Az idő közepe

Mi a szerepe az életünkben az adventnek, annak, hogy négy héten át készülünk a karácsonyra?
Az advent nemcsak a karácsonyra, hanem a teljes egyházi évre is felkészít. A 6. századig hathetes volt ez az időszak, de egy liturgiai újítás során négy hétre változtatták, azóta ünnepeljük a négy adventi vasárnapot. Az advent óhatatlanul kiterjeszti a pillanatnak élő emberi gondolkodásunkat visszafelé, a múltba, és előre, a jövendő felé. Előre mutat az ünnepre és arra az időre, amikor majd szívdobbanásnyi közelségbe kerülhetünk az örök szeretethez, Istenhez. De visszafelé is kiterjeszti gondolkodásunkat. Nemcsak Krisztus Urunk születésére, hanem az ősidőkre is. Maga az Úr Jézus beszél tanítványainak arról, hogy királyok és próféták szerették volna látni azt, amit ők látnak, vagyis az ő érkezését, de ez nem adatott meg nekik. Hadd fogalmazzak nagyon egyszerűen: az első keresztyének nemcsak a hitüket igazították Jézus Krisztushoz, hanem az órájukat is. Jézus Krisztus középpont lett, eligazodási és tájékozódási pont, az idő közepe. Az Úr testet öltése után tartalmat nyert az életidőnk. Reménységre teremtettünk.

Adventben gyakran átgondoljuk az évünket, az életünket. Milyen kérdések segítenek minket abban, hogy valóban felemelhessük a szívünket a karácsony beköszöntéig?
Minden ünnepnek sajátos alapdallama van, és az ünnepel jól, aki erre az alapdallamra rátalál. Karácsony közeledtével érdemes elgondolkodnunk azon, mitől és miből váltattunk meg, másrészt pedig jó ráéreznünk arra, milyen hatalmas ajándékot kaptunk Istentől azzal, hogy elküldte a Fiát közénk. Az adventi várakozás ideje azt jelenti, hogy valami jóra készülődünk. Maga az ajándékozás szokása akár a római világból is eredeztethető, a keresztyén világban pedig sokáig pedagógiai célzattal történt a gyerekek megajándékozása, tehát más volt a motivációja, mint a 21. században. A kicsik még nem értik az átfogó teológiai tételeket, például azt, mit jelent Krisztus testet öltése, ezért számukra egy-egy kisebb ajándék segített az ünnep örömének az átélésében. Sokan úgy tartják a karácsonyi időszakról, hogy a legnagyobb problémája a túlvásárlás, az esztelen költekezés. Úgy gondolom, hogy az árak, a pénztárcánk mérete úgyis gátat szab a nagymértékű költekezésnek. A valódi gond az, hogy kiüresedik az ünnepünk, és ennek sajátos megjelenése az, hogy az emberek félpogány szokásokkal töltik fel a lelkükben keletkezett űrt, és a keresztyénségtől idegen dolgokkal próbálják helyettesíteni Krisztust, nevetségessé téve az igazi karácsonyt. Ez olyan, mintha futball-világbajnokságot rendeznénk foci nélkül.

Milyen félpogány szokásokra gondol, amelyek elveszik a figyelmet az ünnep valódi üzenetéről?
A vallásra nézve semmi nem lehet veszélyesebb és kártékonyabb, mint a nevetségessé tétel. A halloween vagy egy-egy félrészegmikulás bizonyára sokak számára jótréfának tűnik, de ez egyáltalán nem méltó a szent ünnephez.

Van valamilyen bevált módszere arra, hogyan teremthetjük meg magunknak az elcsendesedésre az időt a karácsony felé közeledve?
Az advent valamikor böjti idő volt. Mára mi lett belőle? Gazdasági kasszasiker. Az életünkből teljesen kikoptak a nem is oly rég még gyakorolt tiszta magatartásformák. Ha ma egy néprajzost megkérdeznek a karácsonyi ünnepiszokásokról, sokak számára úgy tűnik, mintha a kőkorszakról beszélne. A böjt nem koplalás, hanem azt jelenti, lemondok valamiről azért, hogy a lényegesre koncentrálhassak. Péterapostol első levelében olvasható a gyönyörűmondat: „Tisztítsátok meg lelketeket képmutatásnélküli testvérszeretetre, egymást tisztaszívből, buzgón szeressétek.” Amikor Béza Tódor, Kálvin munkatársa latinra fordítja az Újszövetséget, a „buzgó” kifejezést az „intenzív” szóval fordítja. Amiként a kórházi intenzív osztályon is minden arra irányul, hogy életben maradjon a beteg, minden egyéb dolog lényegtelen. Az ünnepünkön ugyanígy félre kell tenni a felesleges dolgokat, és csak a lényegre, Jézus Krisztusra kell összpontosítanunk. Adventben tehát nem annyira tanításokat kell gyűjtenünk, hanem belső erőinket kell koncentrálnunk.

