Felkészült a szolgálatra

A család és a származás sok szempontból meghatározza az embert. Ön milyen útravalót kapott a felmenőitől?

Erkölcsi tartást, teherbírást, kitartást és az egyház szeretetét. Már az üknagyapám is esperes-lelkész volt, anyai nagyapám Pápadereskén, apai nagyapám Siklósnagyfaluban szolgált lelkipásztorként. A szüleim követték őket, Baranyában álltak helyt a legnehezebb időszakban. Volt idő, amikor együtt húsz-huszonöt településen szolgáltak, vasárnaponként hat-hét, ünnepekkor akár tíz istentiszteletet is tartottak.

Abban az időszakban a lelkészek családtagjaira még több feladat hárult. Gyerekként besegített a szüleinek?

Téli vasárnapokon bepakoltuk a hamut a kályhából az autó csomagtartójába, és ha elakadtunk felfelé a havas domboldalakon, mi gyerekek felszórtuk az utat, hogy időben odaérjünk az istentiszteletre. Két öcsém lelkész lett. Én is jártam teológiára, így életem része a kérdés: hogyan tudom a saját egyházamat szolgálni? Így tekintek a főgondnoki szolgálatra is.

Egyértelmű volt, hogy Debrecenben tanul tovább?

Más fel sem merült. Óriási előnye volt számomra a középiskolai éveknek, a református Kollégiumban életre szóló barátságok köttettek. Sokukkal ugyan ritkán találkozunk, de a közös gyökerek miatt mégis egy nyelvet beszélünk. Egy ideig Sárospatakon és Pápán is tanítottam, így nemcsak baranyainak, dunamellékinek, hanem debreceninek, patakinak, pápainak is vallom magamat.

Egyházszeretetből hogyan lett személyes hite?

Lelkészcsaládban felnőve ez akár hozzánk is nőhetett volna, ugyanakkor voltak igehirdetések, amelyek megmozdítottak bennem valamit. A mai napig emlékszem egy debreceni evangélizációra, amelyen a lelkész arról beszélt, hogy mindenki vegye fel a maga keresztjét. Azóta is kísér ez a gondolat, és ha néha soknak is tűnik a feladat, a nap végén mindig hálával állapítom meg, hogy Isten épp rám szabta azokat a terheket, amelyeket cipeltem.

A teológián kezdett, végül tanárként diplomázott. Miért váltott?

Falusi parókián adta magát akkoriban, hogy az ember az összes fellelhető könyvet elolvasta. Mivel a szüleim szórványgyülekezetek gondjaival foglalkoztak, mondhatni belenőttem az egyházi szolgálatba. Tudatosan lelkésznek készültem, noha nyilvánvaló volt, hogy a reál tárgyakhoz jobb tehetségem van. Aztán a teológián jött a felismerés: nincs messze az az idő, amikor lehetnek ismét egyházi iskoláink, akkor viszont nagyobb szükség lesz tanárokra. Habár nem lelkészként, de azért szolgálom az egyházamat – közgazdászként, a tudományos életben, magánemberként és presbiterként is, idehaza és külföldön.

Matematika-fizika szakos középiskolai tanárból hogyan lett a Magyar Bankszövetség főtitkára?

Amerikai partneregyházunk féléves ösztöndíja után Debrecenbe kerültem, az egyetemi városban azonban augusztusban már nem volt betöltetlen tanári állás. Nem vettek fel szállodaportásnak, sem utazási irodába ügyintézőnek, viszont alkalmaztak az egyik bankban pénztárosnak. Ha semmije sincs az embernek a saját erején kívül, a Gondviselésre akkor is számíthat. Kitartással, sok munkával, folyamatos tanulással és azzal a reformátusokra jellemző elkötelezettséggel, hogy ha most ez a feladatom, ezt igyekszem a legjobb tudásom szerint végezni, gyorsan előbbre jutottam. Előbb átkerültem az ügyféltérbe, majd egy kisebb kirendeltség vezetését bízták rám, utána a budapesti központba hívtak. Elkötelezett munkavégzésem eredményeként az indulást követő harmadik évben vezérigazgató-helyettesi feladatra kértek fel.

Nem áll távol egymástól a pénzügyi világ és az egyház? 

