A presbiteri szolgálat nem egy a sok feladat közül, hanem az első

Miért fontos az egyház életében a presbiterválasztás?
Református egyházunk szervezetében két alapvető tisztségben végzik a közvetlen szolgálatukat az egyháztagok, az egyik a lelkészi kar, a másik a presbiteri kar. Ebből következően mind a lelkész-, mind a presbiterválasztás különleges esemény a gyülekezet életében. Gyülekezete válogatja, hogy lelkészválasztásra milyen időközönként kerül sor, de presbitereket hatévente választanak, és a döntés jelentősen meghatározza a közösség életét az adott ciklusra.

Mi a presbitérium legfontosabb feladata?
Hajlamosak vagyunk abba a hibába esni, hogy a presbitériumot egy adminisztratív döntéshozó szervnek tekintjük, amelynek évente el kell fogadnia a költségvetést, meg frissítenie kell a választói névjegyzéket. A megújuló presbiteri szövetségben azonban mi azt gondoljuk, hogy a presbitériumnak is, mint minden egyháztagnak, a legfontosabb feladata a missziói parancs betöltése: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet...” (Mt 28,19) Lehetővé tenni minden ember számára, aki az adott településen él, akivel találkoznak, hogy halljon Krisztusról, halljon az örömhírről, halljon arról, hogy nincs mindennek vége ezen a világon a testi halálunkkal, és ezzel legyen lehetősége Krisztus mellett dönteni.

És ehhez képest mi az, ami kitölti a presbiter idejének nagy részét?
Jó lenne, ha a fentiek miatt az imádság lenne, de sajnos általában gyülekezeti programok szervezése és a gazdálkodási döntések meghozatala tölti ki az ideje nagy részét. Ettől kellene elszakadnunk. Értsük meg, hogy a presbitérium sokkal több!

Kiből lesz jó presbiter?
Itt is van egy nagy csapda, vagyis rögtön kettő. Az első, amibe beleeshetünk, az az, hogy azokat választjuk presbiterekké, akik szolgálatot végeznek a gyülekezetben. Ez teljes félreértése a református kegyességünknek, hiszen a mi hitvallásunk szerint minden Krisztushoz tartozó embernek szolgálatot is kell végeznie. Tehát nem lehet az a paraméter, hogy akik szolgálnak, azok legyenek presbiterek. A másik csapda, hogy megpróbálunk mindenféle szakmának, szakterületnek képviseletet adni a presbitériumban. De egy presbiternek szaktudástól függetlenül minden ügyben véleményt kell nyilvánítania, és szavaznia kell. Azt keresse meg a gyülekezet közössége, hogy a gyülekezetben kiknek van elhívása a presbiteri szolgálatra. Ez a szolgálat elhívás nélkül nem működik, mert akkor ez csak egy emberi igyekezet, és nagyon könnyen presztízs- vagy hatalommegközelítésű feladatvégzéssé degradálódik. Fontos megkülönböztetnünk, hogy míg a lelkészi elhívás egy egész életre szól, addig a presbiteri egy hatéves ciklusra. Minden ciklus után el kell gondolkoznia a presbiternek, hogy tart-e még az elhívása, és ehhez javaslok három kérdést mindenkinek, amit feltehet magának amellett, hogy nagyon komolyan imádságban kéri Isten akaratát.

Mi ez a három kérdés?
Az első kérdés ez: mi lesz velem, ha már nem leszek presbiter? És ha az a válasz, hogy belehalok, akkor nem szabad vállalni, mert akkor már kiestem a helyes presbiteri szerepből. A második kérdés az, hogy mi lesz a presbitériummal, ha én nem leszek tag? És ha az a válaszom, hogy tönkremegy nélkülem, akkor sem szabad vállalni a következő ciklust. Ez a két kérdés arról szól, hogy megvan-e még bennem az alázat, ami a presbiter legfontosabb tulajdonsága. A presbiternek minden egyes napon tisztában kell lennie azzal, hogy ő nem a maga ura, nem a maga eszére támaszkodik, hanem Krisztust követi, és az ő akaratát keresi. A harmadik kérdés pedig az, hogy az elmúlt két-három évben mennyire jó szívvel voltam jelen a presbiteri üléseken, tudtam-e képviselni a presbitérium döntéseit a gyülekezet közössége felé? Mert ha rendre nem értek egyet a presbitérium döntéseivel, akkor szintén nem szabad újabb ciklusra vállalnom ezt a szolgálatot, mert akkor a békességet meg fogom törni. És ha a presbitérium nem egy jól működő keresztyén közösség, akkor az az egész gyülekezetre kihat. Márpedig egy keresztyén közösségnek alapvető jellemzője a békesség és az, hogy a közösség tagjai keresztyéni szeretettel szeretik egymást.

