Az iskola, amelyre a világnak szüksége van

Néhány évvel ezelőtt, amikor izgalommal és várakozással repülőre szálltak, még nem gondolták, hogy az egész világ a feje tetejére áll, és az abszurd megszokottá válik. Korábban elképzelhetetlen számban kényszerültünk bezártságban élni, a legodaadóbb orvosi kezelés ellenére is milliók halnak meg, és még hol vagyunk a végétől…

András: Sokan tudják rólunk, hogy missziós munkánkat egy dél-ázsiai országban végezzük, ahol még soha nem hunyt el ennyi ember egyetlen betegségben, mint most a koronavírusban. A pandémia teljesen felkavarta és átrendezte az életünket, mégis, érdekes módon, tartózkodási helytől függetlenül összekapcsolta a világot. Mindenhol ugyanaz a bezártság, félelem, aggodalom. A lezárásokból adódó gazdasági problémák halmozottan hatnak a Dél-Ázsiában élő tömegek helyzetére, mivel egyik napról a másikra élnek, bejelentett munkaviszony, rendszeres jövedelem nélkül. Az iskolánk délen, egy közel hetvenezer lakosú, helyi léptékkel mérve kisvárosnak számító településen található a hegyekben, 2000 méter tengerszint feletti magasságban, gyönyörű környezetben. A helyiek főként a napi több százezres turistaforgalomból éltek, amely két évre szinte teljesen leállt. Iskolánk azonnal felkarolta a nehéz sorsúakat, alapvető élelmiszereket tartalmazó csomagokat, pénzsegélyt adtunk a településünkön lakóknak, vallásuktól függetlenül. Talán most már lassan visszatérhet az élet a megszokott medrébe, januártól újra jelenléti oktatásra állunk át, az emberek megpróbálják ott folytatni, ahol abbahagyták, de sokan csődbe mentek, elköltöztek.

Angelika: Az iskolában rugalmasan reagáltunk, megszerveztük az online oktatást, rövidítettük az órarendet, módosítottuk a követelményrendszert, elviselhetőbbé tettük a számítógép előtt töltött időt, amiért sokan, köztük a saját gyerekeink is hálásak voltak. A digitális oktatás nekünk, tanároknak óriási próbatétel volt. Nem akartuk feladni a minőségi oktatást, ezért a tanár-diák kommunikáció segítésére mindenki elvégezte a Google Tanterem-tanfolyamot. Mi is iskolába jártunk, vizsgáztunk. Megújult a tananyag, így az egészségtan tantárgyamban például újdonságként megjelent a játékfüggőség problémája, a gyerekek magányosságának a kérdése, az online bántalmazás, továbbá olyan érzékeny témák is, mint a szexualitás, a pornográfia.

András: Szerencsés helyzetben vagyunk, mert a diákjaink tehetősebb családokból érkeznek, tehát nem jelentett gondot az otthoni számítógépek beszerzése. Ezzel szemben az országban több száz millió gyerek két éve nem volt iskolában, bekapcsolódtak az otthoni jövedelemszerző munkába. Teljesen elszoknak a tanulás gondolatától, nem tudnak írni-olvasni, nehéz lesz visszaintegrálni őket az iskolai környezetbe.

A nők helyzetét nagyon vitatják az országban. Az ő sorsukat hogyan befolyásolta a pandémia?

Angelika: A statisztikák szerint növekedett a gyermekházasságok száma, amelyet a törvények tiltanak. Sok lány feladta a továbbtanulást, az egyetemet, inkább gyorsan férjhez ment, pedig vannak felsőoktatási intézmények külön a lányoknak. Minél alacsonyabb társadalmi réteghez tartozik egy nő, annál hamarabb férjhez adják. A férfiak körében az alkoholfogyasztás egyre nagyobb közegészségügyi problémaként jelentkezik, emiatt főként a szegényebb családokban a nők a családfenntartók.

Az iskolájuk kultúrája a befogadást sugallja, az ott dolgozók és tanulók tisztelik és megbecsülik egymást, társadalmi állástól, nemtől függetlenül. Nemcsak az intézmény falai között, de az iskolán kívüli életben is odafigyelnek a gyerekekre, fontos, hogy érzelmileg stabilak legyenek.