Előítélet azt gondolni, hogy csak az anyagiak mozgatnák ezt a szakmát, és a pénzimádat hatná át. Azzal az ötven pénzintézettel közösen, amelyik a bankszövetséget alkotja, azon dolgozunk, hogy hogyan tudjuk a gazdaságot fenntartható módon finanszírozni, hogyan tudunk a pénzügyi területen jót cselekedni. Épp előttem van egy anyag, amely arra bátorítja a banki dolgozókat, hogy vért adjanak, legyen tartalék a járvány tetőzésekor. Én is részt veszek rajta. A digitális oktatás miatt pedig számítógépeket küldünk a hátrányos helyzetű térségekbe. A bankszakma egyértelműen konzervatív értékrendet kíván meg, etikai alapértékei sokban közel állnak az egyházéhoz.

Közel két évtizede dolgozik felsővezetőként. Milyen itt szerzett készségeket hasznosítana egyházi vezetőként is?

A szakmámban az lesz az első, akinek ha reggeltől estig annyi a feladata, hogy enni sincs ideje, akkor is ugyanolyan jó és felelős döntést tud hozni a nap végén, mint amikor beérkezett a munkahelyére. Tudnunk kell az egész napot koncentráltan végig vinni anélkül, hogy hibáznánk. Ugyanakkor a legjobbnak lenni számomra egyenlő azzal, hogy a legodaadóbban szolgálni. Megvan bennem az a tudás és tapasztalat, amely ahhoz kell, hogy egy nagy szervezetet hatékonyan működtessek. Hosszú időn át vezetőnek lenni csak szolgálói attitűddel lehet. Ha valaki uralkodni akar, az az üzleti szférában biztosan nem lesz sikeres, csak az vezethet évtizedekig a szűk és a bő időszakokban egyaránt, aki maradandót épít. Ez József történetének is az egyik tanulsága.

Kifejtené?

Egyházunk épp benne van egy bővelkedő időszakban, amelyről reméljük, még sokáig tart. De mit csinált József a bőség idején? Tartalékolt. Egyházunknak és gyülekezeteinknek legalább egy évi működési tartalékkal kellene rendelkezniük, hogy a szűkös időszakokban is – például amikor zárva vannak a templomok, elmaradnak a perselypénzek – talpon maradhassanak. Az egyháznak olyan vezetők kellenek, akikre a szűkös időszakban is számíthatnak, akik ekkor is tudnak tárgyalni, vezetni és ezáltal a folyamatosságot fenntartani.

A külső-józsefvárosi gyülekezet presbitere. Az a környék azért eléggé távol áll a munkájától.

A presbiterek egyik feladata a példamutatás, adakozásban, cselekvésben és gondolkodásmódban is. Professzorként trendi gyülekezetbe is mehettem volna, de úgy éreztem, a főváros egyik legszegényebb református közösségének nagyobb szüksége van rám, a jelenlétemre, a tapasztalatomra, a világlátásomra. Fontosnak tartom, hogy ne csak a saját gondunkkal legyünk elfoglalva, lássuk azt is, hogy a mi feladatunk elvégzése fontos láncszem az egyház működésében. Ezért időről időre meglátogatok más közösségeket is, hogy belelássak a többi gyülekezet életébe, megismerjem a lelkészeket és megértsem a problémákat, amelyekkel küzdenek.

Milyen problémákat lát?

Részben hasonlókat, mint amelyekkel már a szüleim is küzdöttek: az aratnivaló sok, a munkás pedig kevés. Lelkészeink leterheltek, egész embert kívánó gyülekezeti szolgálatuk mellett annyi hittanórájuk van, mint egy iskolai tanárnak, emellett nem várhatjuk el, hogy még harangozzanak is. Csak olyan szinten szabad őket terhelni, hogy az ne ártson az igehirdetői és pasztorációs szolgálatuknak. Mi, igehallgatók a lelkészek igehirdetéséből töltekezünk, tehát nekik is meg kell adni a lehetőséget a készülésre, a feltöltekezésre és a pihenésre. Aztán ott van a szervezeti struktúránk, amely kiállta ugyan az évszázadok próbáit, viszont nem igazodik a mai kihívásokhoz, például a digitalizációhoz, az országon belüli migrációhoz. Nemcsak az énekeskönyvünket kell néhány évtizedenként megújítani: ez a működésünkre is igaz. A koronavírus-járvány miatt végbement változások – például a digitalizáció, amelytől korábban annyira féltünk – azt mutatják, hogy társadalmi szinten is képesek vagyunk változni.

