Titkolt gyásznak is szokták nevezni a posztabortusz-szindrómát, a terhességmegszakítás után fellépő lelki hatást, amely akár több évtized elteltével is jelentkezhet. Az érintettek legkevésbé egyházi személytől várnak segítséget érzéseik feldolgozásában. Lelkigondozói tapasztalatairól Szarka Miklós lelkipásztort, pasztorálpszichológust kérdeztük.
A művi abortusz egyik legfőbb ismérve, hogy titkosított. Milyen lelki hatásai vannak a leplezettségnek?
Végrehajtásának lelki következményéről kevés szó esik. Már a műtét elvégzése, elvégeztetése is némileg titkolt. Mivel a magzatelvételtől általában azt várják az érintett nők, párok, hogy azzal tehertől szabadulnak meg, nem gondolnak arra, hogy pszichés és szomatikus következményei is lehetnek. A művi abortusz előtti két kötelező beszélgetésen még a védőnők sem helyeznek olyan hangsúlyt a terhességmegszakítás lelki hatásainak feltárására, mint amilyen mértékben említik ennek testi következményeit. A volt kismama a magzatkivételt követően átmeneti megnyugvást érez. Úgy véli, minden problémától megszabadult, amelyet a gyermekvállalással összefüggésben látott. Majd elkezdi mérlegelni, racionalizálni az elhatározását, és felteszi a kérdést: „Miért is így döntöttem?” A rossz álmok előzetes jelei a posztabortív pszichés traumának. Ezek negatív, olykor drámai, gyakran magzatvesztéssel kapcsolatos álmok. Képsorokban éli át a történteket, mint aki hagyta, hogy megöljék a gyermekét; egészen sajátos depresszív állapot jelentkezik nála. Ez a hangulati zavar, majd lelki krízis a posztabortusz-szindróma. Bűnbakokat keres, mi vagy ki miatt vétette el a magzatát, ezt azért teszi, hogy ne kelljen szembesülnie a saját döntésével. Előfordul, hogy a párja vagy a férje is részt vállalt az elhatározásban, de általában az abortuszt átélő nő egyedül hozza meg ezt a döntést, hiszen ha ő nemet mond, nem történik meg a magzatvesztés. Miközben az okok – anyagi helyzet, érzelemszegény párkapcsolat vagy válási krízis – felett gyötrődik, egyre inkább önmagával kerül szembe, ami a posztabortív szindróma legmélyebb, infernális mélysége.
„Isten szeretetét és megbocsátását mindenki átélheti, egyetlen feltétele, hogy vallja meg a bűneit előtte. A művi abortuszra is van bűnbocsánat”
A folyamat minden abortusz után elkezdődik?
Nem, de erről nincsenek statisztikai adataink, mivel sem a családtudomány, sem a statisztikai felmérések nem foglalkoznak a kérdéssel. Az a sejtésünk a kollégákkal, hogy tíz elvégzett művi abortuszból öt-hat hölgy fog szenvedni, jut krízisbe.
Lehet-e összefüggésbe hozni a depresszióra hajlamosságot a posztabortusz-szindrómával?
Ha a személyiség pszichés alapstruktúrája depresszív, akkor mindig nagyobb a hajlam arra, hogy depresszióval reagáljon a magzatelvételre és -vesztésre. Szorongó személyiségnél szintén nagyobb az esély a posztabortív tünetekre.
Mi lenne a gyógyuláshoz vezető első lépés?
Találni egy empatikus segítő személyiséget, akinek elmondhatja az érzéseit, akivel mindezt át- és kibeszélheti. Ha elfojtja a történteket, nem verbalizálja, azzal önmagában okoz belső feszültséget. A második lépés a segítő személyiség kompetenciájától és életszemléletétől függ. Fontos, hogyan fogadja, nem mindegy, hogy csupán megérti az elhangzottakat, vagy szakemberként stratégiát is tud készíteni arra, hogyan lehet kisegíteni a magzatvesztő hölgyet a mélységből.
Halálesetről beszélünk. A gyászfeldolgozás egyik fontos lépése a koporsó fölötti megállás. Van-e lehetősége ezeknek a nőknek eltemetni a magzatukat?
A legtöbb esetben nincs. Csupán pszichés gyászfolyamatok és gyászceremóniák rendezése lehetséges. A jó segítő szakember figyel arra, hogy a búcsú a meg nem született gyermektől ceremoniálisan is megtörténjen, nyilván testi maradványok nélkül.
Szarka Miklós lelkipásztor, pasztorálpszichológus, a Református Házasság- és Családsegítő Szolgálat alapítója. Huszonöt évig volt klinikai lelkigondozó a Bethesda Gyermekkórházban, és több mint húsz éven át a védőnői hálózat munkatársa, annak éveken át továbbképzője. Számos magzat megmentésében és vállalásában volt Isten eszköze.