Angelika: Az iskolánkban érző szívű, tudatos csapat dolgozik. Valóban odafigyelünk rájuk, mert lelki állékonyság szükséges ahhoz, hogy jól tudjanak teljesíteni. Tanácsadó rendszert működtetünk, foglalkoztatunk iskolalelkészt, iskolapszichológust. Látjuk azonban, hogy néhány családban komoly problémák vannak, sok szülő azért adja bentlakásos iskolába a gyerekét, mert otthon nem tudnak róla megfelelően gondoskodni. Ebből az iskolából öt hónapon keresztül nem mennek haza a gyerekek, hanem pótcsaládot kapnak, az osztálytársaik, a kollégiumi társaik a testvéreikké válnak, a kollégiumi nevelők pedig szülőpótlékká. Sok tanár életre szóló mentori kapcsolatot alakít ki a gyerekekkel.

A tanulással előrelépési lehetőséget adnak a fiataloknak, az iskolai alapelvek maradandó hatását a diákok pályaválasztásában is lemérhetik. Amit húsz évvel ezelőtt kezdtek, annak most érik be a gyümölcse.

András: Valóban, most, visszatérve látjuk, mi lett a régi diákjainkból. Öt-hat olyan kollégánk is van, aki korábban az osztálytermeink padjait koptatta. Egyikőjük, aki nem mellesleg nő, most környezetgazdálkodással foglalkozik, doktorált, az iskolánk környezetvédelmi központjának az igazgatója. Egy másik tanulónk jelenleg egy keresztyén médiahálózat vezetője. Igen kedves egykori növendékünknek a labdakergetés volt a mindene, ma a foci által végez missziót, gyerekek százait szólítja meg. 2020-ban az ENSZ Világélelmezési Programja kapta a Nobel-békedíjat, a program egyik vezetője, szintén nő, a mi campusunkról indult el. Vannak továbbá az alumnuszok között írók, újságírók, komoly közéleti szereplők.

Az iskolát 1901-ben alapították a déli országrészben élő misszionáriusok gyermekei számára. Az egyik első nemzetközi iskola volt.

Angelika: Most már sokkal több az országhatáron belülről származó öregdiákunk, főként egyházi vezetők, akik hozzánk küldik a gyerekeiket. Miközben a szülők a szegényebb országrészekben végeznek missziót, orvosi szolgálatot, nyugodtak lehetnek, hogy a gyermekeik minőségi nemzetközi oktatásban részesülnek. Az iskola nemcsak az érettségiig akarja eljuttatni a diákokat, hanem azt valljuk, hogy már most bele kell állni az élethosszig tartó tanulás koncepciójába.

A protestantizmusnak és a protestáns mozgalmaknak óriási hatása volt ennek a paradigmának a kialakulásában.

Angelika: Erre építünk mi is, hiszen mindenhol tanulunk, a családunkban, a közösségeinkben, az egyházainkban, és mi azt szeretnénk, hogy a diákjaink átéljék, tetteikkel már az iskolai éveik alatt is megváltoztathatják a világot. Olyan iskolai közösséget alapoztunk meg, amely a tanulás átfogó szemléletére épül: az elméleti oktatás mellett az iskolánk nagyon gyakorlatias. Projekteket működtetünk, többek között egy kis mintagazdaságot. A közgazdaságtani csapatunkban tanulók mikrovállalkozásokat indítanak. Megvan hozzá a családi hátterük, a kapcsolatrendszerük. Még nem a megélhetésük a tét, hanem hogy meglássák, ez működik. A projektjeik nem öncélúak, soha nem a saját zsebpénzük előteremtése a feladat, hanem mindig a környezetükben kell változást előidézniük. A lezárások idején otthonról, interneten pénzgyűjtést szerveztek az árvaházak, az idősotthonok, a kórházak számára. Munkahelyteremtés céljából varrónők képzését bonyolították, és varrógépeket adományoztak a munkához, a szegényebb gyerekeknek számítógépeket szereztek.

Mennyi ötletet, kezdeményezést, innovatív szellemiséget közvetítenek!

