Elhunyt Orián Géza, református szociális munkás, cigánymissziós munkatárs, a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió egykori tagja, a Noé Bárkája Ifjúságsegítő Egyesület alapítója. Temetése június 8-án, szerdán negyed tizenkettőkor lesz az Óbudai temetőben.
Orián Géza 1958. január 7-én született Budapesten, elsőként a család három gyermeke közül. A Veress Pálné Gimnáziumban érettségizett, majd a Semmelweis Egyetem orvosi karára nyert felvételt. Az egyetem végzése során tanulmányi versenyt nyert és külföldre is meghívták. Végül az öt zárószigorlatból egyet nem tudott letenni, így nem kapta meg a diplomát. Édesapja már nagyon beteg volt ekkor.
Először drogprevencióval majd cigánymisszióval, szociális munkával foglalkozott. Nagy hangsúlyt fektetett a személyes kapcsolatokra, számtalan fotót, filmet készített szolgálatáról. Igyekezett érzékenyen segíteni az esélyegyenlőséget, ha ez egy körzőn, vagy tornacipőn múlt, saját zsebéből fizette. Külön említést érdemel "csirkeprogramja", ami több szegény családot indított el a háztáji gazdálkodás felé.
Orián Géza a Wallenberg-díj átadó ünnepségén (fotó:parokia.hu)
„Hitvalló francia hugenotta és csavarintos észjárású székely őseimtől örökölt tulajdonságaim tesznek alkalmassá a cigánymisszióra" – nyilatkozta hét éve a Magyar Nemzetnek adott interjújában. A református egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Missziójának tagjaként drogfüggő fiatalokkal foglalkozott. Hátrányos helyzetű cigány lakosokról gondoskodó szociális munkás volt a IX. kerületben, és az ugyancsak a cigányságra irányuló, református hátterű Noé Bárkája Ifjúságvédő Egyesület mindenese volt. Konferenciát szervezett józsef- és ferencvárosi pedagógusoknak, „Cigánygyermekek az óvodákban és az iskolákban” címmel. Bibliaszakkört és cigány színjátszó kört vezetett és dél-baranyai falvakban segített a roma fiataloknak a továbbtanulásban.
1991-ben alapította meg a Noé Bárkája Ifjúságsegítő Egyesületet, amelynek elnöke és „mindenese” volt.
„Magamnak találtam ki ezt a munkát amikor édesapám meghalt, és megörököltem Down-beteg Gábor öcsémet és az édesanyámat. Tehát olyan munka kellett nekem akkor, amely mellett őket is el tudtam látni – nyilatkozta a Civil Rádió „Hétpecsét” című műsorában. – Egyedül élek, feleségem nincsen, saját gyermekem sincs, bár erre mindig is készültem, és vágytam. Nagy családról álmodoztam. Ez tulajdonképpen meg is történt, csak nem öt gyerekem van, hanem ötven vagy százötven. Ezek a gyerekek mind apahiányban szenvednek.”
„Van egy nagyon mély Istenhitem, hiszem, hogy a szeretettel a rosszat le lehet győzni. Van egy Down-beteg öcsém, akit mindig megnéznek az utcán, mert furcsa, mert más, és én sokáig szégyelltem. A nagy kérdés az volt, hogy lehetek-e úgy befutott, sikeres orvos, hogy otthagyom az idős szüleimet, a beteg öcsémet? Erre a kérdésre azt a választ kellett adnom, hogy nem. Akkor beálltam a saját keresztem alá, és vállaltam az öcsémet. Azóta velem él, és benne olyan erőforrást találtam, amire nem számítottam. Sokszor mentem sírva haza, mert nem bírtam a hálátlanságot, a bizalmatlanságot, a szeretethiányt elviselni, és a fogyatékos öcsém vigasztalt meg. Ez adott erőt, kitartást. Valahogy újratermelődik az erő az öcsém hatására. És azoknak a cigánygyerekeknek, akik tanulnak, akik rossz cigányból jó cigánnyá akarnak váln, – nem magyarrá –, cigánynak megmaradni, azoknak pedig én adok erőt.”
Munkájáról így vallott: „Ez számomra küldetés és öröm. Öröm, mert jó tudni, hogy azoknak az embereknek, akik elkeseredettek, kilátástalannak érzik a helyzetüket, életüket, én adhatok reményt. Erőt ahhoz, hogy ne törődjenek bele abba, amibe születtek. Miközben egyre nő a szakadék a cigányok és a magyarok között, úgy érzem, ez egy kiút: rávenni az embereket arra, hogy tanuljanak, és ne szégyelljék a származásukat.”
Idén januárban Orián Géza még átvehette a Wallenberg- díjat, amit a holokauszt idején több tízezer embert megmentő svéd diplomatáról neveztek el.
Temetése június 8-án 11:15-kor lesz az Óbudai temetőben, Bacskai Bálint budapest-józsefvárosi református lelkipásztor búcsúztatja.
Református.hu