Együtt maradtunk

Lángoló szerelem volt az első perctől. Hogyan találtak egymásra?

Éva: Tizenhárom éves voltam, amikor megismertem Palit, ő tizenhat. Nem gondolkoztunk semmin, szerelmesek voltunk, csak éltük az életünket, a tinédzserromantika minden bájával, buktatójával és meggondolatlanságával. A szüleim sokat dolgoztak, nem nagyon tudták, hogyan telnek a napjaim. Fogalmam sem volt, mit jelent valójában nőnek, anyának lenni. Az első számú személy számomra életem nagy szerelme, Pali volt. Mindent alárendeltem az érzésnek, mégis elég sokáig kellett várnom a lánykérésre, mert Pali még tíz év után is inkább biciklitúrára indult volna Afrikába, fészekrakás helyett. Ez nagyon bántott, úgyhogy szakítottunk, de a szerelem és a barátok újra összehoztak minket.
Pali: Mindketten tanultunk, Évi a Testnevelési Főiskolára járt, én népművelő–történelem szakos tanár lettem, és nem nagyon akaródzott megnősülni, de az élet Évi nélkül üres volt, úgyhogy lassan beadtam a derekamat, és 1991-ben eljutottunk a házasságkötésig. Érdekes módon közösen és külön-külön is ugyanazt az életcélt tűztük ki: meg fogunk gazdagodni. Ezzel csak két baj van: az egyik, ha sikerül, a másik, ha nem.

Egyszer csak ott álltak az úrasztala előtt, és életre szóló szövetséget kötöttek. Tudták, mire mondanak igent?

Éva: Valójában fogalmam sincs, miért ragaszkodtunk az egyházi esküvőhöz. Otthon soha nem hangzott el Isten neve, nem jártunk templomba, a nagymamámnak köszönhetően mégis megkeresztelkedtem és konfirmáltam. Jegyesoktatásra is elmentünk, és a lelkész meglepő kérdése üzletasszonyi babérokra törő lelkembe mélyen belevésődött: tudják, hogy biankó csekket írnak alá az eskütételkor? Mert összekötik ugyan a jövőjüket, de nem tudhatják, milyen tartalommal. Nem baj, gondoltam, a jég hátán is megélek, majd azok a dolgok fognak megtörténni, amiket akarok.

Pali: Vállalkozásokat hoztunk létre, jöttek az első sikerek, elkezdtünk gyarapodni, a napjainkat döntések, szerződéskötések, csörgő telefonok folyamatos nyomása alatt éltük. Megszületett az első gyermekünk. Évi két évig otthon maradt a csöppséggel, de egy idő után, a terjeszkedés miatt, szükségem volt segítségre. A feleségem rátermett nő, nyilvánvalóan fontosabb dolga is van, mint a gyereknevelés, ezért arra kértem, vegye át az egyik cég irányítását, hiszen a gyerekmegőrzést egy bébiszitter is elvégezheti. Most már tudom, mekkora butaság volt. Így lett az én tehetséges páromból a riválisom, száguldott a piacon. Esténként nem a gyerekeinken járt az eszünk, csak arról beszéltünk, ki mennyit keresett aznap, a karácsonyfa alatt is a napi bevételt elemeztük. A hétköznapok küzdelme felemésztette a kapcsolatunkat. Közben megszületett a második gyerekünk, felvettük a második bébiszittert is. Ez volt a mi bébiszitter-korszakunk.

Éva: Amikor mesét olvastam a gyerekeknek, jogi szövegek cikáztam a fejemben, ők pedig érezték, hogy nem vagyok jelen az életükben. Minden nőnek nehéz kérdés, hogyan feleljen meg a család és a saját személyisége által támasztott kihívásoknak. Hatalmas sikereinkre lelkileg nem voltam felkészülve. Nagyképű, lekezelő és beképzelt ember lettem, és innen nagyon mélyre lehet zuhanni. Mindezt tetézte, hogy Palinak szoros volt az édesanyjához fűződő kapcsolata, öccsével együtt egyedül nevelte fel, ragaszkodott hozzájuk. A házasságkötésünk után sem tudott ezen változtatni, annak ellenére, hogy gyerekkorom óta ismert. Sokszor éreztem, hogy a férjemnek többet számít az édesanyja vagy a testvére szava, mint az enyém.

