Felelősség és döntésmegosztás

Mi a legnehezebb a vezetésben?

A legtöbben a felelősséget és a döntésmegosztást említik. Mindkettőt meg kell előznie a helyzetfelmérésnek. Használjuk fel most esettanulmányként Jetró és Mózes találkozását. Körülbelül két hónap telt el a 430 éves egyiptomi fogságból való szabadulás után. Mózes hatalmas győzelmet aratott, a fáraó serege a Vörös-tengerbe veszett. A Sínai-félszigetre vezető úton Mózes újra kapcsolatba került apósával, Jetróval, aki visszahozta neki Midjánba menekített családját, Cippórát és két fiát. Másnap Jetró megfigyelte, milyen keményen fáradozik Mózes az ügyes-bajos dolgok elbírálásával. Izráelnek ekkor még nem voltak Istentől kapott, lejegyzett törvényei, és a nép Mózesre mint Isten akaratának kinyilatkoztatójára tekintett. Emiatt úgy tűnt, mindent neki kell eldöntenie, és a munka az egész napját igénybe vette. Jetró látta, mennyire tarthatatlan az állapot, de nem szólt közbe. Az első lehetséges alkalommal azonban négyszemközt beszélt Mózessel, és haladéktalanul visszajelzést adott neki. Kiváló vezetői magatartás. A munkám során sajnos több esetben tapasztaltam, hogy a vezetéssel megbízottak a kritikus esemény után nem beszéltek azonnal a munkatársaikkal, hanem csak az éves teljesítményértékeléskor vagy még később, az elbocsátások folyamán. Előfordult, hogy olyan esettel kapcsolatban kerültek elő a kifogások, amelyeknek semmi közük nem volt az eredeti szituációhoz, vagyis ahhoz, amikor a probléma először felmerült. A felettesek nem mertek őszinték lenni, a beosztottak pedig joggal sérelmezték, hogy nem tudták, min kellett volna változtatni.

Mi a különleges Jetróban?

Nem végeláthatatlan feladatok sorát árasztja Mózesre, hanem három, tömören megfogalmazott kérdést tesz fel: „Miért így végzed munkádat a nép között? Miért egyedül bíráskodsz, és miért kell az egész népnek reggeltől estig előtted állnia?” Jetró állít és indokol, használható tanácsot ad, majd bátorít, és Mózesre bízza a döntést. Hagyja, hogy Mózes továbbra is azt tegye, amire Isten képesítette: vezesse a népet, közbenjárjon értük, tanítsa őket és döntést hozzon a legnehezebb ügyeikben. Az összes többit megoldhatják alárendelt bírák is. Azt is látjuk, hogy Isten rendelkezéseit Mózes továbbítja Izráelnek. Ekkor még nem tudja, hogy csaknem egy hónappal később megkapja a Tízparancsolatot, amely az isteni szövetség útmutatásait tartalmazza. Szinte lehetetlen eltúlozni a későbbi történelemre gyakorolt hatását, hiszen ez képezi az egész nyugati civilizáció erkölcsi alapját. Félreérthetetlenül megfogalmazódik, hogy a Mindenható Isten mit vár a hit, az istentisztelet és az emberi kapcsolatok tekintetében. Ezeket a rendelkezéseket Mózesnek kell majd betartatnia, tehát egy olyan rendszert működtetnie, amelyben a törvényt meghonosítják, alkalmazzák és végrehajtják konkrét helyzetekben.

Ebben jól látható a hatalom és tekintély helyes gyakorlása: a felelősségvállalás és a döntésmegosztás. A vezetés csődje, ha valaki visszaél a hatalmával, és az is, ha nem él vele. A vezető felelőssége, hogy képviselje a rábízott embereket.

Hogy néz ki ez a gyakorlatban?

