Az éneklés kétszeres imádság

Az első kérdés hadd kapcsolódjék az interjúnkat megelőző pátyi bibliaóra gazdag mondanivalójához – ha már részt vehettem rajta. Ákán ugyebár lopott a jerikói hadizsákmányból, amelyet Isten magának tartott fenn. Így Izráel serege nem tudott megállni a későbbi ellenséggel szemben. De vajon jobbak vagyunk-e mi, Isten egyháza, például amikor saját magunkat ellopjuk az ő atyai hatóköréből, formáló szeretete alól?

Ahogy a bibliaórán mondtam: Isten világosan szól az ő egyházának minden tagjához az Igén keresztül. Ákán tudta, mit vár tőle Isten, ennek ellenére a kísértésnek engedve bűnt követett el. Mi keresztyénként akkor cselekszünk helyesen, ha nem tűrjük meg a bűnt magunkban, és nem teszünk úgy ilyenkor, mintha minden rendben lenne. A megtűrt bűn az egész közösségre hatással van, hiszen rossz példa mások előtt. Józsué csaló harcosa, Ákán későn jutott el a beismerésig és bűnvallásig, holott kapott haladékot Istentől – így már nem kerülhette el a rettenetes retorziót. Mi, akik már tudjuk, hogy Jézus Krisztus kapta helyettünk a büntetést, vigyázzunk, hogy ne éljünk vissza a kegyelemmel!

Ön mikor ismerte fel a bűnkérdés, illetve a megváltás jelentőségét a személyes életére nézve?

Édesapám lelkész volt, szüleimtől jó példát láttam magam előtt, az Ige légkörében éltem. Jóllehet gyerekként nagy bibliaismereti tudásra tehettem szert, és az elméletét szinte mindennek ismertem, az életem nem volt az Úré. Hiába tudtam, hogy értem is meghalt a kereszten, az is kellett, hogy a saját bűneimet meglássam. Ez tizenkét éves koromban történt meg…

Azt gondoltam volna, hogy felnőttkorának egyik esztendejét említi megtérése időpontjaként. Ezek szerint koraérett gyermek volt?

Nem így mondanám. Egyszerűen ekkor tudtam igent mondani Isten megszólító szavára. Hadd tegyem hozzá, nem szabad kétségbe vonni a még ennél is korábbi, gyermekkori megtérések jelentőségét sem. Jézus is beszél gyermeki hitről, hogy csak egy példát említsek: „Aki megbotránkoztat egyet is e kicsinyek közül, akik hisznek bennem...” Tehát hitre juthatnak a gyermekek.

Ma sokakban hat a liberális gyereknevelés egyik dogmája: a gyerek, ha felnő, majd maga eldönti, akar-e vallásos lenni vagy sem.

A gyermekek sokkal fogékonyabbak a hitre – Jézus példaként is állítja őket elénk. Ha már egy gyermek is hihet Jézusban, ne mondjuk azt, hogy csak felnőttkorban foglalkozzon ezzel! Neki ugyanúgy szüksége van lelki táplálékra, mint a felnőtteknek. De az is előfordul, hogy a gyermekkorban elhintett Ige csak később érik be. Ez egyébként áll az egyházi énekek tanítására is. Én magam gyermekként rengeteg, felnőtt hívőknek szóló éneket megtanultam még iskoláskorom előtt. Nem értettem a szövegüket, de utólag hálát adok értük, mert egy-egy megfelelő későbbi pillanatban elém jöttek, és megerősítettek a hit útján. Merem mondani, hogy nyugodtan tanítsuk meg kicsinyeinknek azokat az énekeket is, amelyeket még nem értenek, számítva arra, hogy később rácsodálkoznak a mondanivalójára.

Azt, hogy ez lehetséges, én is alá tudom támasztani. Egyházi általános iskolába járó harmadikos kislányom otthon is lelkesen fújja a legnehezebbnek gondolt genfi zsoltárokat is. A hittanára tanította.

