A keresztyénség ideje

„Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem” (Jn 16,16). Sajátos helyzet ez. Úgy értem, ez az év eleji helyzet a még friss karácsonyi örömhír emlékével. Nemrég mi, keresztyének még arról beszéltünk, hogy eljött Isten a Földre Jézus Krisztusban, s ezzel az ember számára kinyílt a végső, üdvösséges jövő távlata. De most már új évet kezdtünk. Igaz, vannak otthonok, ahol talán még le sem bontották a karácsonyfát, de már azon spekulálunk, hogy mit hoz ez az esztendő. Jó, hogy tudjuk, mi lesz az időn túl, most már csak azt kellene tudnunk, mi lesz addig. Jó, hogy tudjuk, mi az emberi sors egészének a végső jelentése, most már csak azt kellene tudnunk, mi történik holnap.

De fogalmunk sincs. A minap, karácsonykor, még az angyalok szavára figyeltünk, ma meg már amiatt szorongunk, hogy mi lesz velünk. Egyéni életünkkel, a családunkkal, az országunkkal, az egyházunkkal, a keresztyénségünkkel, Európával, a világgal. Jó, hogy a végső jövőről már van tudásunk, de az azért eléggé csüggesztő, hogy a jelent sűrű homály fedi. Nem vagyunk mi skizofrének? Kívülről nézve mintha két világ között cikáznánk ide-oda, s közben még azt is állítjuk, hogy szó nincs itt két világról, hanem ugyanazon valóság két aspektusáról.

Valóban, ebben a mostani helyzetünkben, karácsony után, egy ismeretlen, új esztendő elején benne van a keresztyénség összes feszültsége és ellentmondásossága. De ezt a feszültséget és ellentmondást nem a keresztyénség hozta létre. Istennek úgy tetszett, hogy ilyen ambivalens helyzetet teremt a számára. A kérdés nem a keresztyénség ellentmondásos helyzete, hanem az, hogy ezt miként érti és miként kezeli. Az ellentmondásos helyzetet pontosan feltárják a búcsúzó Jézus szavai: „Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem.”

Ez a mondat egész egyszerűen kijelöli a világnak azt a léthelyzetét, amelyben a keresztyénségnek szólnia kell: Jézus Krisztus mennybemenetele és visszajövetele közé. Ez a távlat. Csak van itt egy bökkenő. Ez pedig az, hogy mindaz, amit Jézus ígért, már kétezer éve történt. Ez annyira sok idő, hogy már maga az állandóság, amely bezár, betemet, nehéz kilátni belőle. Esély van arra is, hogy már nem az üdvösséges távlat uralkodik az idő fölött, hanem az idő nyeli el a távlatot.

Nincs nagyobb kísértés a keresztyénség számára, mint amikor a Jézus által meghatározott távlat, az „ismét egy kis idő, és megláttok engem” távlata megszűnik. Nincs nagyobb kísértés a hitetlenségre, a cinizmusra, a kiégettségre, a távlattalanságra, az illúzióvesztésre, a depresszióra, a lemondásra, a földhözragadtságra, a hasonulásra a világhoz, mint az a keresztyénség, amelyet betemet az idő. Amikor nem a Krisztusban ígért jövő felől tekint a jelenre, hanem fordítva, a jelenből spekulál az ismeretlen jövőről. Ilyenkor aztán jön a másik kísértés, hogy most aztán tényleg öntsünk tiszta vizet a pohárba. Elég volt ebből az ellentmondásosságból, ebből a kettősségből, ebből a feszültségből, s legyenek már végre tiszta képletek. Csakhogy tiszta képlet sohasem lesz.

Ha a kérdés pusztán az, hogy mit hoz ez az esztendő, akkor könnyű belátni, hogy nincs ember, aki erre biztonságos választ tudna adni. A kérdés sokkal inkább az, hogy megvan-e még az az üdvösséges távlat, ahonnan nézve látjuk a jelenünket, bármit tartogat is a számunkra. Nem egyszerű dolog ez. Látunk szétesést és roncsolódást. Látunk dekadenciát és távlatvesztést. Látunk szellemi zűrzavart. Látunk egy világot, amelyik megkérdőjelezi azokat az alapigazságokat, normákat, amelyeket Isten kezéből fogadtunk el. Látunk egy világot, amelyben megrendültek az alapok, s amely a globális tudatipar nagyhatalmaival karöltve betemet a jelen időbe, szétroncsolja épp azt a távlatot és horizontot, amely kiemel az idő esetlegességéből.

Mégis, nincs más távlat, csak az, amit Jézus kijelölt. Ez a keresztyénség ideje. Hitvallásos idő. Ez ma azt is jelenti, hogy túl kell látni divatokon, trendeken, a korszellemen még akkor is, ha a világ jelentős és uralomra törő része egészen abszurd eszmék bűvöletébe esik. „…ismét egy kis idő, és megláttok engem” – ígérte Jézus. Innen kell látni önmagunkat, a világot, s ez az ígéret adhat erőt, tartást, bátorságot ahhoz is, hogy megálljunk a hitben ebben az esztendőben is.