„Hiábavaló vitákkal, ellenséges és gyanakvó szemlélettel könnyebb megmérgezni egy közösséget, mint azután helyrehozni, újjáépíteni, gyógyítani.” Galsi Árpád, a Kálvin Kiadó igazgatójának gondolatai a reformációról.
„...ne folytassanak haszontalan szóharcot a hallgatók romlására” (2Tim 2,14).
Mi a reformáció? Forradalmi, újító mozgalom? Protestálás, tiltakozás valamivel szemben? „Csak azért sem”-féle kuruckodás? Aki a reformáció korabeli történetét ismeri, könnyen rájöhet, hogy egyik sem igazán. A lázítás, rombolás vádját a reformátorok mindig visszautasították, hitvallásaikban, írásaikban és tevékenységükben egyaránt ezt igyekeztek cáfolni egy távolról sem békés és nyugodt világban. Ők az egyház és a társadalom javát, épülését, békéjét keresték és remélték az evangéliumi (újra)felismerések alapján. A reformáció ünnepéhez közeledve nekünk, akik ma keressük az evangéliumi keresztyénség megélésének és küldetésének lehetőségeit, szintén nem merülhet ki ez a törekvésünk a puszta dacban, felekezeti küzdelmekben, tiltakozásban, önmagáért való változtatásokban és átalakításokban.
Jellemző a reformáció egészére, de Kálvinra különösen is, amit az idézett újszövetségi szakasz magyarázatához fűz a reformátor: „Félre hát mindenféle spekulációval, sutba mindennel, ami nem jár semmiféle építéssel!” Kálvin egész írásmagyarázatára és teológiájára jellemző, hogy összhangban van Pál egyik gyülekezetépítési kulcsszavával: mindig arra törekedett, ami épít. Ahelyett, ami rombol, és ahelyett, ami hiábavaló, üres, puszta szócséplés.
Mi jellemzi ma egyházi életünket? Mi jellemzi tudományos életünket? Mi jellemzi a közéletet? Mi jellemzi a gyülekezeteinket, istentiszteletünket, családi és magánéletünket? Nem könnyű kérdések ezek a reformáció fényében sem, hát még a Szentírás világosságában.
A hiábavalóság, üresség, önmagáért valóság éppolyan romboló tud lenni, mint az, amikor valaki szándékosan valaminek vagy valakinek a pusztítására, rombolására törekszik. A reformáció öt évszázaddal ezelőtt segített újra megérteni az evangéliumból, hogy mindig azt kell keresnünk, ami épít. Kétségtelen: ha romos a ház, bontani és takarítani kell ahhoz, hogy azután építhessünk.
De az is kétségtelen, hogy rombolni sokkal könnyebb, mint építeni. Egy szavunkkal, át nem gondolt gesztusunkkal megbántani valakit könnyebb, mint ezer szóval és tettel helyrehozni a sérelmet. Hiábavaló vitákkal, ellenséges és gyanakvó szemlélettel könnyebb megmérgezni egy közösséget, mint azután helyrehozni, újjáépíteni, gyógyítani. Az építés közös feladatunk, közös küldetésünk. És ami több: hisszük, hogy Isten az, aki épít. Kívánjuk, hogy könyveink is ebben lehessenek segítségül.
Galsi Árpád
Az írás a Kálvin Kiadó 2012-es őszi hírlevelében jelent meg