Ezt örömmel hallom. Azért tartják az emberek nehéznek a zsoltárokat, mert nem gyerekkorukban tanulták meg őket. Egyházzenészként több, egyházi iskolahálózatunknak szervezett zsoltáréneklő versenyen zsűriztem. Ezek a maguk nemében egyedülállók országunkban. Csengő gyerekhangon, gyönyörűen szólalnak meg ott ezek a zsoltárok. Aki még nem hallott ilyet, ajánlom, hogy menjen el egyszer.

Még legyen szó egyházzenéről, de előbb térjünk vissza az újonnan születéshez! Az öné hol történt?

Egy ifjúsági csendeshéten – Bükkszentkereszten – szólított meg Isten egészen személyesen. Azon a héten éppen az etióp kincstárnok megtéréséről volt szó. Fülöp Jézusról beszélt neki Ézsaiás próféciáján keresztül, és szívének, elméjének megújulásakor az udvari főember egy kérdést tett fel Fülöpnek: „Mi gátol, hogy megkeresztelkedjem?” Ezt a „mi gátol”-t én ott, akkor magamra vonatkoztattam, megláttam, hogy a bűneim jelentik a gátat. Egy akkori lelki beszélgetés végén egészen igent mondtam Jézus hívására.

Más gyermek, más ember lett?

Bizonyára igen, de ennek a gyümölcseit mások láthatták. Mindenesetre nekem attól kezdve fontosabb lett, hogy döntéseim előtt kérdezzem meg Istent. Így történt a pályaválasztásom is. Jó matekos voltam, versenyekre jártam, nem volt magától értetődő, hogy édesapám példájára lelkész legyek. De akkorra, nyolcadikos koromra én már kaptam olyan verset a Szentírásból, amely a lelkészi pálya felé indított. „Íme, az én igémet adom a te szádba” – hangzott az Úr szava Jeremiás elhívásánál. Ekkor nekem már egyértelmű lett, hogy erre a pályára kell jönnöm, azzal együtt, hogy némileg beszédhibás vagyok. Ha ugyanis engem Isten lelkészként akar látni, akkor a továbbiakban ilyen hátrány mellett is erre kell készülnöm. Középiskolai tanáraim Nagykátán matematikai pályára akartak irányítani; végül elkönyvelték, hogy a szentmártonkátai lelkész gyermekeként kivédhetetlen szülői hatásról van szó. Nem az volt.

Megoszlanak a felfogások, jó-e vagy nem, ha egy lelkipásztor huzamosabb ideje van egy helyen. Mi az ön véleménye?

Esete válogatja. Csak a személyes tapasztalatomat tudom adalékul elmondani. Harmincegy éve állok a pátyi gyülekezet élén, részese lehettem a közösség külső-belső megújulási folyamatának. A hosszú magvetés ideje után hálás szívvel köszönöm Istennek, hogy a növekedést is láthatom. A mai helyzetet hangsúlyozottan áldásos időszaknak gondolom. Szinte az alapoknál kellett kezdenem a gyülekezetépítő munkát. Amikor idekerültem, első önálló lelkészi állásomba, gyér volt az istentiszteletek látogatottsága, és maga a templomépület is lepusztult állapotban volt. Valaha Füle Lajos költő végzett itt ifjúsági munkát, ennek gyümölcseként néhány ilyen régvolt ifistával tudtam először lelki kapcsolatot, szolgáló közösséget alkotni, főleg rájuk támaszkodhattam az induláskor. Később Pátyra költöztek olyan, hitben élő emberek, akik hozták magukkal azt a lelkiséget, amelyből itt még hiány volt, ők is nagy segítséget jelentettek a gyülekezetépítésben. Az agglomerációs helyzet gyakran azt eredményezi, hogy a kiköltöző – nem vártan – lelki hazára is talál, ha elvetődik a templomba. Például mert iskolás gyermekét hittanra íratta, és így a gyermeke révén ő is eljut istentiszteletre. Közben pedig a meglévő gyülekezet megtanul befogadni embereket.

Lehet mondani, hogy ébredés van Pátyon?