Üzleti sikereken keresztül akartam bizonyítani, hajtott a belső bizonytalanság, mert a nagy szerelmemnek nem én voltam az első. Tehát meg kell mutatnom, hogy én vagyok a legerősebb, én hozom a pénzt, nekem itt helyet kell adni.
Pali: Nem vettük észre, hogy a szakadék felé rohanunk, a káoszban Évi egyszer csak otthagyott, és a bátyja lakásába költözött, a gyerekek rám maradtak. Életemben először álltam meg szédült fejjel: hova jutottunk? Sztár apa, sztár vállalkozó, sztár férj – gondolta mindenki, amikor rám nézett, a házasságunkról pedig azt hitték, olyan, mint egy illatos, kívánatos piros alma. Csak mi tudtuk, hogy belülről féreg rágja, és szerelmünk az utolsó óráit éli. Mélyen megbántottuk egymást, lehetetlen volt helyreállítani a kapcsolatunkat. Barátokhoz, ismerősökhöz mentünk tanácsot, segítséget kérni, de életemben először ki kellett mondanom, két vállra fektettek, nem tudok felállni.
Éva: Elmentem egy természetgyógyászhoz, akivel mély lelki beszélgetéseket is folytattunk, amelyek megterheltek. Hatása alá kerültem annak az erőnek, amely ezen a férfin keresztül áramlott felém, félelmetes volt, amiket sugalmazott. Kérdései teljesen aláásták a Paliba vetett bizalmamat. Egyik reggel egy belső hang azt mondta nekem, keljek fel, pakoljak össze, és költözzek el a férjemtől, a gyerekeim miatt felmerülő aggodalmamra pedig azonnal jött belülről a válasz: majd felnőnek úgy, ahogy más gyerekei is felnőttek, valósítsd meg önmagad, állj a két lábadra. És valóban így is tettem, külön céget alapítottam, elköltöztem otthonról, és elindítottuk a válópert. A megállapodás szerint Pali nevelte volna a két gyermekünket.

A válás lett a megoldás végül?

Pali: Az irodámban ücsörögtem, teljes sötétség szakadt rám, és ekkor, fogalmam sincs hogyan, eszembe jutott a református templom a Torockó téren. Édesanyám járt a pasaréti gyülekezetbe, és minden karácsonykor azt kérte tőlünk, menjünk mi is, mert látta, nagy a baj nálunk. Egy-egy istentiszteleten még fel is merült bennem: tényleg jó úton járok? Felhívtam hát a gyülekezetet. Cseri Kálmán vette fel a telefont, megbeszéltünk egy találkozót. Órákat töltöttünk nála, Kálmán bácsi mindössze tíz percet beszélt. Egy ponton egy igét szegezett a lelkemnek: „Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté” (1Móz 2,24–25). Teljesen mellbe vágott, mert nyilvánvaló volt, valaki pontosan tudja, mi van bennem, hiába bujkálok. Nekem ez az egy mondat elég volt, hogy felismerjem, Isten létezik, a bibliai mondat igaz: én nem hagytam el a szüleimet, vagyis nekem a házastársam nem előbbre való mindenkinél. Nem állhat a feleségem véleménye az édesanyámé mögött. A „ragaszkodik feleségéhez” rész szintén nem igaz rám, mert cserben hagytam. Lesznek ketten egy testté. Mit jelent ez a házasságukra nézve? Nyilvánvaló. Nem lehet egy házasságot szétszakítani, mert mindenki belepusztul.
Éva: A mózesi igében felfedeztem, hogy Isten nekem mondja: a férjem életében én vagyok az első, ő az enyém, úgy, ahogy korábban soha. Annyira vágytam erre a szívemben, és az Isten azt mondja, hogy mi ketten egyek vagyunk? De hát az Isten honnan tudja? Lehet, hogy tényleg létezik. Vajon van remény? Emberileg menthetetlenek voltunk, a körülöttünk levők is azt mondták, váljunk el szépen, békésen, hiszen a folytatásnak nincs már értelme. Titokzatos dolgot kezdtem kitapogatni a szívemmel, hogy ami előttünk áll, az az élet és a halál közötti választás. Cseri Kálmán búcsúzóul ennyit mondott: magukat csak az imádságba ágyazott élet mentheti meg. Furán hangzott, mégis szóról szóra megvalósult. A beszélgetés után együtt sírtunk a téren. Tényleg létezik egy út, megmenekülhetünk? Azonnal indultunk a bátyám lakására, összepakoltuk a holmimat, a szüleimtől összeszedtük a gyerekeket, akik tátott szájjal nézték, hogy kézen fogva érkeztünk.
Pali: Isten mentőövet nyújtott: itt vagyok, kimentelek. Megkapaszkodsz? Mindketten akartuk, és rákapaszkodtunk. Csak ezért tudtunk újra összeköltözni. Már ismét együtt éltünk, amikor Évi zokogva jött a konyhába reggelizni: Pali, el kell adnunk az egyik cégünket. No, azért csak előbb reggelizzünk meg – mondtam kétségbeesetten, de a beszélgetés végére megértettem, tényleg el kell adnunk az aranytojást tojó tyúkot. Ez volt az első hitben megtett lépés, amelynek tétje volt, hitpróba, amely a szabadulásunkhoz vezetett.
Éva: Azt a céget kellett eladni, amelyet egyedül alapítottam Palitól függetlenül, amelyért lemondtam volna a gyermekeimről. Mások a gazdagság zálogának tartották, nekünk a vesztünkre volt. Ebben rejtőzött az önállóságom, az önmegvalósításom, rivalizálásom, konfliktusaink. El kellett hagynom mindent, ami nekem korábban az Istentől független biztonságot jelentette. Sokan azt kérdezték, hogyan adhatok el egy kincsesbányát, hogyan fogok elszámolni a gyerekeimnek. Nehéz gondolatokat kaphatunk a külvilágtól miközben Isten felé igyekszünk, hiszen nem értik, mi történik. Az ördög sokat ígér, keveset ad és a végén mindent elvesz. Tőlünk Isten nem elvett, hanem így adott lehetőséget új életre.

