„Az ember nem tudja önmagát kihúzni hajánál fogva a mocsárból. Ami az embernek lehetetlen, az az Istennek lehetséges” – olvasható Literáty Zoltán igehirdetésében. Az adós szolga Máté evangéliumában olvasható történetével nemcsak az pénzügyi adósságokkal járó adóslét elviselhetetlen voltára mutat rá, de arra is: az embernek semmi esélye sincs törleszteni Isten előtti adósságát.
Máté 18,21-27
23Ezért hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki számadást akart tartani szolgáival. 24Amikor hozzákezdett, vittek eléje egy szolgát, aki tízezer talentummal volt adósa. 25Mivel nem volt miből fizetnie, megparancsolta az úr, hogy adják el őt és feleségét, gyermekeit és mindenét, amije van, és fizessen. 26A szolga erre leborult előtte, és így esedezett: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked. 27Az úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát.
Az alapige egy hosszabb történet részlete, melynek fő (etikai) üzenete a megbocsátásról szól, de jelen esetben csak azt fogjuk megnézni, hogy mihez is hasonló a mennyek országa, illetve hol hordozza ez magában a reformáció főüzenetét.
A történet egyik elemét nagyon sokáig nem értettem. Hogy lehet az, hogy valaki olyan adósságba kerül, amit nem tud kifizetni. Sokáig úgy gondoltam, hogy léhűtő, meggondolatlan emberről lehet szó, aki mindig kért egy keveset, s a sok kicsiből aztán olyan szintre halmozódott az adóssága, amely aztán maga alá temette az adóst. De még ez a megközelítés sem állta meg a helyét, hiszen ki az a hitelező, aki képes egy megbízhatatlan embernek újra és újra hitelt adni.
A történet megértését számomra tulajdonképpen az segítette, hogy ez a történet napjainkban újrajátszódik. Társadalmi szinten az elmúlt években, hónapokban másról sem hallunk, mint hogy tisztes, megbízható és hitelképes családok adóssága egyik napról a másikra hirtelen megnő. Igen, tudjuk mindnyájan, a devizahitelezésről van szó. A deviza-forint akár csekélyszintű értékkülönbség változása is magas (több milliós) összegeknél hatalmas, szinte visszafizethetetlen különbséget eredményezhet. Így már könnyen érthetővé vált számomra, milyen adósság ez itt a történetben, amelyet ha megfontoltan és alaposan utánajárva is vesz fel az ember, de mégis képes olyan szinten változni, hogy meghaladja az adós képességét.
Jézus példázatai mindig hétköznapi hasonlatokat, analógiákat vettek alapul. Nekünk ezeket a hétköznapi kontextusokat sokszor meg kell magyaráznunk egy-egy igehirdetés kezdetén, hogy értsük a főüzenetet. Nagyon ritka az a kontextus, amely nemcsak Jézus idejében, de ma is ugyanúgy alakul, és az üzenet könnyen megtalálja benne a helyét.
A kontextus pedig ez: sok ember tud együtt érezni ma ezzel az adóssal, akinek nincs menekvése, nincs kilátása, akit maga alá temetett az adóssága. Ez a pszichikai állapot egy gyilkos állapot. A rettegés, a félelem, az aggódás megemészti a lelket. Elviselhetetlen teherként nehezül rá nemcsak egyéni életekre, de családokra, házastársakra, gyermekekre, szülőkre egyaránt. Mennyire kifejező itt a Biblia! Nemcsak az adós családfő kerül rabszolgaságba, hanem vele együtt az egész családja is. S mennyire jól fejezi ki ez a kép a mai állapotokat is! Hadd érzékeltessem ezt egy példával. Kb. bő egy évtizede történt, amikor ösztöndíjas évem során egyik ismerősöm Észak-Írországban megmutatta nekem otthonát. Ő akkor fejezte be a teológiai tanulmányait és éppen akkor kötött házasságot is. Az otthonuk rendkívül pazar volt, sok 30 év alatt karrierje csúcsára jutott magyarországi vezető ember is megirigyelte volna. Kérdeztem az ismerősömet, hogyan tudták ezt megoldani pályájuk kezdetén, szülői segítséggel? S akkor hívta fel a figyelmemet arra, hogy mindez hitelből történt, viszont cserébe a következő 30 esztendőben fizetésük nagy részét egy banknak fogják majd utalni. Azaz elkötelezettekké váltak egy pénzintézménnyel szemben. Innentől fogva nem voltak szabadok, mert kötelezettségeik voltak. S ezt tetézte még elmesélésük alapján az a pszichikai teher is, ami az esetleges egészségügyi okok miatt való munkaképtelenségtől való félelem jelentett. Mi lesz, ha közbejön valami, és nem tudnak törleszteni.