Folyamatosan imádkozunk ébredésért, és hálát adunk azokért, akik Jézust már befogadták az életükbe. Akik ugyanis Jézussal élnek, a gyülekezetet a családjuknak tekintik, és bevonhatóvá válnak a szolgálatba, munkatársainkká válnak. Még a Covid-járvány sem törte meg a közösség lelki építkezésének folyamatosságát. Tudjuk, hogy ezt is Istennek köszönhetjük.

Az iménti délelőtti igei alkalomra a dolgozók közül nem sokan tudnának eljönni…

No, tartunk azért még olyan hétközi alkalmat is, amely átmenet a bibliaóra és az istentisztelet között. Van továbbá házaskörünk, férfikörünk, női körünk, kismamakörünk – utóbbi kettőt a feleségem vezeti. A hónap első vasárnapján családi istentiszteletet tartunk, amikor a gyermekek nem a naggyal párhuzamos gyerekórákon vannak, hanem együtt a szüleikkel, testvéreikkel a templomban… Jelenleg – korosztály szerint – két ifjúsági csoportunk van.

Előre tervezett vagy spontán fejlemény, hogy a környező, sőt távolabbi települések ificsoportjaival közös csendesnapokat tart a pátyi református ifjúság, felváltva az érintett református gyülekezetek helyszínein?

Eleinte csak a biai ifisekkel volt közös csendesnapunk, később ez kibővült. Két hete éppen mi voltunk a házigazdái ennek az alkalomnak, nyolc gyülekezetből több mint nyolcvanan voltak együtt. Ezek a negyedéves gyülekezetközi, egész napos ifialkalmak a lelki vezetők kapcsolata és a fiatalok ismeretsége alapján gyarapodtak létszámban és váltak hagyománnyá, pár év alatt. Nagy dolog, ha a hívő vagy Istent kereső fiatalok azt élhetik át, nincsenek egyedül, se kevesen. Fontos, hogy egy-egy időszerű tematikus előadás és az ahhoz kapcsolódó beszélgetés minél többek életében hasznosuljon. Nagy öröm számomra, hogy ifiseink eljönnek a vasárnapi istentiszteletre, sőt szolgálatot is vállalnak. Jó, hogy így van, hiszen ők lehetnek a jövő gyülekezeti élet derékhada.

Miket énekelnek alkalmaikon a fiataljaik?

Nem az én közvetlen befolyásolásomra, de tudom, hogy az ifjúsági bibliaórákon nem gitáros ifjúsági dicséretek szólnak, hanem leginkább a Halleluja! című ébredési énekkönyvet használják. Ugyanakkor szívesen választják a klasszikus gyülekezeti énekeket is. Ez szerintem jele annak, hogy egyfajta mélyebb lelkiséget élnek meg. Ezzel persze nem azt mondom, hogy ne születnének manapság is jó, tartalmas és igényes ifjúsági művek, akár gitárral előadva.

Az iménti pátyi bibliaórán az új Református énekeskönyvet használták. Könnyedén vette a váltást a gyülekezet?

Sima átállás volt ez egy évvel a 2021. adventi megjelenése után. Már csak azért is, mert döntő része benne volt a korábbi, „fekete” énekeskönyvben, amely szintén jó volt. Csak a gyülekezetekben kevésbé használt énekek maradtak ki az új kötetből, cserébe azonban későbbi énekek is bekerültek az utóbbiba.

Önnek volt-e köze az új énekeskönyv tartalmának összeválogatásához?

A szerkesztésében nem vettem részt, viszont a 2012-ben megjelent, nagyalakú, barna dunamelléki énekeskönyv összeállításában közreműködtem. Annak az anyagnak a hatvan százaléka tovább él az új, központi, kék énekeskönyvben. Utóbbiban is számos szövegfordításom és egy dallamom szerepel. Van saját énekszövegem is, Sibelius Finlandiájának a fődallamára.

