Ahol a csillag, ott a találkozás

Viszontagságos időszak zárult le a zuglói gyülekezet életében, amikor újonnan megválasztott lelkészei, Szőke János és Noémi végre elfoglalhatták állásukat. Szamosújlakról kerültek Zuglóba. A lelkészpár a gyülekezetépítés alapkövének a gyermekmissziót tekintette, azt vallotta: a következő generáció megnyerése a legfontosabb, egyben a legjobb befektetés a gyülekezet számára.

A mindig mosolygós lelkipásztor, feleség, anya, tanár, barát pályatársai, munkatársai, barátai szerint egészen különleges, együttérző, toleráns ember volt. Talán nem véletlen az sem, hogy a hittanoktatás évében Szőke Noémi munkatársai, barátai elsőként a hittan iránti elköteleződését említik: kiemelten fontosnak tartotta ezt a területet. Szinte nincs olyan zuglói iskola, óvoda, ahol ne ismerték volna a lelkészt, s szívesen foglalkozott a konfirmandusokkal is. Szervezett hittantábort, ökumenikus imaheteket. A történelmi felekezetek lelkipásztoraival együtt is rendszeresen imádkozott a zuglói emberekért.

– A kegyesség és az oktatás nem vált el egymástól Szőke Noémi életében, megszívlelendő az az igyekezet, amellyel a gyülekezeti szolgálat mindig előbbre való volt számára, mint bármely reprezentációs vagy adminisztratív alkalom – idézi fel Hősné Buda Ágnes, a zuglói gyülekezet aktív tagja, presbitere, a gyülekezeti újság, az Örömmondó egyik munkatársa. – Noémi lelkesedését, elhivatottságát a gyerekekkel való munkában éreztem a legkiemelkedőbbnek. A gyermek-istentiszteleteken, táborokban, amelyeken én is ott voltam, minden alkalommal éreztem, hogy az összes apró részletre odafigyelve, átgondoltan szervezte, vezette ezeket az alkalmakat. Minden egyes gyermekre külön is figyelt, nemcsak a táborokban, de a hittanórán, a bibliakörökön, a civil életben is. Az volt a célja, hogy kivétel nélkül Istenhez vezesse őket.

– Amikor Jánossal idekerültek Zuglóba, az ő nyitottságuk, lelkesedésük hívta életre a gyülekezet megújulását, növekedését – emlékezik a közvetlen segítőtárs, ifj. Kovács Mihály kántor– karvezető. – Noémi munkásságának az volt a vezérfonala, hogy a gyerek sose jön egyedül: ha egyszer elérsz egy gyermeket, ő lesz a kulcs az egész családhoz. A hittanoktatásra, illetve a gyerekekkel való foglalkozásra lehetőségként tekintett, útként a gyülekezet családjainak megnyeréséhez.

– „Megújulás” – mindenképpen ezt emelném ki – mondja Nagy György András, a Budapest-Északi Református Egyházmegye presbiteri főjegyzője, az Örömmondó egyik szerkesztője. – A fiatal lelkésznő teljes lélekkel benne volt a munkában. Az én gyerekeim még egészen kicsiként, a „Báránykák körébe” kezdtek el Noémihez járni. Nemcsak a feleségem, hanem az ő édesanyja, tehát a nagymama is elkísérte őket a találkozókra, ahol Noémi a saját családi tapasztalatait megosztva az idősebb korosztályt is meg tudta szólítani – idézi fel a kezdeteket a gyülekezet presbitere.

– Ágit hallgatva nekem egy szó jutott eszembe: maximalizmus. Minden, amihez hozzákezdett, amit elvégzett, amit a gyülekezetért tett, azt száz százaléknál is jobban akarta végezni, és végezte is. Ez a gyerekkorának is tulajdonítható, hiszen felvidéki magyarként, kisebbségben, reformátusként felnőve sokszorosan is úgy érezhette, hogy neki többet kell teljesítenie, mint szlovák honfitársainak – teszi hozzá ifj. Kovács Mihály.

A Felvidéken eltöltött esztendők lelki és fizikai értelemben is az építkezés jegyében teltek a Szőke házaspár számára, volt, amikor gyülekezeti házat kellett felépíteniük, máskor meg a templom felújítása volt soron. A zuglói templom megszépítése is az ő nevükhöz fűződik. Az ő időszakuk előtt, a gyülekezet 100. évfordulóján (1993-ban) már volt egy nagy templomfelújítás, de a Szőke házaspárnak köszönhető az épület külső és belső festése, díszítése, a festett táblák, amelyek most is láthatók a szószék és az úrasztala körül, illetve az oldalfalakon és a karzatnál. Noémi menedzseralkatának köszönhetően korszerűsítették az olajkazánt, hűtő-fűtő légkondicionáló rendszer épült ki; megújult a tetőszerkezet; korszerűsödött a hangosítórendszer. Baba-mama szobát alakítottak ki, amelyet üvegfal választ el a templomtértől, így a legkisebbek szülei is részt tudnak venni az istentiszteleten. Noémi kezdeményezésére bontották két korcsoportra az ovisok és az iskolások istentiszteletét. Ezeket az összejöveteleket abban a gyülekezeti házban tartják, amely szintén megújult, sőt, az ifiseknek is lett saját termük.