Nos, ez a teher ma sok magyar család vállát nyomja. A gondolatok csak az adósság körül forognak. Igyekszik az érintett ember valami megoldást találni, de minden megoldási kísérlet megbukik valahol. Hiába a kapcsolatrendszer, hiába minden megmozgatható szalmaszál, a helyzet menthetetlen. Az ember cselekvésképtelen, s ennek eredménye a teljes összeomlás.
Elszámolni pedig szükséges. Nem lehet elkerülni. A történetben a király, mai helyzetünkben a bank az utolsó fillérig pontosan könyörtelenül, feketén-fehéren kimutatja az adósságunkat. Igaz, a bibliai történet eltúlzott értéket említ, mert a teológiai üzenet szempontjából azt kívánja kifejezni, hogy az embernek semmi esélye sincs törleszteni Isten előtti adósságát. (Tízezer talentum ma több milliárdnyi forintnak felelne meg.)
A Biblia nem csupán itt, de nagyon sok más helyen is kifejezi azt a gondolatot, hogy az ember nem tudja önmagát kihúzni hajánál fogva a mocsárból. A gazdag ifjú története végkicsengése is ugyanez: az embernek lehetetlen, az Istennek lehetséges. Vagy ha Jézus etikai intelmeit nézzük meg szintén a Mt 18,6 és következő versekben, ugyanazt látjuk, mi emberek tehetetlenek vagyunk. S ez az üzenet már a lelki teljesítményünkre vonatkozik. A totális eladósodottság és az ahhoz fűződő pszichikai állapot csupán képi eszköz arra nézve, hogy megértsük: tehetetlenek vagyunk Isten előtt, amikor el kell számolni. Márpedig el kell számolni.
De a történet fő üzenete mégsem az, hogy az ember tehetetlen (holott ez nagy igazság), hanem az, hogy az Isten tehetős (és ez még nagyobb igazság). Ami az embernek lehetetlen, az az Istennek lehetséges.
Visszatérve a bibliai történet részletéhez. Ennek az embernek egyetlen lehetősége mégis maradt: könyörögni kezd. Esedezik. Egy kis haladékért. Egy kis időért még. Hátha bejön majd valamelyik megoldási kísérlet, hátha valami történik. Nem igazán reális a kérés, de hát nincs más lehetősége. Tulajdonképpen egyetlen gondolatot kell itt megfogalmazni. Esedezik a királyhoz, mert látja, hogy minden más lehetőségen túl van már.
Az üzenet síkján ez azt jelenti, hogy senki más nem fordul oda Istenhez, senki nem borul le előtte esedezni, csakis az, aki felismeri és belátja, nincs tovább. Nem tudja másképp elintézni Istennel szemben fennálló adósságát. Ez a felismerés az önismeret első nagy lépése.