Ez utóbbi már eddig is népszerű volt sokfelé: „Igéddel áldj meg bennünket, Urunk...” A kisgyerekek a vasárnapi gyerekórákon pedig évtizedek óta lelkesen harsogják az ön egy másik szerzeményét: „Kis házad, földi életed, ha te nem sziklára építed, jön a szélvész és az áradat, jaj, összedönti házadat!”

Örülök, hogy ha ott él a kicsik ajkán és szívében. Ennek szövegét még huszonévesen szereztem.

A világ zeneirodalmából kiket tart megtért protestáns komponistáknak?

Nehéz ezt pár száz év távlatából megítélni, de három zeneszerző esetében megkockáztatom, hogy mélyen hívő alkotó volt: Schütz, Bach és Mendelssohn. Schütz annyira a Bibliára építette egész életművét, hogy az élete végén azt kérte, temetésén a 119. zsoltár 54. verse alapján prédikáljanak. Eszerint: „Ének volt reám nézve minden parancsolatod bújdosásom hajlékában.” (Károli-ford.) Bachhal kapcsolatban sokan tudják, hogy minden műve kéziratát a „Jj” betűpárossal kezdte, amely annyit tesz, „Jesu juva”, vagyis: Jézus, segíts! A kotta legvégén pedig az állt: SDG, amit nem kell magyarázni. De Bach újjászületettsége abból is világos a számomra, ahogy egyházzenei műveihez a Szentírást feldolgozó, megrendelt szövegeket kiválasztotta. Az akkori kor protestáns teológiai áramlatai mindegyikéből a legjobbat vette ki, nem kötelezve el magát sem a hitvallásos ortodoxia, sem mondjuk a pietizmus mellett. Egyedüli célja az volt, hogy érvényt és dicsőséget szerezzen Isten Igéjének. Az is olyan hitről árulkodik, ahogyan Mendelssohn oratóriumaiban a bibliai részeket összeválogatta, hogy nem győzöm csodálni. Zsoltárfeldolgozásai is gyönyörűek. A szöveg mélyre hatolását egyébként mind Schütz, mind Bach olyan pazar zenei megoldásokkal is elősegítette, amelyek a képiséget a muzsika eszközeivel adták vissza. „Aki magát felmagasztalja, megaláztatik, aki magát megalázza, felmagasztaltatik” – ezt Schütz fölfelé meg lefelé tartó dallamokkal fejezte ki. Ugyanígy, ha műve szövegkönyvében megjelenik egy súlyponti szó, amit meg lehet festeni zenében, azt Bach megteszi. Ha például a Szentháromság fogalma kerül elő, felbukkannak a triolák, olykor, ha a kétség fogalma is elhangzik, az egyik szólamban duolák, a másikban triolák tűnnek fel egyidejűleg… Ezzel a leleményes műgonddal is Istent dicsőítette.

Mit ajánl azoknak, akik húsvét közeledtével Bach zenéjével ismerkedve is szeretnének Istenhez közeledni?

Lehetőleg az egyik passióval kezdjék az ismerkedést. Előbb inkább a János-passióval, mert az csak kétórás, a Máté három óra terjedelmű. Talán nem dicsekvés, ha elmondom: mi itt, Pátyon évről évre meg szoktuk hallgatni Bach passióit a gyülekezettel a nagyhét előtti héten. A mű hallgatása közben a magyar szöveget kivetítve olvashatják a zenehallgatók.

Az emberek általában egyre kevesebbet énekelnek. Ám a hívő közösségek nem szégyellik a közös éneklést sem. Mi ennek a jelentősége?

Azt mondják, hogy az éneklés kétszeres imádság, mert az értelmünk és a lelkünk is részt vesz benne, amikor a szöveget dallammal együtt vesszük az ajkunkra. Úgy látom, hogy mind a saját lelki életemet, mind a gyülekezeti szolgálatomat gazdagítja, amikor az énekekkel alaposabban is foglalkozom. Ezért szívből bátorítok mindenkit: „Jöjj, mondjunk hálaszót / Hű szájjal és hű szívvel!” (RÉ 208 – régi RÉ 16)