Mialatt Mózes a hegyen átveszi a kőtáblákat, a nép elunja magát, és furcsa ünnepségbe, táncba kezd. Végül ráveszik Áront, öntsön aranyborjút, hogy istenként imádhassák. Miután Mózes lejött a hegyről, ezt látva haragra gerjedt, összetörte a kőtáblákat, és megbüntette a népet. Majd újra nekiindult, ismét felment a hegyre, és könyörgött Istenhez. A felelősségvállalás gyönyörű példája minden mozdulata, szava. A rábízottakat képviseli Isten előtt. Sőt azt mondja: „Mert, ha nem [bocsátasz meg nekik], akkor törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál!” Teljes közösséget vállal a többiekkel. Mózes vezetőként negyven éven át hordozta a népet, szüntelenül közbenjárt értük, ahányszor csak elbuktak. A felelősség áldozatvállalással jár.

Kikre támaszkodhat a vezető?

Jetró a vezetőtársak kiválasztásában négy tulajdonságra hívja fel a figyelmet: „Szemelj ki a nép közül derék, istenfélő férfiakat, hűséges embereket, akik gyűlölik a megvesztegetést, és tedd őket elöljárókká ezer, száz, ötven vagy tíz ember fölött.” Az első jelző, amelyet a megfelelő férfira alkalmaz, az a derék, amely tehetséges, jó képességű és hozzáértő személyt jelent az értelmező szótár szerint. Ezt a gyönyörű szót már nemigen használjuk. Tapasztaljuk, egyházi közegben is többször előfordul, hogy nem a megfelelő képességekkel rendelkező, nem hozzáértő embereket jelölnek ki vagy bíznak meg feladatokkal.

A második az istenfélelem, vagyis az alá-fölérendeltségi viszonyok elismerése. A harmadik a hűség. Ez sem tartozik a divatos szavak közé mostanában. Pedig mekkora értéket jelentenek a kitartó munkatársak, akik akkor is végzik a munkájukat, ha éppen megterhelő! A jelzővel azonban vigyázni kell, mert nem jelenthet elvtelen függőséget és behódolást. A negyedik, szintén páratlan, tulajdonság a megvesztegethetetlenség. Ne olyan embereket válasszunk, akiknek még belefér egy kis stikli… Nemcsak a megfelelő ítélet meghozatalára való képesség a fontos, hanem a feddhetetlenség is, amely a szervezetet megbízhatóan működteti. Jetró szempontjai a mai egyházi és világi közösségek számára is aktuális útmutatást adnak.

Milyen szervezeti felépítést javasol Jetró?

Úgy fogalmaz: ha megvannak a derék, istenfélő, hűséges, megvesztegethetetlen férfiak, akkor Mózes tegye őket elöljárókká ezer, száz, ötven vagy tíz ember fölött. Vagyis felállít egy négyszintű struktúrát, amely erős katonai szervezethez hasonlítható. Persze a Biblia nem szervezetfejlesztési kézikönyv, de itt ebben az esetben is megadja az alapokat. A hadseregek a mai napig ilyen felépítésűek: tizedes, százados, ezredes. Még hozzátenném az ötveneseket, akik látásom szerint már tapasztalt középvezetők, és ott vannak a századosok mellett, segítve őket. Szeretném még felhívni a figyelmet a tizedesekre, hiszen az utóbbi évtizedekben a nagy létszámú szervezetekben nem tartották szükségesnek az alsó szintű vezetők foglalkoztatását. Pedig fontos, hogy kisebb közösségben, alacsonyabb szinten is legyen lehetőség az emberek problémáinak, célkitűzéseinek megbeszélésére.

A vezető egyik legfontosabb és legkockázatosabb feladata a döntés. Itt két hibát szoktak elkövetni. Az egyik: ha a vezető engedi, hogy mások döntsenek helyette, a másik, amikor még azt is eldönti a vezető, amit másoknak kellene. Hogyan gyakorolható helyesen a hatalom?

