Covid-gyászcsoportok indulhatnak országszerte gyülekezetekben, kórházakban. A néhány fős közösségekben egymást támogathatják azok, akiknek a világjárványban hunyt el szerettük. A Tiszántúli Református Egyházkerület Pasztorációs Intézete gyászcsoportvezetők képzésével segített a kórházlelkészeknek, a részletekről Bodó Sára református lelkész, tiszántúli lelkigondozói koordinátor, a képzés vezetője beszélt.
Hogyan ismerheti fel a gyászoló, hogy szüksége van külső segítségre?
Például aki nem tud éjszakánként aludni, akit betegség kerülget, akinek jelzi a szervezete, hogy a súlyos érzelmi stresszel nem bír el. A gyászba, a fájdalomba bele lehet betegedni. Ha a család, a környezet érzi ezt, akkor megemlíthetjük, hogy segítségért fordulni nem szégyen, de kényszeríteni nem lehet senkit. Mindenki, aki szeret, előbb-utóbb elveszít valakit, és ez fájdalmat okoz. Jó azt is tudni, hogy a gyász önmagában nem betegség, hanem a számunkra kedves személy halála miatt érzett fájdalom. A seb begyógyulhat, és az élet továbbmehet azzal a gazdag örökséggel, amelyet a szerettünktől kaptunk.
Nekünk nagyon fáj, hogy akiket szerettünk, meghaltak, de nem szabad elfelejtenünk, hogy Isten őket az életből az életbe hívja, várja - emlékeztetett Bodó Sára
Miért indították a lelkészeknek ezt a képzést?
A Kórházmisszió vezetőjének kérésére indult el a képzés az ország különböző területein szolgáló huszonöt kórházlelkész számára, akik szükségét érezték annak, hogy haldoklásról, halálról, gyászról beszélgessünk ez után a nehéz másfél év után. Támogattuk egymást, elmélyedtünk a gyász lélektanában, a teológiai vonatkozásokban, de legtöbbet a gyászolók sajátos helyzetéről beszéltünk, hiszen sokan úgy haltak meg, hogy nem is búcsúzhatott el tőlük a szerettük. Ez a gyász folyamatát megnehezíti. Hosszú utat jártunk be, hogy a kórházlelkészek a csoportos és egyéni beszélgetéseikben is értően, empatikusan és teológiailag is felvértezetten tudjanak részt venni a haldoklók és a gyászolók kísérésében, támogatásában.
Maga a gyászcsoport új kezdeményezés, vagy korábban is létezett?
Voltak ilyen csoportok, ez a közösségi forma hozzátartozik a lelkészi munkához, de a járvány miatt a lelkész kollégáink rengeteg gyászolóval találkoztak, akik hirtelen nem találtak kapaszkodót. A cél most az, hogy ezekben a négy-öt fős csoportokban a hasonló gondokkal küzdők megoszthassák egymással tapasztalataikat, a lelkész pedig a teológiai felkészültségével, bizonyságtételével legyen közöttük. Ez évben a gyülekezetekben is érdemes elindítani egy-egy Covid-gyászcsoportot.
Mi az, amit egy gyászcsoport adhat a szerettüket elvesztőknek? Mivel több ez, mint az egyéni lelkigondozói segítség?
Ez a klasszikus önsegítő csoport, vagyis egymás tapasztalatai által gyógyulhat mindenki sebe. Hiába más-más minden haláleset, mégis segítünk, ha például megosztjuk egymással a járványban elhunyt szerettünk történetét. A vezető pedig figyel, hogy mindenki szóhoz jusson, senki ne sajátítsa ki magának a csoportot.
Hazánkban csaknem nyolcszáz gyermek lett árva vagy félárva a koronavírus-járvány következtében. Sokan a nagyszüleiket veszítették el. A kórházlelkészek készek arra is, hogy gyerekeknek segítsenek?
A képzésen beszéltünk erről is. Ha a kórházlelkész látókörébe gyászoló gyermek kerül, biztosan próbálja támogatni. A gyermekeknek is segítenek a rítusok, például a levélírás, amikor megfogalmazzák, mit köszönhetnek a nagyszülőnek, mi az, amit hátrahagyott a továbbélőknek. Nekünk nagyon fáj, hogy akiket szerettünk, meghaltak, de nem szabad elfelejtenünk, hogy Isten őket az életből az életbe hívja, várja. Ennek bizonyossága minden korosztálynak segíthet a gyászában.
Az írás a Reformátusok Lapja legfrissebb számában jelent meg, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!