Lelki küzdőképességünk mutatója, a reziliencia napjainkban egyre sérülékenyebb a külső hatások miatt. Gyerekek és felnőttek esetében is gyakrabban tapasztalható, hogy a tűrőképesség csökken, kibillennek és nehézségben a kétségbeesés a reakció. Ennek oka, hogy több teher, információ és feladat nehezíti a mindennapokat. A jobb megküzdés kialakításának több összetevője is van. Zila Péterné Marika, óvodapedagógussal beszélgettünk a jelenségről.
A reziliencia, vagyis a rugalmas ellenállóképesség fogalmát a fizikából ismerhetjük, egyszerűsítve valamely eszköz, tárgy anyag, rendszer tűrőképessége, azaz, hogy milyen mértékű intenzív ráhatás után képes még visszanyerni eredeti állapotát. A pszichológiába a kötődéskutatás kapcsán került bele a fogalom – ismertette Zila Péterné Marika, a Bárányfelhő Svábhegyi Református Óvoda igazgatója. Kiderült, hogy az ember esetében a személyiség az őt ért intenzív hatás, krízis után nemcsak az eredeti nyugalmi állapotát nyerheti vissza, hanem magasabb rendű állapotra is juthat. Amikor a bennünket érő külső hatásokra gondolunk a reziliencia kapcsán, nem ritkán negatív helyzetek jutnak eszünkbe: trauma, rossz érzést kiváltó események. Ebben is csodálatos Isten, aki a bennünket érő negatív dolgokat is képes a javunkra fordítani. A Bibliában így olvashatjuk: „Ímé, áldásul volt nékem a nagy keserűség, és te szeretettel kivontad lelkemet a pusztulásnak verméből, mert hátad mögé vetetted minden bűneimet.” (Ézs 38,17).
„Aki az Istennel elkötelezett kapcsolatban él, van hová gyökereznie"
Isten a stabilitás igényét belénk oltva teremtett bennünket. A keresztyén ember a gyökereit Isten igéjébe, értékrendjébe, az Úrral való személyes kapcsolatba ereszti. Hasonlít a víz mellé ültetett fa példájához (Zsolt 1,3; Jer 17,8). Az Úrba vetett bizalom erőforrást jelent az élet megpróbáltatásaival szemben. Aki az Istennel elkötelezett kapcsolatban él, van hová gyökereznie. Isten, aki Krisztusban eljött és tudja, hogy miben élünk, a földi élet viszonylatában is ad lehetőségeket nekünk. Ezek a földi életre szóló gyökerek, például a különböző identitásaink. Ilyen a nemi, családi, vallási, nemzeti identitás, de akár egy szurkolói klubhoz való tartozás is.
Család és kapcsolatok
Az identitáshoz szorosan kapcsolódó gyökérzetünket alkotják a kapcsolataink. – Az ember kapcsolataiban, azok kölcsönhatásaiban határozható meg. Ebben a legfontosabb az Istennel való kapcsolatunk. Kálvin szerint az ember és Isten megismerése szoros összefüggésben van. Pálhegyi Ferenc egykori pszichológus egyik könyvének címe „Küzdelem a kapcsolatokért”, amely pont ennek jelentőségét emeli ki. Még a kevésbé kellemes kapcsolatok is segíthetnek abban, hogy megtaláljuk helyünket embertársaink között. Az a tapasztalat, hogy a reziliens emberek azért tudnak jól megbirkózni nehéz helyzetekkel, mert képesek önfeledtek lenni, másokra is koncentrálni – fűzte hozzá. Marika szerint ennek a földi kapcsolat-gyökérzetnek egyik legfontosabb eleme a család.