András: Én inkább úgy mondanám, hogy mi is tanuljuk. Tanulásként tekintek a munkánkra. Persze mi is hozzátesszük a magunk hitét, szeretetét, lelkesedését. Valóban koordinátornak tekintem magam, ez a pozícióm neve is. A feladat a bennük rejlő értékek felismerése és felszínre hozása. Itthon főként a tantárgyak megtanulására, a vizsgákra való felkészülésre koncentrálunk. A kinti oktatásunk holisztikusabb, a teljességre törekszünk, a szociális érzékenység kifejlesztésére, hogy a tanítványaink lássák, mit tehetnek másokért. Gimnazistáink kitaláltak egy programot, amelynek a neve YES, vagyis Young Entrepreneurs Summit (Fiatal Vállalkozók Csúcstalálkozója). Csak diákok működtetik a versenykiírástól a megvalósításig. A résztvevők megálmodnak egy vállalkozást, ahhoz arculatot, honlapot terveznek. Neves vállalkozókat kérnek fel a szakmai zsűribe. A téma folyamatosan változik, januárban a környezet, a megújulás, a fenntarthatóság lesz, amely témakör különösen izgalmas a világnak ezen a részén.

Angelika: Az iskola kultúrájának hatására úgy formálódnak a gyerekek, hogy megértik, mi nem sziget vagyunk, hanem a helyi közösség része. A diákjaink nonprofit üzletet nyitottak, adományboltot, ahová a tanárok beadják többek között a kinőtt, de jó állapotú gyerekruhákat. Ha a helyi, szegényebb réteghez tartozók közül valaki behoz a boltba egy zsák újrahasznosítható hulladékot, akkor cserébe választhat magának valamit. Az emberek tehetnek környezetük szépségéért, tisztaságáért, az iskola pedig megszervezi az újrahasznosítást. Ez is a missziónk része, a teremtésvédelem.

Az önzetlenség, a szolgáló lelkület egy hagyományunkban is tetten érhető. A világjárvány előtt a karácsonyi ebédre – több turnusban – meghívtuk a családjukkal együtt az iskola háttérmunkásait, a konyhásokat, a kertészeket, takarítónőket, mintegy 800 résztvevőt. Mivel a munkafolyamatok elvégzésére nem állnak rendelkezésre gépek, rengeteg embert foglalkoztatunk. Az ünnepi ebéden a tanárok szolgálták fel az ételeket azoknak, akik máskor nekünk „szolgálnak”. Előfordul, hogy elsőre ez idegen valakinek, mert nem így nőtt fel, ki kell lépnie a komfortzónájából. A Biblia alapján azon dolgozunk, hogy a társadalmi osztályok ne nézzék le egymást és ne különüljenek el.

András: Ennek egy másik vetülete, hogy ami nálunk történik, az a globalizáció miatt kihat Európára is. Ha egy országban a lakosság az országhatárokon kívül akarja megtalálni a boldogulását államkudarcok vagy a társadalmi, gazdasági, politikai struktúrák fejlődésének elmaradása miatt, az nagy terhet fog jelenteni a viszonylag könnyen elérhető Európára. Ezért fontos például a Hungary Helps-program, amely támogatja azokat a közösségeket, amelyeket üldöztetés, erőszak, katasztrófák vagy a migráció hatásai fenyegetnek. Ebbe a gondolatsorba mi is beleillünk, hiszen ha segítünk a megfelelő életkörülmények kialakításában, a fiatalok helyben boldogulnak, az sokat jelent, hiszen kicsi ez a világ, minden összefügg mindennel.

Ma több millió keresztyén él az országban, bár a népességnek mindössze 2,4 százalékát teszik ki. 70 év alatt alig változott a terület vallási összetétele. Az áttérés vitatott kérdés, 2021 elején kilenc államban törvényt hoztak a hittérítés ellen. Hogyan látják a keresztyének helyzetét az országban?

