Kiáradása után a Szentlélek Isten tetteiről sokat olvasunk. Pontosan körülírt, egyértelmű jeleket, ha úgy tetszik, „visszajelzéseket”: nyelveken szólás, prófétálás, szél, láng, megtérés, gyógyulás. Amennyit a szentírók a tetteiről leírtak, annál kevesebbet olvasunk a Szentlélek személyéről. Általában csak a nevét említik. Azt, hogy ki ő pontosan, milyen kapcsolatban áll az Atyával vagy a Fiúval, homály fedi. Elküldetett. A Szentlélek tényleges szavairól szinte semmit sem tudunk, legfeljebb arról, mit ihletett. Nem véletlen, hogy a legtöbb dogmatikai, filozófiai kérdőjel a Szentlélek személyéhez kapcsolódik, mert ő a legtitokzatosabb személye a Szentháromság Istennek. Míg az Atyát és a Fiút a szavaikból is, őt csak a tetteiből ismerjük. A hatását érezzük, ahogy a szelet. A karácsony a betlehemi csodát, a húsvét a kereszt és a nyitott sír emlékét őrzi. A pünkösdöt azonban nem tudjuk lerajzolni, ábrázolni. A világ számára is megfoghatatlan: nincs karácsonyfa vagy húsvéti nyuszi. A pünkösd a Szentlélek ünnepének különös élményét ragadja meg. A Biblia olvasására mindig úgy tekintettem, mintha „belelépnék a történelembe” a leírt tapasztalatokon keresztül. Pünkösdkor viszont megfoghatatlanok a történések: nem olvasunk se jászolról, se csörrenő harminc ezüstpénzről. Szél és láng, nyelveken szólás, megtérés.
Mi, emberek hajlamosak vagyunk kétségbeesni, ha valamit nem tudunk lerajzolni, meghatározni. Nem értjük a Szentlélek személyét, ezért ködösítjük. Vagy megpróbáljuk mégis körülírni, birtokba venni saját fogalmainkkal: a Szentlélek titok, misztikus erő.
Bár a jelekről sokszor olvasunk, mert megjelenését mindig jól körülírt csodák kísérik, a Szentlelket mégis hajlamosak vagyunk eltolni magunktól. Nem tudjuk irányítani, se megfogni, hát akkor maradjon meg titoknak. Kiszámíthatatlan, hektikus erő, ami vagy van, vagy nincs, elvégre nincs a hatalmunkban. Csakhogy a Szentlélek a hit lételeme; a megértés, a dekódolás Lelke. Sőt, még ennél sokkal több is. A Szentlélek tapasztalat, visszajelzés és pecsét a hit számára. Bár a Lélek munkáját nem ismerhetjük ki, Jézus mégis azért adta, hogy biztosítson minket Isten jelenlétéről. Ő ugyanis jól ismer minket, maga is átélte, pontosan tudja, hogy szükségünk van visszajelzésre, mert anélkül feladnánk.
Pál a Szentlélekről zálogként ír, amelyet Isten a kezünkbe adott. Az ő visszajelzése a hívő ember életében a vigasztalás, a bizonyíték, hogy „Isten nemcsak másoknak, hanem nekem is…” (HK 21.) E nélkül a visszajelzés nélkül a hit csupán emberi próbálkozás maradna, erkölcsi útmutató vagy a legrosszabb: naivitás. Az apostolok cselekedeteiben olvassuk számtalanszor, hogy a gyülekezetek növekedését Lukács a Lélek jelenlétével magyarázza. A megtéréseket, a csodákat mind-mind a Szentlélek erejének tulajdonítja. Meggyőződésem, hogy ennek nem csupán leíró jelentősége van, hanem annál jóval többről szól. Voltak ugyanis olyan közösségek is, amelyek virágoztak, de nem a Szentlélek miatt. A tévtanítókról van szó. A népszerű, könnyed és megfogható féligazság ragadós. Lélektelenül is terjed, mint a mérgező gyökér, behatol a növénybe, míg végül ki nem pusztítja azt.
Pál kérdése az efézusi János-tanítványokhoz meghökkentő: „Kaptatok-e Szentlelket, amikor hívőkké lettetek?” (ApCsel 19,2). Pál bátorsága és őszintesége mindig elgondolkodtat. Látja a tanítványok életét, látja a megszentelt életeket, a külső jegyeket, elvégre azok a tanítványok követték Jánost. Mindezek ellenére Pál hiányol valamit. Látja a megtérés gyümölcseit, mégis tudja, hogy mindez a Krisztus-hit által kapott Szentlélek nélkül csupán emberi próbálkozás marad. A Szentlélek pecsét, de nem csak a bizalom pecsétje. A Lélek visszajelzése mindazoknak szól, akiknek az élete tetszik Istennek. Visszajelzés arra nézve, hogy jó úton járunk. Hiánya ellenben figyelmeztető intés: „Kaptatok-e Szentlelket, amikor hívőkké lettetek?
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak! Keressék a templomokban és az újságárusoknál!