Ravasz László püspök 1956 decemberében az egyik áhítatában így fogalmazott: „Isten azt üzeni a világnak, hogy szereti, és gyönyörködni akar bennünk.” Van bennünk gyönyörködnivaló ennyi rossz között?
Hiszem, hogy Isten tud és akar is gyönyörködni a teremtményeiben. Szereteténekgyógyító és világot megváltó ereje és hatalma van. Krisztus emberré lett, ez Isten és az ember közötti kapcsolat legfontosabb része, csakis ezért van karácsony. Isten nem azért szeret, hogy viszontszeressük őt, hanem hogy szerethessük önmagunkat. Az, hogy Isten szeret, az ő leghitelesebb vonása a mi számunkra, és ez Jézus Krisztusban vált hihetővé. Ez a világ önmagában nem bizonyíték az Istenszeretetére. Jézus Krisztus eljövetele tehát a hitelesítője annak, hogy Isten szeret engem. A Krisztus emberré létele és Istenszeretete között a legfontosabb kapcsolat maga az ember. Jézus életének minden fontos vonása belesűrűsödik abba az Igébe, hogy úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát, Jézus Krisztust adta érte. A szeretet tehát nem elvont fogalom, hanem a hétköznapi hűségben kipróbált és megedződött gyakorlat. A szeretet teremtő és egyben szenvedő szeretet is, mert nem törődik azzal, hogy megmosolyogják. Luther úgy tartotta: Isten nem azért szeret minket, mert szépek vagyunk, hanem azért vagyunk szépek, mert szeret bennünket. Isten léte és lényege egy és ugyanaz, ezért mondja János apostol: „Isten szeretet.” Ez nem a Szentírás egyik kijelentése a sok közül, hanem összefoglalás, gyönyörű himnusz, Istent magasztalóének, amelyet meg kellene zenésíteni.

„Ne féljetek, hirdetek nektek nagy örömet. Szabadító született” – mondják az angyalok a pásztoroknak Jézus születésekor. Mitől félünk?
Az emberiség minden korban félt valamitől, vagy ha nem voltak félelemkeltő dolgok az életünkben, akkor gyártottunk magunknak. Nem kell messzire mennünk, elég, ha körbenézünk most a világban. Itt van a szomszédságunkban dúló háború és ezernyimás gond. Jézus születésekor a betlehemi mezőkön azonban nem ilyen félelemről volt szó, hanem úgynevezett teremtményifélelemről. Tehát arról, amikor az ember, a betlehemi pásztorokhoz hasonló módon, találkozik a szentségessel, az Istennel. Ez a fajta félelem a Bibliában több helyen is felbukkan. Amikor Péter halászként megéli a csodálatos halfogást, nagy félelem fogja el, és azt mondja: „Eredj el tőlem, Uram, mert én bűnös ember vagyok.” Ez a mozzanat az ember és az Isten közötti minőségikülönbségnek az átérzése. Igaz az is, hogy az ember mindig a saját korának félelmeit gyűjti egybe, és ezeket a szorongásait azután vagy képes Isten elé vinni, vagy önmaga próbál meg küszködni vele. De ugyanúgy félhetünk múltunktól, jelenünktől, jövőnktől, a magánytól, a halálhoz vezető út fájdalmától. Ehhez van szükségünk Jézus Krisztus síron túl is elkísérő szeretetére. Tudnunk kell: bár a szívünk elítél, Istennagyobb a szívünknél. Úgy tudjuk az életünket megélni, ha a szívünk fölé növekedőisteni kegyelem irgalmában bízunk. Sokfélelétértelmezés lehetséges, de enélkül nehéz előbbre jutnunk. János apostol azt mondja, hogy a szeretetben nincsen félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet.

De azt is mondja az Ige, hogy nem a félelem lelkét adta nekünk az Isten.
Az egyik, amiről beszéltem, a múlttól valófélelem, hogy valami előbukkan az életünk egy korábbi szakaszából. Amikor az ember önéletrajzot ír, akkor is átkeretezi, elfogadhatóvá teszi mindazt, ami az életébentörtént. Ennek oka az, hogy sokszor mi magunk sem értjük igazán az életünket. Jönnek egymás után az események, és szeretnénk tudni, hogy mi lehet közöttük az összefüggést jelentő kapocs.

