Építeni a múltra, bízni a jövőben

Iregszemcse felől érkezve Nagyszokolyba hamar feltűnik két templomtorony a faluban. Mintha kicsit ferde lenne a kereszt az egyik csúcsán, állapítom meg magamban, de jobban szemügyre venni nincs időm, mert már a parkolóhelyet keresem a tornyán csillagot viselő templom tövében. – Az az evangélikusoké – mutat a ferde keresztű templom felé Harsányi Béla lelkipásztor, én pedig magamban bocsánatot kérek a falu maroknyi lutheránusától, hogy katolikusnak gondoltam lelki otthonukat.

A két protestáns felekezet otthona kőhajításnyira fekszik egymástól, a XVIII. század végén, amikor a kálvinisták harmadik – és első kőből készült – templomuk építésébe kezdtek, az evangélikusok nemtetszésüket fejezték ki, mert „istentiszteletüket zavarja, és az utcát szűkké teszi” – írja Papp Gyula református lelkipásztor Romok alatt, … romok felett című, Nagyszokoly történetét feldolgozó monográfiájában. Végül Kapuvári Gábor alispán és a magyar királyi helytartótanács is engedélyezte a reformátusoknak a templomépítés folytatását, az evangélikusokat pedig arra kérték, hogy „az előbbi jó békességet tartsák fenn”. Ez a békesség a mai napig él, jól példázza ezt a község címere is, amelyben mindhárom jelen lévő felekezet jelképe megtalálható.

A Tolna megyei Nagyszokoly történetének kezdete egybeesik a helyi református egyházközség megalakulásával, ugyanis a török hódoltság alatt elnéptelenedett település romjain a saját szülőföldjükről, főleg a somogyi Igalról elüldözött, helvét hitvallású keresztyének kezdtek új életet. Az üldözött reformátusokkal együtt Tatai István lelkipásztor is a faluba érkezett. „Nagyszokoly legrégebbi okmánya, a református anyaszentegyház anyakönyve első sorai szerint azonnal volt papjuk is” – írja monográfiájában Papp Gyula, aki egyéb érdekes és személyes adattal is szolgál, miszerint 1720. augusztus 20-án Tatai István elsőnek Papp Sámuelt keresztelte meg, „az én dédnagyapám dédnagyapját”.

Első templomukat 1725-ben építették fel fából a jelenlegi parókia udvarában, tíz évvel később már vert falú épület állt ugyanazon a helyen. A mostani templom helyén állt egykor az iskola épülete, annak a kerítésén építettek haranglábat első harangjuknak, amely 67 kilogrammos volt. Szintén Papp Gyula írásában olvashatjuk, hogy 1735-ben Klimkó György pécsi római katolikus pap, későbbi püspök megjelent Nagyszokolyban, hogy lefoglalja a református eklézsia templomát, harangját, iskolai felszerelését azért, mert amikor beérkezett a községbe, nem harangoztak neki megfelelő módon (sehogy). „Legelőször az iskola ház előtt állott haranglábat akarta kivágni. Egy Lukács nevű pápista ember bele is vágott fejszéjével a haranglábba. A harang leesett. Papp Sámuel (a megkeresztelt Papp Sámuel apja) azonnal felkapta a 67 kg súlyú harangot és elvitte. A saját házában helyezte el” – írja Papp Gyula.

Végül a későbbi püspök a szokolyaiak ellenállása miatt felhagyott a foglalási terveivel, és elhagyta a falut, nem háborgatta többet az ott élőket.

A templom melletti épület homlokzatán tábla: Általános Iskola, Nagyszokoly. A zászlótartóba tűzött nemzeti lobogót a langyos júniusi szél lengeti. Gyerekzsivaj viszont nincs, merthogy az állami iskolát a kétezres évek végén bezárták, azóta újra a reformátusok használják az épületet, amelyet korábban államosítottak, majd az egyház visszaigényelte, és bérbe adta az önkormányzatnak.

Abban a felújított osztályteremben ülünk le beszélgetni Harsányi Béla lelkipásztorral, Bartos Vékony Kata gyülekezeti munkatárssal és férjével, Bartos Bélával, Kovács Béla gondnokkal, illetve Farkas Györgyi presbiterrel, amely a gyermek-istentiszteletek helyszíne szokott lenni szombatonként.