Jetró a kisebb ügyeket utalja a kijelölt vezetők hatáskörébe, a nagyobbakat Mózesnek delegálja. De ki határozza meg, hogy mi a nagyobb ügy és mi a kisebb? Kié az élő gyermek, és kié a halott? Ezen vitatkozott a két anya Salamon előtt. A tragikus esemény nagy körültekintést kívánt, és a különböző vezetői szinteken nem sikerült döntést hozni, így jutottak fel a királyig. A felső vezetőknek feladatuk, hogy nehéz ügyekben támpontot adjanak, példát ahhoz, hogyan kell megoldani egy helyzetet. Sőt fejlesszék a vezetőket ebben a tekintetben, hogy azután minél kevesebb nagy döntés maradjon a csúcsvezetőnél. A mai menedzsmentirodalomban azt olvassuk, hogy a vezető a hatalmát az emberek oktatása által tudja gyakorolni. Ennek folyamán átadja a szervezet értékeit. Jetró a következőket mondja Mózesnek: „Őket pedig figyelmeztesd a rendelkezésekre és utasításokra, és ismertesd meg velük az utat, amelyen járniuk kell, és azt, hogy mit kell cselekedniük.” A vezetőnek tehát át kell adnia a rendelkezéseket, vagyis az értékrendet, amely a szervezetre vonatkozik. Másodikként említi az utasításokat, ezek a normák, amelyeket be kell tartani. A harmadik az előttük álló út, vagyis a stratégia. A mai szakirodalomban a stratégia talán leggyakoribb metaforája az út. Valahova el akarunk jutni, jelenleg itt vagyunk, és közben egy meghatározott úton haladunk a célig. A negyedik a cselekvés, tehát a konkrét feladatok vagy feladatcsoportok végrehajtása. Ez a négy elem tartozik a hatalomgyakorláshoz.

Mivel lehet a döntés felelősségét megkönnyíteni?

Mindenképpen teher a döntés, hiszen következményekkel jár sokak életére, de a folyamatot hat alapelv megkönnyítheti. Naamán története kiválóan illusztrálja mindezt. Emberek egész sora befolyásolta az események alakulását és a döntéshozatalt. A kiváló hadvezérről kiderül, hogy halálos beteg, és gyógyulásra van szüksége. Segítséget kap egy izráelita rabszolgalánytól, aki felesége révén „egy prófétához irányítja, aki Samáriában van”, és képes gyógyítani. Az első alapelv: nem veti el az elsőre képtelennek tűnő javaslatot, a második: elindult egy minden szinten, de kiváltképp politikailag kockázatos úton, amelyen két akadályba, két királyba ütközik. Arám királya rossz személyhez küldi segítségért, Izráel királya pedig félreérti szándékát, és provokációt sejt mögötte. Végül felkeresi Elizeust, ám hiába áll meg a háza előtt, a próféta a követével üzeni neki, hogy hétszer fürödjön meg a Jordánban. A szokatlan fogadtatással szembesülve – és ez a harmadik alapelv – Naamán vállalja, és ki is fejezi az érzelmeit. Ezen a ponton néhány szolgája meggyőzi, hogy kövesse Elizeus utasításait. És ez a negyedik alapelv: a döntés felelősségének hordozása közben meghallgatja a sokkal alacsonyabb pozícióban lévő embereit, akik szeretik. Roppant fontos az ötödik alapelv: a köszönet. A gyógyulás után visszamegy, és köszönetet mond Elizeusnak a csodáért. A hatodik és egyben utolsó alapelv: fel kell készülni a döntés várható következményeire. Felépülése rádöbbenti Naamánt arra: „Nincs Isten az egész földön, csak Izráelben.” Elkötelezi magát, hogy többé nem áldoz más isteneknek, csak az Úrnak. Azonban előre látja, hogy megtalált hite új próbatételeket hoz majd számára, amikor visszatér a hazájába, különösen a kultikus szertartások miatt, hiszen a király rátámaszkodik a Rimmón templomában, és ezért neki is meg kell hajolnia. Naamán Isten bocsánatát kéri azon az alapon, hogy a meghajlással járó külső testtartása csupán szertartásos követelmény, amely nem tükrözi a Mindenható iránti hűségét. Naamán helyzete egyedülálló, mert megtérése után nem marad a Jahve-hívők közösségében, hanem visszatér korábbi, pogány kultúrájú és gyakorlatú országába. Egyedi helyzetében sajátos gyakorlati kérdésekkel kell megküzdenie.