Lezárult az Önkéntesség Magyarországi Éve. 2021-et a kormány 11 szervezet, köztük a Magyar Református Szeretetszolgálat kezdeményezésére nyilvánította az Önkéntesség Évének. Az MRSZ kötelékében is rengeteg volontőr dolgozik évről évre. Hogy mit jelent ez a feladat, hivatás, arról Vad Lillával, a Szeretetszolgálat önkéntes programjainak vezetőjével beszélgettünk.
Mikor találkoztál az önkéntességgel először?
A Nagytemplomban a vasárnapi istentiszteletek előtt, még gyerekként, a testvéreimmel osztogattuk az istentiszteleti rendtartást (a beszélgetőpartner édesapja, Vad Zsigmond elnök-lelkész volt ebben a gyülekezetben, később esperes – a szerk.). E lapokat előző este otthon hajtogattuk össze, s másnap a templom bejáratában adtuk a gyülekezeti tagok kezébe. Akkor még nem tudtam, hogy önkéntes munkát végzek. Biztosan folytattam már kisebb koromban is ilyen tevékenységet, mivel lelkészcsaládban nőttem fel, de ez él elevenen az emlékeimben. A tényleges önkéntesség a Csillagpont volt: a legelső találkozótól részt vettem a szervezésben. Először a beléptetésben segítettem regisztrátorként, majd éveken keresztül a szállás-munkacsoportot vezettem. Ez nagymértékű logisztikát igényelt. Később a külföldi munkacsoport irányítójaként a külföldi vendégek részvételét, magyarországi tartózkodását koordináltuk.
Ezek után találkoztál a Szeretetszolgálattal, vagy már korábban ismerted?
A Csillagpontnak köszönhetem, hogy a nevem felmerült. Amikor a szervezet a Szeretethíd önkéntes programhoz keresett koordinátort, javasoltak e feladatra azok a munkatársaim, akikkel a találkozón együtt dolgoztam, s akik ott megismertek mint önkéntest. Így kerültem a Szeretetszolgálat kötelékébe.
Gondoltad volna, hogy a rendtartás osztogatástól eljutsz odáig, hogy ma te vagy a szolgálat önkénteseinek koordinátora?
Ezen nem gondolkoztam, mivel beleszülettem egyházunkba, s így természetes volt számomra ez a feladat. Amint az egyházi munka is, noha iskolai keretek között nem ezt tanultam: angol-magyar szakos tanárként végeztem. Pedagógusként nem dolgoztam; lett volna ugyan kedvem hozzá, de a Szeretetszolgálat hamarább megtalált.
Mit szerettél, illetve szeretsz e szabadon választott munkáidban?
Mindig nagyon kedveltem a sok újfajta feladatot, és hogy folyton új embereket lehet megismerni. Öröm tapasztalni, hogy a szolgálat annak is milyen sokat ad, aki végzi. Csapatban jó dolgozni, a közös munkából is sokat tanultam. Nagy élmény megélni, hogy valamit közösen létrehozunk, és hogy ez az mennyi embernek szerez örömöt. Ez áldás.
Van nagyon megrázó élményed?
Már a Szeretetszolgálat kötelékében dolgoztam: a vörösiszap-katasztrófa helyszínére igyekeztünk, hogy segítsünk az iszap eltávolításában. Én toboroztam az önkénteseket. Megrendítő volt látni a települést, mint egy szellemfalut, hiszen akkor már nem lakhattak a házakban. Ám jó érzés volt tapasztalni, mennyire sokan jöttek segíteni. Eszembe jut a dunai árvízi védekezés is: nap mint nap késő éjszaka tudtunk csak szólni az önkénteseknek, hogy reggel mikor, hol lehet segíteni, mégis, akkor is napról napra sokan jöttek. Ezekben a borzalmakban is megélni az összefogást: felemelő érzés.
Önkéntes munka közben
Kedves vagy humoros emléked is van?
Ami hirtelen eszembe jut, az egy kedves állandó önkéntesünkhöz kapcsolódik. Megérdemli, hogy nevesítsem: Balázs. Egy nap két feladatunkra is jelentkezett. Egy szombat délelőtt érkezett Ebesre két holland kamion, megpakolva adománnyal, ott segédkezett ő a pakolásban. Majd délután a kutyás mentőcsoportunk tréningjén játszotta el az egyik sebesültet: vért és kék-zöld foltokat festettek rá, mintha valóban megsérült volna. Balázs nem mosta le magáról a festéket, úgy érkezett meg Debrecenbe. Az előtt az étterem előtt sétált el, ahol a két holland kamionos étkezett... Meglátták őt, s azonnal telefonáltak nekünk: mi történhetett Balázzsal, valami verekedésbe keveredhetett? Megnyugtattuk őket, semmi baj, csak éppen egy másik szabadon választott szolgálatot teljesített... Ez ugyan humoros történet, de emögött is az összefogás érződik, s ezt minden tekintetben megéljük a munkánk során.
Ügyelsz arra, hogy a volontőrök olyan szolgálati helyre kerüljenek, ami nekik való?
Igen, igyekszünk figyelni arra, hogy olyan feladatra hívjuk őket, amit szívesen végeznek. De az adatbázisunk útján a regisztrált munkatársak értesülnek az összes meghirdetett feladatról. Egy-egy tevékenységre olyanok jelentkeznek, akik azt kedvvel végzik. Előfordult, hogy valaki vonakodott, de biztatásunkra kipróbálta magát egy új területen, és végül nagyon élvezte. Vannak teendők, amelyekre mindig nagy a túljelentkezés: ilyen a fordítás vagy a gyerekprogramok. S akad persze munka, amelyre nehezebb összetoborozni a szükséges létszámú személyt, mert kevésbé izgalmas tevékenység, mint például az adományok válogatása, raktárpakolás, szortírozás.