De ez ugye nem zárja ki azt, hogy valaki a presbitériumban egyes ügyekben ne értsen egyet?
Ez nem jelenti azt, hogy mindig mindenre bólintani kellene. A kérdés az, hogy az egyet nem értés milyen gyakran fordul elő és milyen mélységű. Fontos, hogy érdemi párbeszéd, vita legyen egy döntés meghozatala előtt. A keresztyén közösséget a békesség és a szeretet mellett az őszinteségnek kell jellemeznie. Az őszinteséghez pedig a más vélemény elmondása is hozzátartozik, és adott esetben a nem szavazat is. De mindannyian tudjuk, hogy van ennek olyan mértéke is, amely már nem épít, hanem feszültséget és békétlenséget teremt. A presbiternek arra is képesnek kell lennie, hogyha kisebbségben marad, a többségi véleményt akkor is vállalja és képviseli.

Változott-e bármit a presbitérium és a presbiter szerepe akár csak az elmúlt pár évtizedben?
Sajnos nem eleget. Az a benyomásom, hogy még mindig nem elég gyülekezetben működik a presbitérium teljes felelősségű, valódi döntéshozóként. Sok közösségben a presbitérium a kötelező minimumot elvégzi ugyan, de nincs közös gondolkodás a gyülekezet építéséről. Vannak persze jó példák is, most már számosan. A balatonszárszói SDG Konferencia-központ vezetőjeként eltöltött egy évtizedben a Magyarországi Református Egyház legszebb arcát láthattam, és megtapasztalhattam, hogy nagyon sok gyülekezetben van élet, épülés és fejlődés. Létszámbeli is, de még fontosabb, hogy a hívek személyes Krisztus-kapcsolatának fejlesztésére a gyülekezet milyen lehetőségeket, milyen programokat, alkalmakat kínál.

Kisebb vagy nagyobb presbitérium?
A kérdés ravasz, mert ugye mihez képest kisebb vagy nagyobb, de alapvetően a válaszom az, hogy kisebb. A választói névjegyzék lélekszámának öt százalékánál nagyobb presbitérium indokolatlan. És nagyon nehéz is nagyobb arányban elhívott embereket találni. Egy 150-160 fős gyülekezetben ez azt jelenti, hogy nyolc presbiter plusz a lelkész. Az elég. Mert még egyszer mondom, nem azokat kell presbiterré választani, akik szolgálnak. A presbitérium feladata lehetőséget teremteni, hogy a gyülekezet minden tagja tudjon szolgálatot végezni. Ha 150 emberből 150-nek akarok feladatot adni, ahhoz kell élet, aktivitás, diakóniai munka, gyerektábor és családi tábor, ahhoz kellenek hétközi alkalmak. A missziói terv alapjait a lelkésznek kell megalkotnia és a presbitériummal jóváhagyatnia, hogy egy akarattal legyen a presbitérium egésze. Hogy mi a jó rendszer erre, az nagyon sok paramétertől függ, ezért univerzális megoldásokat erre nem lehet adni. Ezt a presbitériumnak kell a lelkész bibliai látása és szakmai felkészültsége alapján összeállított tervezet mentén megalkotnia. És dolgoznia kell a megvalósításán. Sokat.

Miért fontos az, hogy az a gyülekezeti tag is részt vegyen az egész választási folyamatban, aki a presbiteri elhívást nem érzi?
A politikai választások úgy működnek, hogy valaki jelentkezik, és megpróbálja a választóit meggyőzni arról, hogy ő a legalkalmasabb az összes jelölt közül. Ez a módszer az alázatról nem is hallott. A keresztyén közösségben viszont azt kell megkeresnünk, hogy a közösség tagjai közül Isten kit hívott el erre a feladatra. És ehhez nagyon sok imádság kell a gyülekezet egészétől. Imádságban kell elkérni azt is, hogy akkor én most kire szavazzak, vagy esetleg jelöljek-e valakit.

Milyen tanácsot adna annak, aki eljutott oda, hogy érzi az elhívást?
Az első az, hogy az én megközelítésemmel presbiternek nem lehet jelentkezni. Amíg senkinek nem jutok eszébe a gyülekezetben, hogy engem jelöljön, addig szerintem az elhívás még nem érkezett meg igazából. A másik, hogy ha már jelöltek, akkor tilos azonnal igent mondani, nagyon komolyan kell imádságban, igekeresésben kutatni azt, hogy mi legyen erre az én válaszom. Az elhívás egyik paramétere, hogy el tudom-e képzelni azt, hogy a következő hat évemben a presbiteri szolgálat nem egy a sok dolgom közül, hanem az első. Hogy ezért áldozatokat hozok szabadidőmben és a munkámban is. Hogy szabadnapokat kell rááldoznom, hogy a hobbimat háttérbe tudom-e szorítani. Én például lelkes horgász lennék, de két éve nem voltam horgászni. Az emberhalászat mellett nem jutott rá idő. A presbiteri szolgálatot a családdal is meg kell beszélni, és egyensúlyt kell találni a szolgálat és a családi jelenlét között. Ezenkívül ha az első presbiteri ciklusra kérnek fel, akkor a lelkész és a főgondnok véleményét is érdemes kikérni, és elbeszélgetni velük, milyen feladatokat tartanak fontosnak a következő hat évre, milyen feladatmegosztásban. És mondjam el én is nekik, hogy milyen elképzeléseim vannak. Ha ezek sehol sem egyeznek, és az egészben nem látom a magam helyét, akkor nem biztos, hogy nekem valóban van elhívásom.

