A városi életforma tönkreteszi a családokat és megnehezíti a férfi és női szerepek elsajátítását. A feltétel nélküli anyai elfogadás és az apák hiánya egyaránt rengeteg lelki törést okoz. Ráadásul naponta mindössze körülbelül másfél-két órában éljük a családi életünket, pedig a boldogulás kulcsát ma már nem a karrier, hanem a magánélet területén kell keresnünk. A XXI. századi férfi és női szerepekről, valamint a felvetett kihívások megoldásáról Kádár Annamária pszichológus, tréner, Csűrös-Varga Vanda református lelkipásztor, családterapeuta és Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója osztotta meg gondolatait a Reformátusok Szárszói Konferenciáján. Beszélgetőpartnerük Balázsfalvi-Ábrám Anna, a Zsinati Ifjúsági Iroda korábbi vezetője volt. Az alábbiakban a beszélgetés szerkesztett változatát olvashatják.
Balázsfalvi-Ábrám Anna: Elférfiasodó nők, elnőiesedő férfiak, kétkeresős családmodell, a szülő 1 és szülő 2 forgalmának megjelenése az anya és az apa helyett. A feminizmus, karrierizmus és még számtalan további -izmus korában lehet még férfi és női szerepekről beszélni?
Bedő Imre: A férfi és női szerepek a történelem során nem sokat változtak, a gondot a városiasodás okozza. A pénztermelés függőségében a magánélet beszorul két-három órába, a család este hét és tíz óra között kényszerül a közös életét megélni. A városi életforma ráadásul a falusival ellentétben – ahol nagymamám nem gondolkodott azon, hogy milyen szerepben főzi a töltöttkáposztát – azt üzeni, hogy ma nincs férfias szerep – például favágás, lópatkolás –, vagyis a modern férfinak meg kellene tanulnia női munkát végezni. Pedig mindössze azt kéne észrevenni, hogy – ahogy régen, úgy – ma is van egy nagy feladatkupac, amelyből a férfiaknak csak ki kéne választani a nehezebbeket, fizikailag megerőltetőbbeket, veszélyesebbeket.
Kádár Annamária: Egyre gyakrabban látom azt a családokban, hogy a szeretetet feltételhez kötik a szülők. Szeretik gyermekeiket, ha teljesít, ha ügyesen vizsgázik, ha megszerez ilyen vagy olyan minősítéseket. Egyesek már négyhónapos gyermeküket is angolra tanítják, pedig az anyai szeretetnek főként elfogadnia, befogadnia kellene, úgy szeretni, amilyenek vagyunk. Az apa szerepe a feltételes, komfortzónából kimozdító hozzáállás. Ha ez nem így van – márpedig ma sokszor nem így van –, akkor annak nagyon súlyos következményei lehetnek a későbbiek folyamán.
Csűrös-Varga Vanda: Mindenképpen szükség van rá, hogy beszéljünk férfi és női szerepekről, mivel régen a férfiak és a nők is egyszerűen belenőttek a szerepükbe, ma pedig erre már nem sokszor van lehetőség. A mai kor feladatait mindkét nem el tudja végezni, mégis szükség van arra, hogy a kapcsolatainkban férfiként és nőként tudjunk jelen lenni. A férfi legyen erős, magas, aki mellett én gyöngéd és nőies lehetek.
Bedő Imre: Teljesen egyetértek, már csak azért is, mivel a társadalom alapvető építőköve ma már nem a család. Mivel összezavarták a férfi és női szerepeket, segíteni kell a férfiaknak férfiasságuk, a nőknek pedig nőiességük felfedezésében, elsajátításában. Ebben ráadásul az apák szerepe rettentően fontos. Kutatások bizonyítják, hogy a vallásos értékeket például kevesebb mint húsz százalékban veszik át a gyermekek, ha csak az anyuka gyakorolja a hitét. Ugyanez az arány nyolcvan, nyolcvanöt százalékra emelkedik, még akkor is, ha csak az apuka gyakorolja a hitét. Ha az apa rosszul viselkedik, az kiskapu a gyermekeknek.