A megfelelő hozzáállás segíthet
A krízisekből a megfelelő hozzáállás is segíthet kijönni. Ilyen a felelősségvállalás: ha szembe merünk nézni azzal, hogy az adott helyzetben melyek tartoznak a mi felelősségünk alá, és azt magunkra is vesszük, megtapasztaljuk a kompetenciát. Azaz, hogy képesek vagyunk valamit megtenni, ami óriási belső erőt ad a későbbiekre. Ez kockázatvállalással jár, és azt is be kell vallanunk, hogy nem mindig bírjuk el a felelősség súlyát. Ebben is segíthet a hitünk Marika szerint. Ha mindenért felelősséget kellene vállalnunk úgy, hogy annak teljes súlya ránk nehezedik, képtelenség lenne megküzdeni minden problémával, krízissel. De ha van egy kegyelmes Istenünk, akkor bármivel szembe nézhetünk. Az Ő mérhetetlen elfogadása, értünk való felelősségvállalása megadja az alapot arra, hogy megerősödve jöjjünk ki akár egy rosszul kezelt krízisből is. A gyermeknek fejlesztő, ha az életkoruknak és fejlettségüknek megfelelő felelősséget teszünk rájuk.
Zila Péterné Marika szerint a kihívásoknak örömmel nekifutni, a helyzetet értékelni és a megoldásra koncentrálni jelentős erőt adhat
A jövő tervezése, a megoldásorientáció is fontos. Ahelyett, hogy folyton azzal küzdenénk, hogy mit nem tehetünk meg a bennünket érő krízis, például a pandémia miatt, foglalkozzunk azzal, hogy miként cselekedhetünk. – Nem csak arra gondolok, hogy ha vége lesz a nehézségnek, bajnak mit fogunk tenni, hanem arra is, hogy amíg benne vagyunk, mit teszünk. A kihívásoknak örömmel nekifutni, a helyzetet értékelni és a megoldásra koncentrálni jelentős erőt adhat. Milyen jó, hogy a keresztyén ember Dáviddal mondhatja: „Istennel a kőfalon is átugrom.” Az elfogadás és megoldásorientáció is jó válasz egy-egy krízisre – fejtette ki Marika. Hangsúlyosnak nevezte, hogy az elfogadás nem azonos a beletörődéssel. Sokkal inkább azt jelenti, hogy szembenézek a helyzettel, és a benne rejlő lehetőségeket is számba veszem, ennek megfelelően rendezem át az életet, amely egy kreatív folyamat. A keresztyén embernek itt is jelentős erőforrás, hogy nem pusztán elfogadja a helyzet realitását, hanem annak az Istennek a kezéből fogadja el, aki a javát akarja. Ehhez szorosan kapcsolódik az áldozatszerep feladása, az önsajnálatról való lemondás. Marika példaként említette a paralimpikonokat, akik aktív módon újra tudták rendezni helyzetüket.
„Isten igéje komoly alap az életünk tervezésében, alakításában meghozott döntések során"
A jövőtervezés és optimizmus is segítheti a kilábalást. Ez a tudatos életet jelenti a sodródással szemben. Ha adott esetben hibázunk és letérünk a kijelölt útról, tudjuk, hová kell visszamennünk. Isten igéje komoly alap az életünk tervezésében, alakításában meghozott döntések során. Ezen az alapon lehetünk optimisták. Marika szerint nekünk, keresztyéneknek bizakodást nyújt a Bibliában leírt ígéret, az örökkévalóság távlata. Ha a legszörnyűbb dolog történik meg velem, akkor is tudom, hová megyek. A szakember megfogalmazása szerint a reális optimizmus nem azonos a pozitív gondolkodással, amikor mindenben csak a jót próbáljuk meglátni, akkor nem megyünk a probléma mélyére, nem élünk a realitás talaján, ahogy azok sem, akik mindenben csak a rosszat látják.
