünk. Ma már szinte képtelenek vagyunk feldolgozni a híreket. Arról nem is beszélve, hogy amit mi, azt a gyerekeink is látják a közösségi médiában. A felnőtt lakosság egy része kiégett, túlterhelődött mindattól, amit a televízió vagy a virtuális média közvetít. A Hamász Izrael elleni támadása utáni napokban pszichológusok figyelmeztettek az Izraelben és Gázában zajló erőszak lelki hatásaira, még minket, európaiakat is, akik csak távolról figyeljük a történéseket. Arra hívták fel a figyelmet, hogy a hírekben folyamatosan megjelenő agresszió káros a mentális egészségre, ráadásul körforgásszerűen visszatér.
Mit tehetünk azért, hogy vigyázzunk magunkra, az agyunkra és az elménkre, valamint azokat is óvjuk, akiket szeretünk? Nem fordulhatunk el a világ eseményeitől, hogy fogalmunk se legyen, mi történik körülöttünk. De azt megtehetjük, hogy nem görgetjük vég nélkül a közösségi médiát, és kukkantunk bele minden felzaklató videóba. Különösen, mivel sokszor még figyelmeztetés sincs a felkavaró képek áradatára. A vizuális benyomások sokkal inkább megragadnak az emlékezetünkben, mint amit hallunk vagy olvasunk, és azt a benyomást keltik, hogy a veszély közel van, és folyamatosan fennáll. A felkorbácsolt izgalom megzavarja a boldogsághormon termelődését. Ezek a tartalmak ugyanis stimulálják az agyban zajló folyamatokat, és ezért, akár tetszik, akár nem, hajlamosak vagyunk a képernyő előtt ragadni, ha az érzelemközpontjaink felizzanak. A probléma nem a dopamin – hanem a mesterségesen túlstimulált agy természetellenes dopaminfeleslege. A mobil, a televízió állandó jelenetváltásai, az ide-oda csapongás egyik weboldalról a másikra vagy a posztok végtelen görgetése az űzött vadhoz tesznek hasonlóvá bennünket. Szervezetünk idegességgel, szorongással reagál a veszély észlelésére. Mégis maradunk, mert a game over felirat soha nem jelenik meg. A tartalmak gyártói nem gonosztevők, hanem okos üzletemberek, akik pénzt keresnek azzal, hogy használjuk a termékeiket, és nézzük a műsoraikat.
Hogyan gyógyíthatnánk ebben a helyzetben az agyunkat? Azzal, ha azt tesszük, ami már évezredek óta bevált: menjünk ki, és tapasztaljuk meg a való világot! A jó beszélgetés egészséges módja az agy stimulálásának. A barátokkal töltött minőségi idő kitűnő lehetőség arra, hogy a helyes úton maradjuk. De miután megkezdtük a méregtelenítést, készüljünk fel az elvonási tünetekre. A telefon, a tablet, egyáltalán az internet megvonása sokkolja a szervezetünket, mert az agyunk hozzászokott a dopaminrohamhoz. Nem akar majd lemondani erről.
„Lehet, hogy a függőségünk olyan erős, hogy egy-egy szellőztetés nem is lesz elég. De a szabadsághoz vezető út nem bonyolult, három lépésből áll. Bűnbánat. Megvallás. Elszámoltathatóság.”
A bűnbánat szó régimódinak és vallásoskodónak tűnik, ám valójában navigációs kifejezés. Annyit tesz: megfordulni. Más szóval: felismerem és elismerem, hogy rossz úton járok. Nem tagadok tovább, hanem őszinte leszek saját magammal. Amíg nem döntök úgy, hogy szabad akarok lenni, nem is leszek az. A második lépés a beismerés.
A megvallás az alázat olyan cselekedete, amely furcsa módon nincs szinkronban a mi posztmodern, másokat hibáztató mentalitásunkkal, ezért lehet, hogy életünk legnehezebb lépése. Erre készülve az agyunk milliónyi kifogást talál majd, hogy inkább hazudjunk, minimalizáljuk a bukásunkat az előtt a személy előtt, akinek be akarjuk vallani. Olyan, mint az edzőterembe járás. Fáj, amíg végezzük, de az eredmény lenyűgöző. És ne feledkezzünk meg az elszámoltathatóságról sem! Legyünk átlátszóak, őszinték. Ha küszködünk, mondjuk el. Ha győzünk, örüljünk.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!