Balázsfalvi-Ábrám Anna: Ahogy Imre is említette, ma a család, mint egység már nincs úgy jelen az életünkben, mint rég. Mire kell figyelnünk nőként és férfiként, hogy egészséges mintákat tudjunk átadni gyermekeinknek?
Kádár Annamária: Az egyik legfontosabb dolog, hogy önazonos, hiteles életet éljünk. Emellett pedig az, hogy a szülő ne csak a tökéletes oldalát mutassa, merjen otthon sérülékeny, sebezhető lenni, merjen tévedni és ezt meg is mutatni, elismerni. Engedjük meg saját magunknak és gyermekeinknek, hogy kimutassák érzelmeiket.
Bedő Imre: A nyolcvanas években született, úgynevezett Y-generáció volt az első, amelynek életszínvonala már rosszabb volt, mint a szüleié, és ez azóta folyamatosan így van. Az emberi élet fókuszában tehát ma már nem a karriernek kell állnia, hanem a családnak, a magánéletnek. Éppen ezért ebben kellene több és jobb példát mutatnunk gyermekeinknek, ha a boldogulás kulcsát akarjuk a kezükbe adni. Legyünk ott férfiként és nőként a gyermekeink életében, mivel mindkét példára szükségük van! Különben a nagyon sokszor teljesen hamis képet mutató magazinokból, filmekből fognak tájékozódni, kialakítani maguknak a férfi- és nőképeiket. Ez pedig magas elvárású lányokat – herceget várnak fehér lovon, aki egyszerre gyengéd, erős, macsó, vicces, humoros, sokat keres és még főz, takarít, most is – és macsó vagy épp nőies vonásokkal rendelkező fiúkat – hiszen a magazinok azt üzenik, hogy a férfias vonások nem helyesek – eredményez, ami totális csőd családalapítási szempontból.
Csűrös-Varga Vanda: Ha többet kapcsolódnánk érzelmileg gyermekeinkhez és kevesebbet akarnánk őket fejleszteni, sokkal többet tudnánk adni nekik. Az is gond, hogy a férfiak sokszor nem nevelnek, mivel úgy gondolják, hogy ez a nők feladata. Pedig ha kapitányság, parancsolgatás és rendtartás helyett úgy tekintünk a nevelésre, mint jelenlétre, elérhetővé válásra, ahol a gyermek megtalál érzelmileg, ha szüksége van rá, akkor ez a tevékenység sokkal szimpatikusabb lehet mindkét nem számára.
Balázsfalvi-Ábrám Anna: Vanda, lelkipásztorként mit gondolsz, mi az egyház, a keresztyének szerepe a férfi és női szerepek formálásában?
Csűrös-Varga Vanda: Hitelesen kell működnünk és élnünk családjainkban. Képmutatás nélkül, elfogadó és működőképes közösségben. Ezzel megmutatva, hogy létezik boldog családi élet, ez nem csak valami utópisztikus fogalom.
Balázsfalvi-Ábrám Anna: Hol találhatunk hiteles férfi és női mintákat, amikből tanulhatunk?
Csűrös-Varga Vanda: A Biblia nem igazán beszél arról, hogy milyen egy tökéletes család. Sőt, inkább azt mutatja meg, hogy a hívő családokban sem feltétlenül megy mindig minden rendben. Ugyanakkor azt kimondja, hogy ha tudjuk egymást szeretni és el tudjuk fogadni, az már nagyon jó kiindulási alap.
Kádár Annamária: Én a népmeséket hoznám példának. Zseniálisan bemutatják azt, amin egy férfinak és nőnek az érési folyamat során keresztül kell mennie. Ahogy ezeket a meséket olvassuk, egyszerre vagyunk a passzív, megmentésre váró királykisasszony, az elbukó idősebbik fiú és a sikert arató legkisebb királyfi, de a hétfejű sárkány is. Ráadásul mi is rengeteg hamuba sült pogácsát – otthonról hozott örökséget – hordozunk magunkban és magunkkal. Ezekből a történetekből sokat tanulhatunk.