Hős Levente főgondnok, aki talán a legszorosabb kapcsolatban volt a lelkészházaspárral, azt mondja, odaadó szolgálatuk által meg tudták szólítani az embereket, tovább tudták adni Isten üzenetét, az ő szeretetét. A diakóniai munkacsoportot Zuglóban Szőke Noémi kezdeményezte, és ő is szervezte meg. – A csoport nyugdíjas tagjaival közösen vitték a gyülekezeti újságot és más kiadványokat az otthon maradottaknak, így tartották a kapcsolatot azokkal, akik megfáradt egészségük miatt nem tudtak rendszeresen részt venni az istentiszteleteken.

– Minden részletre oda akart és tudott figyelni. Az Örömmondó szerkesztőbizottsági ülésein még arra is, hogy egy-egy cikkhez milyen képet lehetne hozzátenni – veszi át a szót Nagy György András. – Ha lelkészek jöttek vendégségbe, gondja volt rá, hogy az egyébként otthonról hozott recept alapján készült étel megfelelő minőségű és mennyiségű legyen. Ez olyannyira így van, hogy a mai napig emlegetik a lelkészek Noémi töltött káposztáját. Férje, János a lelki misszióban erősebb, így egészítették ki egymást, házaspárként és lelkészpárként is tudtak a gyülekezet felé fordulni – mondja a presbiter.

Ne feledkezzünk meg a kórusról sem – szól közbe Hős Levente. – Az énekkarnak a gyülekezet életében nagy hagyománya volt.

Ifj. Kovács Mihály karnagy már mesél is: – 2009-ben alakult át a gyülekezet énekkara. Noémi itt is oszlopos tag volt. A zenéhez szoros kötődése volt, zongorázott, lányát is taníttatta zongorázni. A gyülekezeti termünkben van egy – egyelőre rossz állapotú – zongora, egy hittanórán derült ki Noémi számára, hogy valahol lomtalanítottak egy ilyen értékes hangszert, amelyet mi azonnal megmentettük. Pályáztunk a felújítására, de sajnos sikertelenül, így ez még hangolásra vár, de ez is egy „Noémi-emlék” – mondja a kórusvezető.

Az életnek mennie kell tovább, a zuglói gyülekezeti élet is alkalmazkodik a változásokhoz. Hősné Buda Ágnes azt mondja, hogy mind a gyermek-istentiszteleteket, mind a tábori alkalmakat igyekeznek majd úgy szervezni, ahogy ezt a lelkésznőtől látták, tanulták. Például hogy miként lehet a gyerekeket apró kis ügyes fogásokon keresztül bevonni, hogyan lehet őket imádságra szoktatni vagy beszéltetni, „dolgoztatni” őket. Így a gyerekmisszió, amely kiemelkedően fontos volt Noémi számára, tovább tud élni. A zuglói református gyülekezet alapítványa, amely a hitoktatásban részt vevő gyermekek és a konfirmált fiatalok hitmélyítő programjait támogatja, valamint segíti a gyülekezethez tartozó időseket, most felveszi Szőke Noémi nevét.

Mi az a legfontosabb gondolat, amelyet feltétlenül magukkal visznek az egyéni életükben is? – kérdezem mintegy búcsúzásként a zuglói gyülekezet aktív tagjait.

– Kántorként én szoktam orgonálni a templomban, de szombati esküvőket nem vállaltam. Noémi felhívott egy alkalommal, hogy lenne két esküvő szombaton. Ez körülbelül három nappal azelőtt volt, hogy bement a kórházba, bár ezt akkor én még nem tudtam, első körben nem vállaltam el a felkérést, majd mégis igent mondtam, aminek Noémi nagyon örült – idézi fel ifj. Kovács Mihály kórusvezető. – A második esküvőn már láttam rajta, hogy fizikailag nehezére esik a szertartás, de lelkesen adta össze az ifjú párt. Én ezt a fajta kedvességét fogom magammal vinni, azt a nyitottságot, amelyet mindannyian becsültünk benne. Noémival szerveztünk egy felvidéki utat 2020 májusában, a férjével szerették volna megmutatni nekünk a bodrogközi falvakat, Kassát, meg azt a régiót, ahol felnőttek. Aztán jött a járvány. Egész életemben sajnálni fogom, hogy ez a túra elmaradt.

– Noémi családjának elsősorban lelki segítségre van szüksége. Érezniük kell, hogy felerősödött a hit – mondja Nagy György András presbiter. – Nekem egy kicsit megmosolyogtató történet jutott eszembe – folytatja. – A gyerekeim a bibliakörben tanultak egy dalocskát: „Szívem csendben az Úrra figyel, ki segít...” A „báránykák” kizárólag hallás alapján tanulnak, hiszen még nem tudnak olvasni. Noémi mesélte, és az én gyerekeim is mindig mosolyogva visszatértek rá, hogy az egyik ilyen kicsi nagyon lelkesen mondta, hogy „szívem csendben az Úrra figyel, kisegér”. Noémi sokszor hangsúlyozta, hogy nekünk felnőttként is ilyen nyitott szívvel kell az Úrra figyelnünk. De ne akarjuk a Szentírásban leírtakat a mi világunkhoz igazítani, halljuk meg azt, ami az Igében írva van. Ez volt az egyik legfontosabb üzenete a lelkésznő prédikációinak is. Nagyon fontos – amit lehet, hogy mi már természetesnek vettünk, s amit sokan leírtak a gyászeset kapcsán –, hogy mosolygós lelkész volt. Így képviselte az egyházat, a hitet, önmagát: mosolygósan.