Abortuszon átesett nők csoportvezetőjétől hallottam, hogy a szindróma időzített bomba, akár több évtized múlva is jelentkezhet.
Ha nincs posztabortív szindróma közvetlenül a magzatvesztés után, megeshet, hogy ha az illető nő tíz-tizenöt év múlva elveszíti valamelyik szerettét vagy elválik, akkor az újabb trauma előhívja a régit, és utólag terhelődik rá a magzatvesztés fájdalma.
Minden esetben van kiút a posztabortusz-szindrómából?
Minden esetben lehetne kiút, de sajnos sokszor azért nincs, mert a magzatvesztés miatti fájdalmat lábon hordják ki az érintett nők, nem beszélnek róla. Ekkor hordozzák tovább a sérülést, amely valahol betokozódik, larválódik a személyiségben.
Mennyire vállalják a fiatalok az abortuszt a lelkigondozó előtt?
Az érintett nők a legritkább esetben fordulnak lelkigondozóhoz vagy lelkipásztorhoz, félnek az erkölcsi megbélyegzéstől, hiszen az egyház reakciója a magzat nem vállalására sokszor kimerül az ítélkezésben. Az első találkozáskor nem terhelhetjük rá mindezt teljes egészében a velünk szemben ülőre, hiszen ő maga is sejti vagy akár tudja ezt. A lelkigondozó részéről nem megbélyegzésre, hanem empátiára van szüksége, hogy a döntésével szembesülve meggyógyulhasson. Ugyanakkor, bár a lelkigondozót együttérzése teszi hitelessé a páciens számára, nem kerülheti el a bűn tematizálását.
Vannak témák, amelyekről nem lehet szószékről beszélni, ezek között sorakozik az abortusz. Móricz Zsigmond A nyáj és pásztor című publicisztikájában jól szemlélteti ezt a jelenséget. „A merénylet megtörtént. A pap valamiképpen jelezte a magzatelhajtást. A gyülekezet olyan lett, hogy már azt lehetett hinni, hogy rögtön felállanak és kimennek.” A Szentírás mennyire beszél a témáról és az érintett nők helyzetéről?
A Bibliában mindössze a betlehemi gyermekmészárlásnál olvashatunk ehhez hasonlóról, amikor Heródes elrendeli minden kétévesnél fiatalabb gyermek megölését Betlehemben, abban a reményben, hogy a születendő vagy megszületett Messiás is közöttük van, és így nem lesz konkurenciája a hatalomban. A magzatvesztés a Szentírásban nem etikai dilemma, hiszen a zsidók természetesnek tartották, hogy a gyermekáldás Isten ajándéka, viszont a „Ne ölj!” parancs a magzatot is védi.
Az embrióknak, magzatoknak van lelkük?
Nehéz kérdés. Erre sokkal okosabb, képzettebb emberek sem nagyon tudnak választ adni. A magzat a három trimeszter alatt mozgásokban fejezi ki az érzéseit, ezek a lelki jellegű reakciók azt sejtetik, hogy a magzat is pszichoszomatikus lény, és testestől-lelkestől fejlődik az anyában.
„Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké” – mondja Jézus Máté evangéliumában. Ebben az esetben van lehetőség bocsánatot kérni a meg nem született gyermektől?
Nem a meg nem született gyermektől kérünk bocsánatot, hanem az abortuszt önmagán elvégeztető nőnek kell bocsánatot kérnie Istentől és mindazoktól, akik ajándékként fogadták volna a csecsemőt. Akár a leendő nagyszülőktől, vagy attól a gyermektől, akinek egy művi abortusz miatt nem lehet testvére.
Keresztyén nőkben mi oldhatja fel a bűntudatot?
A zsoltárok könyvéből jut eszembe egy Ige: „Akik könnyezve vetettek, ujjongva fognak majd aratni.” Isten szeretetét és megbocsátását mindenki átélheti, egyetlen feltétele, hogy vallja meg a bűneit előtte. A művi abortuszra is van bűnbocsánat. Lehetséges, hogy ezt könnyebb Istentől elkérni, mint önmagának megadni. Magának megbocsátani csak akkor tud az ember, ha átélte Isten kegyelmét. Tapasztalom, hogy a pasztorális szakember érzékeli, hogy nem négyszemközt beszélget a volt gravidával, kismamával, hanem az élő Krisztus jelenlétében. És ha sikerül a páciens figyelmét Jézusra irányítani, akkor létrejön a kapcsolat az önmagát vádló nő és a Megváltó között, átélheti a kegyelmet. Ennek a legszebb példája a házasságtörő nő János evangéliumában, akinek az emberek nem bocsátottak meg, a farizeusok már készültek megkövezni, de Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!”
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!