Hatodévesként Szerencsre kerültem gyakornoknak, Börzsönyi József esperes úr mellé. Augusztus 1-től pedig Csobaj és Taktabáj gyülekezeteibe vagyok kirendelve. Még nem költöztem be, az majd a vizsga után fog bekövetkezni. Ezek kis települések, Csobajon körülbelül hétszáz lakos van, Taktabájon hatszáz. A reformátusok száma még kisebb, a választói névjegyzékben Csobajon száztizen vannak, Taktabájon pedig ötvenen.
Mi volt az indíttatása, hogy lelkész legyen?
A családomtól vallásos nevelést kaptam. Székelyföldről, Kibédről származom, ami egy református falu, ezerháromszázan tartoznak a gyülekezethez. Ott nőttem fel, ott érettségiztem, aztán 20 éves koromban Budapestre mentem tanulni, ortopédiai műszerésznek. Miután elvégeztem az iskolát, egy egészségcentrumban dolgoztam, protéziseket készítettem. Amputált emberekkel foglalkoztam, konkrétan kéz- és lábprotéziseket gyártottunk. A munkám során azzal szembesültem, hogy az embereknek – hiába adtuk át nekik az egyedi, számukra készült termékeinket – sokszor többet segített, ha csak meghallgattuk őket. Nagyon hálásak voltak, nem kellett több, csak egy telefonbeszélgetés vagy egy személyes találkozás. Nem is igazán a testüket láttam betegnek, hanem a lelküket. Már érettségi után szerettem volna teológiára menni, de úgy éreztem, hogy én erre nem leszek képes, ehhez kevés vagyok. Az egy év alatt, amit az egészségcentrumban töltöttem, megfogalmazódott bennem, hogy a lelkészség hasznosabb, mint amit jelenleg csinálok. Minden orvosi cég prospektusában megjelent, hogy a „legjobbat" ők adják. Úgy gondoltam: én valóban a legjobbat szeretném adni, és ez egyedül Krisztusnál van. Ezért döntöttem úgy, hogy megpróbálom a teológiát.
Mik a tervei az új helyen?
Igyekszem nem elrugaszkodni a földtől, ha a jövőbeli terveimről gondolkodom. Először is meg akarom ismerni azokat az embereket, akik között e két gyülekezetben szolgálni fogok. Szerencsen azt tapasztaltam, hogy egészen más volt úgy Igét hirdetni, hogy valamennyire már ismertem a gyülekezet tagjait. A taktabáji emberek munkanélküliséggel küszködnek. A gyülekezet gazdálkodik, most a krumplit kellene kiássuk, méhészet is van. Ez egy olyan dolog, amit nem tanultam meg a teológián, és nem azért mert nem vettem át a leckét... Számomra ez annyira új helyzet, hogy bevallom, egyelőre nincsenek nagy terveim. Gyerektábort szerveztem idén augusztusban, azt a szolgálatot szeretném folytatni. Az iskolában én fogom oktatni a hittant, de emellett szeretnék hetente még egy közös alkalmat a gyerekekkel, hogy egy kicsit szabadabban legyünk együtt. Abban reménykedek, hogy ha megismerem a gyerekeket, akkor általuk talán a szülőkhöz is közelebb tudok jutni.
Van-e olyan vezérigéje, ami meghatározó lelkészként?
Egy Igém van a Jeremiás siralmaiból: „Szeret az Úr, azért nincs még végünk". Ez azóta kísér, hogy a teológiára mentem: Pásztor Gyula, a teológiánk lelkésze gyakran idézte. Isteni kegyelem, hogy eljutottam idáig. Bármennyire igyekeztem, tanultam és szép jegyeim voltak, úgy gondolom, hogy ez Isten műve, és ahányszor ez eszembe jut, beugrik ez az Ige. Remélem, hogy szerdán is ezt fogom megtapasztalni...
Mi a véleménye a saját lelkészi hivatásáról?
Az kell meghatározza egy lelkész életét, hogy Istennek kell engedelmeskedni. Úgy gondolom, mindig is egyetlen feladat van: az evangélium hirdetése. Nem feltétlenül hiszem azt, hogy ennek csak a templomban és csak vasárnap kell megtörténnie, hanem egyszerűen az emberekhez való hozzáállásunkkal, odafigyeléssel, törődéssel. Mert néha ez sokkal többet számít, mint egy szépen felépített igehirdetés.
Hogyan készül a lelkészképesítő vizsgára?
Bevallom őszintén, amikor először hallottam a bevezetéséről, akkor egyetlen szó volt, ami megragadott: az „egység". Nekem, határon túli magyarnak ez sokat jelentett. De ahogy lezajlott egy-két vizsga, és nemsokára én is odakerülök, felteszem magamban a kérdést, hogy vajon ez az egység azt jelenti, amit én vártam tőle? Ha Kárpát-medence egységéről beszélünk, abba úgy gondolom, hogy beletartozna Erdély és Felvidék is, azaz mindegyik teológia. Jelenlegi tudásom szerint onnan nem jönnek. Ha én haza szeretnék költözni, akkor honosítási vizsgát kellene tennem. Ezt is egy vizsgaként élem meg, de plusz teher, hogy nemcsak a felkészültségemet kell bizonyítanom, hanem a magam teológiáját is képviselem – ahogy minden diák a sajátját –, és ez ettől nehezebb.
Telepóczki Márta, fotó: Vargosz