„A számokat is bízzuk rá az Úristenre!”

Nem lepték meg a reformátusságra vonatkozó adatok – egyebek mellett erről is beszélt a Kossuth rádióban Balog Zoltán, megjegyezve, hogy a választói névjegyzék alapján minden évben nyilvántartást vezetnek a hívek számáról: – Mi minden évben szembesülünk azzal, hogy kevesebben vagyunk, miközben vannak növekvő gyülekezeteink – fogalmazott. A nem válaszolók magas aránya ugyanakkor szomorúsággal töltötte el. A népszámlálást egyébként nem tartja hitvalló helyzetnek, hiszen nem egy közösség, hanem a számítógép előtt kellett vállalni a hitet. Kiemelte ugyanakkor, hogy ha az egyes gyülekezetek választói névjegyzékét összevetik az adott településeken mért népszámlálási adatokkal, és a különbség jelentős, akkor ott elkezdődhet egy missziói munka az emberek megszólítására.

2001-ben még a magyar lakosság háromnegyede volt vállaltan vallásos, ma viszont kevesebb mint a fele. Akkor az elmúlt húsz évben nem jó utat választottak az egyházak, köztük a református egyház is? – vetette fel a kérdést a műsorvezető, amire válaszul Balog Zoltán elmondta: nem tartja elég hatékonynak a történelmi egyházak becsatornázó képességét, de arra is felhívta a figyelmet, hogy ha csak a válaszolókat nézzük, akkor a vallásosok aránya alig csökkent. – Az emberekben mindig volt, mindig lesz igény hitre, igény arra, hogy az életüket egy biztonságos keretben lássák, igény arra, hogy hihessenek valamiben. A mi felelősségünk az, hogy nálunk találnak-e élő vizet, igazi lelki táplálékot, igazi válaszokat a kérdéseikre, vagy pedig másutt keresnek – mondta.

Az interjúban szóba került az egyház közéleti felelőssége is. Ezzel kapcsolatban a püspök úgy vélte, hogy az egyháznak akkor kell megszólalnia a közéletben – akár helyi vagy Kárpát-medencei szinten is –, ha az erkölcsi elvek úgy sérülnek, hogy az az egész közösségre károsan hat. A műsorvezető utalt arra is, hogy sokan a „politikai keresztyénség” bukását látják a népszámlálási adatokban, amire válaszul a Zsinat lelkészi elnöke nagyon vékonynak nevezte azt a réteget, amelyet érint a „politikai keresztyénség” kérdése. – Azokat, akik az újságokat olvassák, azokat, akik az egyházat semmilyen más szempontból nem tudják megítélni, csak hogy szereti-e a kormányt, vagy nem szereti, utálja-e a kormányt, vagy nem utálja, kiad-e olyan politikai nyilatkozatokat, amiket elvár tőle egyik vagy másik oldal, hogy ezt ítélje el, azt ítélje el, itt emelje fel a hangját – sorolta. – Azokat, akik az egyházon belül vannak – folytatta – kevésbé érdekli, hogy az egyház milyen politikai nyilatkozatokat tesz. Az érdekli őket, hogy kapnak-e valóságos válaszokat, támaszt az életkérdéseikre, amelyek az életet és a halált, a boldogságot, a gyermekeiket, a szeretteiket érintik. A „politikai keresztyénség” kérdése egy szűk, az egyházat inkább kívülről szemlélő, és belülről, az egyház valóságos életét kevésbé ismerő társaságot foglalkoztat – szögezte le a püspök.

Balog Zoltán szerint minden lelkipásztornak és közösségnek saját magának kell válaszolni arra, kapnak-e a hívek releváns válaszokat az életkérdéseikre. – A személyes, ember-ember viszonyban, lelkipásztor-hívő viszonyban dől el, hogy hitelesek-e a válaszaink vagy sem, és ott, ahol élő közösségben tartják meg azokat az embereket, akiknek életkérdéseik vannak. Hadd mondjam – Istennek hálát adva –, hogy rengeteg ilyen élő közösséggel találkozom egyházunkon belül és kívül – jegyezte meg.

A beszélgetésben felvetődött, hogy egyesek szerint a „népegyház” lemorzsolódik, és a „hitvalló egyház” időszaka jött el. Erre reagálva a püspök óvatosságra intett a címkék használatával kapcsolatban, még ha a szélek töredeznek is. Azt mondta: ő szeretne megmaradni a Jézus Krisztus egyháza definíciónál. Úgy fogalmazott, hogy mi mindig a nép egyháza leszünk, Isten népének az egyháza, akkor is, ha hárman maradunk. Beszélt arról is, hogy visszaszorulóban van az a fajta tradicionális kötődés, amelynek az az alapja, hogy a szülők, a család a gyökerei révén azért mégiscsak református. Emellett azonban – tette hozzá – erősödik azoknak a tudatossága, akik valóban gyakorolják a hitüket, illetve egyre bátrabban vállalnak szolgálatot is az egyházban.