Hibás stratégiák
A krízisekre hibás stratégiával is válaszolhatunk, amely még inkább elnyújtja, megnehezíti a dolgunkat. Ilyen például a hárítás, amikor keresünk valakit, akit okolhatunk. Például a pandémia során átélt nehézségeink valós oka a járvány volt, de mivel a járvány nem egy személy, ezért értelmetlen haragudnunk rá, nem tudunk bosszút állni rajta. Ilyenkor a „legkisebb ellenállás” irányában elindulunk a kapcsolataink rombolására. Durván, elutasítóan viselkedünk olyanokkal, akik ezzel nem fordulhatnak szembe, vagy olyanokkal, akikről tudjuk, hogy nagyon szeretnek bennünket, és ezért tényleg fájdalmat tudunk okozni nekik, illetve az ő esetükben a legkisebb az esély arra, hogy elhagynak bennünket. Bűnbakot keresünk a minket érő rossz események által kiváltott érzések kapcsán, ahelyett, hogy a nehézségekkel szembe nézve megküzdenénk, helytállnánk, fejlődnénk. Ez a magatartásunk nagyon káros a kapcsolatrendszerünkre nézve, így biztosan nyomorultul jövünk ki a krízisünkből. Mit tehetünk, hogy ne így legyen? Mindenekelőtt tudatosítsuk, hogy feszültek, frusztráltak vagyunk. Rendezzük az elromlott helyzeteket minél gyorsabban: bocsánatkérés, megbocsátás, a másik rossz lelkiállapotában is hűség. Az elfojtás is rossz stratégia. Ilyenkor nem nézünk szembe a helyzettel, hanem elmerülünk a feladatokban, nyüzsgünk, tüsténkedünk, mindent megoldunk, mindenkivel törődünk. Ezzel nagyon megterheljük önmagunkat és a környezetünket is. Mind fizikailag, mind érzelmileg kimerülünk, gyorsan kiégünk. Ezt úgy orvosolhatjuk, ha lassítunk. – Fogadjuk el, hogy a jelenlegi helyzetben fel kell adnunk azt az elképzelést, hogy mindent meg tudunk csinálni, amit máskor szoktunk. Építsünk a gyerekek önállósági szükségleteire. Nem kell őket állandó szoros kontroll alatt tartani és folyamatosan szórakoztatni, nem baj, ha nem tudunk mindenről. Így a gyermekeink megtanulják felelősségteljesen, önállóan elfoglalni magukat, részt vállalni a család terheiben, és arra is van lehetőségük, hogy kicsit unatkozzanak. Ilyenkor átélhetik a bizalmat és a felelősséget – tette hozzá.
A reziliencia nem a taposós, görcsös küzdelem, hanem a „nem adom fel” hozzáállás.
A kritikus élethelyzetekben fontos a rugalmasság, hogy a szokásaink merevségéből tudjunk engedni, de pont ezért nagyobb a kísértés arra, hogy szétessünk. A ritmus mind a gyermekek, mind a felnőttek életében fontos stabilitás. Ennek sokszor ellene hat a kényelmesség. Azonban a kibillent élethelyzetekben is tartanunk kell a rendet, amiben csak lehet, vagy mielőbb új rendet kell kialakítanunk. Az Istennel töltött időnk, a csendességünk legyen ennek az egyik sarokköve.
Tapasztalatok és tanácsok
A már említett csökkenő rezilienciának egyik tünete, hogy egyre nehezebbé válik az óvodai beszoktatás, a gyermekek óvodai konfliktusainak családon belüli kezelése. – Talán mondhatjuk, hogy a sok bizonytalanság miatt, amelyet részben az információs túlterheltség, a járvány, a háború, gazdasági válság okozta stressz vált ki, de ennek ellentmond, hogy az előző generációk is traumatizáltak, a mi tapasztalatunkon kívül eső szenvedések elhordozói, nem kellene romló tendenciáknak lenniük – fejtette ki Marika. Ami a régieknek a maguk életterében már ösztönössé vált, kialakult megküzdési stratégiája volt, alapelveiben ma is megélhető, de a mi életünkben működtethető gyakorlatát nekünk kell tudatosan kialakítanunk. A reziliencia nem a taposós, görcsös küzdelem, hanem a „nem adom fel” hozzáállás. Hitvalló őseinktől az Istenbe vetett bizalmat mindenképp tanuljuk meg.