A lelkipásztor püspöki kinevezéssel kilenc éve került Iregszemcsére, ezzel együtt helyettes lelkésze lett Nagyszokolynak is, ahol a nyolcvanas évek óta – néhány év kivételével – nem volt helyben lakó pásztor. Harsányi Béla a két község mellett négy éve Felsőnyék helyettes lelkésze is. – Ez nyilván nem ideális állapot – ismeri el a lelkipásztor –, de jelenleg ez szolgálja a legjobban a gyülekezetek érdekeit. – Nekünk tulajdonképpen jó így. A tiszteletes úr tökéletesen ellátja a feladatait, és igazából mindegy, hogy rossz irányba’ lakik. Négy kilométer nem olyan sok – véli Bartos Vékony Kata.

Harsányi Béla vasárnaponként három istentiszteletet tart: kilenckor Nagyszokolyban, negyed tizenegykor Iregszemcsén, fél tizenkettőkor pedig Felsőnyéken.

– Családias, az biztos! – feleli a lelkész mosolyogva, amikor arra kérem, jellemezze néhány szóval a nagyszokolyi gyülekezetet. – Nagy bennünk az élni akarás és a tanulás iránti vágy, és persze összetartunk. Nem mindig harmonikus az összhang, de a végén mindig megtaláljuk az egyetértést – teszi hozzá őszintén. Azt sem rejti véka alá, hogy közel negyven fő egyházfenntartót tartanak számon, azok, akik többé-kevésbé rendszeresen megfordulnak a vasárnapi istentiszteleteken, nincsenek többen tizenöt főnél.

A gyülekezet mégis sokszor érezheti nagyobb közösségben magát, amikor Harsányi Béla közös alkalmakat szervez az általa pasztorált egyházközségeknek. – Közösek az adventi alkalmaink, együtt ünnepeljük a teremtés hetét, valamint szintén közösek az ökumenikus imahét istentiszteletei is. A közös alkalmakon mondhatni eggyé válik a három gyülekezet. Mindenkinek nagy élmény, hogy ilyenkor többen vagyunk, ekkor tartunk szeretetvendégséget is, és ilyenkor tényleg nagyon családias a hangulat – mondja Harsányi Béla.

A fiatalok közötti munkát, ideértve az ifjúsági bibliaórát, a gyereknapokat, a napközis és az utazós táborokat, szintén közösen végzi a lelkész a három gyülekezetben kathekéta feleségének, Harsányi Viktóriának a hathatós közreműködésével és segítségével.

A lelkész kifejti, hogy a nagy múltú gyülekezet jelenlegi tagjai bizony sokszor nehezen élik meg lelkileg a fogyást, a zsugorodást. Gyakran elcsüggednek, és velük együtt ő maga is. Mégis tiszteli, becsüli őket, mert ők mindennek ellenére is hűségesen kitartanak. Mondhatnák ők is, hogy ha ilyen kevesen vagyunk, nincs is értelme tovább erőltetni, nem kell a közösség, nem kell a gyülekezet, de Krisztusba vetett hitük, elhívásuk mégis újra és újra erőt ad nekik. A lelkész pedig igyekszik őket folyamatosan azzal az igei igazsággal és üzenettel erősíteni, hogy az Úr előtt nem a nagy számok számítanak, hanem a keveseknek, mondhatnánk akár, hogy a maradéknak a hűsége. És ha ők igazán hűségesek maradnak, akkor igenis bízhatnak az Úr megtartó erejében, „mert az Úr előtt nincs akadály, hogy sok vagy pedig kevés által szerezzen szabadulást” (1Sám 14, 6).

A közel ezerfős Nagyszokolyra ugyanúgy jellemző az elöregedés és az elvándorlás, mint a hasonló, korábban csak mezőgazdaságból élő településekre. A faluban alig akad munka, így csak azok maradnak, akik nem tudnak elköltözni. Persze azért előfordul ellenpélda is. – Azért van egy-két beköltöző család, gyermekek is születnek – mondja Bartos Vékony Kata, aki szintén ezt a tábort gyarapítja. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy férje helyi születésű, ő pedig a szomszédos Magyarkeszin nevelkedett.