Pali: Nemcsak a saját üzleti életünk tisztességtelenségeivel számoltunk le, de megláttuk magunkat és egymást is Isten előtt. Viszont nem értettem, miért olyan fontos személy Jézus Krisztus. Nem sokkal később egy igeolvasás során lett világos, hogy nincs rajta kívül Megváltó ezen a földön, és a bűneimet, amelyeket a kérésemre Isten szép lassan megmutatott, egyedül ő bocsáthatja meg. Tehát felismerhettem a bűneimet, megláthattam, bűnnek tartottam, megvallottam, elfogadtam a bűnbocsánatot és az örök élet csodáját. Nem tudom, hogyan, de elvégződött bennem. Évinek ugyanezt a lelki utat kellett bejárnia. Mindez 1998-ban történt.
Éva: Gyülekezetbe kezdtünk járni, Bibliát olvastunk, és kezembe került Hallesby Hogyan lettem hívő keresztyén? című írása. Nem értettem én sem, miért olyan fontos Jézus, miért kell a kereszt, mi történt ott. Palihoz hasonlóan fokozatosan, napról napra eszembe jutottak a múlt bűnei hosszú évekre visszamenőleg, a férjemhez, a gyerekeimhez való hűtlenségem. Az 5Móz 18,9–14 leleplezte előttem a varázslás bűnét, majd megértettem, Jézus váltságára van szükségem, hogy az Istennel élő kapcsolatban lehessek, és mindez kegyelem.
Pali: Ha nem megyünk át mindketten vállvetve ezen a lelki folyamaton, nem menekül meg a házasságunk. Egymásnak is megvallottuk a bűneinket, és meztelenné kellett lennünk. Fájdalmas, egyébként megbocsáthatatlan dolgokat tártunk fel, de magunk is átéltük a bűnbocsánatot, így egymásnak is meg tudtunk bocsátani. A Zsoltárok könyve 127,2-ben megfogalmazódó bölcsesség irányítja a mostani vállalkozásunkat: „Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget.” Napról napra tapasztaljuk, hogy Isten bőségesen ellát bennünket. Sok időt töltünk Évivel kettesben, imádkozunk és másoknak is elmondjuk, hogy van remény, van új kezdet. Azóta a pasaréti gyülekezet tagjai lettünk. A megtérésünk után még kaptunk két gyermeket Istentől, így vagyunk most már velük együtt hatan. A két legnagyobb lányunk férjhez ment, és született két unokánk is.

A megtérésük startvonal volt.

Pali: Harminc éve Pálhegyi Ferenc és felesége, Lívia néni megalapították a Bibliai Házassággondozó Szolgálatot, amely egyesületként 2002 óta működik, és neve az egész Kárpát-medencében ismert. 2005-ben feleségemmel mi is bekapcsolódtunk. Ma már nehéz elképzelni, hogy mindez a '80-as években illegális misszióként indult. 2010-ben választottak az egyesület elnökévé. Házasságmegújító hétvégéket, családos és házaspáros heteket, napokat szervezünk, előadásokat tartunk, lelkigondozást végzünk. Folyóiratunk, a Biblia és Család negyedévenként jelenik meg.
Éva: Áldás kíséri ezt a szolgálatot, megújul házaspárok élete, folyamatosan remek munkatársaink vannak. Mivel Isten kegyelméből mi együtt maradtunk, ehhez szeretnénk másokat is hozzásegíteni.