Szentkirályról az első írásos emlékek ugyan csak 1354-ből lelhetők fel, a régészeti leletekből viszont egyértelműen kiderül, hogy sokkal régebbi településről van szó. Már az Árpád-korban lakták, és templomot is emeltek itt a keresztyének, vélhetőleg épp az István király által elrendelt „minden tíz falu építsen egy templomot” elvének köszönhetően. Ez a régi istenháza már nincs meg, azonban az 1901-ben épült református templom ennek az alapjaira és néhány megmaradt falára épült rá. A pusztatemplom egy dombon áll, a jelenlegi falu határában, körülötte művelés alatt álló földekkel. Az egyik ilyen földdarab ma is a Szentkirályi Református Egyházközség tulajdona.
Búza a templom mellett
A földet az egyik presbiter, Halasi Ernő műveli, idén búzát vetett, majd aratott a templom szomszédságában. – Évek óta látjuk, hogy a templom körül valahogy jobb a minősége a terményeknek, főleg a kalászosoknak. Biztos, hogy az Úr Isten máshogy tekint erre a búzára – mondja a presbiter, és hozzáteszi: ezt ugyan sosem mérték, de szemmel láthatóan jobb minőségű vagy nagyobb hozamú az ottani termés. Idén takarmánybúzát arattak, hektáronkénti hét tonna hozammal – ez pedig jónak számít a szentkirályi, nem éppen zsíros fekete földtől. Beszélgetésünk közben születik az ötlet: jó lenne a templom melletti búzából lisztet őrölni, és legalább egy cipót süttetni, amelyből az újkenyéri hálaadó istentiszteleten lehetne úrvacsorázni. Sőt – ötletel tovább Halasi Ernő –, a szentkirályi református gazdák összeadhatnának egy-egy marék búzát a termésükből, és a Magyarok kenyere-program mintájára elkészülhetne a szentkirályi reformátusok kenyere, amelyből szintén lehetne úrvacsorázni. – Talán jövőre meg is csináljuk – mondja lelkesen a presbiter. Az idei búzát szemes takarmányként értékesítik. Halasi Ernő a templom melletti termésből származó bevételét adományként felajánlja a gyülekezetnek. Természetesen nemcsak itt gazdálkodik, hanem további hetvenkét hektáron termel búzát családi gazdaságában, amely mellett kukoricája is van.
A gondnoknak otthon is van egy pusztatemploma
A szentkirályi református gyülekezet gondnokával, Darányi Józseffel otthonában beszélgetünk. Amikor belépünk a nappaliba, azonnal szembetűnik, hogy a falon a szentkirályi pusztatemplomról készült festmény lóg. Erről azt mondja a gondnok: a gyülekezettől kapta, amikor a húszéves gondnoki szolgálatáért adtak hálát. Az ajándék szíven találta, hiszen saját bevallása szerint nem telik el nap, hogy ne menne ki a templomhoz. Akár azért, mert egyeztet a gyülekezet lelkészével, Balázs Hajnalkával, akár azért, mert a templom mellett bérelt földjén dolgozik, ahol napraforgót termel. A családi gazdálkodásban összesen hetven hektár földet művel, ebből huszonöt a sajátja. A napraforgó mellett foglalkozik őszi árpával, tritikáléval, kukoricával, paradicsommal, fűszerpaprikával és bébitökkel is. Búzával már nem – teszi hozzá. – Pedig a búza fontos, tudom, ebből lesz a mindennapi kenyerünk is, és később ez kerülhet az úrasztalára is, az új kenyér ünnepén és az év további úrvacsorás alkalmain is – mondja a gondnok, aki azonban néhány éve felhagyott a búzatermeléssel. Egyre nagyobb gondot jelent ugyanis az aszály, a kalászos szenved a víznélküli, tikkasztó hőségben. – Korábban könnyebb volt a búzával, elég volt elvetni, tápanyagot adni neki, majd learatni. Ma ez már nem megy, drága a vetőmag, és növényvédelemre is szükség van – magyarázza. A szentkirályi homokos talaj sem a legjobb, itt tíz aranykorona vagy annál gyengébb földeken dolgoznak. A búza tisztelete azért a családi hajlékban is megjelenik: egy kaspóban néhány tucat szál megszárított búza díszeleg. Darányi József jelenleg unokaöccsével gazdálkodik, de hamarosan szeretné fiának átadni a gazdaság ráeső részét.