De álljunk itt meg egy pillanatra és nézzük meg, miért nevezi az Írás az embert Isten adósának. A Biblia és a Biblia alapján a Heidelbergi Káté úgy fogalmaz, hogy az ember születésétől kezdve halmozza adósságát az Istennel szemben. Az emberi természetünket a Biblia bűnös természetnek nevezi, amit nem csupán erkölcsi értelemben kell megragadni, hanem sokkal inkább egzisztenciális értelemben. Az ember alapvető motivációi alapján szembemegy Isten akaratával (engedetlen az Bibliában leírtakkal szemben), sőt napról-napra csak szaporítja a bűnt. Nemcsak az Ószövetség metaforikus nyelve nevezi ezt a bűnös életet eladósodott életnek, hanem a germán nyelvekben is felfedezhető ez a jelentés (a bűn valaminek a hiánya), illetve magyar nyelvünkben is megtalálható ez a jelentéshalmaz a vétek szóban. A vétek szó gyökere a véteni, elvéteni, elvesztegetni, elmulasztani szóhoz kapcsolódik. Az elvétett szavak, tettek, cselekedetek egyfajta adósságunkat képezik Istennel és emberrel szemben. (A történet egésze a megbocsátásról szól. Sok vétek van, amelyekkel sérelmeket okozunk, és amelyekkel mások bennünket sebeznek meg.) Ezek mind-mind olyan adósságok, amelyeket törlesztenünk kellene. (Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt. Rm 8,13) S mivel nemhogy törleszteni nem tudunk, de egyre csak szaporítjuk ezeket a vétségeket, a lelkiismeret kénytelen belátni, hogy nincs kiút, Isten előtt mérhetetlenül eladósodtunk. (Ezért szerepel itt a példázatban egy eltúlzott összeg.) Nem lenne elegendő ez az élet sem a törlesztésre. Ebben az érelemben tehát nem csupán a gazdasági értelemben eladósodott emberek a megszólítottak, hanem mindenki, aki lelkiismeretileg átéli és átérzi, hogy túl sok mulasztása van Istennel szemben.
Mindezek után pedig következik az evangélium. A király megszánta – olvassuk az igében.
S itt van az a fordulópont, amely Jézus példázatait jellemzi. Az Isten országa más, mint az ember országa, azaz az Isten úrsága (uralkodása) nem olyan, mint az ember úrsága (uralkodása). Ha van attól hihetetlenebb dolog a világon, hogy valaki képes ilyen mérhetetlen nagy adósságot felhalmozni (az ember), akkor az az, hogy létezik valaki, aki erről a jogos részéről csak azért, mert megszánja a bajba jutottat, képes lemondani. Az evangélium tehát ez, hogy Isten nem jogszerűen behajtja rajtunk, hanem saját tehetősségét tekintve, szeretetétől indíttatva, elengedi azt a kifizethetetlen adósságot. Ezt nevezi a Biblia kegyelemnek. Ezért nem kell tenni semmit, nem kell később sem ledolgozni, nem kell utána rosszul érezzük magunkat. A kegyelem ajándék. Elfogadni vagy elutasítani lehet. Az Isten megszánja a bajba jutott, a kilátástalan, a magatehetetlen embert és cselekszik. Szól és elengedi az adósságot. Ebben különbözik az Isten úrsága az ember úrságától. Az Isten szereti az embert és kegyelmes hozzá.
De hogy ez a történet ne maradjon csupán egy szép kétezer éves mese, ahhoz, hogy ez valósággá váljon, ma is megélt tapasztalattá, valaminek kellett történnie. Hiszen az adósságot csak ki kell fizetnie valakinek. Mivel a bank szeretné megkapni a jussát, viszont a bajba jutott ember nem tud fizetni, ezért szükség van valakire, aki érkezik és fizet. Ő pedig Jézus volt, aki életével fizette ki mindannyiunk adósságát. A kereszthalál maga a törlesztés. Ahogy Pál fogalmaz: „Eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára.” Kol 2,14. Az átlyukasztott adóslevél képe azt jelenti, érvénytelen az adóslevelünk. Szabad emberek lehetünk.
Ahogy ez az ember a történetben a kegyelem meghirdetése után először vehetett sóhaj nélkül levegőt, először érezhette át, hogy nincs gyomorgörcse, feszült hangulata hirtelen elillant, úgy lehet miénk a bizonyosság, a meggyőződés, hogy Isten minket szeret, és drága áron fizeti ki minden adósságunkat és tesz bennünket teljesen szabad emberré.
A reformáció ezt a felismerést hozta el, hogy nem lehet Istennel kapcsolatban lenni úgy, hogy mi szeretnénk mindenképpen törleszteni (akár vezekléssel, akár búcsúcédulával stb.) Az istenkapcsolat függvénye, hogy hit által elfogadjuk az Ő kegyelmét. SOLA GRATIA és SOLA FIDE.