Milyen egyházkerületet szeretne látni hat év múlva? 

Fájó látni, hogy ahol elfogy egy falu, megszűnik a település és a gyülekezet is. Bízom benne, hogy az új helyeken elvetett magok kihajtanak. Lehet, hogy az anyaegyházközségeink száma csökken, de szeretném, ha ezek megerősödnének, és mellettük egyre-másra alakulnának az olyan missziói közösségek, amelyekben megvan a potenciál, hogy önállósodjanak és erős anyaegyházközségekké váljanak. Meggyőződésem, hogy nemcsak ott jöhetnek létre ilyenek, ahol hagyományosan sok a református. Ha egy missziós lelkületű és feladatú lelkész bekerül egy tízezer fős közösségbe, erős gyülekezetet tud létrehozni talán még akkor is, ha nincsenek is ott református hagyományok. Ehhez az kell – ami egyébként is igaz –, hogy a lelkész a településen ne csak a néhány száz református lelkipásztora legyen, hanem a teljes közösséget szólítsa meg. Annak is mutasson utat, aki nem jár templomba, és aki még csak nem is hallott a Megváltójáról.

Ezért hozta létre az Evangélium 21 című, Jézus életét kortárs műalkotásokkal bemutató tárlatot?

Az foglalkoztatott, milyen módszerrel lehet eljutni a gondolkodó, de nem vallásos emberekhez. Ki kell menni a templomon kívülre! Hogyan tudnánk megismertetni Krisztust sok emberrel? Láttam, hogy az egyes múzeumi kiállítások előtt hosszú sorokban állnak az emberek, hogy megismerkedjenek a kiállított mesterművekkel. Akkor született meg bennem az elhatározás, hogy új, aktuális mesterművek kellenek Jézus életéről. Rövid idő alatt hatszor olvastam el a Bibliát, ez alapján tizenkét egységbe csoportosítottam Jézus életét. Petrányi Zsolt kurátorral tizenkét művészt választottunk ki – az ország legjobbjai jöhettek csak szóba –, majd szabad kezet adtunk nekik. A tavaszi bezártság számukra a teljes elcsendesülés időszaka volt, akkor alkották meg – mindannyian különböző technikával – remekműveiket. Az ötszáz négyzetméteren bemutatható kiállításnak elgondolkodtató, magával ragadó íve van, de egy-egy egységet negyven-ötven négyzetméteren külön-külön is be lehet mutatni. Advent idején Debrecenben lesz látható, egy év múlva Budapesten, de már vidéki gyülekezetek is jelezték: élnének azzal a missziós lehetőséggel, hogy egyes részeit installálva bevonzzák az embereket.

Az már kiderült, hogy megválasztása esetén a teherbírással nem lenne gondja. Viszont számos teendője mellett jutna elég ideje a főgondnoki feladatokra?

Ez nem kérdés. Számomra ez a tisztség nem cél, hanem eszköz ahhoz, hogy az egyház teljes megújulásáért, majd megerősödéséért szolgálhassak. Ez időt, energiát, áldozatot követel. Jelenleg három egyetemen tanítok, több nemzetközi szervezetnek vagyok a vezetőségi tagja. Viszont már jeleztem, hogy ha bizalmat szavaznak nekem a gyülekezetek, le fogok mondani tudományos és nemzetközi munkám jelentős részéről, hogy az egyház ügyeire tudjak elég időt fordítani. Ahogy a bemutatkozásomban is írtam, nem én akarom kijelölni, mit csináljunk. Témákat vetettem fel, amelyekről szerintem konzultálnunk kell a lelkészekkel, a gondnokokkal, a presbiterekkel és az egyháztagságunkkal. Az a célom, hogy mindenkit meg tudjak hallgatni, elérhető legyek számukra, hisz mindannyiunk feladata a jövőalkotás, az egy és közös út megtalálása.