Vad Lilla programvezető
Vegyes a korosztály e feladatkörben, így nyilván mindenkivel más hangot kell megütni. Ez okozott nehézséget?
Kellett ebben is fejlődnöm. Mindig igyekeztem mindenkivel kedves lenni, de lényeges, hogy egy-egy korosztályhoz vagy különféle élethelyzetből érkezőkhöz hogyan szólok. Fontos, hogy figyeljünk rájuk, törődjünk velük, így a kommunikációban némi tudatosság is van. Igaz, a beszélgetőtárs iránti figyelem például nálam nagyrészt automatikus, hiszen szeretek emberekkel foglalkozni, szeretek tudni róluk. Öröm, amikor már ismerősként köszönthetek valakit, és megkérdezhetem, hogy van ő, illetve hogyan érzi magát a gyermeke vagy az unokája.
Apropó, unoka... Az idősebbek miben tudnak a leginkább segíteni?
A legtöbb feladatunk nincs korhoz kötve. Például a szórólapozás, az adományok fogadása, rendezése, kiosztása. S be tudnak kapcsolódni az adminisztrációs munkába is, amint gyerektáborokba is szeretnek velünk tartani. A legtöbben – azonkívül, hogy szeretnének dolgozni, segíteni – azért is jönnek, mert fontos nekik a közösség. Hogy mennyire mernek jönni, az már változó és személyiségfüggő az ő esetükben. is. Előfordul, hogy valaki a barátnőjével érkezik, s van, aki egyedül. Az biztos, hogy az ő bölcsességük, kedvességük nélkülözhetetlen a munkánkban.
A fiataloknak pedig, ugye, vannak előírt, „kötelező” önkéntes feladataik is?
Az iskolai közösségi szolgálatot az önkéntesség előszobájának is nevezik: 50 órát kell a középiskolás diákoknak teljesíteniük az érettségi előfeltételeként. Ellátogatunk hozzájuk egy-egy alkalommal, bemutatjuk a munkánkat, kérjük őket, vállaljanak részt a tevékenységeinkben, hogy kedvet kapjanak a közösségi szolgálatra. Nehéz megtalálni az utat hozzájuk, de nem adjuk fel. Említhetek előremutató példákat: vannak, akik a teljesített 50 óra után is visszajönnek, és kapcsolatban maradnak velünk, részt vesznek a programjainkban.
Mik a „nem szeretem” részei a munkádnak?
Vannak feladatok, amelyekre nincs elég ember, és vannak, akiknek nem tudunk olyan munkát adni, amilyet szívesen végeznének. Néha azt érezzük: bár sok az önkéntes, vannak köztük, akik nem lelkesednek egyik tevékenységkínálat iránt sem. Nekünk viszont az „unalmas” feladatok is rengeteget hozzátesznek a munkánkhoz. Nyilván mindenkinek más-más feladat nyeri el igazán a tetszését, ezért igyekszünk olyan új, rendszeres programokat is kitalálni, amelyekbe be lehet kapcsolni a jelentkezők többségét. Az is nehézséget okoz, hogy sok az ad hoc program, például érkezik egy nagy szállítmány, és hirtelen van szükség segítségre. Nem könnyű azonnal toborozni és találni is ilyen teendők végzésére vállalkozókat. Legtöbb estben munkaidőben keressük a segítőket, ami szintén nem ideális az önkéntesek számára, mert legtöbben dolgoznak vagy tanulnak.
Mit tartasz a legszebbnek munkádban? Mi az, ami miatt ajánlanád is az önkéntes tevékenységet?
Egyrészt, amit már említettem, hogy új embereket lehet megismerni, csapatban dolgozhatunk, akár új barátokat is szerezhetünk. Ez utóbbit sokszor tapasztalom is. Megismerkednek nálunk egymással az önkéntesek, aztán már együtt jönnek a feladatokra, szerveznek közös programokat maguknak, sőt, már házasság is született nálunk találkozott fiatalok kapcsolatából. Emellett ez tanulási folyamat és tapasztalatszerzés. S akár a továbbtanulásban is segíthet azoknak a fiataloknak, akik még keresik az útjukat. Erre számos példát látunk. Gyerekprogramokban vehetnek részt az önkéntesek, adminisztrációs feladatokat végezhetnek, s foglalkozunk idősekkel, hajléktalanokkal, és a programszervezésben is lehet segíteni. Ez a sokféle tapasztalat támogathatja a fiatalt abban, hogy eldöntse, mit választ majd hivatásául.
Szerinted miben kellene még előrelépni?
Minden korosztálynak és minden önkéntesnek más a motivációja. Ezt nehéz megtalálni. Jó lenne minél hatékonyabban úgy megszólítani és motiválni az érdeklődőket, hogy ne csak jöjjenek, hanem, maradjanak is. Vannak, akik már régóta segítenek nekünk, és szinte mindig, minden olyan feladatban mindig jelen vannak, amelyben és amikor szükség van rájuk. Ezért nagyon hálás vagyok nekik! De meg kell találni a módot arra is, hogy minél több új jelentkezőt be tudjunk kapcsolni a munkánkba.
Mi vezérel leginkább?
Előfordul, hogy én is elfáradok, kimerülök, de az összefogás megtapasztalása mindig további erőt ad, amint erősítenek az önkéntesek visszajelzései: az hogy mennyire hálásak, mennyire sokat jelentett nekik egy-egy szolgálat. Ez mindig új lendületet ad. Áldás van az önkéntességen!