S hogy a gyülekezetet mennyire gyarapítják a beköltözők? – Semennyire – jön a kijózanító válasz a lelkésztől. Bartos Vékony Kata és családja példája persze ebben az esetben sem támasztja ezt alá, mert a fiatal nő ma már az egyházközség munkatársa, hivatali ügyeket intéz, gyermek-istentiszteleteket tart, és aktívan részt vesz a nyári gyermektáborok szervezésében, megvalósításában.

– Évente akad néhány keresztelőnk, azt már nem is tudom, gyermekkonfirmáció mikor volt legutóbb, de amióta én itt szolgálok, azóta egy sem. Viszont volt néhány felnőtt konfirmandusunk – mondja Harsányi Béla.

A nagyszokolyi gyülekezetre is igaz az általánosan megfigyelhető jelenség, hogy a gyermekek, a fiatalok az a réteg, amelyet a legkönnyebben el tudnak érni és meg tudnak szólítani az evangéliummal. Ezért nem túl sok erőforrásuk jelentős részét az ő érdekükben használják fel. Jó példa erre az az iskolaépület, amelynek egyik felújított termében beszélgetünk. Lépésről lépésre haladnak, olyan feladatokat végeznek el, amelyekre éppen pályázati forrást tudnak szerezni. Így lett pénz nyílászárócserére a Magyar falu programból, egy évvel később így újulhatott meg két osztályterem is és alakítottak ki zuhanyzós vizesblokkot az épületben.

Az egyházközség célja, hogy a teljes felújítás végén ifjúsági szállásként, vendégházként használhassák az épületet, amely otthona lehetne a gyülekezeti programoknak is. Bár ez utóbbit jelenlegi állapotában is ellátja.

– Tavaly például indiántábort tartottunk a gyerekeknek, idén pedig tűzoltótábor lesz – mondja Bartos Vékony Kata. A lelkésztől megtudom, hogy a tábor anyagát a Vasárnapi Iskola Szövetség állította össze, és a táborozó gyerekek „egy tűzoltóállomás mindennapjain keresztül mélyíthetik el a tízparancsolat fontos tanításait”. Lesz tűzoltófelszerelés-készítés, tanítás a tűzről és öt „tüzes” evangéliumi történet, amelyek az életmentésről szólnak. – Jönnek majd igazi tűzoltók is – teszi hozzá Bartos Vékony Kata. Elmondja azt is, hogy a tábor harmincnégy gyermekkel és körülbelül hat-hét munkatárssal indul, a helyek pedig gyorsan beteltek.

Végigjárjuk az iskolát. Az első két tanterem egyikében fatüzelésű kályha áll az ajtó mellett. – Évekig itt tartottuk az istentiszteleteket telente, amíg be nem fejeződött a parókia és a gyülekezeti terem felújítása – mutat körbe a füstszagú teremben a lelkész. – Jelenleg nincs is fűtés az épületben – teszi hozzá. A felújított termek mellett még további hat-hét vár megújulásra az épület valószerűtlenül hosszú folyosóján. Mindegyikbe benyitunk, igazi időutazás.

Az egyik kisebb teremben az iskola tablóit találjuk. – Valahol itt lesz az enyém is – mondja Kovács Béla gondnok, aki gyermekként ebbe az iskolába (is) járt, általános iskolai tanulmányait itt fejezte be. Ahogy lapozgatunk, úgy köszönnek vissza ránk a ballagó nyolcadikosok a fényképekről. Vidám, csillogó szemű fiatalok, ki tudja, mi lett velük azóta. Egyszer csak egy különösen igényes, fából készült tabló következik. – Ez lesz az! – mondja Kovács Béla, és valóban: ott mosolyog a jobb alsó sarokban egy több mint ötven éve készült fényképen.

Egy ajtóval arrébb frissen vakolt falat és folyamatban lévő burkolást látni. Kiderül, hogy épp a konyha készül a Bartos házaspár kivitelezésében. – A férjem verte le a falat és vakolta újra, én pedig burkolok – mondja büszkeséggel a hangjában Bartos Vékony Kata, miközben férje is mosolyog. Igyekezniük kell a munkával, mert a tábor június utolsó hetében kezdődik.