Államalapítót cseréltek tanácselnökre
Szentkirály kalandos történetét talán leginkább a település hatvanhárom évvel ezelőtti névváltoztatása mutatja meg. A falunak – miután túl volt tatáron és törökön, többszöri elnéptelenedésen és újjáéledésen – 1952-ben meg kellett élnie a kommunizmus történelemhamisító mivoltát: a pártállami rendszernek ugyanis szúrta a szemét István király öröksége. Kecskemét Alsószentkirály és Felsőszentkirály nevű külső részeiből ezért megalapították az önálló Lászlófalvát. A településen a mai napig tartja magát az anekdota, amely szerint Palásti László akkori tanácselnöknek és Dalmadi László pártvezér iskolaigazgatónak kedveskedtek a névválasztással.
Szentkirály környéke négyezer-ötszáz éve lakott, de a nevét először Nagy Lajos korában, 1354-ben írták le. Az államalapító I. István királyról elnevezett birtok a tatárjárás alatt lakatlanná vált, templomát lerombolták. Az 1300-as években újjáépítették, falait támpillérekkel megerősítették. A középkori templom százhúsz centiméteres falvastagságú volt, hossza tizennégy-tizenöt méter, kereszthajója hét méter lehetett. Pálóczi Horváth András régész feltárásainak köszönhetően tudjuk, hogy az ezeréves és az 1300-as években újjáépített Árpád-kori templomrészek maradványai – a délnyugati támpillérek és a közöttük húzódó fal – beépültek az 1901-ben emelt és ma is álló református templomba. Később, a török időkben a falu urai elmenekültek, de a lakosság tovább gyarapodott. 1590-ben már mintegy négyszázan éltek Szentkirályon. A tizenöt éves háború alatt a lakosság elszegényedett, az 1600-as években fokozatosan Kecskemétre települt, így Szentkirály elnéptelenedett, a középkori templom pedig egyre inkább pusztult. A Kecskeméti Református Egyházközség 1899-ben határozott arról, hogy az akkor már kétezer lelket számláló Szentkirály melletti pusztán álló maradványokon új templomot emel. 1901. május 8-án 19 555 koronában megállapították az építkezés költségvetését, július 4-én pedig Győrffy Balázs egyházközségi főgondnok lerakta az alapkövet. Az egytornyos, egyhajós, huszonnyolc méter hosszú és tíz méter széles templom alig fél év alatt, december 21-re elkészült Kerekes Ferenc kecskeméti főmérnök irányításával. A felszentelő istentiszteletet 1902. június 1-jén tartották. A település ma leginkább a falu nevét viselő ásványvízről ismert. A Szentkirályi ásványvíz kútja ugyanis a településen található, itt is palackozzák azt.
A település régi nevét még az előző rendszerben, lakossági kezdeményezésre tudta visszavenni. 1987. augusztus 20-tól hívják újra Szentkirálynak a települést. Ekkor egy István király-szobrot is emeltek a faluban, közadakozásból. Mindez jól mutatja, hogy a rendszer ekkor már puhult, hiszen a névváltoztatást és a szoborállítást is segítette a térség akkori országgyűlési képviselője, Miskó István, a szomszédos Tiszakécske akkori tanácselnöke is. A szobor tövében tábla őrzi, kik adakoztak azért, hogy a település névadójának így is emléket állítsanak: ezek között megtaláljuk a helyi református gyülekezetet is.
A pártállami idő a faluképet tudatosan befolyásolta: az utcák vonalát a templomoktól távolodó módon alakították ki, így látható ma is a falu határában a református pusztatemplom, a szomszédságában pedig a római katolikus istenháza. Egy, a rendszerváltás utáni helyi rendelet ezt a településképet már védettnek nyilvánította, így a templomok közelében nem szabad építkezni.
Szentkirályon – érthető módon – a mai napig az egyik legfontosabb ünnep augusztus 20., amely a helyieknek nemcsak az államalapítást és az új kenyeret jelenti, hanem saját falujuk ünnepévé is vált. Ekkor sok elszármazott szentkirályi is hazatér, hogy együtt ünnepeljen az otthoniakkal. Ekkor még az újkenyéri hálaadó istentisztelet és a katolikus szentmise időpontját is összehangolják, hogy a hazaérkezők el tudjanak menni saját felekezetük alkalmára.
Hegedűs Márk / Cservenák Zoltán
A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2015. augusztus 23-i számában.