András: A keresztyének mintegy fele délen él, viszonylagos nyugalomban, illetve a ritkábban lakott északkeleti részeken, ahol túlnyomó többségük törzsi közösségekhez tartozik. Az ország alkotmánya toleráns, ha annak mentén haladnánk, nem lenne semmi probléma. A mai korban azonban egyre erősödik a kirekesztő szemlélet, a keresztyén intézmények nehezebb helyzetbe kerülnek, jobban odafigyelnek rájuk, de a szabadságunk még megvan. A megtérés, az áttérés rendkívül érzékeny kérdés, és oda kell figyelni, nehogy olyan vád érje az iskolát, hogy valakit kényszerítenek vagy szellemi nyomást gyakorolnak rá, erőszakkal, zsarolással, megvesztegetéssel próbálnak rá hatni. De bizonyságot tehetünk, minden megnyilvánulásunkban szabadok vagyunk. Működhetnek keresztyén médiumok, a gyülekezetek élnek, sok helyen kifejezetten tiszteletnek örvendenek.

Tudni kell azonban, hogy ez a társadalom közösségi gondolkozású. Az a közösség, a közeg, amelybe beleszületnek, ugyanolyan fontos eleme az identitásuknak, mint a nevük. A vallás nem egyéni döntés. Sok a súrlódás a többségi vallás és az iszlám hitűek között, ami pillanatnyilag leköti a vallási fanatikusokat, de ha ez a konfliktus nem lenne, a keresztyénség még jobban előtérbe kerülne, és megnehezülne az életünk. Északon, ahol nagy a szegénység, a pandémia még súlyosabb gazdasági helyzetet teremtett, a nyomor pedig a nacionalista állami retorikával párosulva több atrocitáshoz vezet. Iskolánk alapszabálya előírja, hogy a vezetőségnek keresztyénnek kell lennie, a kollégiumi nevelők is élő hitű, elkötelezett keresztyének. A tanárok között vannak más vallásúak, de elvárás, és a munkaköri leírásban is benne van, hogy nem hangozhat el semmi negatív a keresztyénségről. Nehéz helyzetbe kerülnek viszont, akik más vallásra térnek át.

A kollégáim közül néhányan, például az iskolánk lelkésze, felnőttként lett Jézus követője, és a családjuk kiközösítette őket. Ha Krisztus szeretete valaki számára fontosabbá válik, akkor hiába szereti nagyon a szüleit, nem fog megalkudni ebben a kérdésben. A tanintézményünk nemzetközi közösségében folyamatosan tanuljuk a kultúrák közötti hatékonyabb kommunikációt. Mindenképpen kiemelném Jézus tanításából a szeretet és az alázat üzenetét. Hogyan lehet szeretni azt az embert, aki nagyon eltérő? Akaratlanul is hajlamos vagyok arra, hogy a szívem mélyén lenézzek valakit. Hogyan lehet ezen túllépni és megérteni, hogy ő máshonnan jön, más a tapasztalata? A hittanóráimon az a fő célom, hogy megtanítsam a fiataloknak a másik nézőpontjának tiszteletét, hogy megismertessem velük Jézus tanításait. Oktatjuk a gyerekeknek a források megítélésének tudományát, hiszen ma különösen fontos, hogy mit fogadunk el igaznak, hogyan igazodunk el az információáradatban.

Angelika: A keresztyének az egészségügyben és az oktatásban sok jó kapcsolatot alakítanak ki más vallásúakkal. Mivel mi kisebbségben vagyunk, nem engedhetjük meg, hogy képmutatók legyünk. Alázatosnak kell lennünk, amikor más vallású emberekkel beszélgetünk, hiszen Jézusra, Pál apostolra is ez volt a jellemző. Soha nem lehetünk arrogánsak. Az intézményünk alapító okiratában, illetve a küldetésnyilatkozatunkban szerepel, hogy Jézus élete és tanítása az alapja mindennek, amit vallunk és teszünk. A szolgálat, az elesettek felemelése, az ítélkezésmentes kapcsolat a társadalom peremén élőkkel, a tiszta élet, a megbocsátás olyan értékek Jézus tanítása alapján, amelyeket a nem keresztyének is elfogadnak, és ennél jobbat nem kívánhatnának a gyerekeiknek. Az Ef 5,15–16 szavai mostanában élettel teltek meg számomra: „Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak.” Nem tudhatjuk, mennyi ideig lehetünk még ebben az országban, vagy a vírus miatt hogyan alakul az egészségünk, de bárhogy rendezi Isten a sorsunkat, elmondhatjuk, az iskolánkon keresztül emberek élete változott meg.