Az egyház küldetését a püspök koncentrikus körökben képzeli el: – Egyházként először azokért vagyunk felelősek, akik a gyülekezetekbe járnak, utána jönnek azok, akik úgymond névlegesen reformátusok, majd azok, akik már névlegesen sem azok, de valahol az emlékeik között ott van, hogy tulajdonképpen reformátusok lennének. Kiterjesztve azonban elmondható, hogy minden ember felé szól a küldetésünk – mondta. Elhangzott az is, hogy az intézményrendszeren keresztül egyre több olyan ember kerül kapcsolatba az egyházzal, akiknek semmilyen családi kötődésük nincs a reformátussághoz, de felismerik, hogy van itt egy közösség, amihez jó lenne tartozni. – Amikor megpróbálnak beépülni az egyházba, akkor felmerül a kérdés, hogy mibe is próbálnak integrálódni, mit is jelent reformátusnak lenni, illetve mit jelentenek a szokások és a hagyományok a XXI. században – fogalmazott.

A hagyományos keretek kérdésénél maradva a püspök elárulta: szerinte is el kell jutni a formák átgondolásához, nem ez azonban az első lépés. Nem tekinti például megoldásnak, hogy gyorsan új, vonzóbbnak vagy érdekesebbnek tűnő formákat keressenek, ha úgy érzik, nem tudják megszólítani a fiatalokat. Bár – jegyezte meg ezzel kapcsolatban – éppen a 10–19 évesek körében nőtt a reformátusok aránya. – Nem így kezdődik ez a folyamat, hanem úgy, hogy életsegítséget akarunk adni, találkozunk fiatalokkal, akiknek életkérdéseik vannak, és segítséget adunk nekik, nem mindig válaszokat – magyarázta.

Az interjú végén – visszakanyarodva a népszámlálás számadataihoz – Balog Zoltán úgy fogalmazott: többet ér ötven hiteles református keresztyén, aki vonzóvá teszi Krisztus szeretetét, mint ötszáz hiteltelen, aki elriasztja az egyházi közösségtől és talán Istentől is azokat, akik körülötte vannak. Hangsúlyozta, hogy nem szeretné, ha „áldozatul esnénk a számoknak”. – Amennyiben valaki tisztességgel, becsülettel, Isten előtti önvizsgálattal végezte eddig is a szolgálatát, az ne érezze úgy, hogy ő alkalmatlan, elrontotta! – nyomatékosította.

A műsorban megszólalt Duráczky Bálint szociológus is. A szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy a felekezeti hovatartozás „nem egy bináris kérdés”. Sokan nem biztosak benne, hogy tartoznak-e valahová. Példaként említette azokat, akiket gyermekkorukban megkereszteltek, de azóta nem járnak templomba. Kitért arra is, hogy a lakosság csaknem fele nem válaszolt a vallásfelekezeti hovatartozás kérdésére, feltehetően nem csak azért, mert nem tartozik egy közösséghez sem, hanem mert úgy érezte, hogy nem akarja a Központi Statisztikai Hivatal „orrára kötni” ezt az információt. Hangsúlyozta, hogy a népszámlálás adatait is ezen tények fényében kell értelmezni.

Duráczky Bálint szerint egyébként „semmi meglepő nincs abban, hogy visszaesik a reformátusok vagy bármelyik történelmi felekezet létszáma. – Aki ilyenkor meglepődésről beszél, az vagy okkal teszi, vagy naivitásból, de akinek hétköznapi tapasztalata van, az természetesnek látja – jelentette ki.

Érdekesség, hogy az 50 és 59 év közötti korcsoportban köszön vissza a társadalmi átlag: ez az a korosztály, amelyik pont annyira vallásos, mint a teljes társadalom. Ez azt jelenti, hogy az ennél idősebbek körében jellemzően több a református, és minél fiatalabb korosztályt nézünk, annál alacsonyabb lesz a reformátusok aránya. Ez alól kivételt jelent a 10 és 19 év közötti korcsoport, ahol egy picit megugrik ez az arány. Sokak szerint a felekezeti oktatás a jelenség oka, azonban több tanulmány is igazolja, hogy ebben a korban sokkal nagyobb a vallások iránti nyitottság.

A területi megoszlást illetően kijelenthető, hogy minél kisebb települést nézünk, annál nagyobb a történelmi felekezethez tartozók aránya. Így van ez a reformátusok esetén is: a megyei jogú városokban és a kistelepüléseken kiugró, a városokban és a fővárosban pedig alacsonyabb a reformátusok részesedése – magyarázta a szociológus.