Bedő Imre: A Bibliában amellett, amit Vanda említett, rengeteg erkölcsi tanítás van, melyek alkalmazhatók a személyes életünkre és az együttélésre is. Azok a történetek pedig, amelyek ránk maradtak a nagyszüleinktől – a szemétkivitelnek megfeleltethető hajnali trágyakihordás az állatok alól, vagy a bevásárlás analógiájaként értelmezhető búza malomba cipelése, megőröltetése és hazahozatala – szintén sokat lehet tanulni. A lényeg, hogy ne bonyolítsuk túl. Keressük azt, hogy mivel lehetünk hasznosak a világnak és a családunknak. A többi majd jön magától.
Balázsfalvi-Ábrám Anna: Van általános igazság arra nézve, hogy mitől férfias a férfi és mitől nőies a nő?
Kádár Annamária: Szerintem ez ugyanolyan, mint a szépség. Attól függ, kit kérdezünk. Mindenkinek van egy szemüvege, amin keresztül szemléli a világot. Ettől függ, hogy mit tart férfiasnak vagy nőiesnek. Jó, ha ez a szemüveg cserélhető, módosítható.
Bedő Imre: A férfiak és a nők között vannak alapvető – hormon-, izom- és csontrendszeri, illetve kommunikációs – különbségek, amik sok mindent meghatároznak.
Csűrös-Varga Vanda: A református házassági eskü szerintem nagyon jól lefesti a legfontosabb különbségeket. A férfi azt mondja, hogy a „…nőt, akinek most a kezét fogom…”, a nő pedig azt mondja, hogy „…a férfit, akinek most kezén vagyok”. Vagyis a férfi tartja a nőt, a nő pedig gyöngéden beleteszi a kezét a másik kezébe. Ez ott szokott elcsúszni, hogy az egyenlőségre törekvés közben elfelejtjük, hogy az egyenlőséghez nem kell egyformának lennünk. Ha tudom, hogy a másik értékesnek tart, akkor merek különbözni tőle. Ha érzem, hogy támogat, elfogad, mögöttem áll, hogy az esküjét még mindig komolyan gondolja az életünk során felmerülő nehézségek ellenére is, akkor merek önmagam lenni. Ekkor tud a nőben a nő, a férfiban a férfi dominálni.
Balázsfalvi-Ábrám Anna: Személyiségfejlesztéssel – akár egyénileg is – lehet támogatni a szerepek elsajátítását?
Kádár Annamária: Nagy divat manapság a személyiségfejlesztés. A személyiség ugyanakkor fejlődik magától is, persze az elakadásoknál érdemes szakemberhez fordulni. De nem feltétlenül van erre mindenkinek szüksége. Amire viszont lenne, az az, hogy az oktatás során sokkal többet foglalkozzunk ezekkel a kérdésekkel. Hogy megtanuljuk, hol vannak a gyengeségeink, hol az erősségeink.
Bedő Imre: Egy kanapén beszélgetve a személyiségünk nem fog fejlődni. Attól, hogy megbeszéljük, hogy bátrak vagyunk, még nem leszünk azok. Ehhez helyzetek kellenek, amikbe bele kell állnunk. Például minden különösebb segítség nélkül elmenni Tibetbe, durva helyzeteket megoldani önállóan, támogatás nélkül. A szülőknek pedig ezt hagyniuk kell.
Kádár Annamária: Így van, a szülőnek el kell engedni a gyermekét, világítótoronyként kell működnie. Fontos, hogy tudja a gyermek, hogy ott vagyok, ha szüksége lenne rám, de ha nincs, akkor engedem, hogy a saját útját járja.
Szerkesztette: Szűcs Péter, fotó: Szarvas László