„Azt kell tenni, amit az isteni törvény mond”

Miközben 1957. december 30-án több felekezet vezetői a Parlamentben gyűltek össze, hogy átvegyék kitüntetéseiket „az ellenforradalom alatt a népi hatalom mellett tanúsított bátor helytállásukért és az elmúlt egy év alatt szocializmust építő hazánk és népünk érdekében a békemozgalomban, valamint az állam és az egyház jó viszonyában kifejtett áldozatos munkásságukért”, a győri börtönben Gulyás Lajos a halálsoron várta az év utolsó napjára kiírt kivégzését.

Hogy miért ült ekkor egy református lelkész a börtönben a halált várva? A Vörös Zászló ukrajnai magyar lap 1960-ban úgy fogalmazott: „nagy ellenforradalmi tevékenységet fejtett ki Gulyás Lajos volt kisgazdapárti képviselő, aki a Győr megyei Levél községben lelkészkedett. [...] Falujában arra szólította a tanácselnököt, hogy gyűjtse össze a falu népét és vonuljanak Magyaróvárra, az ÁVH-sok lefegyverzésére. Ezután Moson-Magyaróváron tűnt fel. A félrevezetett csőcselék Gulyás vezetésével megtámadta a határőr laktanyát. Gyenes György határőr tisztnek a vörös zászló rúdjával keresztül szúrták a mellét.”

De nem csupán azt akarták rákenni, ami Mosonmagyaróváron történt. A Győrben lefolytatott elsőfokú per ügyésze, Grátz Endre úgy fogalmazott: „Amikor Gulyás Lajos felett ítélkeznek, akkor a szétvert végrehajtó bizottságokra emlékeznek, a megnyitott határra, a határőrtisztek összefogóira, azokra, akik megtagadták a határőrtisztek megmentését, de gondoljanak a Hegyeshalomban kért amerikai segítségre, és arra, hogy ez az ember gyűlöli a népet, gyűlöli a szocializmust, és a rohadt régi világot akarta visszaállítani. Népünk sújtson le az árulóra és halállal büntesse meg gaztetteiért!” Ezek után a megyei bíróság különtanácsa halálra ítélte Gulyás Lajost a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom vezetéséért, valamint gyilkosságra való felbujtásért. Az ítéletet később másodfokon is megerősítették. A per persze nyilvánvalóan koncepciós jellegű volt. De mi is történt valójában azokban a napokban?

Gulyás Lajos levéli lelkészt, korábbi kisgazda politikust a forradalom kitörésének híre felvidéki rokonainál, Csehszlovákiában érte. A rokonok marasztalták volna, de ő hazatért. Október 26-án a mosonmagyaróvári sortűz hírére kerékpárra pattant és a városba sietett. A határőrlaktanyánál arra lett figyelmes, hogy határőröket ütlegel a feldühödött tömeg, ezért közéjük ment és kimentette az egyik tisztet, miközben arra kérte az embereket, hogy ne az utcán akarjanak igazságot szolgáltatni. A határőrt átadták a városban alakult nemzeti tanácsnak. Másnap Gulyás Lajos felszólalt a levéli falugyűlésen, ahol nyugalomra intett és kérte, hogy tartózkodjon mindenki a bosszútól. Javaslatára alakult meg a településen is a nemzeti tanács. Közvetített is a környék településein alakult nemzeti tanácsok között, és Hegyeshalomnál találkozott két külföldi újságíróval, amit később szintén felróttak neki.

A forradalom és szabadságharc bukása után már decemberben házkutatást tartottak Gulyás Lajosnál, és lejárató cikkek jelentek meg róla. Felesége és több kollégája kérte, hogy hagyja el az országot, de ő erre nem volt hajlandó. „Magyar ember nem hagyja el a hazáját! Még a bitófa alá is vasalt nadrággal megyek!” – mondta feleségének. Biztos volt ártatlanságában, és azt gondolta, az, hogy megmentett a lincseléstől egy határőrtisztet, őt is megmenti majd attól, hogy koholt vádakkal bíróság elé állítsák. 1957. február 5-én este, amikor a lelkész a felesége és három kislánya körében ünnepelte a születésnapját, kopogtattak az ajtón. Ekkor látta utoljára három lányát.

Az egyik kihallgatáson Gulyás Lajos, amikor 1956-ról kérdezték, azt felelte: „A látható egyház itt él a földön, a társadalmi életben a lelkésznek ilyen értelemben politikai hivatása is van. Ha a kormány olyan törvényt hozna, amely az embert az Istennel szembeállítja, akkor azt kell tenni, amit az isteni törvény mond.”

Hiába kérte az Állami Egyházügyi Hivataltól mind Madar Zoltán esperes, mind Győry Elemér püspök, hogy kíméljék meg az általuk „megtévedtnek” tartott lelkészt, és hiába ígérte meg Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, hogy nem végeznek ki egy református lelkészt, a korábban a nyilasok által is börtönbe vetett Gulyás Lajost 1957. december 31-én Győrben felakasztották. Emlékezzünk rá az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjainak emléknapján!

Gulyás Lajos persze nem az egyetlen, akit említhetnénk ezen a napon. Emlékezhetünk Herczegh Lajosra és Magócsi Istvánra, a Budapesten lelőtt teológushallgatókra, Sass Kálmánra, akire Romániában hamis vádakkal 1958. október 6-án mondtak ki halálos ítéletet, Gecse Endrére, aki a hatóság brutális kihallgatási módszereibe halt bele Kárpátalján, vagy Pap Bélára, aki börtönévei után nyomtalanul eltűnt a Bakonyban. Ők mind-mind egy kegyetlen rendszer megtorlásának áldozatai, amelyik azt várta volna tőlük, hogy hitüket a pártdirektívákhoz igazítva hirdessék szép csendben, de ők erre akkor sem voltak hajlandóak, ha ez az életükbe került.