Mit tegyen az, akinek útközben támadnak kétségei, vagy biztos magában, de végül nem választják meg presbiternek?
Isten akaratának kutatását soha nem szabad abbahagyni. A presbiterjelöltséget sem egyszer kell megimádkozni és eldönteni. Ha kétségei támadnak valakinek, menjen el a lelkészéhez és a főgondnokához, és beszéljen velük a kétségekről, és imádkozzon. Ha elmúlnak a kétségek, akkor jó, ha nem múlnak el, akkor meg vissza kell vonni a jelöltség vállalását, mert én úgy gondolom, hogy inkább ne válasszanak meg, minthogy később lemondjak. A másik esetre elmondanám, hogy a gyakorlat sajnos az, hogy egy gyülekezet örül, ha annyi jelöltet talál, ahány létszámú a presbitérium, és nem elég bátran élnek azzal a lehetőséggel sem, hogy változtathatnak a testület létszámán. De ha több jelölt van, akkor is nagyon megfontolt döntésre van szükség, hogy az adott közösség alkalmas-e arra, hogy a választási törvény által engedélyezett többes jelölés legyen-e, vagy csak annyi jelölt, ahány tagú a presbitérium, és a gyülekezet egyben szavaz róluk. A jelöltekkel is érdemes ezt megbeszélni. Örülnék, ha minden gyülekezetünkben több jelölt lenne, mint ahány hely, és ez sehol nem okozna konfliktust. De sajnos tudunk mindannyian példát arra, amikor egy többes jelölés után az az egy-két ember, aki végül nem került be a presbitériumba, iszonytató mértékben megsértődött, és a gyülekezethez tartozást, istentiszteletre járást is elkezdte hanyagolni. Ez nagy gyengeség és rendkívüli kísértés, amit muszáj Krisztusba kapaszkodva megállni és elkerülni. De akinek ez nem fér bele az elképzelésébe, az ne vállalja. Mert arra garanciát soha senki nem tud adni, hogy végül ki lesz az, akit megválasztanak, és ki az, akit nem. Én persze könnyebben beszélek erről, mert én voltam önkormányzati képviselő meg polgármester Pakson, és volt, amikor nyertem a választáson, és volt, amikor veszítettem. Sokadik alkalommal egyszerűbb kezelni, mintha életében először kerül olyan helyzetbe az ember, hogy fölkérik, jelölik, elfogadja a jelölést, és utána nem választják meg. Ezért is kell nagyon alaposan megfontolni a jelölésre adott választ.

Egyházkerületi, egyházmegyei szinten, vagy a presbiteri szövetségben tartanak-e valamilyen valamilyen képzést azoknak, akik először lesznek presbiterek?
Azt szögezzük le, hogy a presbiterválasztás és a presbiterekkel való foglalkozás a legelső szinten a gyülekezet legszemélyesebb belügye. Vannak olyan gyülekezetek, ahol programokat szerveznek már a jelölési időszak előtt a presbiterségről való beszélgetésre. Aztán, ha megvoltak a választások, akkor attól függően, hogy mekkora része cserélődött a presbitériumnak, lehet folytatni. Nagyon sok helyen van presbiteri hétvége, ott az első egy-kettő alkalommal ez kitüntetett téma lehet. És aztán van a presbiteri szövetségnek is felelőssége a képzésekben. Van két országos rendezvényünk Berekfürdőn tavasszal és Balatonszárszón ősszel, előbbin a misszió a konferencia témája, utóbbin pedig a lelkiség és az imaélet a presbitériumban. A Dunamelléki Református Egyházkerületben egynapos konferenciát tartunk, az egyházmegyék szintjén pedig alapképzéseket presbiterek számára. Ezek miatt fölösleges messzire utaztatni őket, hiszen bármely felkészült lelkipásztor tud megfelelő előadásokat tartani. Ami még fontos, az a presbiterek tájékoztatása a közegyházunkban folyó munkáról. Sokszor azt gondoljuk, hogy egy gyülekezettől iszonytató messze van a Zsinat és az ott folyó törvényhozás. Pedig nagyon gyorsan kiderülhet, hogy a mindennapjainkat érinti. Például az, hogy az egyházi alkotmányunkba most egy éve bekerült a gondozó gyülekezet, ami bármely vidéki elfogyó gyülekezetet érinthet. Intenzív kommunikációt igyekszünk most felépíteni a presbiteri szövetség tagjaival. Emellett azt is célul tűztük ki, hogy az egyházban rejtőzködő rengeteg jó gyakorlatot összegyűjtsük a honlapunkon, hogy mindenki számára elérhető programokat, módszereket lehessen belőlük kidolgozni.