Megnézzük az 1790-ben felszentelt, barokk stílusban épült templomot is, amelynek külső homlokzatát két részletben újították fel, 2019-ben és 2022-ben. – 2019-ben kaptam egy levelet a Dunamelléki Református Egyházkerülettől, hogy megítéltek az egyházközségnek 38 millió forintot. Csodálkoztam és egyben örültem is – emlékszik vissza Harsányi Béla. Később kiderült, hogy még elődje írt össze néhány felújítási feladatot esperesük kérésére, csak abból végül nem lett pénz. – Pár éve pedig, amikor a magyar állam forrást ajánlott az egyházkerületeknek a területükön lévő egyházi épületek felújítására, előkerült ez a lista.

– Ebből a közel negyvenmillió forintból újult meg a templom külseje, de jutott belőle az eredeti nyílászárók felújítására is – mondja a gondnok, miközben körbesétáljuk a templomot. – A toronyban gyöngybaglyok laknak, én meg itt – mutat a templom melletti kis házra Kovács Béla, amelynek a kertjében két Eiffel-torony is áll. – Még a bátyám készítette őket drótból. Este világítanak is! – meséli büszkén. – A gondnok még emlékszik arra is, ahogyan gyermekkorában a templom három harangja közül egyet elvittek a háborúba. – Ledobták a toronyból, ide esett le, a kerítésünk elé. – Az is kiderül, hogy a templomtorony íves vasablakait a gondnok készítette.

A templom lábazatát 2022-ben javították, szigetelték és tették vízhatlanná injektálással, amelyre a Magyar templomfelújítási program biztosított fedezetet.

Bent a templomban szinte ugyanaz a látvány fogadja a betérőket, mint kétszáz évvel ezelőtt. A mellékhajóval kiegészített épületben körbefut a karzat, a padok oldalán még mindig ott a Kálvin-csillag díszítés, a karzatok mellvédjén pedig szárnyas-lángnyelves szívek domborulnak. Az úrasztala előtt letakarva áll a keresztelőmedence, amelyet az 1800-as évek végén készített Gerendai Antal budapesti szobrász, mögötte a koronával díszített szószék magasodik. Farkas Györgyi úgy tudja, hogy korábban festett kazettás volt a templom mennyezete, később meszelték fehérre. Papp Gyula is festett fenyődeszkákról ír monográfiájában, a festés nyomai pedig a fő tartógerendán is látszanak, mint ahogy a karzaton, a padok szélén is kivehető néhány halvány minta.

Az asszony megemlíti azt a korábban itt is élő szokást, hogy a férfiak, nők, lányok és legények külön ültek a templomban. Kérésemre megmutatja azt a helyet is, ahol ő ül gyermekkora óta minden vasárnap.

Felkapaszkodunk az orgonához, amely szintén megújult tavaly mintegy négymillió forintos állami támogatásból. Az 1886-ban épített kisméretű, egymanuálos, tizenkét regiszteres hangszert Angster József orgonaépítő mester készítette, egészen idáig manuális fújtatóval táplálták levegővel, elektromosítása csak most készült el. A felújítás érintette az orogonaszekrényt, felújították és újrahangolták a sípokat is, valamint cserélték a tömítéseket. A lelkész megoszt velünk egy anekdotát, mely szerint a kis orgona hangja olyan erős volt eleinte, hogy eleik a halkabb hangzás érdekében fadeszkákkal takarták el a sípokat.

Harsányi Béla szerint az orgonafelújítás a gyülekezet hosszú távú terveit segíti majd. Úgy véli, a templom kifejezetten alkalmas orgonakoncertek helyszínéül: akár ezer ember is elfér benne, akusztikája pedig kiváló. A koncertekkel pedig nemcsak embereket csábítanának a templomba, hanem hozzájárulhatnának a település turisztikai vonzerejének növeléséhez is. Az iskolaépület felújítását is szeretnék mihamarabb befejezni: napelemrendszert és hőszivattyús fűtést terveznek, miután sikerült minden termet megújítani.

A lelkipásztor halkan megjegyzi, hogy álmaik is vannak, nem csak terveik. Az egyik, hogy átvegyék a helyi óvoda fenntartását az önkormányzattól, a másik pedig az általános iskola újraindítása, akár abban az épületben, amelyet épp ifjúsági szállássá készülnek alakítani. A felekezeti oktatásnak a lelkész szerint lenne jövője a községben, mivel a gyermekszületés megvan hozzá a faluban, és a nevelési munka minősége is sokat emelkedne. Jelenleg a község ilyen korú gyermekei – körülbelül nyolcvanan vannak – a szomszédos településekre járnak át iskolába.