Van ilyen egyáltalán?
Azt hiszem, igen. Az időnk mindig értelmezettidő, mert fizikálisan ezt csak az ember méri. Tehát nem általában az időről beszélünk, hanem az időhöz való viszonyulásunka döntő, amely egybe tud kapcsolni múltat, jelent és jövőt. Nem attól válik értelmessé az életünk, hogy az egyes életesemények szorosan követik egymást. Gyakran a gyermekkorunkban történik valami látszólagjelentéktelen dolog, ami mégis meghatározza a távoli jövőnket, és mi szeretnénk megérteni, hogy mi az összefüggés a kettő között. A múlt tehát nem múlik el nyomtalanul, hanem bennünk él. A múlt mindig a jövő miatt értékes, és így válik emlékezetté. Gondoljunk csak elhunyt szeretteinkre! Nélkülük nincs sem jelenünk, sem jövőnk.

Befolyásolja az ünnepünket itthon a szomszédunkban zajló háború és a gazdasági nehézségek?
Számos dolog beszűkíti most az életünket, de a lényeg, vagyis Isten Fia eljövetelénekünneplése nem változik. Bármilyen körülmények között ér minket a karácsony: kórházban, börtönben, nélkülözésben, a lelkünkben akkor is lehet ünnepelni, ha megváltoznak a külső lehetőségeink. De ne feledjük, a karácsonyban a legszebb az, hogy ez az ünnep kommunikatív jellegű, vagyis: adunk és kapunk. Imádkozzunk azokért, akiknek nincs fedél a fejük felett, szétlőtték a házukat, elvesztették a szeretteiket! Tegyünk azokért valamit, akiknek elkellett hagyniuk otthonukat! Az igazi otthonunk azonban Isten mellett van, és az imádságainkban mi, „szétszórt bolyongók”, együtt vagyunk Isten színe előtt.

Mi a tapasztalata, közelebb viszi Istenhez az embereket, ha nehézségben élnek?
Vannak, akik közelebb kerülnek ilyenkor az Úrhoz, de nem lehet általánosítani. A nyomorúság az embert megtanítja imádkozni és káromkodni is. Mind a kettőre van példa.

Pál apostol azt mondja, hogy mindenki tud imádkozni, mégsem tudjuk, hogyan kell.
Pál apostol arról beszél, hogy az Isten Szentlelke tanít meg bennünket imádkozni, tehát nem magunktól tudunk. Nem aza fontos, hogy szép szavakat mondjunk, hiszen előfordul, hogy maga a létünk, a helyzetünk is mély könyörgés Istenhez. Egy gyülekezeti tagunk egy súlyos balesetben elveszítette a beszélőképességét. A kórházi ágyon fekve a logopédustól azt kérte, hogy elsőként a Miatyánkra tanítsa meg. Az imádságban önmagunkat is az Úr elé tudjuk vinni. Az egyetlen önértelmezésikeret az Isten előtti lét.

Milyen általános érvényű üzenetet lehetne megfogalmazni adventben a világ számára? Hiszen ilyenkor jobban fókuszba kerülnek az egyházak is.
Minden lelkipásztornak életfeladata, hogy a legfontosabbat elmondja, az örömhírt, mivel ma egyre több ember tud egyre kevesebbet Krisztusról. Úgy látom, az ünnepeink lehetőségek, vagyis az egyház az ünnepei révén tudatosíthatja a legtöbb hitismeretet. Persze, ezzel elméleti ismereteket szerzünk, hiszen ünnepről van szó. Ennek ellenére a keresztyén ünnepek világítótornyok. Sokan vannak, akik csak ünnepkor mennek el a templomba, mi, lelkipásztorok pedig sosem tudhatjuk, hogy ki az, aki először hall minket, és ki az, aki utoljára. Az ünnepeink a teremtett világ jelképei is. A keresztyénség egy bölcsővel kezdődik, anagypéntek a halálról szól, a húsvét a föltámadásról, majd következik a mennybemenetel. Ezek mindegyike JézusKrisztuséletét foglalja egybe, de egyúttal azért is fontosak, mert az emberéletalapvető állomásait is jelzik. Vagyis emlékeztetőjelek, amelyek életünk alapvetőkérdéseit teszik fel, és az evangéliumalapján kereshetjük ezekre a választ.

Professzor úr, hogyan készül a karácsonyra?
Márta és Mária jól ismert történetében mostanában új vonás lett fontossá számomra. Az, hogy nemigen kell szembeállítani a történetbeli aktív, szorgalmas Márta-típusú keresztyéneket a Jézus lábához kuporodó, őt hallgató, szemlélődőMáriákkal. Mindez egy ember életében is megvalósulhat úgy, hogy egy szorgalmasélet után több idő marad a hallgatásra, az odafigyelésre, a szemlélődésre. Hetvenéveselmúltam, és az én életemben is változás következett be. Eddig mindig gyülekezeti szolgálatban voltam, most pedig több időm maradt mások igehirdetésének hallgatására. Az ünnepre hangolódásban mindig segítenek a gyönyörű adventi énekeink, amelyek kifejezően megfogalmazzák mindazt, amit az ember csak akadozva tud elmondani.