Egy módszer, amelynek segítségével közelebb kerülhetünk az Igéhez

A gyermekkoromból emlékszem egy kis zöld könyvjelzőre, amelyből rengeteg keringett a gyülekezetünk iratterjesztésében, illetve otthon is akadt belőle néhány. Az a felirat állt rajta, hogy „Úgy olvasd, mintha először és utoljára olvasnád!” Emellett egy Bibliát is láthattunk a lapocskán, amely egyértelművé tette, hogy a Szentírásra vonatkozik az említett felhívás. Hogy lehetséges úgy olvasni az Igét, hogy az mindig olyan elemi erővel hasson, mint amikor először ért meg belőle valamit az ember? – adódik a kérdés. Többek között erre találták ki az induktív bibliatanulmányozás módszerét, amely segít az olvasónak elmélyülni egy-egy igeszakaszban, amelyről már azt hitte, nem tud újat mondani számára.

A rendszerváltást követően a református egyház egy kisebb megújuláson ment keresztül. Akkoriban még nem volt jellemző a házicsoportok léte, az egyházi élet felfrissülőben volt, és a gyülekezeti bibliaórák sokszor frontálisak, istentiszteletszerűek voltak – emlékezett vissza Balogh Tamás gödöllői református lelkész. Ekkortájt kezdett el terjedni az induktív bibliatanulmányozás módszere is, amely által a kiscsoportos összejövetelek közvetlenebbé és kötetlenebbé válhattak.

Amit általában bibliatanulmányozáson értünk, az egy deduktív folyamat: a nagy egésztől indulunk el a részletek felé. Háttérinformációk birtokában, a kontextus ismeretével állunk neki az olvasásnak, onnan közelítünk a teljes szöveg vagy egyes szövegrészek felé – magyarázta a lelkész. Ezzel szemben az induktív bibliatanulmányozás lényege, hogy tudatosan megfosztjuk magunkat azoktól az ismeretektől, amelyek hatással lehetnek a szöveg befogadására. Ezt úgy lehet a legegyszerűbben elérni, hogy eltávolítjuk a szövegből a részbeosztást, a számozást, illetve a szövegmagyarázó címeket, mint például azt, hogy „Jézus lecsendesíti a tengert”. A módszer sajátossága, hogy az ember egy olyan szöveget kap, ami sehova sem köthető, legfeljebb az emlékeihez, de a kontextust nem biztos, hogy ismeri, nincsenek előtte segítő megjegyzések, csak a szövegből tud kiindulni.

Egy öt–tíz fős csoportban mindenki megkapta ezt a szöveget, majd három fázisban dolgoztuk fel azt: megfigyelő, értelmező és alkalmazó kérdések mentén haladtunk. – Annak idején színes ceruzákat is kikészítettünk magunknak, mint az óvodások, így könnyen elkülöníthetők maradtak a különböző fázisok – mesélte. Megfigyelő kérdés lehet például, hogy hol, mikor és kivel történnek az események, majd megpróbálhatjuk besorolni műfaji szempontból is az olvasottakat. – Olyan, mintha az utcán találnánk egy lapot egy szövegrészlettel, és nem tudnánk, hogy ez egy újságból kitépett cikk, egy levél, egy végrendelet, esetleg egy elhagyott könyv kiszakadt lapja – írta körül az élményt a lelkész. – Ez már önmagában egy érdekes tapasztalat, és kifejezetten előnyös benne, hogy nem engedi, hogy a Biblia vezesse az olvasót, mindig új szemmel, új megközelítéssel kerülünk kapcsolatba a szöveggel, úgy olvasunk, hogy a korábban mások által megértett, felismert támasztékokat eldobjuk. Nincsenek bekezdések, nincsenek strófák, amelyek a szerkesztő tagolását mutatják. Az olvasó maga osztja fel a szöveget, ami nem mindig egyszerű, időigényes lehet, a végeredmény pedig azt mutatja, hogy nem is mindig oda helyezzük a határokat, ahová a szerkesztők tették, ami természetesen nem baj – fejtette ki.

Ezt követi az értelmezés, amely gyakran félresiklik, mert ezzel szoktuk kezdeni, utánanézünk a történelmi kontextusnak, esetleg első olvasás után egy magyarázathoz nyúlunk. Az induktív módszer során a szövegből indulunk ki, nem a saját prekoncepcióinkból, a kommentárokból, esetleg a kiadó által adott címekből, így az értelmezésünk a folyamat végére sokkal frissebb lesz. – Vegyük például a tékozló fiú történetét – vetette fel. – Azonnal rátelepszik az agyunkra az előzetes ismeretünk, így minden észrevételünk abból fog kiindulni. Egy ömlesztett szöveg esetében, ahol nem látjuk a címből, hogy ez a tékozló fiú története lesz, illetve nem olvassuk előtte, hogy Jézus ezt példázatként mondta el, akkor esetleg elgondolkodunk azon, hogy ez vajon egy megtörtént eset, vagy csak kitalálták. Ilyen módon sokkal szabadabban, újszerűbben közelítünk a történethez – hangsúlyozta.

Végül következik az alkalmazás, amikor feltesszük azt a kérdést, hogy mit mond ez a szöveg nekem. Én vagyok-e a tékozló fiú, esetleg a másik fiúra hasonlítok, elhelyezem magamat a történetben, illetve a történetet is az életemben. A módszer amellett, hogy friss értelmezést ad, a felfedezés örömével is megajándékoz. Mindez olyan élmény lehet, amiért rászoknak az emberek a Biblia olvasására, akár közösen, induktívan is – emelte ki.

A gödöllői gyülekezetben működnek házicsoportok, illetve Alpha-kurzus is, amely után az érdeklődőket még nem osztják be házicsoportokba, hanem kitalálták számukra a Béta-kurzust, amely egy átmenetet képez a kettő között. Az Alpha-kurzuson nulláról indulnak az újonnan érkezők a keresztyén hit felé, míg a házicsoportokba már a gyülekezet stabil tagjai járnak. A gödöllői Béta-kurzuson az induktív bibliatanulmányozás egy külön program, amely a lelkész szerint mindig nagy élményt jelent a résztvevőknek, mert egyedül nem, vagy csak nehezen veszik elő a Szentírást, hiszen félnek, hogy nem fogják érteni. Amikor közösen olvassák, az mindig felszabadító élmény, látják, hogy másnak is vannak kérdései, másnak is eszébe jutnak azok a gondolatok, amelyeket ők félnek kimondani, mert hülyeségnek hiszik – számolt be Balogh Tamás a tapasztalatairól.